Amerikai Magyar Rádió Ujság, 1946 (6. évfolyam, 11. szám)
1946 / 11. szám
20-ik oldal AMERIKAI MAGYAR RÁDIÓ ÚJSÁG November, 1946 — Az elsodort író — Irta: RUBY Tegnap este a könyveimet rakosgattam, s kezembe került sok magyar iró könyve, akik közül bizony már sokan babérkoszorúval a homlokukon, az Olympiás ragyogó magaslatáról néznek alá a mai emberiségre. Talán sajnálkozva, de az is lehet, hogy meg vetőle g . . . Megsimogattam az -Elsodort falu” cimü könyvet is, melyet Szabó Dezső iró, történelmi tanár és esztétikus irt. Megrendülve lapozgatom a könyvet: Hol vagyunk már az elsodort falutól! Az elsodort világról kellene, s lehetne ma irni, mint egy szégyenletes kor, kapkodó, talajt veszített emberiségről. Ezt is megtudná irni Szabó Dezső, talán még jobban, mint az elsodort falut . . . Meg is irn,á Szabó Dezső, ha élne. őt is megölték 72 éves korában. Meg kellett halnia, mert tévedését felismerve, bátran hangoztatta, különösen a veszedelmes időkben, hogy halljad világ: tévedtem, ime, ez az igazság! “Igen tévedtem, amikor az Elsodort faluban, a befolyásoltság vak elragadtatásában, ostoroztam az erdélyi -zsidókat, hogy minden árverésre kerülő, talpalatnyi helyet összevásárolnak. — De később, az események pergőtűz módjára jött változásaiban, meglátva az igazságot, azt kiáltottam: “Bár minden talpalattnyi helyet a zsidók és ne áz oláh bojárok vettek volna meg! Mert a székelyek zsidaja egy ivásu volt magukkal a székelyekkel. Az ősi tradíciókat tisztelő zsidóság, szokásaiban valósággal beleszivódott a székely nép életébe.” Azért ölette meg Szálas! Szabó Dezsőt, mert „ezt az éles meglátását, még élesebb tollával merészelte papírra vetni. Tagadhatatlan, hogy Szabó Dezső a magyar paraszt szociográfia nagy mestere, önmagában hordta végzetes sorsát. Mert egyénisége olyan exponált helyzetekbe vitte, hogy az Elsodort falu írója, önmagát is elsodorta . . . Mint a száguldó'- vihar, olyan hirtelen meglepetéssel iött Szabó Dezső egyetlen nagy regénye, az Elsodort falu De egyszerre eltűnt a fórumról, és csak akkor hallottunk íóla, ha egyregy uj remekmű véleményezésénél, az ő ismert, kíméletlen és megszokott ellenvéleményezésével, egyszerűen letaglózta az irót. Ezek miatt több volt az ellensége, mint á jóba■ - látja. Szabó Dezső rövid lejáratú Cézárja volt az irodalomnak, s megcsonkított holttestének, ki tudja hol porladó marad-ERZSÉBET ványainak emlékénél Marcus Antóniusszal szólok: “Temetni jöttem Cézárt és nem dicsérni!” Cézár eléktelenitett holttestén 23 sebével, aranytól csillogó oltáron, biboros-ágyon nyűgöd ott. Szabó Dezső, a szókimondás Cézárjának borzalmasan megcsonkított teteme, az utca szennyében hevert . . . Mert Szálasi igy akarta . . . És azért borítja, el szemeimet a könny, ha Szabó Dezsőre gondolok. Nem lehet rovására azt sem irni, hogy korának legnagyobb lélektani rejtélye volt. Áthidalhatatlan ellen| tétek voltak benne és lelkiharcának állandó kitöréseit képtelen volt a felületes szemlélő és biráló megérteni. Az ellentétek: A legnemesebb mondásait is olyan éles1 romboló módon festi alá, s szinte ujjong, hogy önmagát szatirázza ki, az embert, az iró. A saját szívverését, a saját csapongó lelke. A magasró törő lelkét, a röghöz igyekvő lüktető szive. Csodálatos, kiáltják itt az Írógépemen az ólombetűk, s hiába próbálom definiálni ezt a titokzatos szfinkszet, kevés erre az agy, kevés a magyar szó minden kifejezése. És mégis, az Elsodort falu legautentikusabb kritikusa a mi kis szolgálónk, a Rozika volt. Nem lehet ezen csodálkozni, sem mosolyogni, mert ha Szabó Dezső az ellentétek egymástól merőben eltérő vonalai mégis találkoznak a végső pontnál, úgy a véleményezések magas nívójú meghatározásai, vagy pedig az egyszerű következtetések naiv megnyilatkozásai találkoznak egymással, hogy egy egész és tömören egységes bírálat legyen. Ha Szabó Dezsőnek rögeszméje, hogy a legkisebb porszemnek is köze van a Vénusz csillaghoz, miért ne legyen egy ösztönös meglátásnak köze a lángeszű elbírálásokhoz? . . . Házunk barátja, — azt hiszem 1920 évet irtunk, — elhozta Szabó Dezső két-kötetes regényét, az Elsodort falut, azzal a kommentárral, hogy egy irodalmi szenzáció s ezt mindenkinek el kell olvasni. De csak egy hétre kölcsönözte ide, mert, mint mondotta, másoknak is oda akarja adni. Nem volt más választás az idő rövidsége miatt, mint esténként az egész családnak egy valaki felolvassa. Engemet szemelt ki apus a felolvasásra, minden este vacsora után. A halványkék ernyős lámpa szelíd fényénél, halotti csendben hallgatták a felolvasást. Még akkor, a háború után, nehezen állott talpra a gazdasági helyzet, s bizony a tüzelővel spórolni kellett. S igy Rozikát is, aki immár öt éve szolgált nálunk, s anyus adta férjhez, behívtuk a szobába, mert a konyha tűzhelye rengeteg hasábfát emésztett el, s spórolnunk kellett. Rozika a meidinger-kályha mellé húzódva hallgatta a felolvasást, s közben háziszőttes pokrócokat szegett. Hat estén át befejeztem a felovasást, s apus véleménye kért mindnyájunktól. Nem a Szabó Dezső érdekében, hanem mint örök-pedagógus, hallani akarta tőlünk a levont tanulságot. Anyus azt mondta: “Forrongó, nyugtalan stilusa a svéd íróra, Strindbergre ejnlékeztet.” És a történet? — érdeklődött tovább édesapám. “A történet egy elfogult ember hazája fölött hiábavaló, jóvátehetetlen jeremiási siralma.” Édesapám helyeslőleg bólintott, s meleg dióbarna szemével, — úgy éreztem, — hogy megcsókolta anyus szép, fehér homlokát. Az öcsém hatodik gimnazista kamasz hencegéssel kidüllesztette a mellét: “Ez a Szabó Dezső lelkesedésében is fanyar keserű.” Jó megfigyelésed van, — szólt hozzá édesapám, — de az agyad éppen úgy, mint a hangod, az átalakulás határán: fisztulál. Hangos kacaj, az öcsém dacosan hátraveti a fejét és sértődve kimegy. Nővéreim, velem egyhangúlag kijelentették, hogy a cselekmény uj hangja és uj szelleme szenzációs. (Ezt a meghatározást Soós tanár úrtól plagizáltuk, aki mindenre, ami tetszett neki, ezt mondta.) — Hát te, Rozika? Neked hogy tetszett a regény? — kérdeztem a kályha mellett üldögélő leányt. Apus, anyus és a nővéreim összemosolyogtak. — Ez az Erzsi stilusa: Senkit semmiből nem szabad kizárni. Erzsi az örök forradalmár: mindenkinek egyenlő joga van a nap alatt. Az Erzsinek mindig intézkedhetnékje van a világ folyásáról, — meglátjátok nem fog vízszintesen meghalni . . . — Bánom is én, akármit mondanak, halljuk Rozika a véleményedet! Rozika reám néz öröké csodálkozó nagy kék szemével, s azt mondja: — Olyan ez az egész izé ... olyan, mint mikor az aranydiót nem a karácsonyfára aggatják, hanem a köcsögtartófára, az istálló mellé. Édesapám már érdeklődve figyel . . . — Mert tetszik tudni, — magyarázza tovább Rozika, — hogy lehet olyan gyönyörűséges szavakkal megírni, hogy a Judith ringyó lett... Aki rossz, az rossz. Mit kell arrul tiz oldalt magyarázni, hogy miért lett rossz az a szép kisasszony, a Judith. Rossz, oszt kész! A fene egye meg az ilyen .... — Elég, elég, vágott közbe anyus. Menj csak ki fiam, mintha valaki csengetne az utcakapun. Rózika fölállt a kályha mellől, leveregette a kötényéről a lenszálakat és kiment. — Na, kellett ez Neked? — korholt anyus. — Dehogy ilyen szabadszáju legyen ez a Rozika, nem hittem volna. — Igaza van annak a lánynak, — szólt édesapám. — Látjátok, milyen természetes esze van ennek! Ha azt mondanám, hogy részletezzed Rozika, hogyan érted ezt az aranydiót, meg azt a korhadt köcsögfatartót, egy mukkot sem tudna szólni. Az ő okos, kis csiszolatlan agyában az aranydió a non-plusultrája minden képzeletet felülmúló gyönyörűségnek. Úgy hullottak lelkére a Juditot magasztaló szavak, mint az aranydió ragyogása, s egyszerre csak azt mondja Szabó Dezső, nos hölgyeim, uraim, intellektuelek, félmüveitek, tudatlanok, ez az aranyjelzőkkel körülgarnirozott Judith: prostituált. 1 — Igen, Szabó Dezső azokról szeret nagyon irni, akiket megvet. Zsonglőr: előbb a piszkot staniol papirosba csomagolja, s nagylelkűséggel az olvasónak ajándékozza, s közben kezeit dörzsölgetve már előre mulat, hogy mikor jövünk rá, hogy a .staniolban piszok van. De muszáj volt a csillogó szavak mögé rejteni, mert máskülönben az igazsághoz nem lehetne apellálni, hogy a dolgok miért kerülnek a megvetés mocsarába . . . Édesapámnak igaza volt. Annak idején Kállay Miklós is a megszólalás “Michel- Angelójának” nevezte Szabó Dezsőt. És érthetetlen: ez a szenszibilis lelkű iró, ennek az elnevezésnek örült. Sőt gyakran citálta. * * * Borzalmas kínzások közt halt meg Szabó Dezső. Még akkor is taposták,' amikor megcsonkított teste két napig hevert az utca szennyében. — Valószínűleg azok rúgtak rajta utóljára, kik személyi érvényesülésükben, Szabó Dezső által megbántva érezték magukat. Szegény, nyugodjon békében! BIZTOSÍTÁS A LEGOLCSÓBBAN ÉS SZAKSZERŰEN A CSALÁD BÁRMELY TAGJA RÉSZÉRE PALÁNGI KÁLMÁN a “Modern Woodmen of America” New York kerületi szervezőjének utján szerezhető be. IRODA: A Public Travel Service helyiségében. RE 4-8974 238 E. 86th St. New York LAKÁS: 30-60 — 33rd Street Astoria, L. I. Tel: RAvenswood 8-3848 A magyar rádió óra 15 éves fennállása alkalmából örömmel küldjük szívből jövő gratulációnkat és jókívánságainkat a PÁDLY MARGIT és ENDREYJENŐ müvészpárnak, akik szivüket, lelkűket adják nekünk, amerikai magyaroknak, hogy vasárnaponként gyönyörködhessünk a magyar zenében. Áldja meg őket a jó Isten egészséggel és boldogsággal, édes családjukkal együtt. Mrs. KATE TÖRÖK és CSALÁDJA Babylon, L. I., N. Y.
