Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-09-26 / 7. szám
2. Ébredjen fel álmából a lelki kevély, s alázza meg magát az Ur előtt, tudva azt,hogy a kevélyeknek Isten ellenők áll. Ébredjen fel a képmutató,hiszen Istent meg nem csalhatja, mert ő olvas szivében is. Ébredjen fel a ték hitek követője s imádja Istenét lélekben és igazságban, el nem hagyván gyülekezetét, hanem ragaszkodván ahhoz szivvel lélekkel. Egyházunk falait mindenfelől ostromolja a világ, itt a közöny,amott a vallástalanság üt rajta rést s mivel az áldozatkészség kezd gyöngülni, nehezen tudjuk pótolni a hiányokat. Elfogultságból s a Krisztusi szeretettel homlok egyenest ellenkező gyülölségből, féltékenységből nemzeti és egyházi dicső őseink halhahatlan érdemeinek méltatlan sárral dobálásával innen és onnan is döngetik a védbás- tyákat. A küszöbön levő politikai mozgalmak is meglehet erős próbára teszik egyházunk elétrevalóságát s a hívek egyház szeretetét. Fel azért, ébredjetek a közöny és nem- bánomság tunya álmából séber aggódó gonddal őrködjetek a mi édes Sionunk épsége felett!! Fel azért, mindnyájan ébredjetek lelki álmotokból, hisz felettünk ragyog az igaz világosság, a Krisztus. Föl azért! Vigyázzunk és imádkozzunk. _A. tekiozlc Fiú. Kegyelemre talál, ki bűnét megbánva, Égi Atyjához tér;%jme a példája; Két szép felnőtt fia vala egy alyánek S kéri az ifjabbik, hogy megosztoznának, Mondván: „Mi az enyém, ne használja senki, Add az örökségből az én részemet ki.“ Enged a jó atya fia kérésének És megosztá köztük a nagy örökséget. A kisebbik fiú hogy kikapta részét Az apai jusból, vevő után néz szét; Eladja az ősit, hitvány potom áron És szemére borul rózsás, tündérálom; Nincs már ki tervének gátat tudna vetni, Azt teszi, mit akar, nem tiltja le senki, És ki szülőfölde szűk határain túl Eddig soha sem volt, világlátni indul. A szülői hajlék elmarad már messze, Oda visszatérted, balga fiú, lesz-e? A könnyelmű ifjú nem törődik ezzel, Táv:'1 ’degenbe,vig életet kezd el: Világi g„,yö*:' uizmámoros kéje Rózsafelhő gyanánt borul elméjére. Jó pajtásainak nincs szeri,se száma: Vesszen el a holnap, csak éljen a má’ma! Repül a pénz,-repül, minta könnyű polyva; Kedvderitő ital a földre is foly’ ma. „Majd kiürül tárcád” — „Eh, azt én mit bánom” — S holnapba olvad a mai dinom — dánom, így megy napról—napra, vig zeneszó mellett, Terített asztalnál ürül ki a seleg. Mulatság zajában nem hallák, nem érték: A kínai vallás megalapítójáról. Konfucziusz, a kínaiak vallásalapitója Krisztus előtt az 550-ik év körül született. A közélettől korán visszavonulva, elmerült a régi jó idők kutatásába s ezeknek a jelen nyomorával való összehasonlítása folytán az az elhatározás támadt lelkében, hogy népének erkölcsi reformátora gyanánt lépjen fel. Hogy erkölcs hirdetésének nagyobb hatása legyen, —- kínai szokás szerint — államhivatalt keresett s végül miniszter lett. Azonban az őt kedvelő császár halála után ellenségei megbukratták. Faciát halála után csak 300 évvel fogadták el államvallás gyanánt. Rendkívül jellemzők Konfuczius lelkületére az általa különböző kérnésekben adott nyilatkozatok. Midőn a halhatatlanság felől kérdezték, igy felelt: „még az életet sem ismerem, hogyan ismerhetném hát a halált.“ Jellemző az Ő3ök tisztelete felől adott válasza is; „ha azt mondanám, hogy az ősök látják, hallják és tudják, a mi a földön történik, úgy attól lehetne tartani, hogy a szeretettel telt lelkek a saját életükről való gondoskodást elhanyagolnák és arra törekednének, hogy azoknak szenteljék egész életüket, a kiktől azt nyerték. Ha pedig azt mondanám, hogy a halotAz egész országban kopogtat az éhség. ... Hogy a mámor álmát kialudta végre A tékozló fiú, zacskójába nézve, Ü r e s n e k találja. „Csak egyet se látok. Eh! majd segítenek a hü, jó barátok. Lakomáztak nálam egy napról a másra, Tekintenek talán a jó barátságra.” S elindul, kopogtat, mint egy koldus — árva; De nincs otthon egy se és az ajtó zárva. Eltűnik jó kedve, arca olyan komor És beköszönt nála a legnagyobb nyomor: Hajlék nélkül bolyong, éhtől korog gyomra És fényes ruhája rongyokba’ csüng róla. Hogy éhen ne halljon, szolgálatba állott; Nézzétek, nézzétek, mily csüggedten áll ott! Körülte disznónyáj, ő az őrizője.... Oh! irgalom Atyja, ne fordulj el tőle! És mintha a fiú megátkozva volna, Örökös—örökké éhezik a gyomra. És hogyha engednék — óh, nyomorult élet! — A disznók elül is elenné az étket. Ekkor a tékozló önmagába szállva, Rágondol borúsan a szülői házra, S amig szemében a bánat könye gyűlik, Háborgó leikével ekként tépelődik: Megyek haza, megyek, hisz’ ott a cselédek Bővében vannak az ételnek s kenyérnek, Hol mindig terítve állnak az asztalok; Mig én itt nyomorba’ majdnem éhen halok. Elmegyek Atyámhoz és ezt mondom néki: „Atyám,a szivemet a bünbánat tépi; Vétkeztem ellened és az Isten ellen, De bocsáss meg érte és légy kegyelemmel.
