Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)

2014-08-29 / 33. szám

* Almosd kocsija, a “Kölcsey összehoz” nyerte a debreceni virágkarnevált, Összesen tizenöt kompozíciót láthattak a 45. Debreceni Virágkarnevál vendégei augusztus 20-án. A felvonuláson tíz magyar és tíz külföldi művészeti csoport lépett fel, utóbbiak egyebek mellett Észtországból, Grúziából, Horvátországból, Lengyelországból, Olaszországból és Törökországból érkeztek. A virágkocsik feldíszítéséhez több millió szál élő és száraz virágot használtak fel. A 45. Debreceni Virágkarnevál közönség által legszebbnek ítélt virágkocsija “Kölcsey összehoz” címmel Álmosd község kompozíciója lett - jelentette be Kosa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a Nagyerdei Stadionban. Álmosd község virágkocsija, a “Kölcsey összehoz” című alkotás a hagyományok tiszteletét, ápolását, az összefogást, a múlt emlékeinek őrzését hivatott képviselni, tisztelegve ezáltal a költőóriás szellemi hagyatéka és a Debreceni Virágkarnevál 45 éves múltja előtt - mondták a díjnyertes kompozíció megálmodói. Emlékeztettek: a virágkarnevál történetében először indított ilyen kistelepülés virágkocsit. A három pegazus jelképezi a három, Kölcsey Ferenc nevéhez szorosan kapcsolódó települést: Sződemetert, ahol a költő született, Álmosdot, ahol igazán költővé vált és ahol Magyarország egyetlen, a Himnusz írójához kötődő épülete áll, és Szatmárcsekét, ahol nyugszik. Az alkotást Pikó Sándor képzőművész készítette, a kocsit díszítő virágok egy részét a település közmunka program keretében termelte. MTI így fog kinézni a 100 milliárdos új Puskás Stadion tikai labor, üzletek, éttermek, mélygarázs, panoráma futópálya, konditerem és még saját rendőrőrs is lesz benne. A Puskás Ferenc Stadion­nál 3-4000 euró/szék költséggel terveznek, így 90-100 milliárd forint lesz a teljes beruházás költ­ségvetése. Ebből a stadion 60-80 milliárd, a kiegészítő részek 10-20 milliárd forintba kerülnek majd; a teljes összeget a magyar költségvetés fedezi - tette hozzá. Seszták Miklós kérdésre válaszolva közölte: a költ­ségvetési zárolások a sportfejlesz­tésekkel kapcsolatos idei betervezett költségeket nem érintik. 2014 végére készülnek el a stadion kiviteli tervei. 2015-ben lezárul a közbeszerzési eljárás, majd megkezdődik az építkezés. A beruházás befejezése és a sta­dion átadása 2018-ban várható. Az új Puskás Ferenc Stadionnal a szövetség megpályázta a 2020- as labdarúgó Európa-bajnokságot, előzőleg pedig szeretnének egy Európa Liga- vagy Bajnokok Ligája-döntőt Budapestre hozni - közölte, mfor.hu Bemutatták az új Puskás Ferenc Stadion látványterveit. A világon is egyedinek számító eljárásnak köszönhetően a 68 ezer férőhelyes létesítmény sokkal több lesz egy minden igényt kielégítő labdarúgó­stadionnál. A régi lelátó és az újonnan épülő nézőtér közötti rész befedésével ugyanis több tízezer négyzetméteres edzőközpont jön létre, amely a vívástól a birkózáson át a cselgáncsig számos sportágat tud kiszolgálni” - mondta Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok vezetője. Az új aréna számos funkcióval fog rendelkezni: 180 szobás szál­loda, konferencia-központ, iro­daház, sportmúzeum, diagnosz-Fizessen elő Ön is az Amerikai Magyar Hírlapra! Előfizetésével ezen a módon is hozzájárul a magyar nyelv és a magyar kultúra fennmaradásához. 309 W 7th Street, San Pedro, CA 90731 Wed-Thurs 9-4, Fri-Sat 9-5, Sun 9-3 www.mishisstrudel.com (310) 832-6474 Kedves, európaias kávézó San Pedróban Magyaros ételek, sütemények! 22 fajta rétes, palacsinták, gulyás leves, finom organikus kávék és teák Rétest lehet 12” és 16” nagyságban kapni - sütve vagy fagyasztva Wholesale és Catering lehetőség „[Erősítse egészségét, növetje szépségét és 6oCdogságát” Mindezt elérheti rendelőnkben: Susan Pekarovics, M.D. Belgyógyász szakorvos, endocrinológus, Fibromyalgia specialista Klinikánkon megtalálható: 1. Széleskörű belgyógyászati ellátás 2. A legkorszerűbb diagnosztikai eszközök 3. Általános endocrinológiai problémák és fibromyalgia kezelése 4. A szervezet öregedési folyamatának és növekedési hormon zavarok szabályozása 5. A legkorszerűbb és legbiztonságosabb kozmetikai lézer kezelés 6. Komplex és eredményes fogyókúra program Rendelőnk címe: 6360 WlLSHIRE BLVD. #202, L.A., CA 90048 TEL: 323-951-4916 DUNA Travel 8530 Holloway Dr. ft102 W. Hollywood, CA 90069 Spa, Hotel foglalások, Kocsi bérlés Kedvezményes repülőjegy árak Hajóutak bárhová a világon Hívják ZSUZSÁT TEL: (310) 652-5294 FAX: (310) 652-5287 1-888-532-0168 ANGYALFI RENT- A-CAR AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON A. Suzuki Swift 1.0 manual 150 usd/hét B. Fiat Punto 1.2, Opel Corsa 1.2, Suzuki Swift II 1.3 manual, air.c 190 usd/hét C. Suzuki SX4 1.5 manual, air.c 220 usd/hét D. Opel Astra 1.4 manual, air.c 250 usd/hét E. Honda City 1.5, Chevrolet Aveo 1.6 automatic, air.c 270 usd/hét Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. Repülőtéri átadással és átvétellel Bécsben is (plusz költség). Toll free: 1-888-532-0168 Tel.: 011-36-30-934-2351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 Email: info@angyalfirentacar.com Web: www.angyalfirentacar.com _________ Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez: AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA! Augusztus 29, 2014

Next

/
Thumbnails
Contents