Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-27 / 26. szám
2 Legyen Istennek áldása az Egyesület ügybuzgó vezetőire, kiknek oly sokat köszönhetünk Egyesületünk ügyeinek a közelmúltban történt sikeres munkálkodásukat illetőleg, legyen Istennek áldása a tagokon, kik bit bizodalonmial és meg nem szégyenült hittel kitartottak Egyesületünk zászlója alatt. Legyenek üdvözölve mindannyian! So. Chicago, Ills. Harsányi Sándor, ev. ref. lelkipásztor. Életbölcseség. T. Az erényes ember legyen barátod, ki a jóra ösztönöz, a bűnös pedig ellenséged, ki a gonosztól visszatart. 2. Szivednek legszebb dicsérete az okos barátnak szere- tete, és az ö nagyrabecsülése pecsétje annak, hogy derék vagy. 3. Szép dolog, érdemekkel bírni, de szebb másokét tisztelni., 4. Az emberi ész drágakő, mely akkor ragyog legszebben, ha az alázatosság foglalatja. 5. A hamis barátok olyanok, mint a fecskék, melyek csak nyaralnak nálunk; olyanok mint a napórák, melyek csak addig jók, mig a nap süt. 6. Soha se mondj felebarátodról gonosz dolgot, ha biztosan tudnád is; még ha tudod is, akkor is kérdezd meg magadtól ; mi célból mondod el? 7. Megbocsátani és elfelejteni, a nemes szívnek boszuja. 8. Bosszút nem állani, még ha igazságos volna is az, nemes dolog! Felséges pedig, szeretni azt, a ki gyűlöl bennünkét. De nyomorúságában vele titkon jót tenni, isteni dolog. 9. A legyőzött ellenfél ismét harcra kelhet, de a kiengesztelt valóban legyőzött is. 10. A haragnak vége a bánat kezdete. 11. Igaz bánat soha se jő későn, de késő bánat ritkán igazi. KIi a,z e m.bér, Minden ember addig embei, A mig hiszen s jót cselekszik... . A mig hamis s álmok utón Emebertársán nem nyerekszik A mig Istent áldva áldja, Imádkozik reggel, este. A mig tiszta szive s lelke, Gondolata s minden tette. Hány ember él a világon Hitetlenül. .. . álnok módra.... Mégis, mégis bővölködik E világban s jól megy dolga, Á jó Istent sem ismeri.... Imát ajka sosem rebeg. .. . Mégis ! mégis ! sohasem volt Csak egyszer is fekvő beteg! Hány gazdag van, ki a szegényt Nyomorgatja és lenézi?! Ki a koldust ajtajából Szívtelenül... .óh elűzi.... szabad lenne-e ezt a kertet közelebbről is megnézni. Nem haragudnék meg érte a főkertész vagy éppen a főherceg Ő fensége ? — Már hogy ne volna szabad, volt a rögtöni válasz. Bátran bejöhetnek s nézzenek jól széjjel, mert azt hiszem láthatnak itt elég néznivalót. A két diák erre leverve egymásról az úti port. mert hát a gyönyörű kertnek is meg kell adni a tisztességet, belépett a nyitva levő ajtón. Jól szemügyre vettek mindent. Gyönyörködtek a ritka fák gazdag ápolásában, a különböző á- gyakban levő virágok gazdag szinpompájában s gazdag kezelésében. Hiába, mindennek meg kell adni a magáét, — a virág se szépen nyíló, ha nem ápolják, kapálgatják tövét és nem locsölgatják. A legjobb földben is megterem a gaz, mely elnyomja a nemes virágot. Igv van ez az emberi lélekkel is. Hagyd magára a gyermeket, bár minden nemesnek csiráját lelkében hordja, de ha ezt nem ápolgatod, öntözgeted, megnő ott a gaz és gyom, a bűn és rossz szokások, a melyek elnyomják a lélek szép tulajdonságait. A két diák csak nézte, nézte a gyönyörű kertet s annak szépsége csodálatra ragadta őket. De hogy a barátom-uramat foglalkozásában ne zavarják, pusztán kalapot emelve haladtak el mellette s a kert bensejébe igyekeztek. Észrevették a- zonban, hogy a szürke kabátos ember újra meg újra közeliik.A. barátságos főherceg. Körülbelül tiz éve történhetett a következő kis történet, a mikor még minden főiskola elküldte a maga követeit az összes magyar protestáns egyházakba, hogy tehetősebb híveinktől egy kis segedelmet gyűjtsenek a szegény tanulók részére. Ezeket a diákokat, kik nyakukba vették az egész országot, supplikánusoknak hívták, a mi magyarul annyit tesz, kéregető. Két ilyen kiküldött supplikáns találkozott a mondott időben Alcsuth határában, a pápai és debreceni, a kik aztán megismerkedve egymással, együtt folytatták utjo- kat a falu felé, hogy utasításuk szerint az ott laki) tiszteletesnél jelentkezzenek s az ottani szent ekklézsiának, meg a tehetősebb híveknek adományait átvegyék. Utjok József főherceg gyönyörű oarkia előtt vezetett el. Természetesen a kert gyönyörűséges berendezése s változatos szépsége lekötötte figyelmüket. Önkénytelenül is megálltak előtte, csodálva a remekebbnél remekebb virágok ezerféle különféleségeit s gazdag pompáját. A mint igy gyönyörködtek a kert szépségében, egyszer csak a közelben ollócsattogást hallottak. Odanéztek, hát egy makrapipás, nagy kalapos, szürke kitlis embert láttak, a ki szorgalmasan nyirogat- ta a túlnövő és a vihar által megrongált cserjeágakat. — Kérem barátom- uram, kezdé a szót a debreceni diák,
