Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)

2016-09-09 / 35. szám

AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908 http: //zsoltaros .benlicio.us Múlt vasárnap, az AGAPÉ vasárnapi iskolai foglalkozáson a Rómaiakhoz írt levél 12-13. fejezeteit tanulmányoztuk. Isten igéjét 2Kor 4:1-10 alapján hirdettük (”Nem csüggedünk el”). Imádkozzunk! Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazsá­godról, minthogy te igazságban jársz. Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. — 3Ján 3-4 Mit tudunk meg az író és a címzett kapcsolatáról e nyúlfarknyi írást olvasva? Milyen fontos üzenet került arra a 25 x 20 cm-es papiruszra közel kétezer éve, ami Isten Szavaként szólított meg sok generációnyi keresztyént azóta, mint ahogy most minket is! Mire figyeljünk, minek kell helyet szorítanunk személyes, testvéri kapcsolatainkban annál is inkább, mivel félünk: örökös iparkodásaink a tartalom kárára lehetnek. Felszínessé vált, hidegülő kapcsolatok jelzői az egész világot beszóró, üresedő üzenetek. A sietség, a meggondo­latlan fogalmazás, a nemtörődömség, amit gyakran az írás stílusa is tükröz, kímé­letlenül éri utol a másikat. A Send-gomb szívtelen postás. Hányszor bántam, hogy a szemétkosaram helyett mások képernyőjére került az, amit egy perc múlva már másként láttam! Szóval, érdemes időt tölteni János apostol harmadik levelével, és tanulni belőle. A „vén” szeretetettel szólítja meg „igazságban járó gyermekeinek” az egyikét. Az Újszövetségi Szentírásban szereplő három másik Gájuszról egy kicsi­vel többet tudunk (ApCsel 19:29; 20:4; Róm 16:23; lKor 1:14), mint Jánosnak erről a lelki gyermekéről. Valamelyik kisázsiai gyülekezet tagja lehetett. Az apostoli tanításban, talán egy másik leve­lében találkozott az “Igazsággal”. Jézus “szeretett tanítványa” sok-sok tapaszta­lattal a háta mögött - ha korára is utal a presbiter szó, akkor - öregségére sem szen­timentális érzésektől fűtve, hanem a hozzá jutott híreket tüzetesen átfésülve ír neki a lényegről. Az igazságról tanúskodik. Foglalkozik majd a törtető Diotrefész rágalmazásaival, és Demetriosz megbíz­hatóságáról is lesz mondanivalója, de mindennél fontosabbnak tartja azt, hogy „szeretett testvérét” megerősítse a jóban (1, 6, 11-12.V.). Gájusz ugyanis nyitott szívvel és áldozatot vállalva munkálkodott a testvérekért, „még az idegenekért is, akik bizonyságot is tettek szeretetéről a gyüle­kezet előtt” (5-6.V.). Mert hogyan másként lehetne “Istenhez méltóan engedni útnak” azt (ö v.), akit be sem fogadunk? Lehetünk­­e „munkatársakká az igazságban” (8.v.) olyanokkal, akiket nem karolunk fel a szükségükben? Igen, “ilyenek” és „olya­nok” a nekünk „idegenek”, de ha „azért a névért indultak el” (7.V.), „nekünk fel kell karolnunk az ilyeneket” - írja János (8.v ). Élettől dagadó levélke ez. Tesz-vesz mindenki, teli van mindenféle mozgással. Az igazságban járnak Gájuszék, amikor hűségesen járnak el a testvérekért és az idegenekért. Úton vannak mások; ezek valakiknek az útjában, mások a „névért” indulva. Diotrefész is izeg-mozog, hogy előbbre jusson. Itt akadályoz, ott kivet valakiket. Az egyik a jót követi, a másik a rosszat. Be kell látnunk, hogy az életünk értékét, tartalmát és minőségét nem a mozgás, az aktivitásunk biztosítja, hanem az Igazsággal való kapcsolatunk. Hétszer utal az igazságra a „szeretett tanítvány” ebben a levelében. Evangéli­umában és a másik két levélben több mint nyolcvanszor ír a szeretetről, és csaknem annyiszor a bizony ságtevésről. Jézus megszólította, elhívta és magához fogadta ezt a „mennydörgés fiát” (Mk 3:17), hogy a szeretet apostola és az igazság tanúja legyen a tanítványaként. Ez történik velünk is, ha... Jézust követve az igazságban járunk.-- Valljuk meg, hogy gyakran nem járunk az igazságban! Következő alkalmaink: szép. 6, kedd - ELIM Prayer Meeting- in Spanish (18:00) szept. 9, péntek - ELIM Worship Ser­vice -in Spanish (16:00) szept. 11, vasárnap Agapé vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet (11:00) - ELIM Worship Service - in Spanish (17:00) ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764' Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 Honlap: www.ontariohungarian.org Email: onthunref@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 527-4191 Email: revszabo@gmail.com Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet minden vasárnap d.e. 11-kor Minden vasárnap isten­­tisztelet után magyaros ebéd. Rendezvények, ebédek, zenés programok minden hónapban. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek ^ bérelhetők olcsó áron ^ Bármilyen korban is élt az ember a világ története során, mindig volt valami­lyen elképzelése, hite arról, hogy az életét egy felsőbb személy, egy természetfölötti lény, egy isten irányítja és uralja. Aztán ezt a személyt tisztelte, imádta, mert úgy érezte, hogy különböző módon talán tudja befolyásolni, és a maga hasznára tudja fordítani a felsőbbség hatalmát, rendkívüliségét. Ha jól megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy ezek az ember által megfogalmazott és létrehozott istenségek majd minden esetben az emberhez hason­lítottak, az ember saját jellemével, emberi tulajdonságaival ruházta fel őket, legtöbb esetben majd mindegyik kemény, gonosz, durva, bosszúálló, valójában hiányzik belőle az a jóság, szeretet, békesség, jóin­dulat, amire az ember valójában mindig vágyott és vágyik, amióta itt él ezen a földön. Ha jól belegondolunk, akkor nem mindegy, hogy milyen az az Isten, aki a világunk fölött áll, aki igazgatja azt és végül ítélni is fogja. Vajon érzéketlen és rideg despota, aki visszaél a hatalmával és az uralma alá akar hajtani minden­kit, vagy éppen ellenkezőleg, egy olyan valaki, aki miközben jóra nevel, gyön­géden és szeretettel viszonyul hozzánk, és nem a saját, hanem mások javára használja mérhetetlen hatalmát? Az evangélium jó hírének középpontjában éppen Isten lénye és személyisége áll- az, hogy Ő még az ellene lázadókat is képes szeretni. Még a Fiát is kész volt odaadni, hogy megmentsen bennünket. A valóban jó hír az, hogy a mi Istenünk nem csalárd”, hanem „igaz és egyenes”. Erről tanúskodik a Biblia egésze és minden részlete is, és ez az, amit a Biblia ilyen egyértelműen meg is fogalmaz. Lehet­­e mindezt tetézni? Tudjuk és valljuk, hogy Ő úgy szerette ezt a világot, hogy az O egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen. Mózes 5. könyve 32:4. Versében ezt olvassuk róla: Kőszikla Ő! Cseleke­dete tökéletes, mert minden útja igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes Ő! Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Püsök József, Tóth Miklós, Hódossy Nelly, Cserhalmi István, Bodrogi Gyula, Hirschpold József (Dodó), Bognár Jenő. Magyarországon Lukács Györgyné, Szabó Zsóka éde­sanyja és Horváth Katalin édesanyja. Szeptember 18. Hagyományos Heg­yaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zene Október 16. Megemlékezés az 1956- os Magyar Szabadságharc 60. évfor­dulóján. Koszorúzás, ebéd, ünnepi műsor November 12. Harangszó Benefit Bál - Jótékonysági rendezvény, vacsora, műsor, zene November 27. Úrvacsorái istentisz­telet reformáció és új bor alkalmára December 18. Ontarioi Karácsony, a gyermekek karácsonyi műsora, ebéd, a Mikulás ajándék-osztása, Kántálás December 25. Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet.- Este 6-kor Ontarioi Szilveszter, vac­sora, zenés program Január 1. Újévi istentisztelet SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebb istentisztelet október 2-án vasárnap délután 3:30-kor. /---------------------------:—\ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 TeL/Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffyzsolt@gmail. com Főgondnok: BALOGH TAMÁS Egyházi honlap: ^ www.sfvmre.org Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. A magyar iskola jelenleg szünetel. Évkezdés: szeptember 11-én. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefon­számán vagy honlapunkon lehet. Imacsoportunk a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imaké­réseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Vasárnapi istentiszteletünk alkalmával Márk evangéliuma 2 része 1-10 versei alapján hallot­tunk igehirdetést. Jézus mindig a legfontósabb dolgokra irányítja a figyelmet. Történetünkben, csakúgy, mint a mindennapi élet­ben, Urunktól mindenki csodát, gyógyulást, megoldást, eredményt vár, Ő viszont bűnbocsánatot kínál mivel tudja, hogy minden bajunk gyökere a természetünkbe beleivódott bűn. Azok, akik a bűnbocsánatért láthatatlan lelki mozdulattal kinyúlnak, életüket látható változások követik, melyek áldást teremnek környezetükben is. Szeretettel köszöntöttük gyüle­kezetünk közösségében Ézsiás Pétert, új KCSP ösztöndíjasunkat, aki kilenc hónapig lesz közös­ségünk segítségére tehetségével, tudásával. Isten áldja meg szolgála­tát és életét. Imádkoztunk betegeinkért, gyengélkedőinkért, hálát adtunk a gyógyulásokért. Minden pénteken 7 . órakor imacsoport és dicsőítés. A hely­színért kérjük hívják a lelkészi irodát. Minden vasárnap az istentisz­teletek után finom, magyaros ebéd kapható. Szeptember 11-én magyar iskola kezdés. Október 8-án - szombaton, Szüreti Benefit Bál. Zenél: Baky Józsi. Október 30-án, vasárnap délu­tán ünnepi istentisztelet keretében emlékezünk meg az 1956-os for­radalomról és a reformációról. Szeretettel várjuk a város magyar közösségeinek tagjait. Részletek rövidesen. Mindenkinek szeretettel ajánl­juk, hogy hallgassa a keresztyén rádiót. A 99.5 FM KKLA remek lelki táplálék mindenkinek! Egyházunk irodáján Bibliák kaphatók. Érdeklődni a lelkészi hivatalban. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyhá­zunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Magyaroknak kedvez­ményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! r ELSŐ MAGYAR > REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Beszolgáló lelkipásztor: BÁTORIZOLTÁN elsoegyhazla@gmail.com Főgondnok: GARAITÜNDE Zongorista: PUHÓ MELINDA Istentisztelet: VASÁRNAP de. 11 órakor Minden hónap harmadik vasár­napja BARÁTI DÉLUTÁN ^ www.elsoegyhazla.org ^ Dogmák vagy Isten Lelke vezet el Isten ismeretére és minden igazságra? Jn 16:13 “Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.” Sok keresztény úgy gondolja, hogy a papok majd elvezetnek minden igazságra, neki csak hallgatni kell azok szavára. Mások dogmákban látják az igazság for­rását vagy szent hagyományokban. Ki vezethet el egy Istent kereső embert Istenhez? Majdnem minden nemzet kialakított legalább egy istenképet magának, de ezek a képek főképpen az adott nép jellemzőit hordják magukon. Milyen Isten? Milyen úton ismer­hetjük meg őt? Mi az igazság? Hogyan ismerhetjük fel az igazságot? Bízhatunk-e emberek vezetésében? Akik ismerjük a Bibliát, tudjuk, hogy Jézus tanítványait Isten Lelke vezette. Mindig? Akkor is, amikor Péter meg­tagadta Jézust?Akkor is, amikor keresztre feszítésekor tanítványai szétszéledtek, mert Jézust egy politikai messiásnak gon­dolták, aki a zsidók szolgálatába állítja a világot? / Kiben találjuk meg az igazságot? Jézus erről így nyilatkozott: ”Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam.”(Jn 14:6) Jézus nyilatkoztatta ki az igazságot. Minden, ami szavaival, tetteivel ellenté­tes, az nem igazság. Jézus szavait, tetteit, az újszövetségi Szentírás őrizte meg számunkra, azonban sok tanítása nehezen érthető, s ezért a szerzőhöz kell fordulnunk megértéséért! A teljes írás Istentől ihletett, tehát a Szentlélek a szerzője. Amikor megnyitjuk Bibliánkat, Ót kell kérnünk értelemért! Valóban voltak a múltban, és a jelenben is vannak emberek, akik Isten Lelke segítségével többet megértettek az átlagembernél az igazságból, akiknek írásai dogmákká,"szent hagyományokká” váltak, azonban sok dogma, hagyomány ellentétes dolgokat tanít a Biblia taní­tásától. Mivel Isten örök, szava is örök. Sosem vonja vissza, vagy változtatja meg szavát! Ami eltér a Biblia tanításától, azt más lélek ihlette. Nincs okunk hallgatni azokra! Kötelességünk összevetni minden Istenről szóló irodalmat Isten szavával, a Bibliával, a Szentlélek megvilágosító értelme segítségével, hogy különbséget tehessünk igazság és hamisság között! Programok: Szeptember 18. Baráti délután Október 9. A gyülekezet alapításának 90. évfordulója alkalmából ÜNNEPI KONCERT November 13. ÜNNEPI ISTEN­­TISZTELET a gyülekezet alapításának 90. évfordulója alkalmából Gyülekezetünk alapításának 90. évfordulójára, amely 2016 augusztusában lesz adománygyűjtési akciót kezdtünk. A befolyt összeget teljes mértékben a gyülekezeti épület felújítására szánjuk. Szeretettel kérünk mindenkit aki tud, hogy adományával járuljon hozzá ehhez a nemes célhoz. A csekk memójában kérjük írja be, hogy „Capital Campaign.” SZEPTEMBER 18. Istentisztelet után BARÁTI DÉLUTÁN Közös-Batyus-Potluck Sakkverseny, puzzle Nyitott műterem - Alkotás Testi és lelki egészségfejlesztés Zene - Tánc! Belépés díjtalan HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 Istennek Igéjét a Zsoltárok könyve 119:89-90.vs. alapján hirdettük: „Uram, igéd örökké megmarad, szilárdan akár az ég. Nemzedékről nemzedékre megma­rad igazságod. Megszilárdítottad a földet, ezért áll.” Sokféle imádság és zsoltár van. Ismerünk kérő, hálát adó, könyörgő, közbenjáró, Istent dicsőítő és magasztaló zsoltáro­kat, illetve imádságokat. Ebben a leghosszabb zsoltárban szinte min­degyik megtalálható. Vegyesen, ahogyan az mindennapjainkban is előfordul. Olvashatunk benne panaszt, vallomást, ígéretet, fogad­kozást, de főként szabadulásért kiált a zsoltáros. Nyomorúságá­ban, szorongattatott helyzetében Istenhez fordul, hozzá menekül, neki panaszkodik. Mi többnyire embereknek panaszoljuk el sor­sunkat, nekik mondjuk el keserű tapasztalatainkat, csalódásainkat. Mintha bizony ez segíthetne raj­tunk! Miért jobb, ha Istennek mondjuk el panaszunkat? Ha hozzá fordulunk? Ő tükröt tart elénk és az Ige tükre a szálka mellett a mi szemünkben levő gerendára mutat. Ez a felismerés fog aztán minket csöndes alázatra vezetni, hogy ti. Önmagunkban nem vagyunk mi jobbak másoknál. Istennek panasz­kodva a zsoltáros csak tőle vár szabadulást, élete nehézségeinek megoldását. Aki csak emberekben bízik, annak keserű tapasztalata csak erősödni fog, mert újra kénytelen lesz csalódni az embe­rekben. Aki azonban Istentől várja a szabadulást, az megtanul várni, reménykedni, életét Isten paran­csaihoz igazítani. Látni fogja, hogy Isten Igéjén kívül semmi sem örök és maradandó, a bűnösök hatalma is elmúlik. „Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgo­kat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz!” (Jeremiás 33:3.) Imádkozzunk betegeinkért: Gábor Józsefért, volt lakónkért, Kovács Gedeonért, Hunter Ilonáért, Török Editért (Florida). Az istentisztelet után ebéd, sütemény várta a megjelenteket. Köszönjük a süteményt Okos Máriának, az ebéd elkészítését Fóris Krisztinának. Szeptember 9. Cserkészév­nyitó. Szeptember 25. Az augusztusi és szeptemberi születésnaposok köszöntése. Ünnepi ebéd. Október 30. Úrvacsora, újborra. Október 31. Reformáció ünnepe. November 27. Advent első vasárnapja, úrvacsora. December 11. Karácsonyt előkészítő ünnepi műsoros isten­­tisztelet a 17-es cserkészcsapat előadásában, rendes időben de. 11 órás istentisztelet keretében. December 25. Karácsony, úrvacsora. Szeptember 9,201ó|

Next

/
Thumbnails
Contents