Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-21 / 8. szám

3

Északon nem ismerték e borzasztó intézményt, délen az egész földmivelési rendszer a négereken alakult. Egy 1820- ban kötött, egyezség szerint az északi államok kötelesek voltak a megmenekült rabszolgáikat uraiknak visszaszolgáltatni.Később midőn Texas is csatlakozott,a rabszolgatartók keresztül vitték 1854-ben, hogy a rabszolgatartás, vagy annak eltörlése magoknak az államoknak, vagy territóriumoknak népszavazatától függjön. Másrészt a rabszolgatatás eltörlését követelő párt az u. n. “abolitionisták“ is egyre szaporodtak az északi államok puritánjai és az uj bevándorlók közt. Lealázásnak tartották az emberiségre, szégyennek a keresztyén vallásra nézve e barbár intézmény megtartását, bármely haszon háramoljék is belőle egyesekre. A “Tamás bácsi kunyhója“ c. hires regény, mely egy néger család üldöztetését írja le magható módon, sok ezeret nyert meg. Lassankint a republikánusok is azonositották magokat e párttal. Első diadala az volt, hogy azt az államot, a mely miatt hozták az 1854 törvényt — Kansas-t — szabadnak, az az rabszolgát nem tartónak nyilvánították. Még fontosabb volt, hogy az i860 nov.-ben történt elnökválasztáson a republikánus párt megválasztotta jelöltjét Lincoln Ábrahámot.

A déli államok azt állítva, hogy a szövetséget valamennyi állam javára kötötték, e feltétel pedig reá jók nézve már nem áll, e választásból jogot formáltak az elszakadásra,

az unióból való kilépésre. — Confederatiót (szövetkezés)alkottak, Jefferson Davist választották meg elnöknek (1861 felír.) s az összes fehér férfi lakosságot felfegyverezték és ez által tényleg felbontották az uniót. — Az északi államok jQgtalanak nyilvánították e fellépést és a két fél közt a fegyvernek kellett döntenie.

Eleinte a délieknél volt a túlsúly, kik nagyobb fegyelemmel s gyakorlattal és jobb vezérekkel dicsekedjek. Magát Washington fővárost is több ízben veszélybe hozta a confe- deráltak közeledése. Csak idő folytán érvényesült az északiak nagy fölénye minden tekintetben. Végre Grant és Sherman a két legkiválóbb vezér vették kezőkbe az ügyet, a lelkesedés csakhamar kitöltötte a veszteségek által okozott hézagokat, mig délen ez nem olyan könnyű feladat volt. Hires vezérek St. Jackson eleste nagy csapás volt a confederátióra. — Nagy hasznát vették az északiak tüzérségüknek s annak, hogy hadi hajóikon a tudomány s a tengeri harcolás akkori legújabb vívmányait vették alkalmazásba. így sikerült New Orleanst, a déliek legnagyobb kereskedő városát elfoglalni (1862 ápril), miben Farragut admirálisnak volt legnagyobb része. Döntő fordulat azonban csak i8Ó3ban állott be, midőn Lee, a déliek kitűnő vezére nagy vereséget szenvedett Get- tysburgnál (Pa.) és Grant elfoglalta Vicksburg várát és a confederatusokat elzárta a Mississippi völgyétől.

Még jobban összeszoritotta őket Sherman, ki 1864.

...—■_,*.« -».t ■»— ——-' — — •

A házi gazda végtelen szivesen fogadott minket; ellátott mindennel, adott pompás vacsorát, finom, puha ágyat vettetett számunkra. Csupa jóság volt irányunkban és midőn reggel lett, ismét jóltartott bennünket. Távozásunk alkalmával még útra való pénzt is adott s mégis midőn elbúcsúzva távozónk, utitársam egy drága kövektől csillogó a- ranypoharat lopott el a szives jó házigazdától. Én nem értettem, hogy miért tette ezt, de kérdezni sem mertem s bár e rossz cselekedetért rossz embernek tűnt fel előttem: mégis csak folytattuk utunkat együtt. Mentünk egész nap s midőn újra elesteledtünk, ismét beértünk egy házba szállást kérni, de itt a gazda nyers durva szavakkal támadott meg bennünket, kijelentve, hogy távozzunk, mert mind a kettőnket ki fog dobni. Azonban már akkor nagy sötétség lévén, nem láttunk volna semerre sem' menni, tehát mi erőnek-erej ével is ott maradtunk. A gazda ekkor teljesen dühös lett, rettenetesen káromkodott és egy botot véve fel, ki akart verni bennünket a házából. Mi azonban a folyosójának egyik sarkában meghúztuk magunkat, hol alig vártuk, hogy reggel legyen, mert a gazda egész éjjel folyton szidott bennünket. Távozásunkkor mégis utitársam megajándékozta azt a durva, rossz embert azzal a drága, szép aranypohárral, a mit az előbbi jó és szives gazdától ellopott. Ezt már megint nem értettem, de nem mertem szólani semmit.

Folytattuk az utunkat tovább. Harmadnapon ismét egy becsületes, derék, jószivü házigázdánál szállottunk,meg, a ki oly szivesen látott bennünket, mintha csak az ő családjának lettünk volna tagjai. Még szegény jó szüleim házánál sem volt jobb helyem soha. Éppen azért iszonyú módon csodálkoztam rajta, hogy mikor távozni akartunk, utitársam azzal köszönte meg-a szives fogadtatást,hogy felgyújtotta annak a jószivü kedves házigazdának a házát. Ezt újra nem értettem, de szólani nem mertem.

Negyedik napon szintén egy igen szives, vendégszerető házigazdára akadtunk, hol végtelen szivesen voltunk látva.

Jó vacsora, jó bor, jó szivar nem hiányzott. Nyájas, becsületes, kedves volt az egész család, úgy a szülők, mint a gver- mckek. Reggel, midőn indulni akartunk, felszólalt az én utitársam, hogy most már tovább ő maga sem ismeri az utat, és ' a házigazda ekkor olyan szívességgel volt irányunkkban, hogy a tulajdon 15 éves Jóska nevű fiát adta oda nekünk Útmutatóul, hogy annak vezetése mellett megtalálhassuk mar végrevalahára az ismeretes utat* De mikor a szabadba értünk, borzasztó dolog történt. Azt hittem, hogy rögtön meghasad a szivem, mikor azt láttam hogy utitársam annak a jó gazdának fiára reátámadott és egv nála rejtegetett revolverrel agyonlőtte.

Hideg borzalom futott rajtam végig, midőn láttam e gyilkosságot s elhatároztam, hogy “törik vagy szakad“, de én nőtársamtól elválok. Odaszóltam tehát neki egész keményen: “Távozz tőlem Sátán! menj el előlem, te rejtélyes, megmagyarázhatatlan, gonosz ember ; tévedjek el, veszszek el inkább uttalan utakon és ismeretlen pusztákon, de ilyen gonosz, gyilkos emberrel tovább egy utón nem járok.

Ha talán a vadak esznek meg e rengeteg erdőben, szivesen meghalok, csak veled ne kellessék tovább utaznom, mert átkozom még azt a pillanatot is, a melyben hívatlanul hozzám csatlakoztál 1“