Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)
2017-03-17 / 11. szám
Miért működött a nagyszüleink házassága? Nagyon sokan keresik a választ arra a kérdésre, miért mennek ma olyan könnyen tönkre a kapcsolatok, és mi tartotta össze még a nagyszüleinket. Tetszik vagy sem, a házasságok csak az utóbbi évtizedekben váltak romantikussá. Régen két család egyesülését jelentették, általában a vagyon, a földek, a kereskedelem miatt - vagy az uralkodóknál békék, háborúk, területharcok és szövetségek megerősítőjét. Szerelemről ritkán volt szó. Voltak frigyek, amelyek már a bölcsőben előre megbeszéltettek, és a két fél tehetett, amit akart, ha engedelmeskedni akart a családjának, ahhoz ment, akihez mondták. Nagyszüleink már kicsit jobban beleszólhattak abba, kivel kötik össze az életüket, de a fő kérdés ekkor is azon forgott, hol lesz a ház, a kert, a föld. A szerelem idővel tűréssé változott, hiszen a válás nem volt alternatíva, mert hogy tudtak volna különköltözni, amikor minden közös volt, s úgyis éppen csak megéltek? A mai házasságok már nem gazdasági egyesülések, hiszen jó esetben már egy nő is fenn tudja tartani magát a keresetéből. Viszont ma már a házasságtól mindent elvárunk, amit a nagyszüleink még nem: lobogjon a szerelem, áradjon a szenvedély, legyenek gyerekek, közös vagyon, béke, izgalom, együttlét, harmónia, hűség, odafigyelés, nyaralás, és minden, amit hosszú távon folyamatosan fenntartani lehetetlenség. Az egyik oka a házasságok szétesésének az az álmodozás, ami az igent megelőzi. A nők alakja megváltozik, szépségük megfakul, és két gyerek után a legnagyobb partiarcból is mackónadrágos, lófarkas háziasszony lehet, miközben a férfiak egy része nem tud hűséges, szeretetteli, megértő, kedves, gazdag, figyelmes, jó apa, jó munkaerő és jó férj lenni folyamatosan. Nagyszüleink még nem várták, hogy partnerük tökéletes legyen, nekünk meg sokszor a legjobb sem elég. Nagyszüleink boldogságáról álmodozunk, mert a nosztalgikus kitartás, évtizedeken átívelő szeretet és biztonságérzet, az állandó partner mindannyiunkban felkelti a vágyat. Csakhogy azok a dolgok, amik ehhez az életen átívelő szerelemhez kellenek, nem feltétlenül tesznek minket boldoggá. Például a tűrés: régen evidencia volt, ma már tudjuk, hogy előbb-utóbb időzített bombává változtatja a kapcsolatot. Az sem felel meg korunk lelkialkatának, ha elhisszük, hogy nem kaphatunk jobb társat, és meg kell elégednünk azzal, ami van. Ez ötven éve még működött, ma már nem. Rettegünk a magánytól? Az igaz, eleink is ezt tették, hát ott maradtak a házasságukban. Ma már senkit sem dicsérnek meg ezért. Ahelyett, hogy már letűnt emberek, korok, elvek szerint próbálnánk élni az életünket, inkább keressük meg azt, ami ma minket boldoggá tesz, legyen az párkapcsolat, házasság vagy szingliéletforma - esetleg ezek keveréke, ridikul.hu Dühkezelés 4 lépésben Az anger management azt a folyamatot jelenti, amikor felismerjük a saját dühünket, és még azelőtt képesek vagyunk, ha nem is visszafojtani, de legalább elfogadható mederbe terelni, mielőtt robbannánk, és mindenkit elsodorna éktelen haragunk. Fontos tisztázni, hogy a dühöt nem szabad elfojtani, hiszen teljesen normális érzelmi reakcióról van szó, csupán a megfelelő kifejezési formákra kell odafigyelnünk: meg kell tanulni, miképp legyünk dühösek. Vegyünk egy mély levegőt: gondoljunk arra, hogy a fékevesztett dühöngés nem old meg semmit, sőt, valójában csak ront a helyzeten. Helyette koncentráljunk inkább a megoldásra, próbáljunk értelmesen beszélni azzal, aki feldühített bennünket. Miután megnyugodtunk, fontos, hogy megbocsássunk, sőt, legjobb, ha elfelejtjük, ami feldühített bennünket. Ha még napokig, hetekig hordozzuk magunkban az indulatot, akkor egészen biztosan hamarabb kapunk dührohamot legközelebb. Helyette engedjük el inkább. Fejlesszük a hallgatási képességünket, azaz próbáljunk jobban, valóban odafigyelni másokra. Ez a látszólag irreleváns képesség sokat segíthet abban, hogy nyugodtabbak tudjunk maradni egy-egy nehéz szituációban, hiszen a „jó hallgatás” fejleszti a kommunikációs képességünket, mely növeli a két ember közti bizalmat, ezáltal kevesebb negatív gondolatunk lesz a másikkal kapcsolatban. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) szerint a relaxáció és a légzőgyakorlatok segítenek kordában tartani a dühöt: lélegezzünk mélyeket, egyenletesen, ismételgessük magunkban a következőket: Nyugalom! Ura vagyok a helyzetnek! - és persze használjuk a képzelőerőnket, gondolatban utazzunk el egy olyan helyre, ahol biztonság és nyugalom vesz minket körül, ridikul.hu Tom Herskovits, Broker Thomas Herskovits Insurance Agency • Auto (Liability + Comp + Coll.) • Home • Health • Life Ha velem beszélsz, ne gondolj biztosításra, de ha biztosításra gondolsz, beszélj velem! 14640 Victory Blvd., Suite 217, Van Nuys, CA 91411 Telefon: (818) 782-7466 * Fax: (818) 782-7480 E-mail: belze2@aol.com Website: www.theinsurancedudes.com A mobil a felnőttek plüssmacija „A mobil egy olyan eszköz, amivel fenntarthatóak a fontos kötődési kapcsolataink, ugyanakkor a mobil maga is a kötődés tárgyává válik. Hasonló szerepet tölt be, mint amikor egy kisgyereknek hiányzik az anyukája, és egy plüssmackót vagy egy takarót tart magánál, mert az megnyugtatja őt. A mobilnak ehhez hasonló szerepe lehet: helyettesíti a kapcsolatainkat és ezáltal megnyugtat minket - mondta Konok Veronika, az Etológia Tanszék tudományos munkatársa, egy új kutatás vezetője. Ha az emberektől akár csak egy rövid időre is elveszik a mobiljukat, viselkedésük és szívritmusuk elárulja idegességüket, még akkor is, ha ezt nem is veszik észre magukon - állítja Az ELTE Etológia Tanszékének legfrissebb kutatásának eredményei. „A kutatásban 18-26 év közötti egyetemisták vettek részt, akik viselkedését videóra vettük, és folyamatosan mértük a szívritmusukat. A résztvevők felétől (egy megfelelő indokra hivatkozva) elvettük a mobiljukat és betettük egy szekrénybe, míg a résztvevők másik fele megtarthatta a mobilját”, magyarázta Konok Veronika, az Etológia Tanszék tudományos munkatársa. Ezt követően a résztvevőket 3 percre magukra hagyták, ami alatt bármit csinálhattak kedvük szerint, olvashattak, járkálhattak a szobában. A kutatók a videofelvételek és a szívritmus adatok elemzésén kívül még kérdőívekkel és pszichológiai tesztekkel is vizsgálták az alanyok stressz-szintjét és érzelmeit. „Bár a mobiljuktól elválasztott személyek a kérdőíves válaszaikban nem számoltak be nagyobb mértékű stresszről, viselkedésük és szívritmusuk ennek ellentmondott”, számolt be a kutatásról Miklósi Ádám, egyetemi tanár, az Etológia Tanszék vezetője. „A videó felvételek elemzése azt mutatta, hogy azok, akiktől elvették a mobiljukat, többször közelítették meg a szekrényt (ahol a mobiljuk volt), mint azok, akiktől nem. Vagyis keresték a mobil közelségét, ami a kötődés egyik ismérve” - részletezte. A tesztalanyok viselkedését vizsgálva kiderült, hogy a mobilt nélkülöző egyetemisták gyakrabban vakaróztak vagy igazították a hajukat, ami jellegzetes „zavar-viselkedés”. Sőt, szívük is árulkodott szorongásukról: szívritmusuk olyan mintázatot mutatott, mely a stresszre jellemző, azaz a kötődés másik jelét, az elválasztáskor jelentkező szorongás élettani hatásait is megfigyelték a kutatók. Vizsgálták a résztvevők érzelmi szavakra adott reakcióit is, és azt találták, hogy intenzívebben reagáltak a magánnyal kapcsolatos szavakra (pl. „szakítás”, „veszteség”), ami arra utal, hogy a mobiljuktól megfosztott egyetemisták magányosabbakká váltak. „A mobil egy olyan eszköz, amivel fenntarthatóak a fontos kötődési kapcsolataink, ugyanakkor a mobil maga is a kötődés tárgyává válik. Hasonló szerepet tölt be, mint amikor egy kisgyereknek hiányzik az anyukája, és egy plüssmackót vagy egy takarót tart magánál, mert az megnyugtatja őt. A mobilnak ehhez hasonló szerepe lehet: helyettesíti a kapcsolatainkat és ezáltal megnyugtat minket” - véli Konok Veronika. inforadio.hu f Royal Coach Travel ^ A magyar utasaink szolgálatában MAGYAR UTAZÁSI IRODA 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362 AJÁNLATAINK: * CSOPORTOS ÉS EGYÉNI UTAZÁSOK* HAJÓUTAK, TÚRÁK, REPÜLŐJEGYEK TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK UTALVÁNYOK, UTASBIZTOSÍTÁS %— ............ ' p Hívják Érseki Emőkét' Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Skype: emoke.erseki Fax:310-317-7170 E-mail: emoke@himgariantiwel.com Keressen minket az Interneten: http://w w w. hun garian travel. com NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon, ha ott 10 vagy 15 éves munkaviszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult. * Dr. Kemenes Éva ÜGYVÉD 1136 Budapest Holtán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1)351-8718 Telefon: (36-1)340-4897 E-mail cím: drkemenes.eva@chello.hu EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezetékszerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494 Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János Helyfoglalás kötelező: Ms. Joann Semegi: 951-679-1995 Ms. Kathy Lampert: 951-769-6080 March 19, 2017 Sunday Noon Taggyűlés; Ebéd April 2, 2017 Sunday Noon Húsvéti Bál; EasterBall; Dinner and Dance May 7, 2017 Sunday Noon Anyáknapi Bál; Mothers’ Day Ball; Dinner and Dance May 20, 2017 Saturday 6 P.M. Benefit Ball; Dinner and Dance A U.S. dollár > középárfolyama 2017. március 14-én 293.43 Az Euro árfolyama: 312.18 Heti naptár 2017. MÁRCIUS 19 Vasárnap József Bánk 20 Hétfő Klaudia A TAVASZ ELSŐ NAPJA 21 Kedd Benedek 22 Szerda Beáta Izolda 23 Csütörtök Emőke 24 Péntek Gábor Karina 25 Szombat Irén ^ írisz amhir.com Magyar Hírlap MmBEaüdfcliBl