Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)

2014-06-13 / 24. szám

AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER Mailed from Los Angeles, CA on June 11th 2014. If the Friday issue has not been received by the following Tuesday, please call (626)765-4534. Megalakult a harmadik Orbán-kormány Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter készül átvenni a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől Budapesten, a Sándor-palotában 2014. június 6-án. Az első sorban Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Áder János köztársasági elnök kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit múlt pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új, a rendszerváltás utáni tizedik kabinet. Orbán Viktor kijelentette, hogy az új kabinet célja, hogy néppárti kormány legyen, nép­párti kormányzást folytasson: “ez több, mint a demokrácia szabályainak betartása”. A nép­párti kormányzás ugyanis a klasszikus lincolni gondolat alapján áll: “a népből, a néppel, a népért”, vagyis az emberektől kapott felhatalmazás alapján, az emberekkel közösen, az ő érdekükben akarnak kormá­nyozni - mondta. A kormánynak mindig, minden helyzetben a háromharmadot kell szolgálnia - mondta, majd kiemelte: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata, és minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb a feladat, a felelősség. Minél nagyobb a felelősség, annál nagyobb alázattal kell szolgálni az egész országot - fogalmazott a miniszterelnök. Felszólalásában rögzítette azt is, hogy a kormány az egész magyar nemzetet képviseli, hiszen nemcsak az anyaországi, hanem a Kárpát-medencében és azon kívül élő magyar emberektől is kapott felhatalmazást. A kormány minden tagjától elvárható, hogy ezt a történelmi felelősséget vállalja, azaz bárkivel és bármivel szemben álljon ki a magyarokért, az egész magyar nemzetért - hangoztatta a kormányfő. Az áprilisi országgyűlési és a májusi európai parlamenti (EP-) választást felidézve azt mondta, hogy a magyarok mindkét alkalommal elsöprő erőkkel szavaztak a középerőkre, ezért a mai kormányzó erők joggal hívhatók európai középnek. “A közép nevében, ha kell határozottan fel fogunk lépni mindenféle szélsőség ellen, akár jobbról jön, akár balról”: a többségnek joga van megvédenie magát a szélsőségekkel szemben, és egyúttal kötelessége megvédeni a mindenkori kisebbségeket is - mondta. Orbán Viktor hozzátette, a kabinetnek szerepet kell vállalnia az országban uralkodó közállapotok erkölcsi minőségének alakításában is. “Olyan Magyarországot szeretnénk, amelyben a munka és a teljesítmény meg­becsülése, valamint a tisztelet kultúrája uralkodik” - húzta alá. Orbán egy-két mondatban elmondta, mire kérte fel minisztereit. Varga Mihály gazdasági minisztert például arra, hogy valósítsa meg a teljes foglalkoztatottságot az országban. Navracsics Tibor külügyminisztertől olyan vonalvezetést vár, ami minden külhatalmat érdekeltté tesz a. ma­gyarok sikerében. “Mindenki abban legyen érdekelt, hogy Ma­gyarország súlya, befolyása növekedjen” - mondta. Trócsányi László igazságügyi miniszternek többek között az lesz a feladata, hogy az igazságügyben megingani látszó bizalom helyreálljon. Pintér Sándor belügyminiszter, mint a közrend legfőbb őre, gondoskodjon róla, hogy a bűnözők jogai soha nem kerülhetnek az áldozatok jogai elé. A kormány második új minisztere, Seszták Miklós a nemzeti fejlesztési minisztériumot fogja irányítani az lesz a feladata, hogy ezt őrizze és gyarapítsa, és bizonyítsa be, hogy Magyarország is lehet jó gazda. Balog Zoltán legfőbb feladata a nemzetmentés lesz: Orbán arra kérte, hogy állítsa meg és fordítsa meg a népesedési folyamatokat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek az a feladata, hogy a magyar földet magyar gazdák művelhessék, és a nagybirtokosok aránya maximum 20 százalék legyen. A rövid bemutatások után hosszabban vezette fel Orbán Viktor a miniszterelnökséget ezen túl miniszteri posztból irányító Lázár Jánost. Azt mondta, hogy nyolc év kormányzati tapasztalat azt mondatja vele, hogy jó minisztériumokból nem lesz automatikusan jó kormány. “Ehhez összhang kell: bátor fiatalok a csatába, öregek a tanácsba” - és hozzátette, szerinte Lázár örömét fogja lelni a munkában. Végül közölte: Semjén Zsolt KDNP-elnök a harmadik Orbán-kor­­mányban is miniszterelnök-helyettes lesz. Megfogalmazása szerint a kereszténydemokrácia az a horgony, amely filozófia, világszemlélet és értékrend szempontjából “biztonságos vizeken tartja a kormány hajóját”. Szavai végén azt mondta, hogy miniszternek lenni egyszerre kül­detés, szakma és munka. “Hazaszeretet, alázat és szolgálat: ez legyen minden kormánytag vezérelve, nincs más, nem lehet más iránytűnk. (...) Akire sok bízatott, attól sok kéretik számon. Soli Deo gloria. Egyedül Istené a dicsőség” - zárta húszperces beszédét a miniszterel­nök. MTI A világ legidősebb olimpiai bajnokának unokahúga magyar állampolgár lett San Francisco-ban élő örökös bajnokunk rokona Los Angeles­ben, a Nemzeti Összetartozás Napján, csoportos állampol­gársági eskün vált magyar állam­polgárrá. Tarics Sándor 1936-ban a berlini olimpiai játékokon vízilabdában szerzett aranyérmet. Főkonzulátus Az Összatartozás napi ünnep­ségnek a Magyar Házban tartott eseményei a 7. oldalon Orbán: A szoborállítás egy új korszak kezdete Korszakokat lezáró forradalmak és világ­égések gyakran kezdődnek szobrok ledöntésével, szobrok felállítása így jelezheti új korszakok kezdetét- mondta Orbán Tisza István egykori miniszterelnök Kossuth téri szobrának felavatásán. Orbán szerint az a kígyó, amely 1918-ban végzett Tisza István­nal, az emlékét 1945-ben marta meg, amikor a szobrát is ledöntöt­­ték. Orbán szerint vannak olyan emberek, akiket nem elég egyszer megölni. A miniszterelnök felidézte, hogy Tisza szerint a munka olda­lán álló pártnak nem kell feltétlenül szocialistának lennie, hívhatják például Nemzeti Munkapártnak is (ez volt Tisza pártjának neve). Orbán elmondta, hogy kormánya négy év alatt helyreállította az ország becsületét, és szerinte “újra van értelme magyar jövőről beszél­ni”. Orbán Viktor beszédét úgy zárta, “a mai napon olyat cselekedtünk, amit büszkén idézhetnek fel az utánunk következő lelkes hazafiak”. Az eredeti Kossuth-téri szobrot 1934-ben avatták fel és 1945-ben döntötték le, most eredeti állapotában állítják helyre. A szobor szinte majdnem ugyanazon a helyen áll, ahol a Kossuth tér átalakítása előtt Károlyi Mihály szobra volt, aki legnagyobb politikai ellenfelének tar­totta Tiszát. Tisza István miniszterelnöksége idején lépet háborúba az Oszt­rák-Magyar Monarchia, a miniszterelnököt pedig a háború végén, 1918 október végén, az őszirózsás forradalom idején ölték meg Her­mina úti villájában. Az első világháború kezdetén a monarchia lakói támogatták a harcot, de az elhúzódó háború során a közvélemény megváltozott: Tisza sokak számára a vesztes háború jelképévé vált. Meggyilkolásának körülményeit sosem tisztázták megnyugtatóan, de valószínűleg egy jól szervezett merényletben ölték meg. Tisza politi­kusként az alkotmányosság és a jog uralmának híve volt, de korlátozta a szavazati jogot, hogy megtartsa a magyarok szupremáciáját a nemze­tiségek felett, index.hu Ader: A magyarok nyugodtan hajthatják álomra a fejüket Barack Obama amerikai elnök a tíz kelet-közép-európai rend­szerváltó ország elnökeivel tartott varsói munkaebédjén többször megismételte, hogy valamennyi NATO-tagország számíthat az Egyesült Államok támogatására - hangsúlyozta Áder János köztár­sasági elnök a lengyel fővárosban magyar újságíróknak nyilatkozva. Az amerikai elnök nyilatkozatát idézve, amely szerint „senki nem veheti el Önöktől, amit az elmúlt 25 évben építettek”, a magyar államfő kijelentette: „ez a mondat és a több mint kétórás beszélgetés egésze arról győzött meg engem, hogy Magyarország polgárai jól döntöttek, amikor az 1997. novemberi népszavazáson a NATO-hoz való csatla­kozás mellett álltak ki. Obama ma több alkalommal, nyilvánosan és zárt ülésen is megismételte, hogy valamennyi NATO-tagállam, így Magyarország is számíthat az Egyesült Államok támogatására. A magyar polgárok nyugodtan hajthatják álomra a fejüket, biztonságban érezhetik magukat, és azt gondolom, hogy ez a legfontosabb” - jelen­tette ki. MTI Németh Miklós volt kormányfő kitüntetést kapott Több kitüntetett személy mellett Németh Miklós volt magyar minisz­terelnöknek adták át idén az Atlanti Tanács Szabadság Kitüntetését. A washingtoni székhelyű szervezet elismerését a hagyományoknak megfelelően a Wroclaw Global Forum biztonságpolitikai rendezvény keretében adták át a lengyelországi városban. A berlini fal leomlásának huszadik évfordulóján, 2009-ben ala­pított díjat olyan személyiségek és szervezetek kaphatják meg, akik, illetve amelyek tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak az emberi jogok, a szabadság és a demokrácia ügyének az elterjesztéséhez, a békés rendszerváltás előmozdításához és a transzatlanti kapcsolatok erősítéséhez. MTI **************************jy|jXED ADC 901 MOL108 Lejár: August J Molnár American Hungarian Foundation PO Box 1084 New Brunswick NJ 08903-1084 .....................................................................I........

Next

/
Thumbnails
Contents