Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)

2014-10-03 / 38. szám

Ferenc pápa és XVI. Benedek együtt köszöntötték a nagyszülőket XVI. Benedek nyugalmazott pápa is részt vett vasárnap a nagyszülők ünnepén a római Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa az egész világból érkezett idősekkel találkozott, közöttük két iraki kurd menekülttel. Olaszországban 2005-től ünnepük a nagyszülők napját, amit október 2-án tartják, amikor az egyház a védőangyalokat ünnepli. A nagyszülők ünnepe előtti vasárnap a világ minden részéből több tízezer nagymama és nagypapa érkezett a Szent Péter térre, ahol Ferenc pápa találko­zott velük. A vatikáni Család Pápai Tanácsa rendezte idősek ünnepén a 87 éves XVI. Bene­dek nyugalmazott pápa is részt vett. A Szent Péter térre való megérkezésekor XVI. Benedeket Ferenc pápa fogadta és szemé­lyesen kísérte a kijelölt helyére a bíborosok közötti első sorba. A “nagypapák nagy­papájának” nevezett Ferenc pápa az idősekhez intézett beszédében azt hangsúlyozta, hogy az idős kort gyakran hajótörésként élik meg az öregek, akiket a társada­lom is gyakran felületesen elítél és háttérbe szorít. “Annak a népnek, amely nem gondozza és nem bánik jól az idősekkel, nincsen jövője! Elveszíti emlékezetét, kitépi saját gyökereit!” - hangoztatta a 78 éves Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy az idősekkel szemben akár a hétköznapokban, akár a háborúban gyakorolt erőszak felér a gyerekekkel szembeni erőszakkal. Ferenc pápa kijelentette, hogy az idős generációk hitének köszönhető, hogy a hit fennma­radhatott Kelet-Európábán az egyház üldözéseinek éveiben. Azt kérte, az idősek otthonai valóban otthonok, ne börtönök legyenek, ahol az öregeket elfelejtik. Hozzátette: az, hogy XVI. Benedek nyugalmazott pápa is a Vatikánban él, olyan “mintha egy bölcs nagypapa lenne az otthonomban”. MTI A Vatikánban letartóz­tatták a pedofíliával vádolt volt nunciust A pápai állam csendőrsége letartóztatta Jozef Wesolowski volt nunciust, akit a vele szemben felmerült pedofília vádak miatt júniusban a Vatikán már laikus státusba helyezett - jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Jozef Wesolowskit nem a vatikáni börtönbe kísérték, hanem egyelőre házi őrizetbe helyezték Vatikánváros egyik épületében. A szentszéki szóvivő hang­súlyozta, hogy a letartóztatás Ferenc pápa akarata szerint történt annak érdekében, hogy a “nagyon súlyos és kényes esetet késedelem nélkül kezeljék, a jogos és szükséges szigorral, a szentszéki intézmények teljes felelősségvállalásával”. A 66 éves volt lengyel pap a nyolcvanas évektől dolgozott a vatikáni diplomáciában. 2008 júliusától apostoli nunciusként szolgált a Dominikai Köztársaság­ban. Ferenc pápa tavaly augusz­tusban hívatta vissza Rómába Wesolowskit az őt érő pedofília vádak miatt, nem sokkal azután, hogy a karibi ország rendőrsége vizsgálatot indított a nunciussal szemben gyermekekkel való szex­uális visszaélés címén. Wesolowski ügye elsőként a vatikáni Hittani Kongregáció elé került, amely júniusban laikus státusba helyezte a volt nunciust, aki azóta nem hagyhatta el a Vatikán területét sem. A Vatikán a papságból kizárt Jozef Wesolowskit kiadhatta volna az ezt kérelmező olasz, lengyel és dominikai hatóságoknak is, ehely­ett a Vatikán a letartóztatás mellett döntött elkerülve így a kiadatást. Jozef Wesolowski a legmaga­sabb rangú vatikáni személy, aki ellen pedofília miatt vádat emeltek. MTI A dalai láma megtagadja az újjászü­letést, ha Tibet nem lesz szabad A dalai láma megtagadja, hogy újjászülessen, ha Tibet nem nyeri el függetlenségét Kínától - idézte a tibeti nép szellemi vezetőjének nyilat­kozatát a RLA Novosztyi orosz hírügynökség. “Csaknem öt évszázada van dalai lámánk. A 14. dalai láma most nagyon népszerű. Legyen ő az utolsó. Ha egy gyenge utód következik, csak lejáratja a dalai lámát. A tibeti buddhizmus nem egy egyéntől függ. Nagyon jó a szervezeti struktúránk, magasan képzett szerzete­seink és növendékeink vannak” - magyarázta az interjúban Tendzin Gyaco, a jelenlegi dalai láma. Kína a nyilatkozatra reagálva felszólította a dalai lámát, hogy “tartsa tiszteletben az újjászületés történelmi gyakorlatát”. Az al-Dzsazíra kommentárja szerint a dalai láma nyilatkozata alkalmat ad Pekingnek arra, hogy jelezze, arra törekszik, hogy saját dalai lámát hirdessen ki. Minthogy a száműzetésben élő tibeti szellemi vezető megtagadja a hagyomány követését, Kínának jogában áll “saját” vallási vezetőt kinevezni. A brit hírügynökség utalt a második legfőbb tibeti buddhista vallási méltóság, a pancsen láma utódlására. 1995-ben a kínai hatóságok házi őrizetbe helyeztek egy tibeti fiút, akit a pancsen láma reinkarnációjának hirdettek ki Tibetben, és egy másik, saját jelölttel helyettesítette azt. Sok tibeti azonban nem volt hajlandó elismerni az új pancsen lámát. MTI Dr. Kovács D. György Nőgyógyász és Kozmetikai Sebész Has- és mellplasztika, zsírleszívás, stb. Teljeskörű nőgyógyászati ellátás Vaginal Rejuvenation Megoldások inkontinenciára CMA Certified Surgi Center Affiliated with Gardena Memorial Hospital Cím: 13865 Hawthorne Blvd., Hawthorne, CA 90250 Tel.: (310) 970-7510 * Fax: (310) 970-1418 PANNÓNIA TRAVEL LAX - BUD - LAX Olcsó árak! Cím: 6700 Lennox Ave., Van Nuys, CA 91405 (818) 781-7642 vagy (818) 781-2342 Fax: (818) 994-2379 E-mail:babuci777@yahoo.com Információért hivják PAPUCIT vagy RITÁT A-l ABLE 2 CARE CAREGIVERS, COMPANIONS, NANNIES, BABYSITTERS, CNAs, HOUSEKEEPERS, CLEANERS, HOUSE/PET SITTERS Önnek/szeretteinek otthonában, kórházban, idősek otthonában MEGFIZETHETŐ, megbízható, szakmailag felkészült, lojális SEGÍTSÉG - SAJÁT ANYANYELVÉN is. Live-in/ live-out formában, határozott vagy határozatlan időtartamra, akár hétvégeken, ünnepnapokon, stb... VÁLASSZON MINKET! Telefon: 310-926-7343 Email: ildiko@alable2care.com PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF PHOENIX DEBRECZENI ANDRÁS lelkipásztor VERES ATTILA főgondnok Cím: 1822 W. Vogel Ave. Phoenix, AZ, 85021 Postacím: P.O. Box 83625, Phoenix, AZ, 85071 Telefon: 602-943-2539 hrctemplom@hotmaU.com ^hungarianchurchphoenix.org^ Minden vasárnap délelőtt 11 órakor ISTENTISZTELET. OKTÓBER 2-án, csütörtök este 6:00pm órától gyülekezeti bibliaóra. OKTÓBER 7-én, kedden reggel 9:00am órától Találkozási Nap/ Fellowship Day. OKTOBER 11-én, szombaton Magyar Iskola délelőtt 10:00am órától. OKTÓBER 18-án, szombaton este Szüreti Bál. A vacsorát a Vicsacsán tes­tvérek adományozzák, a szórakoztató zenét Stark Ferenc biztosítja, a tánc­csoport és a Magyar Iskola műsorral készül. NOVEMBER 2-án vendégünk lesz a HISTORICA zenekar, valamint Nt. Jakabffy Zsolt a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház lelkipász­tora és kedves családja. Az istentisz­teletet követően közös ebédet, potluck­­ot szervezünk. Az ebéd és a Historica zenekar koncertjére a belépő $15. Gyászjelentés. Fájó szívvel közöljük, hogy Holtai Irma 2014. szeptember 30-án elhunyt. Emléke legyen áldott, nyugodjék békében. Isten legyen vigasztalója a gyászoló szeretteinek. Szeptember 28-án, vasárnap a Márk evangéliuma 6, 30-44 alapján hirdettük Isten Igéjét. Az ötezer ember megvendégelése sokunk által jól ismert történet. A tanítványok missziós útról érkeznek vissza Jézushoz, aki a becsü­lettel elvégzett feladatot követően, a jól megérdemelt pihenést ajánlja: „jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé”. A lakatlan helyről kiderül, hogy nagyon is be van népesítve, mert „nagy sokaság” várja őket. Pásztor nélküli nyáj voltak ók, ismeretlen névtelenek, akik Galilea falvaiból és városaiból sereglettek oda Jézust hallani és látni. Jöttek ezek az emberek sokféle gondjaikkal, kérdé­seikkel, álmaikkal, kívánságaikkal és reménységeikkel. Amikor Jézus meglátja a nagy sokaságot „megszánja őket”, együtt érez velük, mert Ő természetéből adódóan ilyen együtt érző, az emberért törődő. Mi bánt téged ezen a reggelen? Fogalmaztuk meg a kérdést. Milyen aggodalmat, gondot, vágyat, reménysé­get hordozol? Melyek azok a kérdések, amelyekre Tőle vársz választ? Hang­súlyoztuk, hogy Jézus ma is megszán, törődik, meghallgat, együtt érez és válaszol. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok”, írja Péter első levelében évek múltával, amikor talán éppen ez az esemény juthatott az eszébe. A megszállást tanítás követi „kezdte őket sok mindenre tanítani”. Több órán keresztül tanította őket: Isten országának közeledtéről, bűnbánatról, megtérésről, szeretettől, igazságról. Tanította őket imádkozni, valószínűleg arra az imádságra, amit mindannyian jól ismerünk. Jézus előbb a lelki táp­lálékot szolgálja fel, majd ezt követően a testi táplálékról is gondoskodik. A tanítás elhúzódott „az idő már későre járt”, a tanítványok már aggodalmas­­kodnak az étel miatt. „Bocsásd el őket” mondják Jézusnak. A tanítványok, tehetetlenek a kialakult helyzetben, ezért Jézus cselekszik, az öt kenyeret és a két halat megáldja, megtöri és szét­osztja. A megsokasítás csodája megtör­ténik, mert Jézusnak hatalma van ezt megcselekedni. A Mindenható, a világ teremtője van közöttük, aki szól és sza­vára az anyag formát, testet ölt. Nincs határa annak, amit Isten megtehet! Olyan ez a történet a gondjai, próbái között roskadónak, mint egy pohár víz a hetek óta aléló virágnak. Eletet, remé­nyt ad, kegyelmesen táplál, megtart. Ámen. Imádkozunk hálaadó szívvel a testi-lelki táplálékért, gyülekezetünk Krisztusban megmaradó egységéért, •vigasztalásért. Ámen.- SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél . az első sarokig. (Mt21, 8-32) A mai evangé­liumban Urunk meg akarta tudni a főpapok és a vének véleményét. Egyik atya így nyilatkozott erről az esettől: „Urunk azokra alkalmazza, akik ez ügyben mint bírák ítéletre szorulnak, hogy saját magukat elí­télve úgy tűnhessenek, hogy nem méltók arra, hogy bárki más felment­se őket. Egy ügy igazságában való nagy bizalom az, amely rá meri bízni azt egy ellenfél megítélésére. Urunk azonban példabeszédbe öltöztetve elkendőzi számukra a célzást úgy, hogy ne ismerjék fel, hogy sajátma­­gukat ítélik el” (Pseudo-Chrys). A mai példabeszéd csak Máté evangé­liumában van meg. Egy szőlősgazda elküldte a két fiát, hogy dolgozzanak a szőlejében. Az idősebbik először elutasította a kérést, de végül enge­delmeskedett. A fiatalabbik - ő jelképezi a főpapokat és a nép véneit - eleinte teljesen engedelmesnek tűnt, de végül ellenszegült. Ez hát a kérdés: Melyikük teljesítette az atyjuk akaratát? A nyilvánvaló válasszal jön a letaglózó alkalmazás. Az adószedők és a cédák - őket jelképezi az idősebb fiú a példabeszédben - előbb bejutnak az Isten országába, mint a főpapok és a vének! A példabeszéd felhívja a figyelmünket a lehetséges eltérésre a szavaink és a tetteink között. „Kicsinyeim, írja János apos­tol a tanítványainak, ne szavakban, ne a nyelvünkkel szeressünk, hanem tettben és igazságban” (lJn3,18). Mert lehetünk keresztények szóban, de pogányok a tetteinkben. Aho­gyan a mondás tartja, „a tett han­gosabb, mint a beszéd.” Minden beszéd és cselekvés után igaz, hogy a gyermekek a szülők tetteit, nem a szavukat utánozzák. Mondhatsz a gyermekeidnek bármennyit a valóságos jelenlétről - magyarázva, Jézus hogyan van jelen a templo­maink tabernákulumaiban, testben és vérben, lélekben és istenségben. Ám ők nem hisznek nekünk, mikor a felnőttek hangosan beszélgetnek a templomban. Ritkán van a templom­ban szükség beszélgetésre, de ha van, akkor suttogjunk. „Az emberi lelkében, mely egyesülve volt az isteni személyével, a halott Krisztus lement a halál biro­dalmába. Megnyitotta a mennyor­szág kapuit az igazak számára, akik előtte haltak meg” (KEK637). Csak elképzelni tudjuk az ámulatot és a tiszteletet, mellyel a megigazultak fogadták az Urukat és királyukat a pokol tornácán. Ugyanaz a Jézus van jelen a templomainkban, próbáljuk hát utánozni az ő tiszteletadásu­kat. Szeretném ezt befejezni egy levélből vett idézettel, melyet egy katolikus folyóiratnak küldtek be. „Katolikusnak neveltek az 1950-es és 60-as években. Elhagytam az egyházat az 1980-as években, de mostanában újra templomba járok. Nagyon zavar azonban a zaj a templomban, különösen mindjárt a mise után... A szentmise Krisztus kínszenvedésének és keresztre feszí­tésének az újjáélesztése. Nem tudom elképzelni, hogy Mária és János úgy távoztak a Kálváriáról, hogy a János új hajvágásáról vagy Mária fátylának a kinézetéről beszélgettek volna!” A mise utáni néhány drága percet töltsük csendes hálaadással Urunknak. Ámen!-----­Október 3, 2014

Next

/
Thumbnails
Contents