Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)
2016-10-14 / 40. szám
Priebus: a Republikánus Párt Trump mögött áll A párt határozottan Donald Trump mögött áll - jelentette be Reince Priebus, az amerikai republikánusok országos bizottságának elnöke. A pártelnök bejelentésre azt követően került sor, hogy Paul Ryan republikánus házelnök délelőtt szóvivője révén tudatta, hogy nem kampányol tovább a párt elnökjelöltje, Donald Trump mellett, s bár nem vonta meg támogatását Trumptól, de a republikánus törvényhozókkal tanácskozva közölte velük, hogy mindenki elsősorban a saját választási kampányára összpontosítson a saját választókerületében. Ryan bejelentését nem fogadta egyöntetű helyeslés a republikánus politikusok táborában. Newt Gingrich volt házelnök például kijelentette, hogy aki nem támogatja Trumpot, az Hillary Clinton győzelmét segíti elő, s Clinton “rémálom lesz, mert vele az amerikai történelem legkorruptabb és legtisztességtelenebb kormányzata” kerül hatalomra. A republikánusok arizonai elnöke, Robert Graham, szintén közleményben támadta a pártvezetést és a Trumptól elhatárolódó politikusokat, mondván, hogy “a vezetés több annál, mint hogy nem kampányolunk valaki mellett vagy közleményben ítéljük el valakinek az évtizeddel korábban tett kijelentéseit”. Graham leszögezte azt is: “Nehéz megérteni, hogy miért akarják néhányan feladni konzervatív elveinket és értékrendünket, tudván tudva, hogy Hillary Clinton, amennyiben elnök lesz, rendszeresen elítéli majd a szabadságjogainkat”. Az arizonai pártelnök az amerikai nemzetbiztonságra nézve “ellenségnek” nevezte Clintont. Priebus pártelnök ezek után hívta tanácskozásra a Republikánus Országos Bizottság 168 tagját, s jelentette ki, hogy a párt változatlanul határozottan Donald Trump mögött áll, annak ellenére is, hogy pénteken nyilvánosságra kerültek korábbi, nőkre tett sértő és megalázó kijelentései. “Az elmúlt 24-48 órában híresztelések kaptak lábra elkötelezettségünket illetően. Elnökjelöltünk támogatásában nem történt változás” - szögezte le Priebus. Majd hozzátette: a Republikánus Párt teljes mértékben együttműködik Trump kampánycsapatával. MTI Obama megírta, hogy mi legyen a következő elnök feladata A vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek elleni küzdelmet és a foglalkoztatás növelését jelölte meg utódja fő feladatai között Barack Obama amerikai elnök. Obama a The Economist című brit gazdasági-politikai folyóirat pénteken megjelenő nyomtatott kiadásának írt helyzetértékelésében - amely a lap online változatán megjelent - kiemelte, hogy soha nem lehet stabil egy olyan világ, amelyben az emberek 1 százalékának akkora vagyona van, mint a többi 99 százaléknak együtt. A gazdagok és a szegények közötti szakadék nem új jelenség, de a technológia ma már lehetővé teszi mindenkinek, akinek van okostelefonja, hogy bepillantást nyerjen a legkivételezettebbek életmódjába. A kormányok nem tudnak lépést tartani az elvárások növekedésének ütemével, és az igazságtalanság mindent átható érzete kikezdi a rendszerbe vetett hitet, bizalom nélkül viszont a kapitalizmus és a piacok képtelenek azt a gyarapodást biztosítani, amelyet az elmúlt évszázadokban nyújtottak - áll Obama írásában. Az amerikai elnök szerint a termelékenység növekedésének lassulása a legfejlettebb gazdaságok mindegyikében megfigyelhető, és ezt a folyamatot az egyenlőtlenségek elmélyülése kíséri. Az amerikai háztartások legtehetősebb 1 százaléka 1979- ben az adózott jövedelmek 7 százalékát kapta, 2007-ben már a 17 százalékát. MTI Obama egyre jobb elnöknek tűnik Hosszú hónapok óta folyamatosan emelkedik Barack Obama elnöki népszerűsége, pedig hosszú időn keresztül, 2013 közepétől egészen idáig márciusig többségben voltak a vele elégedetlenek. Az elnöki munkájával való elégedettség (job approval) azonban március óta folyamatosan, hónapról-hónapra nő. Az elnök személyiségét még a legnehezebb időkben is nagyra értékelték az emberek, ebben nem volt változás, de most külön emlékezteti őket (Barack Obama karakterére) az, amikor hallják a republikánus jelölt retorikáját - erről Josh Earnest fehérházi szóvivő beszélt. Szerinte az elnök számára mindig a hosszútávú célok elérése volt fontos, és vannak olyan helyzetek, amikor a rövidtávú népszerűségi adatok ennek kárát szenvedik, de Obama hajlandó volt erre, és nyolc év után az amerikaiak is érzik a stratégia eredményét - folytatta a szóvivő. Mindenesetre Obama munkájával a legfrissebb, októberi CNN/ ORC kutatás szerint az amerikaiak 55%-a elégedett és csak 44%-a elégedetlen, ami már szeptemberihez képest is 4%-os javulást jelent, de az egy évvel ezelőttihez képest 11%-os a növekedés. Obama nem csak Donald Trumphoz képest jelent óriási kontrasztot, de a republikánus jelölthöz hasonlóan népszerűtlen Hillary Clintonhoz is. Az elnök továbbra is megosztó politikus, és hiába szerezte vissza a függetlenek szimpátiáját, az ellenoldal ugyanúgy elutasítja, index.hu Gl/ASZJELEMTES Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Samay Attila Géza (1929. május 13. - 2016. szeptember 20.) életének 87. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Gyászolják: felesége Ildikó, lányai Roxanne és Csilla, veje Nagy Péter, két kis unokája Almi és Nóri, valamint testvérei és az egész Samay család. Drága halottunk búcsúztatása október 15-én de. 9.30-kor lesz a Szt. István katolikus templomban. 43705 Woodlawn A ve., Los Angeles, CA 90011) Virágmegváltás címén adományukat legyenek szívesek a Szt. István katolikus templom vagy a 8-as/49-es cserkészcsapatok nevére kiállítani. Köszönjük! GYÁSZJELENTÉS Szomorú szívvel tudatom, hogy Édesapám Hirschpold József (1931. április 24. - 2016. szeptember 24.) türelemmel viselt hosszú betegség után életének 85. évében elhunyt. Gyászolja fia Hirschpold Péter Kanadában és barátai, ismerősei Kaliforniában. Gyászszertartása zárt körben lesz megtartva Santa Barbarában. Október 14,2016 ÍD 43 YEARS “PRACTICING” NOW “PERFECT” GOING STRONG ANDREW FRIEDMAN ATTORNEY AT LAW MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: Utca, házszám: ................................................................................ Város, állam: .................................................................................. Telefon: .......................................... ZIP Code:....................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:............................................ Zip kódja:................ Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $60. USD, fél évre $35. USD First class: Kanadába egy évre $100. USD, fél évre $60. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $160. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és item küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. 124 N. La Brea Ave. Los Angeles, CA 90036 (323)931-2476 Email: afriedmanlaw@aol.com Fax (323) 931~75|C!sSfj ■ AMERIKAI Magyar Hírlap