Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)

2014-02-07 / 6. szám

30 éve halt meg a magyarországi amerikanisztika atyja Országh László nyelvész, irodalomtörté­nész, szótáríró, a magyarországi amerikanisz­tika atyja 1984. január 27-én halt meg. Szom­bathelyen született 1907. október 25-én Pekker László néven. Régi polgárcsaládból szár­mazott, édesapja ügyvéd, vármegyei főügyész és Szombathely Szépítő Egyesületének elnöke volt. A család 1925-ben az anyai nagyszülők iránti tiszteletből felvette az ősi Országh nevet. Szülővárosának premontrei rendi gimnázi­umában érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1927-ben az Eötvös Kollégium tagjaként a pesti bölcsészkaron kezdte, majd ösztöndíjjal az Egyesült Államokban, a floridai Rollins College-ban fejezte be. 1932-ben magyar-német-angol szakos tanári, 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1937-től az Eötvös Collegium tanára, 1942-től az angol irodalom magántanára volt Budapesten, a Pázmány Péter Tüdományegyetem bölcsészkarán. 1947-ben a Debreceni Tudományegyetemen az angol nyelv és irodalom tanszékvezető tanára lett. 1950-ben, amikor az angol tanszék megszűnt, megbízták, hogy Bárczi Géza nyelvésszel együtt irányítsa A magyar nyelv értelmező szótárának munkálatait. A hétkötetes mű 1962-re készült el, és a következő évben Akadémiai Díjjal tüntették ki. Az értelmező szótárral egy időben az angol-magyar, valamint magyar-angol szótárán is dolgozott, amelyek 1955-ben jelentek meg, 1957-ben pedig kiadta a Rendszeres angol nyelvtan című, Kónya Sándor nyelvésszel közösen készített munkáját is. 1957-ben lehetőség nyílt a debreceni egyetem angol tanszékének újraindítására, és másodszor is neki­fogott a tanszék felépítésének, amely a vezetése alatt nemzetközi elismertséget szerzett. 1963-ban megindí­totta az egyetem angol tanszékének évkönyvsorozatát, a hazai anglisztika egyik legfontosabb fórumát Angol' Filológiai Tanulmányok (Hungarian Studies in English) címen. Egyesült Államokbeli tanulmányútjai révén jelentős mértékben járult hozzá az amerikanisztika magyarországi megteremtéséhez. Fő kutatási területe az angol és amerikai irodalom története volt, de foglalkozott az angol-magyar művelődési kapcsolatokkal is. Kutatásainak köszönhetően ismerhettük meg a XVIII. századi angol utazók Savariával kapcsolatos feljegyzéseit. 1967-ben jelent meg Az amerikai irodalom története című műve, amely összefüggő áttekintés az amerikai irodalom három és fél évszázados történetéről, 1972-ben pedig Bevezetés az amerikanisztikába címmel publikált könyvet, amely az amerikai kultúra, történelem és civilizáció kutatói­nak szolgál segédeszközként. A londoni Institute of Linguists 1970-ben szaktudománya művelésében elért eredményeiért jubiláris aranyérmével tisztelte meg, 1977-ben pedig hetvenedik születésnapja alkalmából a brit törvényhozás az angol nyelv és kultúra terjesztésében vállalt szerepéért - Magyarországról elsőként - a Brit Birodalom Rendjének Tiszteletbeli Parancsnoka címmel (Honorary Commander of the British Empire, C. B. E.) tüntette ki. 1997- ben a Magyar-Amerikai Fulbright Bizottság az amerikanisztika területén vendégprofesszori státust alapított, amelyet róla neveztek el. Ez az egyetlen olyan katedra, amely nem amerikairól kapta a nevét. A tudós Budapesten hunyt el 1984-ben, hamvait végakaratának megfelelően a szombathelyi szalézi temp­lomban lévő családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Születésének századik évfordulóján a Debreceni Egyetem campusán felavatták a róla elnevezett sétányt, Budapesten egykori lakásának falán és Szombathe­lyen szülőházának falán emléktáblát helyeztek el. Egykori tanítványa, Abádi Nagy Zoltán irodalomtörténész így emlékezett vissza rá: “Országh László maga volt a rendkívüli volumenű, finom hangoltságú műveltség, a nyelv és kultúrája igazi mélységeit érző és kutató magyar, egyszersmind a felülemelkedésre képes világpolgár, valamint a szigorú etikájú, ám nyitott demokratikus szellem.” mtva.hu Nevada 150 A Las Vegas Philharmonie jubileumi hangversenye Jubileumát ünnepli az idén a játékkaszinóiról világhírűvé vált Nevada: kereken 150 esztendeje, 1864. október 31-én - harminchatodik tagállamként - csatlakozott az Egyesült Államokhoz. Előzőleg nem volt önálló, 1861 már­ciusában vált külön Utah Terrytory-tól és vette fel jelenlegi nevét; mostani határait 1866 májusában jelölték ki, amikor hozzácsatolták Arizonától az aranylelő helyekkel rendelkező Pah-Ute megyét. Nevada ma az USA he­tedik legnagyobb, mintegy 286 ezer négyzetkilométeres állama (összeha­sonlításként: a 19 és fél millió lakosú New York állam feleakkora: 141300 négyzetkilométeren terül el). Csatlakozásakor, a 19. század hatvanas éveiben mindössze 6857 lakója volt, 1900-ban csupán 42 335 - az egymilliós lélek­­számot csak a múlt század nyolcvanas éveiben haladta meg. Az elmúlt 30 esztendőben már rohamtempóban növekedett, 2000-ben kétmillióan, 2013-ban 2,8 millióan éltek ott. (Las Vegasnak, a vele egybeépült - Clark megyéhez tartozó - elővárosaival több, mint másfél millió lakója van.) Noha a hivatalos ünnepségekre csak ősszel kerül sor, a jubileumi rendezvénysorozat már megkezdődött. Januárban, a Las Vegas-i Filharmonikusok a tavalyelőtt átadott, elegáns Smith Center színháztermében, a Reynolds Hallban adtak hangversenyt. (A zenekar „tizedannyi idős”, mint az állam - 1998 nyarán mutat­kozott be. Alapító vezető karmesterük, Hal Weller 2007-ig, majd a Texasban élő, filmzeneszerzőként is jegyzett David Itkin 2012-ig volt a zeneigazgatójuk. Itkin korábbi beszélgetésünkkor úgy nyilatkozott lapunknak: részben a Smith Centeren múlik - vagyis az addigiaknál több fellépésüktől teszi függővé -, hogy átköltözik-e Vegasba... aztán végérvényesen megvált a zenekartól.) A jelenlegi évadban vendégkarnagyok vezényelnek, értesüléseink szerint feltehetőleg közülük választ­ják ki a leendő „maestrot”. A januári koncerten Donato Cabrera, a California Symphony zeneigazgatója, a San Francisco Symphony állandó karmestere dirigált (a Nevada of Universityn, Renoban diplomázott, egy ideig Las Vegasban élt). Felix Mendelssohn hegedű concertóját a San Francisco-i ifjúsági zenekarban muzsikáló, tizenhat éves Alina Ming Kobialka adta elő, elismerést keltő virtuozitással (alighanem hallunk még róla, érdemes lesz figyelemmel kísérni pályafutását!). A hegedűverseny mellett elhangzott Benja­min Britten, Claude Debussy és a Renoban született, Las Vegasban tanult fiatal Eric Whitacre egy-egy zeneműve. Az LV Phil legközelebb február 15-én, majd március 8-án, április 5-én, április 26-án és május 17-én - szombat esténként, fél 8-kor - lép fel a Smith Centerben. Nevada állam további, jubileumi rendezvényeiről a későbbiekben számolunk be. Az ezen a hétvégén Vegasba látogatók figyelmébe ajánljuk, hogy a kaszi­­^ ^ „ nóváros „bölcsőjében”, a turisták ELŐFIZETŐI AKCIÓ által kedvelt Freemont Streeten és Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ^jánlanak, környékén kerül SOr 3 háromna­­es ismerősük előfizet a Hírlapra, az uj előfizetés J időtartamának felét megkapják ajándékba. pOS Tavaszi fesztiválra. IVlegrendelö lap a 2. oldalon. ( F.T. - J.S.) A Los Angeles-i EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453 Február 9. du. 5 óra Hegedűs Endre zongoraművész koncertje Február 16. du. 4 óra Zene tolmácsolása képekben - filmvetítés Dobay Zsuzsa újabb munkáiból Február 22. du. 5 óra Tóth Péter zongoraművész koncertje Március 7.19:30 Kováts Kriszta Kvintett koncertje A februári 9-ei és 16-ai rendezvények után a főkonzulátus munkatársai tájékoztatást tartanak az április 6-ai magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatban és válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Állandó programjaink: Minden pénteken KLUBNAP filmvetítés és táncest este 8-tól! Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába! San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház 2014. március 15, szombat délután4 órakor Ünnepi orgonahangverseny § Fellép: g Varga Zoltán - orgonaművész g Közreműködik: g Baboth Borbála - énekművész JJ Műsor: Improvizált orgonaprelúdium a Szózathoz Egressy Béni: Szózat Magyar táncdallamok reneszánsz kódexekből J. Ph. Rameau: Tambourin Gárdonyi Zoltán: Kész az én szivem, oh Isten (108. zsoltár) J.S. Bach: d-moll Toccata és Fúga (BWV 565) Liszt Ferenc: desz-dúr Consolation Koloss István: Allelúja L. Boéllmann: Priére (ima) és Toccata a Gótikus Szvitből Tolcsvay László: Nemzeti dal Improvizáció 1848-as magyar nép- cs müdalokra Adomány belépőért: $10. Az előadás után virsi valcsora rendelhető a helyszínen. A vacsora ára: S5/adag A koncert a templomban lesz. Ültetés érkezés szerint. Szeretettel várunk mindenkit. farsangi Mulatság az Ontarioi Független Magyar Református Egyháznál 2014. február 22-én szombaton este 6-kor a Zágonyi teremben. Jelmezverseny felnőtteknek és gyermekeknek! Ajánlatos jelmezben jönni, nevezzen be a jelmezversenyre! A verseny első három helyezettje értékes nyereményt kap. Meglepetés nyeremények a sorsoláson is! A minden korosztálynak szóló színvonalas zenét szolgáltatja és a felejthetetlen farsangi hangulatról gondoskodik Stark Ferenc magyarországi zongorista énekes, harmonika művész Vásárolja meg belépőjegyét elővételben! Adomány vacsoráért, belépőért: elővételben $35.- az ajtónál: $40.­­Ifjúsági adomány belépőért, vacsoráért: $15.­Asztalfoglalás szükséges! A Farsangi menü: Előétel: Ontarioi saláta-tál Vacsora: Kapros bélszíncsíkok nokedlivel, savanyúsággal Desszert: “Farsangi” fánk baracklekvárral. Kávé. Éjfél után: Virsli mustárral, tormával The Free Magyar Reformed Church of Ontario 1053 East Sixth Street #32, Ontario, California 91764 (909) 981-9601, (909) 527-4191 revsand@aol.com Február 7, 2014

Next

/
Thumbnails
Contents