Amerikai Magyar Hírlap, 2018 (30. évfolyam, 3-12. szám)
2018-03-23 / 12. szám
Ha már itt a tavasz, komolyan kellene vennie a testi és a lelki méregtelenítést. Fáradságát, rossz közérzetét, a felhalmozódott méreganyagok is okozhatják. Mindez pedig nem csoda, ha rossz hatással van a lelki életére. Nem ártana önvizsgálatot tartania és megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyek már nem viszik Önt előre. Bika (IV. 21 - V. 20.) A héten gyakran keverheti magát kellemetlen, kínos helyzetekbe. Ha nem akar egész héten pirulni és elnézéseket kérni, akkor nem ártana kicsivel többet gondolkodnia. Kapkod, nem figyel, nem gondol bele a dolgok várható következményeibe és ez okozza, hogy cikis pillanatok között találja magát. astronet.hu Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Manapság kételkedni kezdett a, képességeiben és a tudásában. Elbizonytalanodása miatt pedig egyre többet hibázik, elakad, nem bír úgy haladni, ahogy eddig. Az biztos, hogy jómaga is változni fog és a környezete is, ugyanis minden tekintetben változások előtt áll. Tény és való, vannak dolgok, amiben meg kell majd változtatni a hozzáállását! Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Egész héten varázslatos hangulatban lesz. Öntől kevéssé megszokott módon, mindenkivel kedves, odaadó, szeretetteljes lesz. Rá fog jönni, hogy ezzel nem csak másokkal tesz jót, hanem önmagával is, hiszen nagyon is jó érzés szabadon kimutatni mások irányába az érzéseit. Emellett szép lassan elkezdi gyökeresen megváltoztatni az életét. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) A következő napokban mások megpróbálhatják letéríteni az útjáról. Ne hagyja nekik, hogy elbizonytalanítsák. Persze az nem baj, ha többször is átgondolja terveit, csak azt ne hagyja, hogy mások irigységből, féltékenységből, eltántorítsák Önt. Kivételesen még egy némely barátja is visszatartaná, de ezt ne vegye személyes sértésnek. Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) A héten azt érezheti, hogy ég a lába alatt a talaj. Kapkodni kezd, intézkedni, úgy érzi, le van maradva, hogy rengeteg a dolga és bizonyos feladatokat napokon belül leakar tudni. Talán csak így szeretné elérni a változásokat az életedben, hogy végre történjék Önnel valaki. Egyes Nyilasok a régi életüket kezdik el felszámolni, és új életet kezdenek. Bak (XII. 22 -1. 20.) Jobb, ha tudja, hogy a héten akármilyen nehézségbe, akadályba is ütközik, nem várhat segítséget másoktól. Mindent egyedül kell megoldania. De ezt ne vegye rossz néven, egyszerűen egyedül kell beérnie a célba. így minden elismerés az Öné lesz, márpedig egyáltalán nincs messze a céltól, napról napra egyre közelít felé. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Készen áll arra, hogy a héten jelentős lépéseket tegyen vágyai eléréséért. Készen áll elköltözni, lakást venni, külföldre menni, lefogyni most minden változtatásra nyitott és tudjuk jól, hogy milyen, amit eltervez, az úgyis lesz, így már a héten jelentős átalakuláson mehet keresztül testben és lélekben egyaránt. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) Ezen a héten előtérbe kerül a helyes kommunikáció és ezáltal a kapcsolatai is. Komoly nézeteltérései támadhatnak a héten és szinte senkivel sem fog szót érteni. Emiatt igencsak nehéz és vontatott hét áll Ön előtt, jó lesz, ha összeszedi minden erejét és kitartását. De ha nyitott a megoldásra, a hét végére már mindenkivel minden gondot elsimíthat. A héten ideje számot vetnie és átgondolnia, mi mindentől kellene megszabadulni. El kellene már engedni azokat a személyeket vagy dolgokat, amelyek nem szolgálják, hanem csak hátráltatják. Ha valami már elmúlt, akkor nincs értelme tovább erőltetnie annak a megtartását. Úgy érezheti, hogy a napokban áldozatokat kell hoznia. Halak (II. 21 - III. 20.) Öntől nem éppen megszokott módon, de észérvekkel próbálja orvosolni az életét. De kivételesen pont, hogy a szívére kellene hallgatnia, hiszen a boldogságról van szó. Először is, tudja meg mire vágyik igazán, mit akar igazán kezdeni az életben. Ne az legyen a mérvadó, mivel kellene foglalkoznia vagy mások mit várnak el Öntől. MEDVEI LAW GROUP, APC. www.medveilaw.com * (213) 984-4013 Dr. Adrien Medvei, ügyvéd és Dr. Sebastian Medvei, ügyvéd * Bevándorlási ügyek * Üzleti vízumok és zöldkártya, * Családi zöldkártya * Állampolgárság * Autó baleset és más sérülések * Válás * Gyermektartás * Üzleti perek * Bérkövetelési perek * Hagyaték tervezés (trust) * Hagyatéki perek * stb. Ügyvédeink összesen több, mint 21 éve sikeresen képviselik ügyfeleiket. 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 A húsvét pogány előfutárai Rendkívül összetett ünnep a húsvét, a kereszténység előtti hagyományok átitatják a legkeresztényibb ünnepet. A húsvét ugyanis csak úgy válhatott azzá, ami, hogy az egyháznak sikerült felhasználnia a korábbi rítusokat. A zsidó húsvétot, a pészachot Niszán hónapban tartották. A zsidó húsvét bárányáldozathoz kapcsolódott, bár eredetileg aratóünnep volt, hiszen a Közel-Keleten ekkor kezdődött a betakarítás. (Az aratás végét a pünkösd őrzi a zsidó vallásra alapozott keresztény ünnepek között.) A mai zsidó hagyományban már nem aratóünnep (tehát nem a termékenységhez kapcsolódik), hanem az Egyiptomból való kivonulás emléknapja a pészach. A bárányáldozatot kovásztalan kenyérrel ették. A bárányáldozat viszont az emberiség legősibb kulturális rétegeibe vezet vissza, amelyekről természetesen nincsenek írásos forrásaink. A húsvéti bárány az emberáldozatra, méghozzá a Bibliában is megőrzött elsőszülött feláldozására utal. Ábrahám így áldozta (volna) fel Izsákot, és ez az emberáldozat alakult át előbb véres (állati) áldozattá (Ábrahám is egy kost vágott le fia helyett), majd a keresztény hitben ismét az “istenember” áldozatává alakult vissza. Jézus Krisztus halála ugyanakkor előrelépés is: Isten tenyeréből - hímes tojás A tojás egyetemes szimbólum, a megszülető vagy újjászülető természet jelképe maga az ospotencia. A tojás a Kárpát-medencei népek hiedelemvilágában fontos szerepet játszott, már avar sírokból is került elő karcolással díszített tojás. Később az egyház keresztény szimbolikát társított a tojáshoz, a sírjából feltámadó Krisztus jelképeként értelmezte: a 12. századtól elrendelte az ünnepi tojás megszentelését így az “szentelmény” lett. A magyar népszokásokban is évszázadok óta ott a tojás: Hetésben például úgy tartottak, hogy a tojást Isten a tenyeréből kerítette ki, így ellopása véteknek számított. A villámlástól és a mennydörgéstől való félelmet is szentelt tojással hárították: húsvétkor a háztetőn dobtak keresztül piros tojást, és ahol leesett elástak. A népi hitvilág szerint a hímes tojásnak baj- rontás- és betegségelhárító szerepe van. A húsvéti tojás az ünnepre készített és ajándékozott díszes tojás elnevezése, amit gyakran eltettek emlékbe is. Más néven hívták piros tojásnak, írott tojásnak, hímes tojásnak is. Első írásos említése egyébként 1615- ból Strasbourgból származik. A piros vagy épp arany színű tojások a 17. századtól terjedtek el. Nyugat- Európában többnyire egyszínűek voltak, Kelet-Európában pedig díszítettek. Magyarországon a legelterjedtebb díszítő módok a karcolás, a batikolás /írókázás, viaszírás/ és a berzselés / levélrátét/ voltak. A karcolásos technika a legrégibb, amit férfiak is csináltak, hvg.hu hiszen az addigi állatáldozatokat feleslegessé tette, minthogy megváltotta az emberiséget - a keresztény egyház tanítása szerint. Ezzel egy másik zsidó hagyomány, a bűnbak szerepét is feleslegessé tette. Amikor Szent Pál, illetve egyes vélemények szerint már Keresztelő Szent János és Péter apostol bárányként vagy hasonlóként utalt Jézusra, már nem az elsőszülött feláldozásának hagyománya élt a zsidók között. Ekkorra már az egyiptomi kivonulás ünnepe volt ugyanis a pészach. Jézus, azaz Isten Báránya magára vette a világ bűneit. Szent Pál kapcsolta össze az áldozatot, a megváltást, a zsidó húsvétot és Krisztust a báránnyal és a kovásztalan kenyérrel. A húsvét hétfői locsolkodás ugyancsak az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusokra vezethető vissza. A víz tisztító ereje a kereszteléshez kapcsolódik a keresztény kultúrkörben, vagyis itt is összekapcsolódik a pogány és a későbbi vallásos hitvilág, origo.hu Miért Easter a húsvét? A húsvét még a karácsonynál is fontosabb és nagyobb ünnep a keresztény kultúrkörben: a Biblia szerint Jézus a nagypénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, húsvét vasárnap támadt fel. Ezzel a kereszthalállal nem csak a világot szabadította meg a szenvedéstől, hanem megváltotta minden ember bűnét, sőt: feltámadásával győzelmet aratott a halál felett. Az időszak azonban egy időbe esik más vallások tavaszváró ünnepével is, a zsidók ilyenkor ülik a pészahot, az Egyiptomból való szabadulás ünnepét. Húsvét és pészah ugyanakkor ritkán esik pontosan egy időre, a két vallás ugyanis más naptárt használ, ráadásul a húsvét a Hold járásától függő vándorünnep. Egy még korábbi hagyomány azonban alapvetően befolyásolta a húsvét lefolyásának menetét, sőt, egyesek szerint a húsvét teljesen tudatosan lett a tavaszi időszakra időzítve: a korai pogány időkben, amikor a kereszténység még csak csírájában létezett a világon, a korai törzsek és népek ekkor ülték a tavaszváró ünnepüket, Ostarát, a tavaszi napéj egyenlőséget. Ez jellemzően március 19. és 21. közé esett, ez volt a magvetés, a termékenység és a fény ünnepe az ősi kelta és germán törzsek között. Az ősi ünnepkör Eostre-t (Ostarát), a termékenység istennőjét dicsőítette ebben az időszakban. Egy másik, kevésbé népszerű teória a mezopotámiai Istárhoz köti az ünnepeket - szintén egy termékenységi és szerelem-istennő alakhoz. Mindkét istenséget rendszeresen ábrázolták így különböző növényi- és állati motívumokkal, amik szintén hordozták a termékenység jegyét: ilyen volt a bárány, a madarak, és természetesen a nyúl. Később, a kereszténység terjedésével ez a hagyomány háttérbe szorult, a szimbólumrendszert azonban megörökölte a későbbi tradíció. A germán nyelvek egyébként a mai napig viselik az ősi istenségek hatását: Németországban Oster, míg az angolszász vidékeken Easter a húsvét megnevezése, privatbankar.hu ^ Royal Coach Jrav et ^ A magyar utasaink szolgálatában 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362 _________AJÁNLATAINK:_________ CSOPORTOS ÉS EGYÉNI UTAZÁSOK HAJÓUTAK, TÚRÁK, REPÜLŐJEGYEK TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK UTALVÁNYOK, UTASBIZTOSÍTÁS ..................................-............................._____________jg r Hívják Érseki Emőkét Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Skype: emoke.erseki Fax:310-317-7170 E-mail: emoke@himgariantravel.com Keressen minket az Interneten: http ://www. hun gariantra ve 1 .com Heti horoszkóp már. 23. - már. 29. Kos (III. 21 - IV. 20.) Rák (VI. 22 - VII. 22.) Érdemes egész héten odafigyelnie a megérzéseire, amelyek szinte konkrétan megsúgják, mit kellene tennie. Emellett figyelje a jeleket, az álmait, mert most mindennek jelentése van, ugyanis aktívan kapja az égiektől az útmutatást. Lehet, hogy nem mindegyikkel fog egyetérteni, de hát Ön kérte a segítséget, amit meg is kap. Március 23, 2018