Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-09-05 / 4. szám
7 Bizonyára jól esik e hirt haílaoiok azoknak, kiknek a munkai csökkenése miatt plézt kell változtatniuk. ÍP a s e a i c, N. J, 'kassaiéban a new yorki lelkész ezután minden hónap 4-ik vasárnapján délelőtt 9 órakor és délután félnégykor fog tartatni istenitiszte- leteket a szokott helyen. A legelső ilyen istenitisztelec szept. 23-án lesz, a mikor az úri szent vacsora jegyei is ki fognak osztatni. T o m k ii n ,s C o v e, A. Y. Lapunk idevaló ügy; nőkének házát sem kerülte el a gólyamadár: egy egészséges kis leánykát vitt a boldog szüléknek, kit a new ymki lelkész Tomkins Coven e hó 25-én J uliánna névre meg is keresztelt. A keresztelési szertartás után ősi jó magyar szokás szerint egymásután ürültek ,a poharak az újszülött egészségére. Adja az Isten, hogy úgy a kis leányra, mint a szülékre mondott jó kívánságok minden szava beteljesüljön,. I ÉrtesítésA pittsburgi első magyar ,reí. egylh. összes híveinek. Kedves Testvéreim! Az én fcleűbetlfcm emlékű, kedves atyám, a, közel múltban elhalt. A fiúi kötelesség, is családom jövendő boldogságának érdekei parancsolják, hogy Magyarországra utazzam. A Board of Home Missions in United Siates-től és a pittsburgi első magyar ref. Ecclesia elöljáróságától nyert engedély birtokában szept. 4-én — Isten áldó kegyelmének reményével — útra kelek. Úgy óhajtván azonban, hogy az én szeretett egyházamban — távol létem ideje alatt is — mindenek ékesen és jó renddel folyamnak, helyettesemül Tdő. Osutoros Elek clevelandi magyar ref. ielkésv;társamat kértem föl s bíztam meg. ö szeptember 30-án, október 14-én és esetleg október 28-án tart pittsburgi ref. tempionuumkban rendes istenitiszteletet. Azonkívül hétköznapokon mindenkor el jő, amikor halaszthat Iámul sürgős esetekben, egyeseknek, vagy a gyülekez tnek, lelkipásztori munkálkodásra szüksége leend. Tót ajkú híveim igényeit is kielégíteni óhajtván, Tdő. Hamborszkv Gyula lelkésztá,reumát kértem, hogy helyettem szept. 16-án d. e. 10 órákor uriszentvaesora os - tással egybekötött isten,'tiszt eletet s ugyanazon nap estéjén 7 és fél órakor, magyar nyelvű hálaadó istentiszte letet tartson. Az egyház -anyagi ügyeinek gondozását Ballá György egyh. fögondmok testvérünk teljesítendi. Ha Isten életemnek és egészségemnek kedvez, októ- berber 15-ilk napján megtérek pittsburgi otthonomba. Addig is, inig ez megtörténhetnék, Isten áldó kegyelmét kérem az én szeretett gyülekezetemre. Pittsburg, Pa., 1900. szeptember 2-án. K o n y h a P á 1. New Yorki Magyar Ref Egyh Betegs Egylet Alakult 1900. juníus 17. Elnök: Pet’heő Bálint; alel,nők: Pavelka Pál; jegyző Tdő. Kuthy Zoltán ref. lelkész; pénz tárnok: Varga József; elenőr: Némelhy Károly; számv. biz. tagok: Jn rás István, Hidegli István, Pálóczy Sándor. Gyűlés minden hó első szerdáján tartatik. Egyleti levelek n következő címre küldendők: Rév. Kuthy Zoltán, 108 Seventh St., New York, N. Y. EGYHÁZI ÉRTESÍTÉS. Folyó hó szeptember libán, óhajtásuk szerint meglátogatom farport-harbori, O., híveimet istenitisztelet tartása céljából, a mikor az úri szent vacsora jegyei is kiszolgáltatnak ál'.alam. Szombaton estve bűnbánati istenitisztelet tártaik. Bővebb felvilágosi,tással szolgál Kovács Ferenc gondnok és a presbyterek. Cleveland, O., 1900. Szept. 4. 1 i Osutoros Elek, ev. ref. lelkész. Hírek az ó-hazából. A budapesti, a m a r k i s t a. A budapesti újságok egy része hosszabb közleményt ir egy anarkistá- rói, akit a budapesti rendőrség elfogott s a k.nek ügyében állítólag most széleskörű, de egyelőre titokban tartott vizsgálatot vezti. Az állítólagos anarkistánál a lapok . zt : int narkista iratokat és gyilkoló szerszámokat találtak. A rendőrség szerint a lapoknak ez a közleménye teljesen téves információn alapszik. Tresza János, a sajtóiroda szerint a mondva csinált anarkista egy közönséges tót napszámos, aki az anarkismusról halvány sejtelem nu 1 sem bir. Az illető 187,l-ben született Kavecsánon.Miint 13 éves fiú, apjával kivándorolt Amerikába, ahol együtt dolgoztak valamelyik bányában. A múlt év szeptemberében mind a ketten visszatérték Kavecsánra. Az öreg feleségét magával vitte Amerikába, a fiú itt maradt addig, inig apja az útiköltséget meg nem küldi. Ez egykét előtt érkezett meg s Tresza rögtön útnak is indult Amerika felé. Budapest útjába esvén, bejött a városba, de eltévedt kóborlásai közepiette. Vett magának egy revolvert, mert» azt mondották n ki, hogy Amerikában most arra szükség lesz, majd meglátott egy bosnyáfc házalónál egy kést, a mely igen megtetsztt neki s megvette anyja számára kus- apritónak. Miután nem talált vissza a pályaudvarra, lefeküdt Budán egy utszéli árokban, hogy ott töltse az éjjelt. Itt fogta el a rendőr is. Megmotozáskor nem anar- r kát,hanem crak egy tót imádságom könyvet talállak nála. Tresza egyébként is csak tótul beszél s rendkívül fogyatékos műveltsége van. Miután útlevele nem volt, mint foglalkozás- és lakásnélküli embert Kavecsánra toloneolták. Az lel keseredett férj. Elek Mihály egri születésű 34. éves nős masszírozó széles jókedvvel mulatott a király-utca 75. sz, a, levő kávéházban,., a mely eltartott reggelig. — A feleségem miatt teszem — kiáltott föl többször. Reggel aztán, mikor hajnalodul kezdett, felszólították a pincérek, hogy fizessen. A mulatozó Eleknek azonban pénze nem volt, a mire rendőrt hívtak, hogy őt igazolja,. Elek ugyanabban a házban, lakott, s a mint lakásába lépett, revolverével szivén lőtte magát. Levelet is hagyott hátra,ameÍvben tettének okául boldogtalan csalá di életét eniliti. Bevitték a boncoló intézetbe. Kirabolt s i r. Ó-Szivaeon ezelőtt két héttel elhalt egy gazdag szerb asszony, Sztanimirovits Szavéta, akit utolsó kívánságához képest, drága selyem ruhájában és ékszereivel együtt temettek el. A multhéten, a mikor a halálozás első hete letelt, az elhalt leánya, veje és több rokona atemetőbe ment, a hol a sírboltot fölturva, találták. A meginditot nyomozás aztán kiderítette, hogy a holttestet a község mellett vályogvetéssel foglalkozó ciI T"