Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)

2016-09-02 / 34. szám

Heti horoszkóp szép. 2. - szép. 8. Kos (III. 21 - IV. 20.) Valaki a környezetében csakis arra vár, hogy Ön hibát köves­sen el. Legyen ezért fokozottan óvatos! A hét második felében a személyes varázsa kerül előtérbe. Ennek köszönhetően lényegesen megnyerőbb a tárgyalópartnerei és a környezetében levők szemében is. Ezen a héten könnyedén kézben tudja tartani ügyeit. (IV. 21 Bika V. 20.) Az előző héten voltak gondjai, de ezen a héten az ön utcájába is besüt végre a Nap és egy kicsit fel­lélegezhet. A konfliktusgyanús helyzeteket azonban próbálja meg. diplomáciával kezelni. Ezekben a napokban étékes, új barátságokat köthet, melyek a későbbiekben több téren is gyümölcsözőknek bizonyul­hatnak, mindenki számára. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) Ez a hét sokkal könnyedebben indul az előzőeknél. Késztetést érez rá, hogy most csak olyan dolgokkal foglalkozzon, amelyekben örömét leli. Ha már Önnek már van gyer­meke, akkor mostanság sokkal jobban megértik egymást. Ez a hét kiváló, hogy nyíltan beszéljen azok­ról a dolgokról, amelyek eddig csak gyötrelmeket okoztak. Rák (VI. 22 - VII. 22.) A hét során fokozottan vigyáznia kell a fizikai erőnlétére, kedves rák! Könnyedén azon kaphatja magát, hogy a munkája minden energiáját felemészti. Ennek hatására kimerült­té válhat és pont azokra nem jut már elég energiája, akiknek ön a legfontosabb. Ön előre megérzi, ha valami nincs rendben, és most is ez a helyzet. Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Ebben a periódusban a rokon­ságában felmerülhet egy élesebb nézeteltérés, ahol egyedül csak önre lehet számítani abban, hogy elcsen­desedjenek a kedélyek. Ön tisztán látja a dolgokat, kedves oroszlán! A többiekkel megértetni azonban nem lesz egyszerű feladat. A magánéle­tében a javulás hírnöke kopogtat az ajtón, érintve élete több területét is. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) Most mondjon ki mindent, amit gondol, kedves szűz, mert az vevő fülekre talál! Vigyázzon azonban a személyes információkkal, ugyanis a háttérben ártó pletykák is felüthetik a fejüket. Csak olyan információkat oszthat meg bárkivel is, amivel nem hozhatják később kellemetlen hely­zetbe. Életvezetését tekintve kiváló új ötletei támadnak. astronet.hu Mérleg (IX. 24 - X. 23.) A héten olyan dolgok miatt aggó­dik, amelyekről kiderül, hogy közel sem akkora problémák, mint hitte. Próbálja meg egy kicsit rugalmasab­ban kezelni a helyzetet és látni fogja, hogy megoldódnak szépen sorban azok a gondok, amelyek nyugtalaní­tották az utóbbi időben! Érzelmileg most egy érzékenyebb periódusban van. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) A héten egy kicsit bonyolult­nak mutatkozik a magánélete és a munkája összeegyeztetése. Legyen becsületes önmagával és másokkal is, mert könnyedén elveszíthet Valakit, aki fontos Önnek. Egy kicsit nehéz lesz megőrizni a nyugalmát a napok­ban. A legjobb, ha nem mondja ki a személyes véleményét. Ha vannak féltett titkai, őrizze meg azokat. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) A héten nagyon impulzív, kedves nyilas. Meg kell tanulnia bármi ezzel az állapottal, mert olyannyira túlpöröghet, hogy kényelmetlen hely­zetbe is hozhatja magát. Fontos, hogy figyeljen, és ne lépje túl önmagát. Ha párjával tervezi a közös utat, akkor pénzügyileg készüljön fel egy kis dugipénzzel, mert könnyen előfordulhat, hogy túlköltekeznek Bak (XII. 22 -1. 20.) Az idő nagyon kedvez a szabad­ságolásra, kedves bak. Kimerítő időszaka volt. Baráti, családi környezetben kellemes kikapcso­lódást ígérnek most Önnek a csil­lagok. Amennyiben úgy döntene, hogy mégis munkával tölti a hetet, új lehetőségeket aknáz ki karrierje terén a héten. A magánéletében egy kicsit türelmetlen lehet a hét közepén. (I. 21 Vízöntő - II. 20.) A hét elején felszínre tör önben az együtt érző, intuitív én. Sokkal könnyebben megtalálja a közös hangot a környezetével, jobban rá tud hangolódni az önt körülvevő ener­giákra. Amennyiben kedveskedni szeretne párjának, vagy közös programot terveznek, tanácsosabb szerdaára, csütörtökre vagy a vasár­napra időzíteni. Halak (II. 21 - III. 20.) Ezzel a héttel kezdődően új élet­ritmust fog megtapasztalni, kedves halak. Ennek hatására átgondolja élete több területét is. Ennek a hétnek hullámzó impulzusai vannak önre nézve. Pénzügyekben sikeres lehet, ha kitart az ötletei mellett. Ebben az időszakban is nagyon jó érzéke van a pénzhez. MEDVEI LAW GROUP, APC. www.medveilaw.com * (213) 984-4013 Dr. Adrien Medvei, ügyvéd és Dr. Sebastian Medvei, ügyvéd * Bevándorlási ügyek * Üzleti vízumok és zöldkártya, * Válás * Gyermektartás * Üzleti perek * Bérkövetelési perek * Családi zöldkártya * Hagyaték tervezés (trust) * Hagyatéki perek * stb. * Állampolgárság * Autó baleset és más sérülések Ügyvédeink összesen több, mint 21 éve sikeresen képviselik ügyfeleiket. 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 Szeptember 2,2016 is) A cukorbetegség rejtőzködő tünetei A szervezet az inzulin nevezetű hormon segítségével juttatja a cukrot a sejtekbe. Ha ebből a hormonból valamilyen oknál fogva nem termelődik elegendő, a sejtek éhezni kezdenek, miközben a vér és a vizelet cukorszintje kórosan magassá válik. Ez az állapot hosszabb távon jelentős mértékben növeli a szív- és érrendszeri betegségek - például az infarktus és a stroke -, az ideg-, vese-, láb- és szemkárosodás kockázatát, de például a bőr- és szájbetegségek is nagyobb valószínűséggel alakulnak ki a diabéteszes betegek körében. Fontos tehát mielőbb felismerni a bajt - ami azonban nem könnyű, mivel az első tünetek kevésbé jel­legzetesek, és látszólag más, külső-belső körülmények számlájára is írhatóak. A diabétesz elnevezés nem egységes kórt fed - a cukoranyagcsere eltérő zavarai miatt két fő típusát kü­lönböztethetjük meg, melyek közös jellemzője a kórosan magas cukorszint a vérben és a vizeletben. 1-es típusú cukorbetegség: Mivel a cukorbetegségnek ez a válfaja jellemzően 40 éves kor alatt, leginkább pedig tizenéves korban alakul ki, fiatalkori cukorbetegségként is emlegetik. Ez esetben a has­nyálmirigy sejtjei valamilyen oknál foga - a mechanizmust illetően többféle magyarázat létezik - elpusztul­nak, így értelemszerűen nem termelődik inzulin. A diabétesz ilyenkor hirtelen jelentkezik. 2-es típusú cukorbetegség: A 2-es típusú cukorbetegség időskori diabéteszként is ismert, tekintve, hogy elsősorban a 40 feletti korosz­tályt érinti - ám egyre gyakrabban diagnosztizálják jóval fiatalab­baknál, akár gyerekeknél is, ami szoros összefüggésben áll a mind szélesebb körben előforduló túlsúllyal, illetve elhízással, melyek a betegség szignifikáns rizikófaktorai. Bár a szervezet már a betegség kialakulásakor felhívja a figyelmet arra, hogy nincs minden rendben, ám első jelzéseit könnyen félreértelmezheti. Fokozott szomjúságérzet A szervezet a vesék révén próbál megszabadulni a cukortól - ám ha annak túlságosan magas a szintje, a vesék nem tudják megfelelően kiszűrni, ezért a vizelettel együtt távolítják el, ami fokozott szomjúság­érzetet is okoz. Farkasétvágy ellenére jelentős és hirtelen súlyvesztés A vizelettel távozó glükóz nem tud felszívódni a sejtekben, így azok voltaképpen energiahiányos állapotban vannak. Ezt a szervezet - a nagyobb táplálékbevitel “reményében” - fokozott éhségérzettel próbálja kompenzálni, vagyis a diabéteszes beteg a korábbinál jóval többet ehet. Ám mivel inzulin híján a cukor továbbra sem tud hasznosulni, mind­ezek ellenére is jelentős és hirtelen súlyvesztés figyelhető meg. Gyengeség, fáradtság Mivel a szervezet a fentiek miatt nem képes hasznosítani a bevitt energiát, a beteg folyamatosan gyengének, fáradtnak érezheti magát. Lassú sebgyógyulás A magas cukorszint a sejtek receptorainak működésébe is “beleszól”, így azok nem ismerik is fel, ha fertőzés ütötte fel a fejét a szervezetben, emiatt pedig a fehérvérsejtek sem tudják megfelelően ellátni a feladatu­kat. így a sebgyógyulás folyamata igencsak elhúzódhat, femina.hu Unatkozni kifejezetten hasznos Unatkozni ma nem menő: idegesítő dolognak gondoljuk, és ha már egy gombnyomás­sal elérünk egy játékot vagy a híreket, miért is ne tennénk meg? Hiszen így soha többé nem fogunk unatkozni. Mindent meg­teszünk, hogy ne unatkozzunk, pedig unatkozni időnként kife­jezetten hasznos. Nem is sejtjük, mennyi mindentől fosztjuk meg így magunkat. Ha nem tesszük le néha a kütyüt és kezdünk álmodozni, unatkozni, akkor nem hagyjuk a képzeletünket szabadon szár­nyalni, amikor arra gondolunk, amire csak akarunk unatkozás közben tehát kreatívabbak leszünk, és könnyebben oldunk meg problémákat. Ilyenkor tudjuk átgondolni az életünket, hangozzon ez bár­milyen fellengzősen is. Andreas Elpidorou filozófiaprofesszor szerint az unatkozás annak a jele, hogy nem azt csináljuk, amit valójában szeretnénk, ezért arra motivál minket, hogy gondoljuk át a terveinket. Ha nem hagyunk magunknak időt az unalomra, sosem tudjuk meg, mi hiányzik az életünkből. Ehhez kapcsolódik a célok kitűzése is. Miközben látszólag unatkozunk, gyakrabban gondo­lunk a jövőre, mint a jelenre. Azaz átgondoljuk jövőbeli cél­jainkat. Ha bambán kinézünk az ablakon, egyúttal a jövőnket is megtervez-hetjük. Egyes, az agyi tevékenységet figyelő kutatások szerint az unat­kozás a hatékonyságot is növeli. A Bar-Ilan egyetem kutatói azt talál­ták, hogy éppen azok a területek aktívak ilyenkor, amelyek később a hatékonyabb munkavégzésre sarkallnak, hvg.hu Megtalálták a valaha élő legidősebb embert? Dokumentumokkal . igazol­ható, hogy az indonéziai Mbah Gotho 1870-ben született, így ő a valaha élő legidősebb ember - írja a brit Independent egy helyi lapra hivatkozva, amelynek az idős férfi csak annyit mondott, hogy szeretne már meghalni. Mbah Gotho azonban már 1992 óta a halálra készül, a sírkövét is elkészítették, ő azonban továbbra is éli az életét. A 145 éves indonéziai férfi­nak már csak egy kívánsága van, hogy meghaljon. Ha Mbah Gotho születési papírjainak hitelességét független szakértők is megerősítik, hivata­losan az idős úr lesz a rekorder, évtizedekkel megelőzve a francia Jeanne Calment-t, aki 122 évesen hunyt el 1997-ben. mno.hu Nem normális dolog azért megadóztatni valakit, mert nő Előbb-utóbb egész Amerikában adómentesen lehet majd tampont venni - nem fair valakit azért megadóztatni, mert nőnek született. A kaliforniai törvényhozók benyújtották azt a javaslatot a kor­mányzónak, amely megszüntetné a női higiéniás termékek adóját. Ez a legújabb állomása az egész országon végigsöprő demokrata-republiká­nus együttműködésnek, amely a tamponadó eltörlését célozza az összes érintett államban. A tamponokat, betéteket és más menstruációs termékeket érintő változás így bekerülhet az olyan alapvető áruk közé, mint az élelmiszerek és receptre felírt gyógyszerek - ezeket ugyanis nem terheli forgalmi adó. A törvényhozás demokrata tagja, Cristina Garcia a Reuters beszá­molója szerint úgy fogalmazott: ez az egész a nemek egyenlőségéről szól. “Minden hónapban, életünk 40 évén át megadóztatnak minket azért, mert nőnek születtünk” - mondta. Eddig 15 államban törölték el a menstruációs termékek adóját. A téma azért kedves a republikánusoknak, mert egy adó eltörléséről szól, a demokraták pedig azért támogatják, mert egy, a nőket igazságtalanul sújtó terhet számol fel - így szépen összehozza az egész nemzetet. Ha egyébként a kormányzó elfogadja a javaslatot, az állam 20 millió dolláros bevételől esik el. privatbankar.hu Vonzó a tanár, jobb a bizonyítvány A Journal of General Psychology szaklapban megjelent kutatás szerint a hallgatók hatékonyabban tanulnak, ha az oktató vonzóbb. Richard Westfall és kollégái az amerikai University of Nevadáról több mint száz hallgatót vizsgáltak meg, akiknek egy húszperces fizika­leckét kellett felvételről meghallgatniuk. A leckéket egy férfi vagy egy nő mondta fel, a hallgatás alatt a diákoknak megmutatták egy attraktív férfi vagy nő fotóját, illetve egy nem olyan jól kinéző férfi vagy nő fotóját. A részvevőknek azt mondták, a képen látható ember mondta fel a leckét. Jegyzetelni nem jegyzetel­hettek, úgy tudták, a különböző tanítási stílusok hatását tesztelik rajtuk. Ezután ki kellett tölteniük egy kvízt a lecke tartalmáról. Azok a diákok, akik azt hitték, hogy jól kinéző oktatóval dolgoztak, jobb pont­számokat értek el, mint azok, akik nem. A különbség nem nagy, de statisztikailag már érzékelhető (18,27 válasz volt helyes versus 16,68). Ugyanígy: az állítólagos jobban kinéző oktatót magasabbra értékelték mindenben, amiről kérdezték őket, azt is mondták, könnyebb rá figyel­ni. Az eredményeken ráadásul az sem változtatott, hogy azonos nemű volt-e az oktató, így ennek a hatásnak nem a szexuálitáshoz, hanem a motivációhoz, figyelemhez, elvárásokhoz lehet inkább köze. index.hu AMERIKAI Magyar Hírlap

Next

/
Thumbnails
Contents