Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-03 / 40. szám
■&P. 6 dós, mint egyetemi professor, úgy is, mint politikus, úgy is, mint állami tisztviselő, lévén ö egyidöben tudvalevőleg a kultuszminisztérium államtitkára. Mindenütt megállta a helyét, mindenütt erős akarattal, jelentékeny képességgel töltötte be a pozicióját. Egy tulajdonsága pedig volt, igaz, hogy azt csak a legintimebb emberei ismerték, a szivjósága, mely nagyon érdemessé tette a rokonszenvre. A választás izgalmai súlyosbították régi baját. Idegessége nöttön- nött és pár nap előtt fordult válságosra az állapota. Az orvosai bíztak még benne, hogy meg menthetik. Ö maga is el volt telve jó reményekkel, de sajnos, estére nagyon rosszul lett és hajnalban szivszélhüdés vetett véget életének. A dunántúli ev. reí. egyházkerület őszi rendes közgyűlése a napokban folyt le Pápán, melyen Antal püspök és Tisza Kálmán fögondnok elnököltek. Jelen vannak többek közt: Darányi miniszter, Boné Géza, Chernél Antal és Morocza Kálmán gondnokok stb. A gyűlés első napját az egyházkerület által néhai László József kocsi lelkész alapítványából létesített felsőbb leányiskola felavatása és ünnepélyes megnyitása foglalté le. A kerületi közgyűlés ez alkalommal a dunántúli ág. ev. egyházkerület küldöttséggel üdvözölte, melyet Gyurátz Ferencz püspök és Ihász Lajos felügyelő vezettek. Gyurátz püspök üdvözletére, melyben a két protestáns egyház együttes, test véries működésének szükségét hang súlyozta, Tisza meleg köszönettel felelt. A felavató ünnep istenitisztelet tel kezdődött, melyen Kiss József pápai lelkész prédikált. Az impozáns iskolaépületben egybe sereglett nagy közönség előtt az ünnepet Antal püs pök nyitotta meg, üdvözölvén a köz oktatási kormány képviselőjét Be- ijencz Antalt. Czike Antal főiskolai gondnok tartott ezután nagyszabású emlékbeszédet az iskola alapitó Lász ló Józsefről. Beszéde után lehullott a lepel László márvány mellszobráról, melyet Horváth Adorján szobrász mintázott. Ezután még dr. Horváth József igazgató mondott beszédet és a Szózat eléneklésével végett ért az ünnepély. Leikés zi jubileum. Svelila János uhorszkai evan. lelkész, kiérdemült esperes szept. hó 15én ülte meg lelkészkedésének 50 éves jubileumát. Tisztelői ünnepélyt rendeztek tiszteletére. Templomavatás. Az ér-hatvani kis ref. leányegyház szept. hó lén avatta fel uj templomát. A felavató imát Visky Pál esperes, az egyházi beszédet Bartha Dezső tasnádi lelkész tartotta. Kovács Ferenc j.-szántói lelkész keresztelt. Ignác Márton szent- királyi és Magyary István ákosi lelkészek úrvacsorát osztottak, Gáspár László helybeli adminisztrátor pedig berekesztö imát mondott. Egyházi választások. A nógrádi ev. egyházmegye esperesévé Wladár Miksát, felügyelőjévé pedig Benicky Árpádot választotta meg. A másod- felügyelőre, alesperesre és a gyámin- \ tézeti elnökre most folynak a szavazások. — A békésbánáti ref. egyház- j megye most ejtette meg a szavazást két világi tanács-bíróságra és a leiké szí jegyzöségre. Tanácsbirákká dr. Baksa Lajos és dr. Szegedi Kálmán, [ . jegyzővé pedig Szabolcska Mihály temesvári lelkész választattak meg A báuyai evang. egyházkerület S^pt. hó 11-én kezdte meg közgyűlését Budapesten, Sárkány Sámuel püspök és Zsilinszky Mihály felügyelő elnöklete alatt. Zsilinszky Mihály elnöki megnyitó beszédében az egyházi élet javítását és e végből a hívekkel való intenzivebb foglalkozást sürgette. A püspöki jelentés sajnálattal emlékazett meg a felekezeti békés viszonyok meglazulásáról, a vegyes házasságok körűi folytatott lélekhalászatról és az egyház súlyos anyagi helyzetéről. Szükségesnek jelentette ki az 1848: XX. t.-cz. végrehajtásának sürgetését, a mire a gyűlés el is határozta, hogy e tekintetben felír az egyetemes gyűléshez. ZECIs Ib-Ird_etésNagy Miklosné, Balogh Eszter, ki Brid- geportban a Howard Ave. 279 szám alatt lakik, ajánlkozik magyar és angol házakhoz mosás és tisztogatás elvégzésére. Benkö Ferenc üzletében 8534 flACKlNAW Ave. South Chicago, lii. mindennemű friss, sós és füstöl- hús, finom grocery a legolcsóbb áron kapható. o’ZDOisrn^EilixTs" g^óg-ysizertára,. Pontosan, lelkiismeretesen, gyorsan és olcsón készíttetnek mindennemű gyógyszerek. 347 E. 8th Ave. HOMESTEAD, PA. Ki a jó könyvet szereti, rossz ember nem lehet. A ki olvasóink közül vallásos könyveket es jó olvasnivalókat akar beszerezni, forduljon bizalommal hozzánk és mi szükségletét ebben az irányban iz kielégítjük. Raktáron vannak a következő REFORMÁTUS IMAKÜNYVEK. Arany csésze, egvszerii........ 70 ,, „diszkötés ................. 2.— Árany láncz, (lutheránus).... 30 Árvay ó és uj test................. 30 Biblia nagy finom ....4.00 és 5.— ,, ,, egyszerű.........1.50 és 2.— ,, kicsi....................................1.— Borsodi imák..........................2.— Bibliai képek az ó és uj test. 3.— Bujdosás................................ 30 Buzgóság szárnyai, egyszerű 30 ’, ,, diszkötés 1.50 Czelder imák............................1.50 Dobos imák............................. 80 Evangelia (lutheránus) 60 Fürdös, Agenda................... 2.— Halotti énekes........................ 30 Hármas história__•................1.60 Hit oltára(lutheránus)............1.— Hit, remény, szeretet, egyszerűi.25 ,, ,, ,, i kapocs 1.50 ,, ,, ,, 2 kapocs 1.75 ,, ,, ,, diszkötés 3.— Hübner história...................... 70 Imádkozó nö ...................... 80 Kathekizmus...................10 és 40 Keresztyén tanítás, egyszerű 1.25 ,, ,, 1 kapocs 1.50 ,, ,, 2 kapocs 1.75 „ ,, diszkötés 3.—Révész Isten az én szivem, egy 75 ,, ,, ,, ,, fekete 1. Révész imakönyv, egyszerű 1.50 ,, ., ,, diszkötés 3,— Szász buzgóság könyve, diszk 3.— Tompa olaj ág, vászonkötés__ 2.— ,, ,, ,, diszkötés__3.— Új testamentom...............25 és 60 Vándor útja Istenhez............ 80 Zsoltár (reform. )nagy egyszerű 1— ,, ,, ,, diszkötés 3.— ,, ,, ,, kicsi egyszerű 60 ,, „ ,, diszkötés 2.— ,, Győri és 6vári(luth.) egysz. 1.50 ,, ,, ,, ,, diszkötés! 3— Regények és egyéb olvasmányok. A-B-C, képes.......................... 50 ,, egyszerű............................. 20 Angol nyelvtan, kötetlen__1.— ,, ,,kötve ........................ 1.25 Álmoskönyv, kicsi............... 10 „ nagy................. 25 Amerika felfedezése............ 80 András a szolgalegény........ 60 Arany rozsda ...................... 50 Attila Isten ostora................ 20 Benyovszky Móritz gróf__ 20 Bizonfy angol magyar szótár 1.50 ,, magyar-angol szótár 1.50 Columbus Kristóf............... 40 Csontos Szigfried............... 20 Czuczor Gergely, mesék .... 40 Emlékversek.................... 20 Énektár..................................1.50 Égi kalauz............................... 60 Ezer év története ...................1.-— Ezer éves hazánk története .. .1.50 Ezeregy dal.......................... 1. — Ezeregy éjszaka disz............ 2.60 Ezermester............................. 30 Egyesült Államok története.. 40 Füredi magyar német és német ma gyár szótár...........................1.60 Glósz, magyar tót nyelvtan.... 80 Gyémánt király.................... 2.50 Jámbor bibliai magyarázatok 2.— Jókai Mór, egy az Isten........2.40 ,, uj földesur............. 1.60 ,, véres könyv..............1.60 ,, csataképek............. 1.20 ,, elátkozott család 1.20 ■ ,, kötszarvu ember.... 80 ,, felfordult világ .... 80 ,, észak honából.......... 40 ,, Fortunátus Imre___ 40 ,, és mégis mozog a föld 3.60 ,, szerelem bolondjai 2.— ,, kőszívű ember fiai.. 2.40 ,, magyar nábob..........2.40 ,, Kárpáthy Zoltán 2.40 ,, Varchoniták............ 40 ,, Petki Farkas leányai 40 ,, regék....................... 40 ,, carminus................. 40 ,, serfözö...................... 40 ,, Magyarhon szépségei 40 ,, az életből ellesve___ 40 ,, kalóz király............. 40 ,, Óceánia.................... 40 ,, milyenek a férfiak .. 40 ,, Debreceni Lunatkus 40 Kossuth Lajos élete, nagy... .1.50 ,, „ ,, kicsiny---- 40 Koszorú füzetek, darabonkint 05 Köszöntő............20, 30, 50 és 1.— Képes mesekönyv................... 40 Koronás fők tragédiája..............40 Legsötétebb világrészből........40 Legvitézebb huszár................. 20 Levelező........40, 60, 1.00 és 2.— ,, magyar és német... 1.— Magyar dalnok...................... 60 Magyarország története ......1.— Monte Christo gróf ...............3.— Másvilág................................ 40 Nagy Magyarok története... .3.— Népdalok................................. go Napsugarak...................■•••.. 40 Nyelvtan (német)...................1.— Násznagyok...............................10 Önszámitó..................................30 Orvosi tanácsadó....................1.20 Pál és Virginia...................... 20 Petőfi összes költeményei .... 1.— ,, ,, ,, képes kiadás 2.— Pokárköszóntök...................... 20 Pokolköi Vendel................... 50 Párizsi vérdráma...................2.— Regék a magyar elöidökböl 40 Rézbörüek világából............ 40 Robinson................................. 60 Regény tanulmányok............ 40 Rákóczy Ferencz története .... 50 Rejtett milliók .......................2.50 Sors kegyence...........................80 Szabadságharcz vértanúi.......1.— Szegedi Szakácskönyv........ 2.— Szakácskönyv, kicsi............ 1.— ,, nagyobb 1.60 és 2.— Szavalókönyv ..."................... 80 Szivek tolmácsa...................... 80 Szigetvár ostroma................... 20 Társalgó'.................................. 80 Tatárjárás Magyarországon 20 Tolmács........................ 50 világ csodái..............................20 vöfélykönyv.......................... 10 Washington élete................... 40 Zsebszótár............................. 60 Dr. Leonard Landes, 124 E. 24th st. New York. Gyakorolt orvos férfiak és nők részére. A Lebanon, Bellevue és Post Gradute kórházak volt segédorvosa, Berlin, Bécs és London kórházaiban működött. Biztos eredménynyel gyógyít mindenféle betegséget: tiidö- vészt, szívbajt, gyomorbajt, lép- és májdaganatot, nagy főfájást, túlságos feledékenységet, reszketségef yérszegénységet, vérfolyást, kösz vényt. Idegbetegeket legújabb vi] lamos készülékkel gyógyít. Minder nemű belső betegségeiket pár na^ alatt kigyőgyit és pedig a vér betegséget, börbajokat, keléseket, stb. Torok, száj. orr, szem és fülbetegségeket kigyógyit akkor is, ha el vannak hanyagolva. Specialista titkos betegségekben. Krónikus bajok gyógyítására különös gondot fordít. — Minden betegségben biztos eredménnyel működik. Rendelő órák: d. e. 9—lig és délután 5—8 óráig. Vasárnapokon: d. e. 8—10.30; d. u. 2- ig. Levelekhez mellékeljen egy dollárt, a ki orvosságot óhajt. lEls© x ÍGÍÉ, LEVELEZŐ ■ ÉS ÉJEIMÉI! 1871 E. Madison Ave. OieTrelajCLcX, Cl Megír és hitelesít Magyarországon érvényes és törvényes okiratokat.— Eszközöl telekkönyvi bekeblezéseket és törléseket. — Minden ügyben jól és olcsón megír leveleket magyarul, németül és angolul.—Leveleim: STIAEX M. KOYACHY 3STota,r37- r-u-Tolic and Attorney-at-Law írom Hungary 294 South Woodland Ave. Cle-srela.r2.d_, Olrio. CHAS. E. ERICKSON gyorsan, pontosan és olcsón készít JELVÉNYEKET, — SAPKÁKAT, ZÁSZLÓKAT, BÉLYEGEKET. 223 Diamond sí. Pittsburg, Pa. 3F1- C. CT'5rd.ec3ser Gyógyszerész. 1475 Woodland Ave. Cleveland, 0. Friss piócák mindenkor készlet ben. Tessék, megpróbálni “Gain Liniment” (iiastremot.) hát, lábfá jás, köszvény, neuralgia s más fájdalmak ellen. Meghűlés t: köhögés ellen legjobb r::LIS NYÍLD CHERRY. K t * SS Tiltja M New Yorkban hírnévre szert tett •: magyar zenaKara. S* Magyar bálok, lakadalmak, ke- «• jjj? resztelökre ajánlja magát. ’• ajanija 1107 "72iZ‘a,glxxz5.grtoxi Street. BRADDOCK. PA. 1 o*o«o#o*Q»o*o*o*o*Q»o«o«o«o»o®o«o«*co«oo®co*o«»c#ctQ®co«fQo* cc«oeo»c*c®c*G»G«o#c«c*c*c®c®c*c®ooe«c®:»*»cacc®o®oéo8ec TöToTo rrxint 30 érre Iri -sra,ix már próToá-lrra., liog-y I)r. Richter világot megújító „Anchor“ Pain Expeüerje (fájdalom űző) a legjobb szer köszvény, csnz, iiiegség és más a csuzból származó bajokban. Egy kis üveg ára :25c. Nagyobb üveg: 50c. Kapható minden gyógyszertárban vagy magánál a készítőnél UJ RICHTER, ä CC. 215 Pearl Street, NEW YORK. ■ I ■