Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)

2014-07-11 / 28. szám

Rabszolgatartók vagyunk mi mind!? Egy weboldalon ki lehet számolni, hogy az életvitelünkkel hány rabszolgát tartunk. Hogy milyen arány­ban, azt könnyedén ki lehet számolni az ökológiai lábnyom mintájára elkészített honlap segítségével, amely megmutatja, mekkora a saját rabszolgamunka-lábnyomunk. Az oldalt Justin Dillon zenész, dokumentarista indította, miután a Call+Response című filmje 2008-ban nagy feltűnést keltett. A film nyomán milliók számára vált világossá, hogy a rabszolgaság Lincoln elnök idejében nem ért véget, sőt fogyasztási szokásaink­kal mindannyian akaratlanul is támogatói vagyunk. A honlapot három éve már az USA belügyminisztériuma finanszírozza. A kaliforniai Fair Trade nonprofit szervezet több mint négyszáz termék előállítását követte vissza egészen a nyersanyagokig. Ezen adatok alapján számolták ki, hány ember dolgozik munkabér nélkül azért, amit mi nap mint nap megveszünk. A rabszolgatartói lábnyom honlapon csupán tizenegy egyszerű kérdésre kell válaszolni: milyen ételeket fogyasztunk, miféle kozmetikumok sorakoznak a fürdőszobánkban, vannak-e ékszereink, milyen elektromos eszközöket használunk, milyen sportot űzünk és milyen a ruhatárunk. De a tízperces teszt megváltoztatja a gondolkodást. Ezután aki pamutruhát vásáról, gondolhat arra, hogy üzbég gyerekek tanulás helyett szedték hozzá a gyapotot, az okostelefonhoz szintén gyerekek bányászták a tantál tartalmú coltan-ércet Kongóban, a kávénk talán az elefántcsontparti ültetvényekről származik, amelyeket rabszolgák művelnek. Fájdalmas felsorolás. Feketén fehéren sorjáznak az adatok: átlagosan két embert zsákmányol ki, aki egy pelenkát vesz, kilencet, aki pamutpólót visel, egy-egy rabszolga dolgozik minden szem ibuprofen-tartalmú tablettáért. A projekt egyet­len céget sem állít pellengérre. Hogy melyik márka mögött hány kizsákmányolt ember munkája rejtőzik, még nem tudni pontosan. Amíg elkészül az új verzió, küldhetünk egy előre megfogalmazott udvarias e-mailt a nagy cégeknek, amelyben azt tudakoljuk, hogyan biztosítják, hogy termékeik előállítása során nem zsákmányolnak ki senkit. Az Apple már több mint húszezer, a Nike több mint tízezer ilyen e-mailt kapott. A válaszra még várni kell. Természetesen nem közvetlenül azok a cégek alkalmaznak kényszermunkásokat, akiknek a termékeit megvásároljuk. A rabszol­gák döntően a földeken, a bányákban, a nyersanyag-feldolgozókban vannak, a terméklánc legelején. Másfél millióan az üzbég gyapotfölde­ken, gyerekek az afrikai aranybányákban és halászhajókon. A Slavery­­footprint projekt meghatározása szerint rabszolgák azok az emberek, „akiket fizetés nélkül kényszerítenek munkára, gazdaságilag kizsák­mányolnak, és akik ebből a helyzetből nem tudnak szabadulni”. A Walk Free Foundation az első alkalommal elkészítette a világ százhatvankét országának rabszolgamunka indexét, a Global Slavery Indexet, amit egy százharminchat oldalas tanulmányban tett közzé. Ebben konkrét adatokkal mutatnak rá a probléma nagyságára, a rizikófaktorokra és országról országra kimutatják a modern rab­szolgaság méreteit. A jelentés kulcsfontosságú információja, hogy a világon három magyarországnyi ember, 29,8 millió nő, gyermek és férfi él rabszolgasorban. A modern rabszolgaság fogalma alatt többek közt elsősorban a szolgaságot, kényszermunkát, gyermekmunkát, a gyerekházasságokat és az emberkereskedelmet értik. A helyzet a nyugat-afrikai Mauritániá­ban, Pakisztánban és Haitin a legelkeserítőbb. A jelentés tizenkettedik oldalán meglepve láthatjuk, hogy Ma­gyarország a modernkori rabszolgaság elterjedtségi listáján az első harmadban van, az ötvennegyedik helyen. És az európai listán is (23. oldal) a harmadik legrosszabb a helyen állunk. A Walk Free Founda­tion felmérése alapján hazánkban egy közepes városnyi ember él szol­gaként, kizsákmányolva: harminchat-harmincnyolcezer nő, gyerek és férfi. A rabszolgaság, az emberi jogok, az állami stabilitás, a diszkrimi­náció mértéke Magyarországon 34,9 értékszámot mutat, míg a szom­szédos Ausztriáé 7,7, Szlovákiáé 25,6. Elképesztő, hogy Európában szinte a miénk a legnagyobb mértékű a diszkrimináció (40 pont), miközben a bevándorlókkal teli Franciaországban csak ennek az aránynak a fele és Németországban a tizede, hvg.hu Dr. Kovács D. György Nőgyógyász és Kozmetikai Sebész Has- és mellplasztika, zsírleszívás, stb. Teljeskörű nőgyógyászati ellátás Vaginal Rejuvenation Megoldások inkontinenciára CMA Certified Surgi Center Affiliated with Gardena Memorial Hospital Cím: 13865 Hawthorne Blvd., Hawthorne, CA 90250 Tel.: (310) 970-7510 * Fax: (310) 970-1418 PANNÓNIA TRAVEL LAX - BUD - LAX Olcsó árak! Cím: 6700 Lennox Ave., Van Nuys, CA 91405 (818) 781-7642 vagy (818) 781-2342 Fax: (818) 994-2379 E-mail:babuci777@yahoo.com Információért hivják BABUCIT vagy RITÁT Csak feltöltött mobillal utazhatunk Amerikába? Új terrorellenes biztonsági intézkedést készülnek bevezetni az Egyesült Államokba induló nemzetközi légijáratokra - írja a Mirror. Eszerint nem lehet olyan mobileszközt (telefont, laptopot, táblagépet, e-könyv-olvasót) fel­vinni a repülőgép fedélzetére, amely nincs feltöltve. Az amerikai hatóság, a TSA jelentette be, hogy a reptéri biz­tonsági személyzet arra kérheti az utasokat, hogy kapcsolják be mobil eszközüket, hogy kiderül­jön, fel van-e Töltve. Lemerült akkuval pedig nem engedik fel a telefonokat. Ha ezt életbe léptetik, az vélhetően tömegjeleneteket generál majd a reptéri konnekto­roknál. A TSA nem közölte, hogy mely reptereken léptetik életbe a fokozott ellenőrzést, csak azt, hogy egyes európai, közel-keleti és afrikai repterekről van szó. De arról szólnak a hírek, hogy a brit repterek ezek között vannak, így például a Heathrow is - írja a Daily Mail. A biztonsági intézkedést azután rendelték el, hogy a CIA információi szerint dzsihádista terroristák olyan, repülőre vihető bomba elkészítésén dolgoznak, amelyet nem mutat ki a reptéri röntgen. Attól tartanak, hogy egy mobil eszközbe rejtik majd a bombát. MTI A Los Angeles-i EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453 Július 11-én este 7:00-kor Fergeteges táncházzal várja Önöket a Kárpátok Néptáncegyüttes! Gulyásleves+krumplis tészta-)-belépő: $10 /További vacsora választék a helyszínen!/ Július 18-án este 7:00-kor A mai magyarországi televíziózásról szóló interaktív előadás Állandó programjaink: Minden pénteken KLUBNAP filmvetítés és táncest este 8-tól! Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába! WS ANGELES - PHOENIX • CHICAGO - MIAMI • NEW YORK - BUDAPEST KONTÉNERSZÁLLÍTÁS • NEMZETKÖZI SZÁLLÍTÁS - TENGERI FUVAROZÁS - TEHERSZÁ1LÍTÁS Szállítás Los Angeles - Budapest - Los Angeles között Zárt konténerben, vagy fedélzeten autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron: szállítjuk! Csomagolást vállalunk! 23 éve az Önök szolgálatában! HÁZHOZSZÁÍOtÁS ÉS FELVÉTEL * HAZATELEPÜLÉS VÁMÜGYINTÉZÉS * DMV ÜGYINTÉZÉS INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. Call Toll-Free: 1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) sfkomyek.szabadsagharcos.org/interex.htmI, www.interexl .com, vmw.interexshippmg.hu és .com BUDAPEST - HUNGARY 2000 Szentendre, Rózsa u. 8. raktárvezető: +36 (30) 984-9283, mz01@usabolt.hu irodavezető: +36 (70) 932-1609, officeúftusaholt hu ^ve.onuúii.^Los«**» Valley-i képviselet, tel. GARDENA-LOS ANGELES Telefon: (310) 516-8959, (805) 527-4006 Fax: (805) 579-9611 550 W 135th Street, Gardena, CA 90248 Email Los Angelesben: interexinc@aol.com, perehazy.miklos@gmail.com Amerikai magyar szervezeteket támogat a magyar kormány A Hungary Initiatives Foundation több, mint 800 ezer dollár értékű támogatást osztott szét számos Egyesült Államokban bejegyzett szervezet között az áprilisi országgyűlési, és a májusi EP választás előtt - írja az atlatszo.hu. Az Egyesült Államokban bejegyzett alapít­ványt 2012-ben alapították és magyar közpénzből működtetik. Az atlatszo.hu közérdekű adatigénylés keretében kérte az alapítvány pénzügyi tevékenységéről a beszámolót. Ennek alapján az atlatszo.hu azt írja, hogy számos Fidesz-barát, Amerikában bejegyzett szervezet kapott jelentős mértékű támogatást. A lap szerint kiderült, hogy a magyar kormány fizetéseket ad az Egyesült Államok kongresszusi tagjainak, számos eseményt szponzorál Washington D.C-ben, és „weboldal támogatásokat” ad szervezeteknek. A támogatottak között van a Hungarian American Coalition is, a szervezet 224 ezer dollárt adott az alapítvány kongresszusi gyakorlati programra, hvg.hu Amerikában ezentúl csak bírói felhatalmazással kutathatók át a mobiltelefonok A rendőrség a bűncselekmények gyanúsítottjainak mobiltelefonját kizárólag bírói felhatalmazással kutathatja át az Egyesült Államokban. Erről egyhangú határozatot hozott az amerikai legfelsőbb bíróság, a hordozható digitális készülékek által tartalmazott adatokra is kiterjesztve a magánélet sérthetetlenségének alkotmányos védelmét. A testület szerint az okostelefonok és más elektronikus kézi szerkezetek minőségileg más kategóriába tartoznak, mint a gyanúsítottak zsebe, irattárcája, táskája vagy gépkocsija, amit a rendvédelmi szervek kor­látozott előzetes vizsgálatnak vethetnek alá a rendőrök biztonsága vagy a bizonyítékok megsemmisítésének megakadályozása érdekében. Az ítélet egy massachusettsi és a kaliforniai eset ügyében született. Ezekben egy-egy gyanúsítottat elítél­tek, amiért a mobiltelefonjuk olyan üzeneteket, telefonszámokat, fotókat és címeket tartalmazott, amelyek bizonyították, hogy az érintettek kapcsolatban állnak a szervezett alvilággal. A két összekapcsolt üggyel kapcsolatban országos társadalmi vita kezdődött a magánélet sérthetetlen­ségének határairól, különös tekintettel a hatalmas mennyiségű információt tartalmazó korszerű mobiltele­fonokra. A bíróság ugyanakkor nem tett említést az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos metaadat-gyűjtési gyakorlatáról, amellyel kapcsolatban hasonló jogi kérdések merültek fel. A mobiltelefonok átkutatásával szemben fellépő jogvédők egyebek között rámutattak, hogy az amerikai alkotmány negyedik kiegészítése védelmet biztosít az állampolgároknak a megalapozatlan hatósági házku­tatások és lefoglalások ellen. A legfelsőbb bírósági ítélet indoklása szerint a problémára adandó válasz egyszerű: a rendőrségnek bírósági felhatalmazást kell szereznie a lefoglalt mobiltelefonok átkutatásához. MTI Telefonkönyv amhir.com Júlíus n’2014

Next

/
Thumbnails
Contents