Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)
2014-05-23 / 21. szám
Könyörgöm, vissza a Lipótmezőt! Zakuszka Olvasom a hírt, miszerint „Beszállítási tilalmat rendelt el Oroszország gyakorlatilag a teljes magyar húsiparral szemben, Oroszország saját, és az orosz vámunió területén állategészségügyi okokra hivatkozva”. Merem remélni, hogy e tilalomnak nincs köze az orosz-ukrán feszültséghez, s ez nem valamiféle „viszontválasz”. Egy magyar illetékes államtitkár azt nyilatkozta: „Az orosz ellenőrök Magyarországon húsz állati eredetű élelmiszer-feldolgozó üzemet auditáltak, ebből 14-nél hiányosságot találtak, ezért ezeket átmenetileg kitiltották az Oroszországba szállító cégek közül addig, amíg az előírt feltételeket nem teljesítik”... Zakuszka! - idéződik fel múltamból egy öt évtizede hallott, szláv eredetű szó, ami arra emlékeztet, hogy (nem képletesen, de ténylegesen) a szovjet időkben sem lehetett mindent megetetni a Nagy Testvérrel. Kacskaringósan formálódott ifjú éveimben három évet töltöttem el egy leleményes nevet viselő üzemi lapnál. A leleményes név: Magyar Konzervipar. Eladdig különféle újságoknak írtam napilapoktól hetilapokig, különféle műfajokban, színikritikától társadalmi riportig, humorig. Az élelmiszeriparral csupán annyi kapcsolatom volt, hogy lelkes fogyasztója voltam a konzervgyárakban készülő rostos gyümölcsleveknek. Az idő tájt szervezték meg az egy-egy iparág üzemeit irányító trösztöket, s a mi újdonatúj lapocskánk tudtommal a legelső volt a sorban. Hozzám hasonlóan valamelyest gyanús betűvetőkből álltunk össze, s ennek köszönhetően egész jó gárdát alkottunk. A paletta majd’ minden színe képviselve volt. E lapnál kapott helyet a „személyi kultusz” idején fölöttébb sematikus drámákkal jelentkező, József Attila díjas írónő, akit vitathatatlanul jó íráskészséggel áldott meg a teremtő. A másik pólus a forradalom napjaiban tanúsított tettei miatt, több éves börtönbüntetését letöltő (majd jó ideig fizikai munkát végző) újságírónő, aki - mitagadás- távol volt a szakma élvonalától. Igen jó riportokat írt viszont az a sokat próbált férfiú, aki az egyetem elvégzése után - igaz, rövid ideig - 1956 tavaszán felöltötte a megújulást ígérő ÁVH egyenruháját, aztán egy kislapnál lett szerkesztő, onnan meg pártfegyelmivel bocsátották el. S volt még egy középkorú, szintén leváltott lapszerkesztőnő, aki úgymond „túlontúl meghitt kapcsolatba” került a nála fiatalabb férfi beosztottjaival. Szép is volt, teltkarcsú is, kedves is, és nem írt rosszul. Szerkesztőnk egy hajdani szövőnő volt (kiváló szövőnő lehetett, alighanem ideológiailag is képzett, ezért „emelték ki”). Szellemi képességeiről hadd ne ejtsek szót, javára szól viszont, hogy nem volt rosszindulatú. Ráadásul könnyen átverhettem. Hetente csak kétszer mentem be a szerkesztőségbe - lapzártakor: csütörtökön és pénteken -, akkor viszont ragaszkodott ahhoz, hogy fél tízre valamennyien ott legyünk. Kisiskolás korom tanító nénije nem zsörtölődött jobban, mint ő, ha akárcsak egyetlen percet is késtünk. Amikor nyilvánvaló volt, hogy - ilyen, vagy olyan ok miatt (esetleg hajnalig éjszakáztam a hírhedt Pipacs bárban) - nem érek be időben, felhívtam telefonon: „Hiányzik még egy adat a cikkemhez, ki kellene mennem a Budapesti Konzervgyárba”... „Nagyon helyes, Tamás, első a munka! Menjen, de ha végzett, siessen a szerkesztőségbe”. Sietősen, déltájt, be is értem, majd hozzákezdtem a riport írásához. Bemutatkozásomkor idegenkedve fogadott. Kétségbevonta, hogy betűvetői előéletem miatt - színpadi munkáim, országos napilapokban megjelent publikációim, rádiós szerepléseim után - képes leszek-e „beilleszkedni egy üzemi lap kollektívájába”. Ezért, az első munkanapomon azt kaptam feladatul, hogy csináljak rendet az egyik fiókban, majd az ország legtávolabbi részén lévő, matuzsálem korú konzervgyárba- a nagyatádiba - küldött el riportért. Somogyszobnál át kellett szállni az egy vágányon döcögő vicinálisra, hogy az akkori nagyközségbe eljussak (ahol a négyszobás fogadóban már nem volt üres ágy, így jobb híján a helyi munkásszállás sokágyas termében próbáltam túlhorkolni a mellettem alvókat). Amikor másnap álmosan, gyermekded arccal végiglépkedtem a babgulyás-vonal mellett, egy nagytestű asszonyság felnevetett: „Lányok, ez a fiú szerintem még zöld, ki kéne próbálni”... Főnöknőm a későbbiekben is mindig nekem kedveskedett Nagyatáddal, amelyről korábban csupán azt a dalt hallottam, hogy „Somogybán van Nagyatád/, Mért’ nem szeret az anyád/, Kisangyalom?”. A trösztnek más városokban is voltak gyárai. A békéscsabai és nyíregyházi új üzemekbe örömest mentem: korszerűek és a régieknél tisztábbak-higiénikusabbak voltak. A nyírségi gyárba a női nemet kiváltképp kedvelő, már több munkahelyéről kiebrudalt férfikollégám ment elsőként közülünk. A munkásnők elpanaszolták, hogy az igazgató goromba velük. Pályatársam bekopogtatott a pékből átképzett direktorhoz és kertelés nélkül a lényegre tért: „lúdja, hogy utálják magát a gyárban?”. Majd- mint aki jól végezte dolgát - egy helyi idős fényképésszel bement a női öltözőbe. A környező falvakból verbuvált lányok-asszonyok nem zavartatták magukat, hagyták, hogy fotózzák őket. Pályatársam heherészett: „A zuhanyozóban is élethű képeket csinálhatnánk ám”... „Miért ne?”, kacsintott rá az egyik kacér munkásnő, és már tolta is le a fehérneműjét (szolid lapunk lehetett volna kishíján az első magyarországi Playboy). A zuhanyozó sejtelmes párájában sokat sejtető képek készültek. Igen ám, de a leányzó kérkedve mondta az ugyancsak a gyárban dolgozó vőlegényének: „Na, milyen vagány menyasszonyod van? Meztelenül benne leszek az újságban”. Akkora pofont kapott, hogy beleesett a paradicsomlés hordóba: „Ha a fotó megjelenik, akkor nincs házasság, te ez meg az”. (Nem ez meg aznak nevezte.) A nő zokogva rohant a dirihez: „Igazgató elvtárs, hülye voltam, tessék megakadályozni, hogy az a kép megjelenjen!”... Aha, az a firkász, aki szerint utálnak engem a gyárban - mondhatta magában és menten a budapesti pártbizottságon jelentette fel a „kéjsóvár” újságírót. Én kevésbé izgalmas kegyben részesültem: a budapesti, még alakulóban lévő bébiételüzem ifjú vezetőnője rajtam próbálta ki a spenótpüré konzervet. Mit mondjak - e kóstoló felért egy hideg zuhannyal... ...Mi köze mindennek a zakuszkához? A zakuszka Erdélyben is kedvelt előétel, a hajdani Szovjetunióban ínyenc csemegének számított. (Közbevetőleg: néhányszor jelen lehettem a tröszt vezérigazgatójának tanácskozásán. Egy alkalommal a nagyfőnök kijelentette: „Jól jegyezzük meg, elvtársaim, számunkra legfontosabb a valutát hozó nyugati export, aztán következnek a baráti KGST-tagállamok, végül pedig a szovjet kivitel”.) A szovjetbe irányuló zakuszka zöldséggel töltött zöldpaprikát jelentett. Majd nagyméretű paprikák érkeztek az egyik gyárba, összébb kellett nyomni azokat - de hogyan? Hordókba öntötték a paprikákat és, mint a mustnak szánt szőlőt, megtapostatták az üzem legterebélyesebb asszonyaival. Az asszonyok derekasan tapostak, több mázsa paprika szakadt miszlikre. „Oda se neki, a ruszkiknak így is jó lesz!” - az üvegekbe egymás mellé kerültek a paprikadarabok meg a töltelék. Tévedtek. A szállítmány a tovarisok igényeinek se felelt meg - visszaküldték. Nem egyértelmű, hogy az oroszoknak mi a kifogásuk napjaink magyar húsipari termékeivel, de lám-lám, vannak „nem éppen haladó hagyományok”. A múltból is lehet okulni. Tartok tőle, hogy nemcsak az élelmiszergyártóknak... FÖLDES TAMÁS Bobbie Ryberg Real Estate Specialist Cal BRE # 01824746 Ház, telek, adás, vétel. Kérem hívjanak bizalommal San Diego megyén belül. Tel: 760-518-4593 bobbiesellshomes@yahoo.com HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR RENDEZVÉNYEI 920 S. Olive Street, Los Angeles, CA 90015, 213.670.0005 www.hungarianculturalalliance.org info@hungarianculturalalliance.org Május 23. Buli 21:00-től 6;00-ig Góóóóól! 6:3 után 7:1! 1954.05.23 - 2014.05.23 Fellép DJ Devil és egy meglepetés DJ Június 1. 13:00 -17:00 “Az Operencián túl...” Gyermeknap Ádadták a Világ Magyarságért-díjakat Bokor Balázs, volt Los Angeles-i főkonzul is a díjazottak között van Hivatalosan is megnyílt a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott kulturális gálaműsorral hétfőn a IV. Magyar Világtalálkozó elnevezésű, nyolc napon át tartó rendezvénysorozat. Tarlós István, Budapest főpolgármestere a megnyitón kiemelte: egy nemzet, éljen akár a Kárpát-medence szívében vagy szétszóródva a nagyvilágban, akkor tud egységes és erős maradni, ha tagjai - Reményik Sándor hasonlatával élve - összefogódzva, értékeiket határtalan összefogással egybekovácsolva fényt és szeretetet visznek maguk, egymás és az emberiség jelenébe és jövőjébe. “Hiszem, hogy nemcsak nyelvében, kultúrájában, a tudomány területén elért eredményekben, de szívében, az emberiség felé forduló szeretetében is él a magyar” - jelentette ki Tarlós István. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke hangsúlyozta: a találkozó üzenete, hogy jó magyarnak lenni, mert olyan szellemi, tárgyi és emberi értékeink vannak, amelyeket más nemzetek is fontosnak tartanak. Ezért is választották a találkozó jelmondatául: “Határtalan összefogás értékeinkért”. A hivatalos megnyitó ünnepségen több elismerést is átadtak. A Világ Magyarságért közéleti és művészeti elismerést azoknak ítélik oda, akik az összmagyarság összefogásának és nemzettudatának erősítése érdekében kiemelkedő munkát végeznek. Az idén Bokor Balázs diplomata, nagykövet, Esterházy Antal, a Közép-Európai Club Pannónia elnöke, Papp Lajos szívsebész professzor, Kassai Lajos lovas-íjász, Hegedűs Tünde festő- és szobrászművész, Mága Zoltán hegedűművész, Varga Miklós előadóművész és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közössége érdemelte ki a díjat. A Tiszteletbeli Magyar címet azok a nem magyar származású személyek kaphatják meg, akik Magyarország és a magyarság javára hosszú idő óta végeznek értékes tevékenységet, Magyarország jó hírnevét erősítik. A kitüntetést Alekszandr Mehezko oroszországi Világklub-elnöknek és Miguel Manuel Segunda angolai diplomatának ítélték oda. Az Összefogás a Magyarságért Díjat azok kaphatják, akik a határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés érdekében tevékenykednek. Idén Muszab Alnúr, az ENSZ ifjúsági elnöke; Joó Géza közgazdász, filmproducer, a Magyar Világtalálkozók szóvivője; Mezei László jogász, a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány elnöke és Pörneki András, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Világklub-elnök részesült a kitüntetésben. A díjazottak Józsa Judit erdélyi keramikusművész Életfa-kereszt - megmaradásunkért című alkotását kapták az elismerő oklevél mellé. A rendezvénysorozatra - amelynek díszvendége Kárpátalja - a világ öt kontinenséről érkeznek vendégek. MTI Kiállítás nyílt Washingtonban a magyar vészkorszakról Meg kell akadályozni, hogy a múlt borzalmai visszatérjenek- hangsúlyozták a résztvevők a magyar vészkorszak hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett washingtoni kiállítás megnyitóján hétfőn, az amerikai kongresszus Sam Rayburn irodaházának előcsarnokában. A fotókkal gazdagon illusztrált történeti tárlat négy civil szervezet- a Carl Lutz Alapítvány, az Amerikai Magyar Koalíció, a Lantos Emberi Jogok és Méltányosság Alapítvány és a Magyarország Kezdeményezések Alapítvány - összefogásával jött létre, a magyar külügyminisztérium támogatásával. Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke a megemlékezésen elfogadhatatlannak nevezte a történelem revíziójára és tisztára mosására irányuló kísérleteket. Azt mondta, a történelemszemléletnek tudományos pontosságúnak, nyitottnak és befogadó jellegűnek kell lennie. Az emlékműveknek pedig - szóljanak azok a német megszállás évfordulójáról vagy a holokausztról - az adott kor egész perspektíváját, nem pedig egy-két elemet kell tükrözniük - tette hozzá. A vándorkiállítást az Egyesült Államokban január óta az ENSZ New York-i székházában, majd a washingtoni magyar nagykövetségen és a bostoni Prudential Center bevásárlóközpontban lehetett megtekinteni, és a tervek szerint a következő állomása Houston lesz. MTI Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez: AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA! 5^ Május23>2014
