Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)

2017-09-22 / 36. szám

Trump végre elítélte a fehér fajgyűlölőket Az amerikai elnök aláírta az erről szóló, a kongresszus által egyhangúlag elfogadott határozatot. A határo­zati javaslatot az augusztusban a virginiai Charlottesville-ben történt zavargások nyomán terjesztették elő. Charlottesville-ben az amerikai polgárháború déli, konföderációs seregeinek parancsnokát, Robert Lee tábornokot ábrázoló szobor elszállítása ellen tüntettek, s a tüntetők oldalán megjelentek szélsőjobboldali, a fehér felsőbbrendűséget hirdető és neonáci elemek is. A tüntetők ellen baloldali ellentüntetők vonultak fel, csoportjukba egy Ohióból érkezett szélsőjobboldali autós hajtott és halálra gázolt egy 32 éves nőt. A véres összecsapásokba torkollott tüntetés és ellentüntetés heves belpolitikai vitát keltett. Demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt támadták Donald Trump elnököt, részben azért, mert első nyilatkozatában a tüntetők mindkét táborát felelőssé tette a történ­tekért, részben pedig azért, mert nem azonnal ítélte el a szélsőjobboldalt és a fajgyűlölőket. A törvényhozók a hét elején kétpárti egyetértéssel és egyhangúlag fogadták el a Charlottesville-ben történteket elítélő határozatot, amely felszólította Donald Trumpot - aki korábban arról beszélt, hogy a fajgyűlölők és a tüntetők oldalán is megjelent az agresszió hogy emelje fel szavát “a rasszizmust, a szélsőségességet, az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust és a fehér felsőbbrendűséget hirdető, gyűlöletkeltő csoportok ellen”. Donald Trump a határozat aláírása után, a sajtóiroda révén közleményt adott ki. Ebben leszögezte: “Ameri­kaiként elítéljük a közelmúltban Charlottesvüle-ben történt erőszakot, és szembehelyezkedünk a gyűlölettel, a fanatizmussal és a rasszizmus valamennyi formájával”. Az elnök hozzátette: “Nem számít a bőrünk színe vagy az etnikai örökségünk, valamennyiünkre ugyanazok a törvények érvényesek, valamennyien ugyanazt a nagyszerű lobogót köszöntjük, és valamennyiünket ugyanaz a mindenható Isten teremtett”. MTI Breitbart: Trumpnak a magyar határkerítés mutathat példát A Breitbart amerikai jobboldali hírportál szerint a magyar határvé­delmi rendszerből lehet látni, milyen hatása lenne a mexikói határra tervezett falnak: a Magyarországra betörő illegális migránsok száma ugyanis két év alatt 99 százalékkal esett. A Breitbart szemlézte Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadót, aki a határkerítés felállításának kétéves évfordulóján azt mondta: a műszaki akadályrendszer a határőrizet sikerének kulcsa, enélkül lehetetlen feltartóztatni a tömegesen érkező illegális bevándorlókat. Hozzátette azt is, hogy a tiltott határátlépések száma a 2015-ös 391 ezerről 2016-ban 18236-ra, 2017-ben 1184-re csök­kent. Azt is kiemelik, hogy Magyarország elsőként reagált arra a határvé­delmi rendszerre, amikor Angela Merkel német kancellár meghívta Európába a migránsokat, aminek köszönhetően több százezer, sőt mil­liónyi illegális bevándorló érkezett a kontinensre Afrikából, a Közel- Keletről és Közép-Ázsiából. A cikkben felhívják a figyelmet, hogy a magyar határvédelmi rend­szerrel és migránsok korlátlan számú beáramlásának akadályozásával Magyarország negatív példává vált Soros Györgynél és a hozzá hason­­lóknál, akik a nyitott határokat támogatják, hirado.hu_____________ FELHÍVÁS ADAKOZÁSRA A HOUSTONI ÉS A FLORIDAI HURRIKÁN MAGYAR KÁROSULTJAINAK MEGSEGÍTÉSÉRE Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház segélyakciót szervez a houstoni és floridai hurrikán magyar károsultjainak megsegítésére. Az adományokat egy összegben továbbítjuk a Houstoni-, és a Miami Magyar Református Egyházakhoz, ahol az adományokat szétosztják az arra rászoruló magyaroknak. Kérjük támogassa bármilyen összegű adományával a kezdeményezést. Küldje adományát egyházunkhoz. Köszönjük segítségét. Free Magyar Reformed Church of Ontario 1053 East Sixth Street #32 Ontario, CA 91764 909-981-9601, revsand@aol.com LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. V Snilon SZEM VIZSGÁLAT a "tL * SZEMÜVEG OptOmetry­­kontaktlencse O ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 o.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.tn. -5 p.m. 477 E. Colorado Bivd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Szeptember 22, Nem irtja a vírust, ha orosz Bár a világ egyik legjobb vírusirtójának tartják a Kaspers­ky termékét, az amerikai kor­mányszervek 90 napot kaptak arra, hogy minden érintett gépről távolítsák el az orosz cég prog­ramjait, attól tartanak ugyanis, hogy a Kaspersky együttműködik az orosz titkosszolgálatokkal. Erre a belbiztonsági miniszter adott utasítást. Az amerikai hír­szerzési tisztségviselők és törvény­hozók már júliusban megvádol­ták a céget az orosz kormányzati befolyással, index.hu A rendőr mint az öngyilkossági eszköz Óriási felháborodást keltett az Egyesült Államokban Scout Schultz, az alternatív szexuális identitású (nem heteroszexuá­lis) fiatal aktivista ügye, aki rendőrségi lőfegyverhasználat áldozatává vált a Georgia állam­beli Atlantában. Az intézkedés idején a 21 éves egyetemista kést szorongatott a kezében, és azt üvöltözte, hogy „Lőjjenek le!” - ám pisztoly nem volt nála. Schultz a kést többszöri rendőri felszólítást ellenére sem akarta letenni, eztán lőtték meg, éppen a szívén. A találat után hiába szállították rögvest kórházba, ott életét vesztette. A biotechnológia szakirányon tanuló egyetemis­tának kiváló eredményei voltak, mégsem volt elégedett az életével, depresszióval küzdött. Schultz többször is próbálkozott öngyilkossággal, így elképzelhető, hogy azt a rendőrök segítségével szerette volna véghez vinni. Az áldozat édesanyja szerint azonban a rendőrök túl drasztikus módszert választottak fia megfékezéséhez - egy paprikaspray vagy sokkoló bőségesen elegendő lett volna, az egyenruhások azonban úgy gondolták, „nem volt más válasz­tásuk”. Az esetről videofelvétel is készült. Jól látható rajta, hogy a diák késsel a kezében járkál, egészen lassan, körülötte pedig több rendőr is lövésre készen tar­totta a fegyverét, egyikük szájából pedig el is hangzott: „Senki nem akar bántani”. Rengeteg öntudatlan beideg­ződés rögzült a hatóság emberei­ben, akik szinte másodpercek alatt döntenek a lövés mellett, még ha nem is élet-halál helyzetről van szó, a kutatások szerint gyakran puszta félelemből, mno.hu DR. CSETŐ ILDIKÓ Ügyvéd - Attorney at Law PRACTICE LIMITED TO IMMIGRATION LAW V • ZÖLDKÁRTYA ÉS VÍZUM ÜGYINTÉZÉS • CSALÁDEGYESÍTÉS: házasság, szülő, gyermek, testvér behozatala; • MUNKA VÍZUMOK: "H" - egyetemi végzettségűeknek, és ”L" - magyar, vagy más külföldi cég vezetőinek, a most bejegyzésre kerfiiő vagy már működő USA (leány) vállalathoz történő áthelyezés alapján; • USA MUNKÁLTATÓ ÁLTALI "LABOR CERTIFICA­TION"; • INGYENES ZÖLDKÁRTYA LOTTÓ BEADÁS; • MENEDÉKJOG, ASYLUM a halálukban üldözötteknek (faji, el­­nikum, slb.); • HITELES FORDÍTÁS 11959 Crest Place Beverly Hills, CA 90210 TEL.: (310) 858-1987, FAX: (310) 858-6842 MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: .................................................................................................. Utca, házszám: ................................................................................ Város, állam: .................................................................................. Telefon: ........................................... ZIP Code:....................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:............................................ Zip kódja:................. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $60. USD, fél évre $35. USD First class: Kanadába egy évre $100. USD, fél évre $60. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $160. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.

Next

/
Thumbnails
Contents