Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)
2017-02-24 / 8. szám
REFLEXION Neslény Pfeiffer Judith: „Cantata in memóriám 1956” Közeledvén magyar nemzetünk 1848-as szabadságharcának március 15-ei ünnepéhez, felidéződik bennem egy felejthetetlen este emléke, amely ünnepelte a következő, a már XX. századi magyar forradalom, az 1956-os szabadságharcunk 60. évfordulóját. A színhely Magyarország. Az előbb említett este, az 1956. október 23 emlékére íródott „Cantata” egyik előadása volt. A mű Magyarországon három alkalommal került előadásra 2016 októberében. Mosonmagyaróváron, a tragikus sortűz halottai előtt tisztelgett, majd Budaörsön hangzott fel az Önkormányzat koncerttermében, valamint Budapesten, a Budai Várban szólalt meg harmadszor. Ezen visszaemlékezés írója sajnos, csak a második megszólaláskor lehetett jelen. Drámai töltetű, szívbemarkoló, a hallgatóságot „beszippantó” alkotás. A közönség lélegzetet visszafojtva hallgatta a megszakítás, szünet nélkül két óra hosszán tartó zenedráma minden pillanatát, rezdüléseit. A lelki katarzist okozó ábrázolás, amely a forradalmat, az alkotóművész mind verbális, mind zenei tehetségvénájából született őszinte, megrendítő folyamatként tárta elénk, szinte oly mélyen részesévé tett bennünket, hallgatókat a hallott zene által, hogy szívünkben megszületett és immáron 60 év után is, lelkűnkben, érzelmeinkben újra „feltámadott a tenger”, a „tűz márciusa” ezen a hideg októberi napon. Azonosultunk az akkori emberek, fiatalos, lelkesedő, mindent legyőző, fanatikus rajongásával, halált megvető bátorságával és a szabad jövőbe vetett hitükkel! Szinte mindannyian, a körülbelül 200 fős közönség és az előadóművészek majdnem 100 főt számláló gárdája mind ugyanazt éreztük, és szinte „beleégtünk” ebbe a drámai műalkotásba. Alkotója Neslény P. Judith a kiváló magyar, Los Angelesben élő zongoraművész, zene-szerző, és librettószerző olyan különleges műfajt teremtett, amely feszegeti a csupán „kantáta” műfaji megjelölést. Ez a mű egy olyan nagyszabású drámai, audio-vizuális tabló, epikus-dramatikus oratórium, amely segítségül hívja még az ábrázoláshoz a vetített diafilmkockákat is, a narrációt, ahogy azt a melodráma műfaja használja, valamint a műnek keretet adó, a magyar középkor énekmondóinak u.n. „regős”- lantosok énekét, amely a kezdetkor hangulat-indulat felidézésre, majd a mű búcsújára szolgál. A történelmi hitelesség miatt felhangzik egy szocialista mozgalmi dal is („éljen a magyar élet”); majd megjelenik a verbunkos (a” tisztességről”, és a „Kossuth nóta”). Az események drámai változása megköveteli a belekomponált latin és magyar szövegű mise egyes tételeit is, mint pl. Dies Irae, Libera, Gloria, Alleluja, Amen (Chorale); illetve a magyar népdalok szívet melengető szépségeit: „minden madár társat választ” (szopránszóló), quasi Lacrimosa. Későbbiekben hallunk Gregoriánt, Gyászindulót (Funeral), Siratót (Lament). A stílusok, karakterek sokszínűsége bámulatba ejtő. A kamarazenei szigetek, mint ének- (szoprán és bariton hangra), és fuvola-zongora „áriabetétek” gazdagítják és görgetik előre a történést. Hiszen a tömeg, az egyének elegye, amelyek majd az egyesített kórus, két vegyeskar, és egy leánykar hangján válnak összeforrott egységgé, forradalmi tömeggé. A kórus nemcsak énekel a műben, hanem a történelmi dráma egyik csúcsán a „Sztálin szobor” ledöntésekor felhangzik a „Dance Macabre” tétel, ahol a szavalókórus valami csattogó ütőszerszámot ver, mintha kezükben a sarló és a kalapács szólna, majd átváltoznak üvöltő kórussá. Ez a mindenre elszánt bátorság haláltánca, amely frenetikus hatást vált ki mind az azt előadó muzsikusokból, mind a közönségből. Újra forradalom van, de ez a gyászos emlékezés örök forradalma! Lélegzetelállító! A közönségsiker hatalmas. A publikum szűnni nem akaró tapsorkánnal jutalmazta a Szerzőt és az előadói apparátust. A feladat, a mű megtanulása és előadása nagy terhet rótt mind a narrátorra, a hangszeres zenészekre, a kiváló zongoristára, orgonistára, énekes szólistákra, a kórusokra, nemcsak az anyag nehézsége, de hossza miatt is. A drámai erejű, de olykor lírai hangvételű darab előadásában kiemelkedő szerepe volt az est nagyszerű karmesterének, Krasznai Gáspár karnagynak, aki mindenre odafigyelő betanítói munkájával és előadói bravúrjával ragyogóan összefogta a művet és az előadókat, a zenét a prozódiával, jó tempó- és dinamikai érzékkel szolgálta, festette elénk a magyar történelem máig is vérző tragédiáját. Kiemelten szólnunk kell az alkotóművész-zeneszerző Neszlény P. Judith óriási tehetségéről, gazdag teremtő fantáziájáról. A nagyszabású formálásról ugyanúgy, mint a lelki rezdülések intim ábrázolásáról, mélyen gyökerező, igazi magyar hazafiságáról, "nyelvi kifejezéseinek erejéről, a prozódia és a zene természetes összecsiszoltságáról. Felüdítő, ahogy keze alatt a magyar népdal újszerű, műzenei köntöst kap, és különleges harmonizálással megfrissül. A szerző tanúbizonyságot tesz a Vox Humana magas szintű ismeretéről. Ezt bizonyítja a ragyogó kórus-hangzás, a szólamok, hangszínek, harmóniák kezelése, valamint a nagyszabású csúcspontok megépítése, és az érzelmi, dinamikai kulminációk elérése. /Ugyanezt a monumentális építkezést már megcsodálhattuk, megkönnyeztük korábbi művében, a „Magyar Requiem” c. alkotásában. / Itt, a Kantátában a különféle zenei műfajok, stílusok egymás mellé kerülnek, ezért talán mondhatjuk, „eklektikus fonatot” képeznek. A mondanivaló, a matériák kohéziós erejével drámai művet szül. A téma fontossága, az érzelmi hőfok uralása formai biztonsággal táplálja a csúcspontokat. A képi illusztráció segíti a folyamat kronológiáját és ezzel egy modern „gesamtkunstwerk” jön létre. Kiemelést érdemel a kompozíció alappilléreként kezelt, a zenekart helyettesítő u.n. Gong-Piano, amely fantasztikus hangzások megidézésére képes, ritmikai, dallami, harmóniai, dinamikai és akusztikai tekintetben egyaránt. Nem csoda, hiszen a komponista maga is briliáns zongoraművész. Végezetül, szeretnék kiemelni egy, eleddig csak Schumannál tapasztalt zenei megoldást. Nevezetesen, a zongorára írott „Scenes of childhood”Op.l5 (Gyermekjelenetek,1839) utolsó darabjának címe: „The poet speaks”, (a költő szól). Neszlénynél is jelentkezik egy személyes „Vallomás”, beékelve a Sirató elé, de ez prózában íródott. „Szeretettel köszöntelek benneteket!’’indítással szól hozzánk a forradalomban fontos szereppel kitüntetett zeneakadémista Judith, egy fiatal lány hangján. Kezébe adták a nemzeti színű lobogót, amely már megszabadult a béklyó szimbólumaitól és boldog lelkesen nézett kerek szemével a jövőbe. Ekkor eldördült az első lövés. Társa, mellőle arccal zuhant le a beton kövére.” Miért Őt találta el ez a golyó? -önemésztő kérdés- miért nem engem?” „Ő meghalt a hazáért, de nekem ÉLNEM KELL érte, értük!” Élnünk kell a hazáért- MOST és MINDÖRÖKRE! „Akkor még nem tudta”, hogy évekkel később Ő fog hallhatatlan, zenei emlékművet, lebonthatatlant építeni és elsiratni mindazokat, akik helyett, és ÉRTÜK most: NESZLÉNYI P. JUDITH, vagyis „ A KÖLTŐ SZÓL”! Dr. Szabó Orsolya, zongoraművész, docens, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest Dr. Ternovszky Zsuzsa KOZMETIKAI FOGÁSZAT MAGYAROKNAK INGYEN VIZSGÁLAT ÉS TANÁCSADÁS 11704 Wiltshire Blvd., Ste. 290, Los Angeles, CA 90025 A Magyar Főkonzulátus melletti épület. (bejárat a Barrington Plaza felől) Tel. (310) 473-2099 HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR RENDEZVÉNYEI 1827 S. Hope Street, Los Angeles, CA 90015, 213.670.0077 www.hungarianculturalalliance.org info@hungarianculturalalliance.org A Hungarian Cultural Alliance - Magtár részére pénzadományt lehet küldeni a következő postafiók címre: Hungarian Cultural Alliance, P.O. Box 151484, Los Angeles CA 90015, illetve paypal-el az info@hungarianculturalalliance.org címre. Az adomány levonható adóból mivel a szervezetünk 501(c)(3) egyesület. Kamarazenekari est a Las Vegas-i Lee & Thomas Beam Music Centerben Magyar mesterművek Kellemes meglepetéssel szolgáltak a kaszinóváros zenekedvelő magyarjainak a University of Nevada, Las Vegas (UNLV) professzorai: Hungarian Masterworks címmel adtak hangversenyt. Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Ligeti György, Kurtág György és a „tiszteletbeli magyarnak” tekintett Johannes Brahms műveiből válogatták össze a műsort. (Brahms - szoros barátjával, Reményi Ede hegedűművésszel - Pesten is többször fellépett; 21, zongorára írott magyar táncai világszerte népszerűek. Ez alkalommal az I. táncát, „négykezest” alkotva Christina Wright-Ivanova és a budapesti 1971- és nemzetközi Liszt-Bartók versenyen első díjat nyert Mykola Suk tolmácsolta). A színhely az UNLV háromszemélyes Lee & Thomas Beam Music Centere volt. A közreműködő muzsikus tanárokról annyit, hogy valamennyien - a fuvolán játszó Jennifer Grim, a klarinétos Marina Sturm, a szoprán operaénekesnő Linda Lister, a csellón muzsikáló Andrew Smith, az ugyancsak zongorista Timothy Hoft, a fagottos Janis McKay, az oboát megszólaltató Stephen Caplan, a hegedűs Wei-Wei Le, a kürtös Bili Bernatis - Amerika-szerte ismert művészek, akik külföldi hangversenytermekben is sikert arattak. (Zárjelben említem, hogy ifjú zenészeket bárhol oktatni rangot jelent - az Egyesült Államok ez idő tájt legjobb vonósnégyesének tartott Takács Quartet tagjai is egyetemen tanítanak, a University of Colorado professzorai.) Jennifer Grim fuvolaművész írásunk szerzőjével beszélget (Edwin Bush felvétele) Az estet Jennifer Grim vezette be, aki - mint később megtudtam - az UNLV kamarazenei előadásainak művészeti igazgatója. A kaliforniai Berkleyben született hölgy Master and Doctor of Musical Arts diplomát szerzett a Yale egyetemen. A hangverseny után tőle kérdeztem:- Kinek az ötlete volt, hogy magyar szerzők műveit tűzzék műsorra?- Voltaképpen szerettem volna eljátszani Ligeti György Vonós kvintettre írott hat bagatelljét zenésztársaimmal. Akkor gondoltam arra, hogy megkérdezem a tanszék professzorait, melyikük koncertezik gyakran magyar szerzők műveiből. Szerencsémre nem volt nehéz dolgom, többen is jelentkeztek.- Előadódott korábban is, hogy egyetlen nemzet komponistáinak szerzeményeiből állított össze kamarazenei műsort?- Arra még nem volt példa, de tavaly szeptemberben, ugyancsak a Beam Music Centerben, spanyol és latin-amerikai estet rendeztünk. A koncertterem csaknem teljesen megtelt, s az amerikaiak mellett örömmel köszöntöttem néhány, Vegasban élő magyar ismerősömet is. Újabb bizonyíték arra, hogy a játékkaszinók szomszédságában, alig kétmérföldnyire a Striptől is van komolyzenei élet. Legközelebb, április 6-án, az illinoisi Winnetkában született Ying-testvérek - David, Phillip, Janet és Timothy - Grammy-díjas vonósnégyese lép fel a Beam Centerben Földes Tamás Ajándékozza meg ismerősét és mi megajándékozzuk Önt! Ha ismerőse még nem volt előfizetője a Hírlapnak, fizessen elő számára, és az új megrendelés időtartamának felét Ön megkapja ajándékba. A részletekért hívja a szerkesztőséget. W E W SSfiFebruár 24,2017