Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-09-19 / 6. szám
I. Évfolyam Cleveland, 0. 1900. szeptember 19. 6 szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Hungarian-American Reformed Sentinel. „THK HUNGARIAN AMERICAN REH’. SENTINE:!. is the only Hungarian Reformed Weekly in the United States. It is published every Wednesday by the HUNGARIAN AMERICAN REFORMED SENTINEL PUBL.OO." 1S42 E. MADISON AVE. CLEVELAND, O. Editor in chief: Rev. Zoi tan Kuthy, Pastor of the Hungarian Ref. Church, New York, N. Y. Associate editors: Rev- Paul Konyha* Pastor of the First Hungarian Ref. Church, Pittsburg. Pa. Rev- Alexis Gsutoros, Pastor of the Hungarian Ref. Church, Cleveland, O. Fellow-labourer: Rev- Alexander Harsanyi, Pastor of the Hungarian Ref. Church, So. Chicago, Ills. AZ„AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.“ az egyedüli református magyar lap az Egyesült Államokban. Megjelen minden szerdán. Felelős szerkesztő: Kuthy Zoltán, new yorki ev. ref. lelkész. Társ szerkesztők: Konyha Pál* pittsburgi ev. ref. lelkész. Csutoros Elek* clevelanui ev. ref. lelkész. Főmunkatárs: Harsányi Sándor, so. chicagói ev. ref. lelkész.----i—o—=— Minden közlemény Kuthy Zoltán felelős szerkesztő cimére: 108. Seventh Street, New York, N. Y., küldendő. Előfizetési ár egy évre-' Amerikában $2.00* Magyarországra $2.50. Előfizetési és hirdetési pénzek Konyha Pál ev. ref. lelkész cimére: Bates Street Ref. Church, Pittsburg, Pa. küldendők.--------o-------A lap tiszta jövedelme amerikai magyar ref. egyházi célokra fordittatik. Entered at the Post Office at Cleveland, O. as second class mail matter. Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak ?! Istennek legyen hála, mi amerikai magyar reformátusok annyira már csak vagyunk,hogy 7 magyar templomban illetve kilenc szervezett anyagyülekezet körében hirdettet, hetik közöttünk Istennek szent igéje és énekeltetnek Dávidnak örök szép zsoltárai hazánk zengzetes szép nyelvén- Elmondhatjuk azt is, hogy gyülekezeteink kivétel nélkü^ valódi meleg ágyai a hazafias nemzeti érzületnek, törhetetlen bástyái a magyar hazafiasságnak. E két szempontból tekintve ügyeinket, haladásunk világos, helyzetünk más egyházak helyzete és működése mellett magasan kiemelkedik. Am mégis ki tagadhatná,hogy nagy szükség van arra, miszerint a jövendő teendőinek kijelölése mellett minél gyakrabban feltegyük magunknak az apostol kérdését:Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak! Vájjon egyházi állapotaink minden tekintetben kielé. gitök-é? Meg van-é az erős kapocs közöttünk, mely bennünket mindnyájunkat,mint egy testnek tagjait, a mianya- szentegyliázunk egyedüli Fejével az Ur J. Krisztussal egybekötne? Vájjon eltöltötte-é sziveinket, birja-é és igazgatja é azokat a szeretetnek az a lelke,mely bírta és hevitette a mi dicső őseinknek szivét s irányozta cselekedeteiket ?Más szó" val valóban méltók vagyunk-é a református szép nevezetre? Ha a „törvény“ világánál vizsgáljuk magunkat, talán vád és kárhoztatás nem érhet bennünket. Az edény, a külső ügy lehet tiszta minálunk is, mint volt Pál apostolnál, mig Saulusnak neveztetett. De ha szivünkre tesszük kezeinket, bizony látjuk, beismerni leszünk kénytelenek, hogy sok fogyatkozás vagyon még bennünk is, mint amaz evangéliumi ifjúban. De a beismerés, ez már a régi beszéd szerint is, a javulás kezdete. Nekünk is azért első kötelességünk, hogy fogyatkozásainkat felismerjük, s azok gyógyítására az orvosszereket keressük. Ez lehet kellemetlen, de végre is elengedhetlenül szükséges ahoz,hogy állapotunkon javulás eszközöltethessék. Egyik bajunk minekünk az, hogy nincs meg közöttünk az az e r ő s kálvinista öntudat, mely minden ref. ember szivét kellene, hogy erősebben megdobogtatná. Mi tartotta fenn anyaszentegyházunkat 400 évnek keserves küzdelmei között? Mi adott erőt azoknak a dicső ősöknek, kik hitök megtartásáért máglyára lépni és vértanúi halált is elszenvedni készek valának! Bizony nem más, hanem a megtisztított valláshoz, az evangéliumi tiszta tudományhoz való törhetlen ragaszkodás, az anyaszentegyházhoz való forró ragaszkodás. Istenem, milyen kicsinyek vagyunk mi ő hozzájok képest, ha ami hitünket az övékével egybeha- sonlitjuk?! Még csak 40 évvel ezelőtt is megtörténhetett, hogy Debrecen városában 2000 ref. lelkész és világi egyén imádkozva, énekelve nézett szembe a halálnak, melyre elvoltak itélve,lia hitükből nem engednek, a templomot ágyuk ’vették körül, az ősz püspök felállott, s azt mondá, a ki életét megmenteni akarja, eltávozhat, de ime nem távozott e- gyetlen lélek sem, mert őket „sem élet, sem halál,sem hatalmasságok el nem választhatták a Krisztus szerelmétől!“ S ma? hány ember van,ki életének legdrágább legszentebb örökségét, őseinek sok könynyel, sok vérrel áztatott szent hitét megbecsülni sem tudja és akarja? A kálvinista öntudatnak, s az ebből kisarjadzó hithüségnek kellene minden igaz református ember szivében kitéphetlen mély györekereket vernie. Mig olyan sokan lesznek közöttünk, kik a ref. nevezetet csak mint egy külső köpenyt hordják magukon, mig holttetemek, száraz csontok borítják az egyházi élet mezejét, addig az Evangéliumnak igazi diadaláról nem lehet szó közöttünk.
