Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-30 / 22. szám
io cent: Molnár Sándor, Dávid Sámuel, Kovács Mihály,Tolvaj Károly, Kocsis János 5 cent: Timkó András. Fogadják a kegyes adakozók a beési egyház köszönetét! Homestead, Pa. Szabó Péter, gyűjtő....... Első a kötelesség. Gróf Batthyány Lajosról hagyta fenn a történelem, hogy kötelességét mindig a leglelkiismeretesebben igyekezett teljesiteni. 1848 előtt az ellenzéknek hoszas időn keresztül erélyes vezére volt, de a forradalmi párttal nem tartott, sőt teljes erejével azon volt, hogy a nemzetet a kormánynyal kibékítse. A miniszterelnökségtől 1848- ban felmentetvén, mint közharcos állott be a megye fölkelő seregébe, de egy szerencsétlen esés következtében le kellett vetni a katonaruhát s ekkor mindent elkövetett, hogy a nemzetet a királylyal kibékítse. Kész volt elhordani még a gyanúsítást is, csakhogy kötelességének megfeleljen. Majd midőn börtönbe került, akkor is ajánlatot a béke helyreállításának megkísérlésére s becsületszavát kötötte le, hogy a meghatározandó időre feltétlenül visszatér a börtönbe, de ajánlatát viszautasitották. “A törvény és a király esküje volt az az én szabályozóm“', írja utolsó levelében, “és attól sem jobbra, sem balra nem engedtem magam eltántorítani; kötelességemet teljesítettem----és most azért ölnek meg engemet.“ Bizony, ba mindenki hiven igyekeznék k&tlességét abban a körben teljesedem, a melybe az isteni Gondviselés állította, kevesebb baj és nyomorúság lenne a világon! A ssótartás. Példabeszéddé vált a magyar nép ajkán: “Meghalt Mátyás király, oda az igazság“. S ennek a példabeszédnek alapja van, mert Mátyásnál igazságosabb fejedelem aligha ült királyi székben. Azonban az igazságosság mellett szótartó ember is volt Mátyás király, mit a következő kis történet is igazol: Hosszas és nehéz háborúja volt a ravasz cseh királylyal, Györgygyel. Ezt már annyira szorította, hogy békeköveteket is küldött hozzá, a kikkel elment György király két fia is Olmützbe Mátyás királyhoz. Mihelyt ezt megtudta a római pápa követe, esedezve kérte Mátyást, hogy ezen veszélyes és terhes hadjáratnak most már könynyü szerrel vessen véget s olyan békét kössön Györgygyel, hogy ez teljesen meg legyen alázva. Mátyás megkérdezte, hogy miképen lehetne ez s a pápai követ ilyen tanácscsal állott elő: “Hatalmadban vannak György király fiai, tartóztasd le őket s vége lesz a harcnak. A fiai fogságba által megtört atya azonnal megadja magát. Ezt pedig minden becstelenség gyanúja nélkül teheted, mivel úgy jöttek el e- zek ide, hogy a vissztérést nem kötötték ki.“E ravasz tanácsra Mátyás igy válaszolt: “Igaz szivvel ezt nem tehetem. A király fiai bennem s becsületességemben bízva jöttek el hozzám, mintha szavamat adtam volna nekik. Én pedig senki kedvéért nem leszek szószegő. Te pedig ravasz őrizkedjél az ilyen tanácsoktól s pap létedre ne igyekezz engem a rossz útra téríteni“. Mátyás megtartotta szavát, az Isten győzelemre segítette, míg Ulászló király szószegéséért, . melyre szintén a pápai követ vette rá, halállal lakolt. Ilyenek voltak 7 ", a kathölikus papok. De hát ők azt tartják: magasabb érdekből mindent szabad tenni, csak Isten dicsősége legyen előmozdítva. Egy királyleány a kerékpáron, VII. Eduard angol király legifjabb leánya: Viktória hercegnő, a minap kísérőjével kerékpározni indult a windsori parkban. Visszafelé a hercegnő a rövidebb utat választotta és az úgynevezett hosz- szu sétányon igyekezett vissza kísérőjével a kastélyba. Ezen az utón azonban tilos a kerékpározás és egv kertészlegény, a ki ném ismerte meg a hercegnőt, reákiáltott a kerékpározó hölgyekre, hogy álljanak meg.Viktória hercegnő persze nem hajlott a figyelmeztetetésre és tovább száguldott,de nemolyan gyorsan, hogy a kertészlegény utói ne érte volna. Megragadta a kerékpár irányítóját, úgy, hogy a hercegnő leesett, kísérője pedig majdnem átgázolt rajta. Viktória hercegnő a legkevésbbé sem volt elragadtatva a kertészlegény tulbuz- galmától, de miután szigorú szavakkal megkorholta, újra felült a gépre és folytatta útját. Ezzel azonban még nem e- sett túl mniden kellemetlenségen, mert a sétány végére érve, most meg egy fiatal rendőr állt a kerékpározó hölgyei* elé és jegyzőkönyvét előhúzva, szigorú arccal felszólította őket, hogy mondják meg a nevüket, azután majd a rendőrség megbírságolja őket. Persze, majd hogy kiesett kezéből a jegyzőkönyv, mikor megtudta, hogy kit akart megbírságolni, de viszont Viktória hercegnő is elhatározta, hogy többé nem fog a tilosban kerékpározni. As angol bibim- társulat most tartotta Londonban ki- lencvenhetedik közgyűlését. A társulat i8o4ben alakult meg s azóta a világot elárasztotta bibliáival. Kiemelték azonban a közgyűlésen, hogy a földkerekségen mintegy 2000 nyelvet beszélnek, míg a biblia csak 220 nyelvre van lefordítva. A párisi kiállításon igooban 400.000 példányt osztottak szét. Kínában azonban az ottni bonyodlom miatt 25.000 da rabbal apadt a forgalom. A múlt évben különben a társulat 845,597 szentirást osztott szét. 1.398.176 újszövetséget és 2 millió 760.984 különféle részét a bibliának; . i899hez képest I900ban szétorsztott példányok száma 177 ezer 206-al »kevesebb volt. A bibliából körülebül 30 százalék maradt Angliában; 27 országban 812 ügynöke vÄlt a társulatnak, sőt különösen keleten nagyszámú női ügynökei is voltak. Bevétele körülbelül 4 millió korona volt, kiadása a- zonban 360.000 koronával haladt meg a bevételt: most már körülbelül 1 .millió koronára rug a töbl} évről visszamaradt . hiány, úgy hogy a társulat a hiány födözésére vagy a közönségtől remél nagyobb adományokat vagy kénytelen tartalék- alapjához nyúlni. Fölemlítjük, hogy az angol biblia- társulat i90oban különösen Magyarországon osztottf szét sok példányt. A pápa panaszai. Április I4én titkos konzisztóriumot tartott bibornökaival a pápa és ünnepélyes allokuciót intézett hozzájuk. Allokuciója tele van keserű panaszszal a miatt hogy a jezsuitákra, a szerzetes rendekre, kongregációkra s magára a pápás egyhára igen rossz idők járnak és pedig é-