Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-20 / 25. szám

(lakat emelnek ellened. Béküljetek ki, míg az utón vagytok, mig egyiktek vagy mástpk háza nem ég, gyűlölködő testvé­rek, perlekedő szomszédok, hogy találkozástok egykor végzetes ne legyen amaz örök bí­ró előtt, ki az ő napját felhozza mind a jókra, mind a gonoszokra, de a ki egykor az irgalmatlan szolgának ezt kiáltja fülébe: “Gonosz szolga, minden adós­ságodat elengedem néked, mivelhogy könyörgél nékem, nem kellett- é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, miké­pen én is könyörültem rajtad?! “Megharagusztok-é? de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen a ti haragotokon. “így ir a nagy apostol.-Hogy vala­kit fejhajtásra bírj, ahhoz elég egy kard, de szivet csak szív képes meghajtani, mondja az arab példabeszéd. Győzd le a gonoszt jóval. De felebarátunk testében ne csak kárt vagy sérelmet ne okozzunk, hanem inkább minden testi szükségé­ben segítségére legyünk. Hiszen magára hagyatva oly tehe­tetlen az ember, de egyesült erővel csodákat mivelhet. Hi­szen ha egyik ember a másikon szorult helyzetében segíteni nem iparkodnék; ha egyház, állam, család és társadalom a bennünket .környező ezerféle nyomort enyhíteni megszűn­nék, — akkor lenne még csak e föld a szó szoros értelmében a siralom völgye. “Azon indulat legyen bennünk, mely volt a Jézus Krisz­tusban,. ... Ki bűnt nem tett vala és álnokság nem találta­tott az ő szájában, ki mikor szidalmaztatnék, senkit nem szidalmaz vala és mikor szenvedne, senkit sem fenyeget va­la, hanem annak hagyja vala a bosszuállást, a ki igazán itél. A ki ő hozzá híven ragaszkodik, szent példáját követi, az a törvényt be töltötte, a törvénynek betöltése pedig a sze­retet.“ Megértettétek-é, mit követel tőlünk a Vl-ik parancso­lat? “Fiacskáim, ne szeressük csak egymást beszéddel és nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.“ Csutoros Elek, clevelandi ev. ref. lelkész. Szikszai György, Nincsen református lelkipásztor, a kit annyian ismerne- nék híveink közül, mint Szikszai Györgyöt. Ennek pedig az az oka, hogy ez a szelíd lelkű, jóságos képű öreg hátrafésült ősz hajjal, simára borotvált arccal, ott van a mi református híveink legkedveltebb imádságos könyvében, a “Keresztyén Tanításokéban, ennek íróját, a “jó öreg Szikszait“ mutat­ván az olvasónak. Sok imádságos könyvet Írtak a “Keresztyén Tanítá­sok“ előtt is, után is, de azért népünknek ma sincs kedvesebb annál. És bár az urak kevésbbé ismerik., mert ők inkább az újabb, a hangzatosabb szavú imádságos könyveket használ­ják, de a mi egyszerit híveinkhez ma is mindig a legszivre- hatóbban, szivének- lelkének legmegfelőbben a jó öreg Szik­szai beszél. Atyja Szikszai Györgynek békési pap és esperes volt, szintén Györgynek hívták ; édes anyjának neve Kovács An­na. Ezen “jó és nagy indulatu szüleitől“ — mint maga neve­zi őket — született i/38ban március 2ién. Tanult Békésen, Hódjnező- Vásárhelyen, majd Debrecenben, a hol a papi pá­lyára készült elő. Már debreceni diák korában annyira ki­tűnt mint jeles szónok, hogy a debreceniek — állítólag — papjoknak szemelték ki jó előre. Csakugyan mint debreceni lelkipásztor halt meg,de mig idáig jutott,sok éveknek keserű­ségein kellett áthaladnia az örök nyugalom és boldogság révpartjáig. Nagy dij volt fejére kitűzve s bár a székelyek közül sokan ismerték rejtekhelyét, de a nép nem hogy elárulta vol­na, sőt inkább élelmet és italt hordott számára. Ez alatt Kézdivásárhelyen maradt nejét folytonosan zaklatták az üldözők, — lakásából kiűzve folyton, ide-oda hurcolták, vallatták és kínozták, hogy árulja el férje hollé­tét, de a hőslelkü nő ezt nem tette. Pap Mihálynak azonban gyakran hirt vittek neje szenvedéseiről a jó székelyek s ő, hogy nejét a hogy nejét a kínzásoktól felmentse, 1850 végén odahagyva rejtekét, maga jelentkezett, mire Csíkszeredán bebörtönözték, aztán Nagy Szebenbe hurcolták s vagyon­vesztésre és halálra Ítélték, mely azonban nvolc évi fogság­ra lett változtatva. 1854-ben végre kiszabadult fogságából s i86sben 83 é- ves korában halt meg. Emlékezete szent és áldott minden honszerető magyar ember előtt. A derék apa méltó fiukat hagyott maga után Vilmos, Lajos és Károly személyében, a kik törzstisztek lettek a hon­véd hadseregben s a szabadságharc leverése után Vilmos 8 évi, Lajos 14 évi és Károly 5 évi várfogságot szenvedtek a haza legigazabb ügyéért, de azt is becsülettel kiállották. kává nevezte ki, majd ugyanily minőségben Kézdivásár- helyre helyeztette magát. Itt folyton, fáradhatatlanul mű­ködött a szabadságharc érdekében s mikor az orosz hadsereg közelgett, személyesen vezetett egy kis csapatot az Ojtozon való betörés megakadályozására. Csapatával a Magyarosi tetőn foglalt állást, melyet mindaddig hősiesen védelmezett, mig a túlnyomó orosz sereg, mint az áradat, körülvette a kis vitéz csapatot. Mindenki azt hitte, hogy vége van Papnak és honvédéi­nek, de ő vezéri ügyessége és vitézsége által kivágta ma­gát és a havasok rejtett utain Csikmegyébe húzódott, hogy Gál Sándor seregével egyesüljön. De már nem menthetett meg semmit. Az ügynek buknia kellett, mert az óriási orosz haderőt lehetetlen volt leküz­deni. Mikor a szabadságharc leverése után a gyáva zsoldosok Háromszékben is elkezdték a hazafiak üldözését s elfog- dosták a régi honvédeket: Pap Mihály fejére is halál lett ki­mondva, de barátai elrejtették s ő belátva, hogy életének fel­áldozásával most már mit sem használhat a hazának, hallga­tott azok tanácsára és a gelencei havasokon egy barlangba húzódva töltött el egy fél évet.

Next

/
Thumbnails
Contents