Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-09-05 / 4. szám
4 utolját járja. Az oroszlánerőt, melylyel hazájuk szabadságáért küzdöttek, legyőzi az angolok túlnyomó ereje. Egyik csapás után a másik éri őket. A napokban meghalt Steyn, Oranje köztársaság elnöke is, a ki az áldatlan küzdelemben mindvégig hősiesen támogatta nemzetével együtt a rokon búrokat. Halála ép oly veszteség a szegény burokra nézve, mint volt annak idején Jou'bert főparancsnok halála, a kit a legválságosabb percben szólított el a sors küzdő nemzetétől. Joubert halála után azonnal megbomlott az apróbb búr tábornokok egyetértése s a belviszály rohamosan vitte a búrokat a végromlás felé. S miután a sors keze intézi a háborúk sorsát: negyvennyolcban a magyar szabadságharc gyászos kimenetelét főrészben nem a vezérek versengése, egyenetlensége idé.te-e elő? S kérdésbe vehetjük, hogy c. Kínában harcoló európai hatalmak a koncon nem fognak-e majd hajbakapni akkor, mikor egyetértésre, összetartásra a legnagyobb szükségük volna? * * * Az ausztriai vagy magyarosan az osztrák protestáns főegyházi tanács most adta ki hivatalos kimutatását az 1808 és 1899. évi eredményeiről. E kimutatás szerint az 1898-ik évben a református és lutheránus egyházba 2598 római katholikus tért át; az 1899. évben áttértek száma pedig 9385. A most folyó esztendőben március 31-ig, tehát 3 hónap leforgása alatt összesen 1280-am tértek át. Csak világot jón a Krisztus evangyéliuma továbbra Í3 Ausztriában s vezéreljen az igaz útra minél több ezreket. * * * Megünnepelték hát a magyar keresztyénség ki'lencvalaihogy. Szinte hozzá vala már szokva az efféléhez Debrecen. Mikor az árusasszony megsütött két kenyeret, bizonyosra vette, hogy egyik nem lesz az övé, hanem oda kell adni a török részére. A tiszte« tanácsot azonban mégis nagyon bántotta Kubai uram viselkedése. Megrögzött, megátalkodott férfiúnak tartották, a kit a gonosz lélek tart fogva. Ilyenformán nyilatkozott a prédikátor ur is felőle, mert templomban sem volt, amióta megpárosodott. A. bűn büntetést érdemel, — mondta ki a tanács. Az nem lehet, hogy egy olyan éles felfogású ember örök rabja legyen egy asszonyszemélynek. Vissza kell hódítani ismét foglalatosságába, akármi módon is. De hogyan, mi módon? Egy szerelemtől, el vakított férfiúval lehet-e még beszélni a józanész nyelvén? Azt mondta rá János diák, hogy: igenis lehet. Minden embernek van sebezhető érzékeny része, csak meg kell találni. Egyiket ez, másikat az tudja suggerálni. Ha a tisztes tanács ö reá bízza az eljárást, majd visszavezéreli ö Kábái uramat rövidesen. Persze, hogy rábízták, sőt jutalmait is ígértek neki, ami — köztünk mondva — nagyon is felfért a jó János diáknak. Olyan eszményi őrült volt ő szegény, aki abba a korba, a melyben született, sehogy sem tudta beletalálni magát. Többet tudott, mint a mennyire szüksége volt és ezt őrültségnek tudták be neki. Ámbátor ilyen eset ma ’« előfordul. száz éves jubileumét. De nem a magyar nemzet ünnepelt, hanem mindössze egy felekezet, a római katholikus vallás. De még az sem ünnepelt úgy, a mint kellett v Ina. Pártokra oszlottak, nem tudtak egyetérteni. Az egyik katholikus párt Esztergomban, a másik Székesfejérváron ünnepelt. Az utóbbit azonban megzavarta az itteni püspök váratlan halála, akire aztán a másik katholikus párt ráfogta, hogy az ünnepi prédikációjának a tanulásába halt bele. A katholiikusokon kívül egyetlen református ember sem ünnepelt széles nagy Magyaroszágon. Nem ünnepelt pedig azért, mert az ünnepet a róm. kath. egyház egészen kisajátította magának s csinált belőle nem nemzeti, hanc-m tisztán kath. ünnepet,még tátogóbbá tette azt az űrt, a mely a magyar haza különböző ^egyházakhoz tartozó keresztyén polgárait elválasztotta. Már pedig midőn olyan fontos nemzeti esemény megünnepléséről van szó, mint a minő a magyar keresztyénség 900 éves jubileuma, akkor le kell omlania a válaszfalaknak; ne legyen akkor se katholikus, se református, se lutheránus azon az ünnepen, hanem csak Krisztusban hivő és egymást Krisztusiban testvérnek ismerő keresztyén. Együtt ünnepeljen akkor mindenki, a ki magát magyarnak és ke- r- sztyénnek vallja; együtt adjanak hálát a kegyelem Istenének, ki bizonyára meghallgatná hozzá felhangzó buzgó imádságokat s megáldana bennünket a szeretetnek, türelemnek, a keresztyen hazaszeretetnek ama leikével és erejével, a mely eloszlatja a félreértéseket, összeforrasztja lelkeinket s áldást, békességet ad hazánknak, az éd s magyar hazának, hogy ál1 jón és virágozzék időtlen időkig. De nem. A katholikus egyház egyes egyedül János diák azon kezdte, hogy vette az ő kobzát és elindulván, leült szemben Kábái uram házával, a hol is az ő kobzát elővévén, pengetni kezdé azt. A kellemes hangokra sok hallgató gyűlt János diák körül, kik gyönyörködtek a muzsikában. Mikor aztán János diák elégségesnek találta az Ő hallgaótinak számát megnyitá száját és a következő dallal kisérte a koboz pengését: “Hej, Kábái uram, mit vett a fejébe? Mért nem megyen kelmedí a tanácsülésbe? Hiszen ha akarja a szép felesége, Megcsalja kelmédét százszor egy végiébe. Hej, Akhilles uraim, furcsa egy állapot, Mikor őrzeni kell az asszony-állatot, Mert ha a tilosnak útjára rátapod Még áldozáskor is 'megcsalja a papot.” Általános derültség követte e versifikációt. A felharsant hahota terjedt tovább, mint -tűz a száraz szalmakazalban. Egy ideg rá sem hederitett Kábái uram a sokadalom- ra. Végtére is, lia Vasas szomszédnak mulató kedve van, hadd vigasztalhassa ott magát a jámbor diákkal! Hanem igy ment ez aztán napról-napra. Pontos időben megjelent János diák a ház előtt. Az érdeklődők csoportja már várt reá ilyenkor s mesziről kiáltozták neki:
