Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-26 / 26. szám

2

Oh te véghetetlen kegyelmű e irgalmassága ur, felséges Isten, ki atyai szerelmedbe fogadtál minket a Jézus Krisztus által, fogadd szerel medbe a te népedet, mely óhajtozott a te tornácaid után svédd, oltalmazd e neked szánt templomot, hogy kik azt épiték, itt keresnek tégedet, találjanak boldogságot itt e földön s nálad az egekben! Amen.-------^ m -----------Gróf Bellién pilis.

(1642—1716.)

Irta.: IvdLa.gry-a.rx iLrpád.

(Folyt, s vége.)

Utrechtböl Lejdába ment. Csernatonyt az eforusát nem vitte magával val. A doveri postamesternél lovat váltott utazni. A postamester el is inditotta egy de Valdeck nevű fejedelmi emberrel, “ö négy szolgájával vala —Írja Bethlen — sietett, az én lovam elálla, ök csak elmenőnek. Az erdőben, éjszaka, havas esőben csak egyedül ott maradék, gondolhatja meg akárki, ha volt e busulásom.” Sarkantyúja nem volt, mérgében a bicskával öklödözte a lovat. Leszállt volna vezetni, de csak kis czipelöcskében volt. Éjszaka 9 óra táj ban érkezett Rochester nevű városba. A sötétben azt sem tudta, város-e vagy falu. “Egy házhoz csak bő.” Özvegy asszony volt. Csak azt mondta, elállóit a ló. Nagy legény fia és eladó leánya az özvegynek jó meleg házba vitték, “nézték, szánták ” Levették a turbánját, sáros cipellőjét, salavárit és a leány megmosta a lábát: “nem is mosta meg teljes életemben leány az én lábam, csak akkor,' az anyja jól látta, hogy félek; biztatott.

Bethlen M. attól félt, hogy el akarják sikkasztani: egy cédulát küldött a papnak bizonyosság okáért. A válasz egy kanna finom ser vala. “Látom ón — Írja Bethlen — hogy az Isten lókalauz által anyám, öcsém a húgomhoz vezetett, bizony úgy cse lekedtek rajtam; jó vacsorát is készítettek: szép paplanas, derekaijas, Ifryat melegítőnek és én abban vir- j radtig al&vám jól. Menők a prédiká t*rhoz, látám, hogy szép nagy mező városba vagyok.

Angliába Csernátonit is magával vitte. Itt Csernátonival gyűlt meg a baj. “Minthogy Angliában az asszo nvoknak, leányoknak, köszöntésének módja a száj ok végének megcsókolása, mint a magyarok között a kézfogás, — írja Bethlen — egyszer rutul járánk. Ebéd előtt egy föembernél rendbe állván a felesége és egy házas s két hajadon leánya, a leányt megcsókolok, de az asszonyt nem, melyet megszégyenle, de házi gazdánk megmente és osztán megtanita, hogy kezdjük azt a tisztesség csókját a nagy asszonyon, a mint rendet állanak és végezzük az ifjabb leányon, gyermeken; ebéd után. pedig csak az asszonynak köszönjük meg csókkal a jól tartást. Úgy követtük osztán mi is, de Csernátoni soha hem csókolt egyet is.”

Angolországból Párisba ment. Itt- Colbert miniszterrel is találkozott. A hugenottákkal úrvacsorát vett. Valami levelet bíztak rá, nagyon fontosnak tartotta s haza sietett.

Itthon katona szeretett volna lenni. Zrinyi Miklóshoz indult, de mikor odaérkezett, a harc már elvégzödött. Zrinyi Miklóst is megölte a vadkan a vadászaton. Itt már jelen volt Bethlen is, azt Írja: “csak a gyermek is siratta.”

Innen Velencébe ment. Velencét Sodornának nevezte. “Ur, pap, barát és község szörnyű paráznaságai mennek végbe” Írja.

Visszajővén 1667-ben, házasságra adta elméjét. Kun István leányát vette el, Kun Honát. 1668. jun. 11-én volt az esküvő.

Atyjától ekkor kapott egy szép, kék bársonyos hintót és szép választott hat pej lovat. “Vén, kétfelé eresztös, könnyen ringó hintó, még Rákócy Zsigmoni számára készült. Másként, mikor hazamentek Szent- Miklósra — azt Írja — számot vetőnk ládával, erszény nyel. nem hi szem, hogy 25 frt.-nál több pénzem lett volna.”

Szent-Miklóson kezdte a családi é- i letet. Gazdáskodoit. Csináltatott pa ; pi házat. Fogadott prédikátort, Uzodi Balázst, “merő apostol embert.” Hogy Szent-Miklóson is hirdettessék az evangélium az ö tisztaságában.

Szent-Miklós eddig először pogány azután keresztyén, de pápista, azután unitárius volt.

Iskolát is csináltatott. “Vasárnap reggel én. mentem — Írja — Bethlen Farkashoz, délesd ö jött én hozzám a prédikációra cselédestül együtt. Itt igy kezdők a ecclésiát, legelőször egy Ispány András nevű 86 esztendős ember téré meg.”

Gazdaságán kívül bö terméskor mindig sok búzát gyűjtött össze és bort: szükség idején eladta csak illendő haszonnal (kevesebbért, mint mások). Sokat kisértette az ördög az örökségért, de eltelt.

Családi életében sok öröm érte. De gyermekei halála sokat busitotta is. Első feleségével jól élt, nagyon fájlalta, mikor elvesztette. Második feleségével is jól élt, meg volt mindig elégedve. Egész életét az evangeliomon építette. Politikai működését sem vette ki: nemcsak névleg akart evangélikus református lenni.

I. Apaffyhoz való viszonya kevés. Apaffy csakugyan “árnyékfejedelem volt. Ha rábízták Bethlenre, elfogatta és fogságban tartotta. Ha másként biztatták, kiszabadította.

A föminiszter Teleki Mihály volt. Ö tett mindent. Ezzel már sok dolga volt Bethlen Miklósnak. Először Teleki pártfogolta. Telekit is pártfogolta Bethlen Miklós atyja, Bethlen János. Annyiia ö akarta pártfogolni Bethlent, hogy mikor azt mondta nekiBethlen, igaz-e? hogy ö rés még talán Naláci ajánlták valami hivatalra: már ezért is megharagudott. Hgaz a másik is ajánlta, hát menjen ahoz. Ö egyedül akarta pártfogolni Bethlent.

Bethlen nem engedelmeskedett Teleki politikájának. (Két kard egy hüvelyben nem tért.) Tényleg Teleki sokat bosszantotta Bethlent: úgy tűnt fel, mintha kedve telt volna ebben.

Üldözte is, de mégis elüldözni nem i akarta. A legfontosabb hivatalokra neveztette ki. Igaz. “sine titulo, sine vitulo.” (Cint és fizetés nélkül )

Sokat veszekedtek a gyűléseken

is. Egyszer neki ment Bethlennek, összeszidta és veréssel fenyegette. Bethlen azon gondolkozott, hogy eltürje-e. És szeges pálcával járt vala abban az időben, hogy leszúrja Telekit, ha bántaná.

De mikor az oiszág aláhanyatlott, II. Apaffy fejedelem megerősítésért követül Bécsbe akarták küldeni BethlenüTeleki nem engedte erre a nevetséges hivatalra. Megegyeztek, hog.y másnap kérjen annyi költséget a gyűléstől Bethlen, a mennyit az nem tud megadni s akkor lépjen visz sza. Másnap úgy kérdezte Teleki, mint a gyűlés elnöke, Bethlent, mint ha soha se látta volna.

Mikor Teleki Zernyisthez indult: Bethlenhez küldötte papját és Pataky István professzort, megkérdeztette: baráíja-e vagy ellensége? mert ö őszintén békült meg vele; az igazgatásban is társul akarta maga mellé venni. Halála esetén házát, feleségéi s gyermekeit is reá akarja bízni. Azt izente erre Bethlen, hogy ö bizony nem ellensége, sőt személyének és a házának keresztyén jóakarója, csak sok dolgának nem lehetett javallója magáért a dologért, és a lelkiismeretéért, de nem személye iránti gyűlöletből.

Teleki a harcon 1690 aug. 21 én elesett. “Nekem bizony —irja Bethlen — és mint az után lett dolgok bizonyítják, az országnak is jobb lett vol na élete, mint halála, mert már a császártól resolutus ember volt, de bizony sok szép virtusok: Isten házá hoz való buzgóság, libertás (szabad ság) magnitica generositas, (nagyszerű jelesség) elme és indefessa activitás, candor voltak benne”, (fá radhatatlan tevékenység fényesen voltak benne.)

A második föember Bánffy György volt. Sokkal fiatalabb Bethlennél. Mikor Scherfehberg német vezérhez küldték követségben, ez “paedagogus”-nak nevezte, nevelőnek. Mégis sokszor jelölték választásoknál Beth len Miklóssal szemben és inkább öt választották, mint Bethlent.

Mikor Becsből hazajött a diplomával, sok sugás-bugás volt Bethles Miklós ellen. Azt mondták, hogy a

TARCA.

Kandi Kati öröksége.

I

Mikor a szép egyházi szertartás ufcán, az utolsó kapa földet is rávetették a Bandi Samu sirhalmára, már alig volt a temetőben egy pár vén asszony, a kik szerteszét kedveseik nyugvó poraira ejtettek még egy pár könycseppet. Aztán haza mentek ök is.

Bándiné hosszan nézte még egyszer a legújabb sirhalmat, aztán igy ■zólott kis leányának:

—Kedves gyermekem, búcsúzzunk el még egyszer édes apádtól s menjünk haza mi is. Most már igazán árvák vagyunk mind a ketten. Nincs senkink e világon, csak a jó Isten. De ne busulj, gyermekem, ha benne bízunk: Ö megsegít.

A hűvös őszi szél végig fütyült a temetőkért kopasz fáin, gyorsan ra'gával a sárga faleveleket. <s szél úgy égette arcukat, 'orzongatta hátukat, de vaui biztató volt hangjában:

Ne félj, az Isten megsegít.

Árva Bándi Katinak szólott ez a biztatás. És ö meg is nyugodott azon, mit édes anyja mondott, és a mit a szél is viszhangozott. De hajh özvegy Bándiné már nem érezte úgy a hit vigasztaló erejét, mint gyermeke. Ö már jobban ismerte az életet s jól tudta, hogy az özvegy asszony sorsa nem valami rózsás, még ha jó létben marad is. Hát még a szegény özvegy sorsa milyen mostoha! Hiába van neki két jó munkás karja, de ha nincs férfi a háznál, nincs is, a ki oltalmazza, védelmezze. Az asszony magára olyan gyenge. Ö tudta csupán, hogy kit veszített férjében. Nehéz sors várakozott rájuk is. Egye bük nem maradt, miht ama kis ház, a melyben laknak s egy kenderföld. Ennyiből állott a Bándi Kati öröksége. No, de nem csupán, még ma radt rá 300 korona — per alatt. Bár ne is maradt volna, ki tudja nem veszti-e el a törvényen?

—De ni ni, észre sem vettem, már itthon vagyunk.

Aztán bementek az üresen maradt kis fészekbe.

II.

Mikor tavaszszal a fák kihajtottak s a Bándi Samu sírján is nyilani kezdtek a virágok: egyszerre jött két idéző levél. Egyik özv. Bándi Sa munénak. a másik Vince Máténak szólott. A törvény eleibe hívták mind a kettőt. Meg is jelentek pontosan.

Elsőnek özv. Bándiné hallgatta ki a törvénybiró.

—Adja elé Bándi Samuné, hogy miféle követelése volt néhai férjének Vince Máthén?

—Megkövetem a tekinte'es biró urat, férjem —Isten még poraiban is nyugtassa meg — 300 koronát kapott volt az apai jusból. Haton voltak testvérek, annyit kapott mindenik. A pénz egy ideig a láda fenekén állott. Egy napon csak bejön hozzánk Vince Máthó és azt mondja

—Samu bátyám, nagy bajban va gyök. Egy kis pénzre volna szükségem. Adja ide nekem kölcsön azt a kis pénzt. Jó kamatot adok utána s ha isten megsegít, esztendő ilyenkor vissza is fizetem.

Szegény uram nem sokat gondolkozott. Oda adta a pénzt. Hiszen Vince Máthé, ha nem is volt gazdag ember, de becsületes ember hírében állott. Különösen mióta ö is a hivök

közé járt, még nem is káromkodott, nem hogy másnak kárt csinálna. Leszámlálta a pénzt mind az utolsó fillérig. Mikor Vince Máthé felszedte, az uram azt mondta:

—Te Máthé, nem ártana, ha egy pár sor Írást csináltatnánk róla.

—Minek azirás, Samu bályám?Ha irás nélkül meg nem fizetem, az írás úgy sem fizeti meg.

—Jól van. de aztán szavadnak állj!

—Ne búsuljon, nem lesz semmi baj.

Ezzel a pénzt elvitte. A biró ur a többit már tudja. Nem volt se tanú, se irás.

—így történt e Vince Máthé? Elismeri é az adósságot — kérdi a%jró.

—Nem ismerem el, feleli Vince ' Máté.

—No, ha nem ismeri el, tényálla| dékok hiányában csak az esküje bej vétele után mondhatom ki az itélej tét. De jól gondolja meg a dolgot.

I Az eskü nagy dolog. És gondolja ; meg azt is, hogy egy szegény árva I pénzéről van szó.

Vince Máthé mig a biró ezeket 1 mondotta, hol elsárgult, hol elzöl-