Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-19 / 51. szám
2 sajnálatra mól ló egyén, az maga ma gát fosztaná meg Krisztus születésének áldásaitól, örömétől s balgatag módra elutasítaná magától az egyedül megtartó orvosságot, mely az ö lelkét is megtarthatná, idvezithetné. Mert nincsen másban üdösség se égen, se földön, csak a mi urunkban a Jézus Krisztusban, ki adatott nekünk szentségünkül, igazságunkul, váltságunkul, az ö vérében való hitnek általa. A kiö benne hiszen, üd- vözül, a ki pedig ö benne megbot- ránkozik, elkárhozik. Az isteni örök jóság ö benne mutatta meg nekünk a szabadulás útját. Minden más ösvény messze vinne hennánkat életünk céljától: az örök boldogságtól, minden más nt tévedés s a tévedésnek vége egy nagy csalódás, egy rettenetes kiábrándulás, melytől Isten óvjon, őrizzen meg bennünket. Örvendezzünk azért a karácsonynak, Idvezitönk eljövetele, születése áldott felséges emlékünnepének. Ad junk hálát megtartó istenünknek, ki a bűn és halál hatalmából olyan csodálatos szabadulást eszközölt mi nekünk. Adjunk hálát megváltó, megszentelő urunknak, isten amaz egyszülöttjének, ki irántunk való, örök égő szeretetböl emberré lett érettünk s idvességre vezérel mindnyájunkat, kik hitünket, reménységünket ö beléje vetjük. És kérjük a szentlelket, hogy ö tisztítsa meg, szentelje meg és tegye alkalmatossá szivünket a Krisztus születése feletti méltó örvendezésre. És ne feledjünk még egyet. A karácsony szent ünnepe a szeretetnek igazi öröm és emlék ünnepe. Ha Isten szeretett bennünket, mi emberek is szeressük egymást, mint isten gyermekei és Krisztus testvérei. Tanuljunk meg nem gyűlölködni és egyenetlenkedni, hanem szeretni és megbocsátani. így lesz a karácsony szent ünnepe a szó legnemesebb értelmében vett öröm-ünnep mindnyájunkra nézve. Chicago, Ills. Harsányt Sándor, ev. ref. lelkipásztor. Adventi napok. “Te vagy az, a ki eljövendő valál, avagy mást várjunk?” Ezt kérdezte Keresztelő Janos a szigorú fogságból. Ez a kérdés az aggodalmaskodás kérdése. Erre a feleletet hiába várta az emberiség 4000 éven át. Mi minden évben négy adventi vasárnapot tartunk, négy héten át készülünk Krisztus eljövetele, Megváltónk születése elé. A világ ellenben 4000 esztendeig készült Isten szemei előtt, kinél egy nap olyan, mint ezer esztendő s ezer esz?endö olyan, mint egy nap. Ilyen hosszú időn át kereste az emberi bÖlcseség a világ Megváltóját, de mind hiába! Az ész nem képes pótolni az isteni kijelentést s fö ként nem, a keresztyén vallás ujjá- szülö hatalmát. A régi görög és római világ nagy bölcsei hirdették a józan erkölcsi életelveket, az erénygyakorlást. I)e sok hézag, sok pótolni való van s el nem titkolható a lelkek vágyódása ama világot átalakító, megnemesitö s még csak álomképben élő istenség megjelenése után. Hogy nemcsak a hitök nem volt tisztult, de még az er kölcsi élet is messze állott a keresz- tyénségtöl, elég egy pár rövid példa. A házasság a rómaiak előtt (Kr. e. 5 ik században) felbonthatatlan volt s mégis államtörvény rendelte, hogy a nyomorék gyermeket megöljék s az apának joga volt engedetlen gyermekét halállal büntetni. A rabszolgák előbb még a család tagjának, később azonban csak igavonó baromnak tekintettek. Bizony az a nép, a mely csupán a bölcselkedésben akarta feltalálni ama világot átalakító felső erőt, célját el nem érheté, De vessünk egy futó pillantást Izrael vallási és erkölcsi állapotára is! Ez úgy szerepelt, mint Istennek választott népe. Izrael őse Ábrahám, különös iste- kegyelem folytán jutott a Jehova ismeretére. mohamedánok szent könyve a Korán ezt igen érdekesen írja le: “Az isten megmutatta Ábrahámnak az ég és föld birodalmát, hogy hívövé legyen. S midőn eljött az éjszaka, egy csil • lúgot látott és szólt: ez az én istenein de midőn letűnt a csillag, azt monda: nem, nem szeretem a tűnő csillagokat. S midőn megpillantá a kelő holdat, szólt: ez az én istenem; és midőn letűnt ez is az égről, felkiáltott: jaj, ha istenem nem vezérel, olyan leszek, mint egy a hitetlenek közül! S midőn látta kelni a napot, szólt: ez az én istenem, ez az óriási nap, s midőn ez is letűnt, ezt monda: oh én népem, már én kigyógyultam a bálványimádásból, én ahhoz ; fordulok, a ki teremtette a mennyet és a földet. S midőn népe perbe szállott vele; igy válaszolt: miért pereltek velem. Helyes útra vezetett engem istenem.” Fenti előadás igazolja, hogy a népek első vallása a természetimádás volt. Mert a jelenségek mögött ott látta később az Egy természeti hatalmat. Még egy lépés és megtalálta eme földfeletti hatalom mögött a vi lág felett álló egy Istent. De emez egyszerű és tiszta vallásosságát Izrael népe nem őrizte meg mindvégig. Később oda módosult vallásos felfogása, hogy a vallás nem más, mint Isten megismerése és tisztelete, settől csak egy lépés volt a külsőség felé, hogy elhigyje a nép, hogy a vallás csupán a ceremóniákban áll. Eltóveszték szem elöl, hogy isten kijelenté magát a természetben s az emberi szívben. A vallás alkatrésze a boldogság. Mi ez? Ha valami vágyunkat kielégítjük, némi kedvet órezünk. Egy vágyunk kielégítését keressük a vallásban is, hogy megtaláljuk ebben a legfőbb jót, mit a világ nem adhat. A vallás főcélja hát hogy hívői kiemelkedjenek e világból. Se cél felé isten segít, ama felsőbb lény, a ki a hit célja és a val lásnak fötartalma. Mi volt hát Izrael vallásának főcélja? A nép tartozik úgy élni, hogy megnyerje Jehovának mint atyjá nak szeretetét s töltse be az ö akaratát. Mert Jehova a “féltő szerelmit Isten” volt, igy jelenté meg magát TARCA. A kétféle nóta.-------Irta: Gárdonyi Géza.-------—Hallod-e Jancsi, — mondotta a fazekat letéve. —Neköd hagyom én a födémét. Nem sok az igaz, — folytatta a pipáját kiveregetve, — csak két hód; de az is valami. Szava ünnepiesen hangzott és ar-1 ca méltóságos kifejezést öltött. Jancsi az örömtől szinte megret- J ten re nézett reá. Igazán, bátyám? Nem szógáltam én arra. Hát kire hagyjam? Se liam, se lányom, sömmi rokonságom. Most fizetnek érte negyven forintot; az is j valami. —A jnye bátyám, Márton bátyám, I szólt elérzékenyülten Jancsi. És meghatottan pislogott. —Neköd hagyom a házamat is, - folytatta neki tüzesedve a;c öreg. — Igaz, hogy rossz ház, de ha a tetőt1 megcsináltatod, te is ellakhatsz benne. —Kedves Márton bátyám, — fe-1 lel most már könnyezve Jancsi. —Soh’se hálálkodj. —De kedves bátyám.... hogyan szógájjam én ezt mög? —Pizöm is van valamelyes, —foly tatta az öreg a pipáját újra töltve.— Pizem is van neköm. —Pize is van? ■ S János olyan csudálkozó nézéssel bámult reá, hogy a pipa majd kiesett a szájából. —De van ám, —szólt szinte kevé- lyen az öreg.— Yan egy pár száz forintom. “Mögálljunk csak, szólt Jancsi nagyot nyelve. Ivott-e kend valaha tokaji bort? “Tokajit?” “Azt.” “Nem ittam én soha. Jancsi fölugrott és kapta a gyertyát. Lefordult nagysebesen a pincébe. Egy pókhálós sárga palackkal tért vissza. A fazékban maradt ür- möst kilocscsantotta a földre. A palack nyakát leütötte. A tokajit be- leöntötte a fazékba. —No ezt kóstolja mög kend! Az Öreg két kézre fogta a fazekat. Nézett'rá nagy áhítattal. Aztán fölemelte és megszagolta. Belekóstolt. Arca szinte átszellemült. A levegőbe nézett. Aztán újra ivott.-—Ez mán töszi, mondotta olyan hangon, amelylyel inkább azt lehetett volna mondani: Gloria in excel- sis Deo. De az öreg nem tudott latinul. János képe sugárzott az örömtől és a büszkeségtől. Ö is jót húzott a tokajiból, s mivelhogy ö se tudott latinul, ö is csak azt mondta: —Ez mán töszi. A parázs mellé tolta a fazekat. Az öreg arca piros volt, mint a. pipacs. Megint följebb taszította a süvegét és két könyökére dőlve vidám képpel dünnyögött valami régi melódiát. —Hnllod-e, Jancsi,—mondotta a nótát abbahagyva. Tan neköm egy I pár tallérom is. Holtom után az is a tiéd! —Igyék édesapám. Engedje mög kend, hogy édesapámnak mondjam. —A tallér van vagy háromszáz Az el van ásva. De erről ne beszélj. — Dehogy beszélők édesapám. Mögházasodok, ha akarja kend. oszt mindönnap bablevest főzetők kendnek, kolbászosat. De azt csak télön lőhet, tette hozzá igazitó hangon. —A tallért egy rossz korsóba raktam, felelt rá az öreg pipára gyújtva. Halálom után mögtanálod, majd j l az ö parancsaiban, hogy népét a bál ványimádás sokféle bűneitől visszatartsa. A mózesi törvény holt betűi azonban nem emelhették fel a népet arra a bizalmas viszonyra, a melyben van Isten . a mennyei atya az ö földi gyermekeivel. Ezért, hogy minden évben áldozatot kellett bemulátni az egész ng|> bűnéért és az Isten szentségének ki- békitéseért s a népet is minden esztendőben kellett biztosítani a bűn- bocsánat felöl. Szükség volt eme felfogás szerint a különböző áldozatokra és közbenjárásra, Isten és bűnös ember közt. A prófétai jóslatok meg amaz eljö- vendöröl, ama szabaditóról szólanak.. Kr. e. 400 évvel elhallgatott Mala- kiás prófétával eme prófétai jóslat- S mert meg nem becsülte a nép az ö» szabadulásának napját s mert a külsőségből álló vallás mellett erkölcsi érzéke is elhalványult s bűnt bűnre halmozott, vétkezvén az ember, a Jehova, a haza, a nép, az ország elten: eljött a többszörös nehéz próba, a fogság siralmés esztendei alatt az tán vágyva vágyott a Szabaditó után Da még akkor is első sorban a testi fogságból s nem a lelki rabságból ke resett szabaditó Messiást. S hogy eljött az idő teljessége s betelt minden szentek reménysége, Keresztelő János ama hírnök ö róla prédikált a Jordán mellett, hogy az eljövendő keresztel, szentlélekkel és tűzzel: a vén Simeon a szent hajlékban rámutatott ama betlehemi gyermekre s minden kegyesek figyelmét rá fordítja vala, ki “Izraelnek dicsősége“- (Mik. ő. r. 2. v. Ész. 11. r. 10. v. Ezs. 60 r. 1. v.) “a pogány népeknek is. világossága“ leszen (Ész. 42. r. 6. v. Esz. 49. 6. v.). A többi kegyesek közül említsük a 84 éves Annát, ki vallást tett az Úrról és szólt vala ö felőle mindeneknek, kik Jeruzsálemben várják vala a váltságot. (Luk. 2. r. 38. v.) Jehova szólott először a próféták által amaz Eljövendő felöl. S mikor megjelent a földön az ö egyszülött ' tia, a próféták ajkai teszik ösmertté a várva váró nép között. mögmondom, hogy hun. El ne felejtsd. —Ha akarja kend, hát bőit is iszunk mindönnap. De akkor a j,ap szolgálatját nem hagyhatom el —Azt ne is hadd liam. —Kendé lögyön az első szoba. Az Örzse gondozza kendőt. Én csak hálni járok haza. —Aranyam is van egy pár. Nem sok, csak három. Mögtanálod azt is a tallérok között. Bele van csavarva, selyömpapirosba. —Igyék édesapám, kedves édösa- apám. Azöreget nem kellett biztatni,ivott. —Húsz évet fiatalodtam ettül a bortul. mondotta jókedvűen. —Elv őszöm az Orzsit, beszélte bol • dog arccal Jancsi, Szekeres Örzsit- Möglássa kend, hogy olyan asszony lösz abbul, hogy, hogy, hogy ........... És fölkiáltott:- Ej, édö>apám, áldja mög az js- ten kendöt mindön szép áldásával, hogy csókoljam mög a képit kendnek! A két ember összecsókolódzott. Jancsi aztán megint a fazékért akart nyúlni, de a fazék feldőlt, s eloltotta a tüzet erős sustorgással. Ez az eset a hazamenetelre fordította a gondolatokat. Jancsi még egyszer lement a pincébe. Levitte a tokaji bor üres palackját és eltaposta, aztán egy korhadt ászok fát véli
