Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)
2016-10-28 / 42. szám
Nem terrorista - megvan a Teréz körúti robbantó Elismerését fejezte ki a magyar rendőröknek Orbán Viktor miniszterelnök amiatt, hogy rendőrkézre került a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítással is élt. “Büszkék vagyunk a rendőrökre, köszönjük az általuk végzett munkát. Bebizonyították, hogy Magyarország egy biztonságos hely, ahol a bűn nem maradhat büntetlenül” - kommentálta az elfogás hírét a kormányfő az MTI-nek nyilatkozva. Keresztes Imre főügyész sajtótájékoztatón közölte, hogy előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben. A TV2 Tényekben hangzott el, hogy a gyanúsított már két nappal a merénylet előtt járt a Teréz körút kiszemelt szakaszán, és egy nappal előtte pedig bejárta az útvonalat, amit a kamerák rögzítettek is. Ugyanabban a ruhában, ugyanúgy sétált végig az úton, valószínűleg tesztelte a forgalmat, és azt, hogy hogyan tud mozogni. A Tények azt is megtudta, hogy a robbantót végül az email címe buktatta le, mert az internetről rendelte meg a bomba vevőjében található áramkört. Kiderült, hogy összesen egy ember vett ilyet, már csak meg kellett találni, hogy ki, és megvárni, amíg belép az emailfiókjába. A gyanúsított még mindig hallgat, index.hu Obama: a mostani elnökválasztáson a demokrácia a tét Az elnök, aki Amerika politika hagyományaitól, illetve szokásaitól eltérően kampányt folytat az egyik elnökjelölt mellett, azt fejtegette, hogy amennyiben Donald Trumpot választanák meg, “veszélybe kerülne minden haladás, amelyet elértünk”. Az elmúlt nyolc év eredményeit sorolva utalt arra, hogy nyolc évvel ezelőtt egy nagyon nehéz helyzetben lévő ország irányítását vette át, azóta a munkanélküliség a felére csökkent, a jövedelmek ismét nőnek, a szegények tábora zsugorodott, s 20 millió embernek életében először van egészségbiztosítása. Egyre több katonát “hoztak haza” a háborús övezetekből. Majd leszögezte: “Mindezt a haladást kidobhatjuk az ablakon, ha nem megfelelően választunk most”. MTI Ilyen lenne Trump elnökségének első száz napja A történelmi jelentőségű, pennsylvaniai Gettysburgben mondta el múlt szombaton, Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje, mit tenne elnöksége első száz napján. Itt mondta el híressé vált beszédét Abraham Lincoln, az Egyesült Államok első republikánus párti elnöke 1863-ban, négy hónappal az után, hogy a város mellett az északi, uniós erők vereséget mértek a déli, konföderációs csapatokra, ami fordulópontot jelentett az amerikai polgárháborúban. Trump az Obamakorszakhoz képest ígért fordulópontot, és azt mondta: 10 év alatt 25 millió munkahely jön létre az Egyesült Államokban. „Megtisztítjuk Washington mocsarát, és olyan kormánnyal váltjuk fel, amely a népé, a nép által és a népért kormányoz” - hangsúlyozta Donald Trump. Az ingatlanmágnás szerint helyre kell állítani az őszinteséget és a felelősséget Washingtonban. Azt ígérte: megválasztása esetén korlátozni fogják, hogy egy politikust hányszor választhatnak képviselővé a kongresszusban. Emellett bejelentette azt is, hogy megválasztása esetén felmond vagy újratárgyal minden olyan szabadkereskedelmi megállapodást, amelynek az Egyesült Államok részese. Közölte továbbá: ha elnök lesz, az Egyesült Államok egyetlen dollárt sem fog többé átutalni az ENSZ klímaváltozás elleni programjainak, a pénzt inkább az energiaszektorra és az vízellátás korszerűsítésére fordítják majd. A republikánus párti jelölt ígéretet tett arra is, hogy „extrém” ellenőrzést vezetnek majd be a határokon, megépül a teljes fal a mexikói határon, és leállíttatja a bevándorlást azokból az országokból, ahol a biztonsági ellenőrzés nem megfelelő. Megfogadta: minden erőszakos bűncselekményért elítélt bevándorlót haladéktalanul kitoloncoltat. Trump kilátásba helyezte, hogy eltörli a Barack Obama által bevezetett egészségbiztosítási reformot, és a következő 10 évben 1000 milliárd dollárt fordít majd infrastrukturális beruházásokra. Emellett adócsökkentést ígért a középosztálynak és megfizethetőbb felsőoktatást a fiataloknak. Egy szombaton közzétett felmérés szerint, ha ezen a héten lennének a választások, 95 százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lenne az Egyesült Államok következő elnöke. Ha most tartanák a voksolást, Clinton 326 elektor támogatását tudná megszerezni, míg Trump 212 elektor voksát nyerné el az elnökválasztó kollégium delegátusai közül. Az elnökké választáshoz legalább 270 elektort kell valamelyik jelöltnek megnyernie a november 8-i választáson. MTI KONTÉNERES SZÁLLÍTÁS, NEMZETKÖZI SZÁLLÍTÁS, TENGERI ÉS LÉGI FUVAROZÁS, TEHERSZÁLLÍTÁS INTEREX EXPORT-IMPORT INC. 25 éve az Önök szolgálatában LOS ANGELES - PHOENIX - CHICAGO - MIAMI - NEW YORK - BUDAPEST S*állitás lm tegeies kitin Zárt konténerben, vagy fedélzeten autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! Csomagolást vállalunk! házhozszállítás es felvétel, hazatelepülés VÁMÜGYINTÉZÉS, DMV ÜGYINTÉZÉS Call Toll-Free: 1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) www.interex5hipping.hu és .com BUDAPEST - HUNGARY Baksa Vámiroda Bt. 1107 Budapest, Száva u 9 -1-36-1/260-5833 +36-30/649-4456 baksavam@gmail.com baksavam@baksavam.hu GARDENA - LOS ANGELES Tel: (310) 516-8959 (805) 527-4006 Fax: (805)579-9611 550 W 135th Street, Gardena, CA 90248 Email Los Angelesben: interexinc@aol.com perehazy.miklos@gmail.com LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. 1 Indán SZEMVIZSGÁLAT acumen SZEMÜVEG iFpcumeiry. kontaktlencse O ONE-HOtlR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Október 28, 2016 43 YEARS “PRACTICING” NOW “PERFECT” GOING STRONG AN DREW F RIE DMAN ATTORN EY AT LAW 124 N. La BreaAve. Los Angeles. CA 90038 Email: afnedmaniaw@aoi.corn {323)931-2478 Fax (323)931-7514 MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: Utca, házszám: Város, állam: .................................................................................. Telefon: ........................................... ZIP Code:....................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetésidőtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:............................................ Zip kódja:............... Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10ÁM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $60. USD, fél évre $35. USD First class: Kanadába egy évre $100. USD, fél évre $60. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $160. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. AMERIKAI lifagyar Hírlap