Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-01 / 31. szám
2 HEULST János. Alig hunyta le szemét Angolországban Wiklef János, az általa hirdetett igazságok, Magyarország szomszédságban, Csehországban keltek életre s az egész országban hirdettettek. Két tanuló jött ugyanis Csehországnak fővárosába, Prágába, oly célból, hogy ott a hitújítás magvait elhintsék. A helyett, hogy prédikálták volna, élő képekben mutatták be, hogy mennyivel[ eltért az egyház a Jézus és az apostolok egyszerű tanításaitól. Egyik képben Krisztusnak Jeruzsálembe való alázatos bevonulását mutatták be; a másik képben pedig Krisztus helytartójának, a pápának Rómába való vonulássát, a mint aranynyal s drága kövekkel felékesitett lovon, bíboros főpapok seregétől körülvéve ment be. Az ellentét látása nagy hatásssl volt a nézőkre, különösen pedig Prágának egyik papjára, Húsz Jánosra, ki ettől a perctől kezdve a scentirás tanulmányozásához fogott s ennek alapján a tiszta evangéliumot kezdte templomában hirdetni. Természetesen a római katholikus papság nagy részének nem tetszettek Húsz Jánosnak prédikációi s mindent elkövettek, hogy elhallgattassák. Céljuk sikerült is, mert mikor a pápa átok alá vetette Prágát, a nép fellázadt s Húsz Jánosnak tnenekülnie kellett a városból. Egyik gazdag barátjához ment el, a kinek birtokán aztán városról városra járva, hirdette a megismert igazságokat. A nép mindenütt nagy sokaságban követte, gyönyörködvén az ő beszédében, csodálván alázatosságát. „Az egyház — mondogatták egymásnak hallgatói —ezt az embert eretneknek és sátánnak kiáltotta ki. pedig milyen kegyes életet él s tanításai is milyen tiszták s lélekemelők.“ Nemsokára lecsendesült Prágának felháborodott népe s Húsz Jánosnak is megengedték, hogy elfoglalhassa előbbi állását s prédikálhasson templomában. S ő prédikált is szivéből, lelkének meggyőződése szerint. Nem a babonát hirdette s a tudatlanságot, hanem a tiszta evangéliumot. Kimondotta, hogy a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg: minek tehát a gyónás? Hirdette, hogy a különböző szerzetesrendek mint a melyek csak a népnek rontói, töröltessenek el, Most aztán újra feltámadt ellene az üldözés, a mely elől menekülnie kellett ismét és szülőhelyén telepedett le. Innen irta ama nevezetes jóslatot, a melyet több Ízben is ismételt. „Bár a lúd — ezt jelenti cseh nyelven az ő neve — félénk madár lévén nem repülhet magasan; de utána sas jön a mely a magasba száll s magához emeli a többi madarakat is.“ Nem sokáig maradhatott azonban Húsz magányában. A császár a konstánci zsinatra idézte meg, a hol nyilvánosan kelle bizonyságot tennie tanításáról. Tudta jól, hog<í ott életével kell megpecsételni tudományát; de bízva egyfelől ártatlanságában, másfelől Zsigmond magyar király azon ígéretében, hogy semmi bántódása nem lészen: megjelent a zsinaton. Valóságos diadalut volt ez az útja. Mindenütt a legnagyobb örömmel s lelkesedéssel fogadta a nép, csak a római pápa nem, a ki megérkezése után nemsokára börtönbe záratta s ott tartotta fél esztendeig, mig ügyét nem tárgyalták a zsinaton. Majd 1415 junius 5-én a fényes gyülekezet elé vezették, a hol Húsz bátran védelmezte az általa hirdetett igazságo' at: nem ingatták meg sem az ígéretek, sem a fenyegetések. „Inkább dobjanak a tengerbe, vagy semmisítsenek meg, mondá a zsinat előtt, mintsem visszavonjam az én tanításomat.“ A zsinat látván, hogy nem boldogul vele, eretneknek mondotta s máglyára Ítélte. Megfosztották papi méltóságaitól s ruházatától, aztán kikisérték a vesztőhelyre, folytonosan gúnyolván és sértegetvén. Húsz mindezeket türelmes lélekkel hordozta, folyton imádkozván az ő mennyei Atyjához, hogy erejét, bátorságát tartsa meg mindvégig. Mikor kigyuladt körülötte a máglya, zsoltárokat énekelt s eme szavakkal halt meg: „Jézus Dávidnak fia, köny örülj rajtam!“ így halt meg Húsz János a tiszta evangéliumért, 1415-ben julius 6-án. Ellenségei porát a Rajna-folyóba szórták, hogy ne maradjon utána semmi emlékeztető jel. De az igazságot nem égethették el s nem temethették el; újra feltámadt az s diadalmaskodott az egyházban. Yes vedelem — és isteni seged* lom. (Vége.) Ezeket mondá síró hangokkal a meghalni akaró édes anya és kis fiát karjaival szorongatva, ajakéval csókolgatva, sűrűén hullatta keserű könyeinek záporát. A két életet megmentő ember szive e látványra teljesen elérzékenyült s szintén könyek hullottak szemeiből. Azután gyengéden megfogta a siró asszonynak kezét és kifelé vezette a hídról. Elkísérte lakására s ott a halványan pislákoló mécs világitása mellett a következőleg beszélt hozzá: “Jó asszony! Nehéz helyzetedet megértettem. Én egy budapesti lakos, fürdővendég vagyok e községben. Engemet megáldott az Isten anyagi javakkal, hogy a szegényeken segíthetek. Fogadd hát tőlem most egyelőre ezt az ötven forintot s holnap reggel szerezz be ebből mindent, a mi csak a háztartáshoz szükséges. Reggel azután jöjj el itt Kenésén az én lakásomra; mutattam a házat, most, midőn a hídról feljöttünk, hogy hol lakom. Majd az én nőm ád neked a saját ruháiból, melyekből a saját szokástok szerinti ruhákat készíthetsz magadnak és ugyancsak vannak kis gyermekeimnek, nem rongyos, de már régibb ruhái, azokat is elhozhatod kis fiad számára. Ezentúl pedig minden hónapban fogsz kapni tőlem 30 forintot, melyből kis fiaddal szépen megélhettek. Ezen ajándékomat fogod kapni, mig én élek, sőt halálom u- tán még gyermekeim is fogják veled e jótéteményt gyakorolni. Most már nögyilkossági tervedről okvetlenül lemondj, mert a mi hitünk, melyet te is, én is vallunk, azt mondja, "hogy ha még más embert sem szabad megölni, az öngyilkosság sokkal inkább nem szabados“, Nincs okod többé arra, hogy az életet elvesd magadtól. És még egyre kérlek. Az Isten házát el ne hanyagold. Ott lelsz vigasztalást szivednek azon még most is vérző sebére, melyet igazán szeretett kedves férjed halála vágott te rajtad. Ott találod meg azt a mennyei édes atyát, a ki engemet éppen abban a pillanatban vezérelt a hajóhidra, midőn ott két élet volt veszendőben, hogy én azokat megmenthessem. Ott találod meg azt a jó gondviselőt, a ki azt mondja az árváknak és özvegyeknek:
