Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-11-14 / 14. szám
5 Különfélék. Kint jártam a vidéken s meglátogattam e lap olvasóit. Kérdeztem, mint vélekednek a lap felől? Az első, kit megkérdeztem, megvallotta őszintén, hogy e lap tanulságos, szivnemesitő, erkölcsjavitó és szükséges, hogy ott legyen minden jóravaló magyar református ember asztalán. És megígérte, hogy a lapot terjeszteni fogja anélkül, hogy kértem volna reá. Pedig az illető annak idején azt irta, hogy ő náluk majdnem felesleges ez a lap, mert ők úgyis vallásosak és ime — milyen nagy lett a változás! Második, kit megkérdeztem, szintén jól első szavakkal válaszolt. Ezt a lapot — mondá — azért jó járatni, olvasni, mert ébren tartja az emberben a református vallás iránt való ragaszkodást és visszatartja az embert a bűntől. Azért nem hagyják el a lapot, bár nem is kapják rendesen, mert a posta sok helyen rendetlenül kézbesíti. Egy vidéki előfizetőnk pedig lakásomon keresett fel és azt mondta, hogy ebből a lapból már is sokat tanult s egyszerre nyolc testvérünknek rendelte meg a lapot. Bizony örül a szivünk azon a szép eredményen, a mit ily rövid idő alatt a lelkiekben elértünk. Nem hiába mondja a Szentirás: „A reménység soha meg nem szégyenit“; „a kik az Urban bíznak azok, soha meg nem csalatkoznak.“ * * # • Krügernek a délafrikai búr köztársaság elnökének a szerető, gondos apát terhes betegség szegezte az ágyba, és övéinek minden ápolása, minden imádsága nem tudták őt megtartani az életben. Meghalt.. . Halálával a bánat sötét fellege borult a vidám otthonra; a dal, nevetés száműzetett belőle örökre .. ! Egyedül áll most az özvegy, megtörve, gyászruhában; mellette siró árva gyermekek .. . Ott állanak a puszta közepén, összeomlott boldogságok romjain keseregve: Hágár és Ismáel! S óh! mennyi Hágár van még ezeken kívül, kik család és otthon nélkül bolyonganak, kik egyedül, elhagyva állanak az életben, mint egy kietlen sivatagban, gyenge két kezükkel birkózva a sorssal a megélhetésért. És mi, a helyett, hogy utánok mennénk, visszahoznánk őket a családi élet csendes, boldog tűzhelyéhez: még magunk taszítjuk ki őket könyörtelen kezekkel. Mit adtok nekik, — mondjátok, — cserébe a boldogságért? Egy kis tudományt? Egy darab száraz kenyeret és egy ital vizet, hogy ezekkel törjék át magokat a belálhatatlan pusztaságon? Nem, nemcsak a férfié többé az élet gondja! A nő is ott küzd, ott szenved, ott izzad egy sorban vele: — Hágár, a szerencsétlen Hágár a pusztában! III. A harmadik és utolsó tanúság, melyet a történetből levonok, az lesz Keresztyén Testvéreim, hogy minden pusztában van egy kút. Vigasztalódjatok hát ti szerencsétlen Hágárok és Isma- elek, kik elhagyatottan, örömtelenül vándoroltok az élet sivatagán; kik e zajongó, e zsibongó emberáradatban, mely kenyérért fut, kenyérért küzd, kenyérért marakodik jobban, vallásosságát bizonyítja az a kis adoma, melyet róla feljegyeztek. Egy alkalommal valaki az mondta előtte, hogy a Szentháromság titkát sehogysem képes megérteni. Krüger először keményen végig nézte a kételkedőt, aztán igy szólt: „Ha egy gyertyát a kezedbe veszel, ott van az osz- 1 op stearinból (igy hívják azt az anyagot, amiből a gyertya készül). Ez az atya. Ott van a kanóc. Ez a Fiú. Végül ott ég a láng. Ez a Szentlélek. És a gyertya mipdig ilyen. Már most, ha ezt szemed előtt látod ilyen mindennapi dolognál, hogy kételkedhetel abban, a mi a Bibliában van megírva?” * * * Széles ez országban aligha van magyar református ember, a ki ne ismerné Csiky Lajos debreceni papnöveldéi ta nárnak remek imádságoskönyvét. Hit, Remény, Szeretet annak a neve. Méltó párja ennek az az imádságos könyv, melyet a jeles egyházi iró csak most bocsátott közre s melynek a cime: „Az imádkozó nő.“ Gondosan átolvastam a benne levő imádságokat és elmélkedéseket s különösen azt vizsgáltam: mennyire találta el szerző a hangot, mely a nő lelkét megkapván, őt a buz- góság szárnyain Istenhez emeli, mert ha a nők számára írott imák nem ilyenek, ha a kedély melegét fel nem költik, akkor elolvasásuk kevés haszonnal járó cselekedet volna, a mellett hogy a kedélyt nem érintenék, nem is tölteel vagytok hagyatva, magatokra és Istenre utalva, mint Hágár a Beersheba pusztájában. Vigasztalódjatok elhagyatottságotok és árvaságotok érzetében; hiszen a mélységesen szerető Isten minden pusz- tában, minden szomjubozó lélek számára üdítő forrást fakasztott. Oh! keressétek fel e forrást, keressétek ne csak itt e földön, ennek múló javaiban és örömeiben; hanem mint Hágár az égre függesztvén szemeiteket. És akkor megmutatja tinéktek az Urnák angyala, és akkor meghalljátok az Idvezitőnek vigasztaló kiáltását: „Ha valaki szorn- juhozik, jöjjön énhozzám és igyék!” Jöjjetek, ti elfáradt, eltikkadt vándorai az életnek; menjünk mind ő hozzá és igyunk az örökéletnek általa kínált vizéből, melyből a ki egyszer ivott, nem szomjuho- zik meg többé soha! Jöjjetek mindnyájan Keresztyén Testvéreim. Hiszen kinek ne volna közületek egy vagy más bánata, egy vagy más vesztesége? Hiszen ez a föld örök siralom, örök temetés hazája! Reményeink egymás után hervadnak el;.egyik csalódás a másikat éri; egyik ravatalt a másik követi, a sir- halmok minden pillanatban nyílnak és domborulnak körülöttünk; szivünk is temető: örömeink, reményeink és vágyaink bus, nagy temetője! Idvességnek forrása, áldott Ur Jézus Krisztusunk! Hogyne menekülnénk hát örömmel Te hozzád, midőn veszteségeink és fájdalmaink között halljuk biztató hangodat: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megter keltettetek, és én nyugalmat adok ti néktek!”
