Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)

2014-05-09 / 19. szám

Nem minden nőnek tetszett a magyar politikus anyák napi üdvözlete A KDNP-s Harrach Péter sen megválasztott vezetője. idézőjeles női önmegvalósításról szóló üzenete sokaknál kaknál felháborodást váltott ki. “Az Anyák napja azokról szól, akik vállalták a gyermeküket, és megtapasztalták, hogy egy nő “önmegvalósításának” legbiz­tosabb és legtermészetesebb útja az anyaság” - ezt írta vasárnap az anyák napja alkalmából Facebook-oldalán Harrach Péter KDNP-s képviselő, a frakció fris-A Hír24 szerint a női szere­pek konzervatív megközelítése sokakból feháborodást váltott ki, aminek nagy kommentözön lett az eredménye. 150, többségében elutasító hozzászólás érkezett. Volt, aki annyit írt: “ja, ha van lánya, ugye csak szül, és nem tanul tovább, nem dolgozik szív­­vel-lélekkel választott hivatásá­ban. Kívánom neki ezt a teljes és totális kiszolgáltatottságot a patri-Gyerekeket feszítenek keresztre Szíriában Egy radikális dzsihádista milícia, az ISIS keresztre feszít embe­reket Szíriában. A CNN tudósítása szerint az egykor az al-Kaidából kivált szervezet több áldozatot napokon keresztül hagynak elrettentésül a kereszteken. A Syrian Observatory for Human Rights szerint a szélsőséges csoport már 7 embert feszített meg nyilvánosan. Legutóbb ar-Rakka városában csaptak le. A CNN arról ír: az áldozataik közül öten is 18 éven aluliak voltak, sőt, volt köztük hetedik osztályos gyerek is. Ar-Rakka keresztényeit meglepő módon eddig viszonylagos békében hagyták a dzsihádisták: nekik eddig elég volt nagyobb adót fizetniük, valamint megtiltották, hogy kereszteket állítsanak fel, illetve hogy a polgárháborúban megsérült templomaikat felújítsák. A muszlimok sokkal rosszabbul jártak helyben, legalábbis azok, akik a szélsőségesek szerint nem vették elég komolyan a val­lási előírásokat. Úgy tudni, mind a hét keresztre feszített áldozat muszlim volt. Az egyre brutálisabb keresztrefeszítés elterjedése jól mutatja, hogy milyen mélyre süllyedt Szíria a polgárháborúban, vg.hu Gyermekpornóval üzletelt egy amerikai képviselő Akár tíz év börtönt is kaphat Keith Farnham demokrata párti politikus, akinek a munkahelyi és otthoni számítógépein több száz gyermekpornó képet találtak, emellett üzletelt is a fotókkal és a videók­kal. Postafiókjában és chat programjában is nyoma maradt a pedofil tevékenységének, még arról is beszámolt, hogy megerőszakolta egy ismerőse hatéves kislányát. A DailyDot információi szerint a 6-8 éves korosztályt kedvelte leginkább, a 12 évnél idősebb gyerekeket már túl idősnek tartotta. Ironikus módon Franham volt az egyik szószólója annak a két törvényjavaslatnak, amelyet Illinois államban a 13 éven aluli gyer­mekek megrontói ellen hoztak. Miután kiderült pedofil levelezése és a házkutatásnál megtalálták számítógépen a képeket, felfüggesztették tagságát az Illinois-i képviselőházban, majd elrendelték házi őrizetét. Egy bíróság 4500 dollárra büntette és eltiltotta az internet használa­tától, de nemsokára újabb tárgyalások elé néz a 66 éves, egykor a haditengerészetnél szolgáló politikus, origo.hu_________________ Sokba került a rasszista elszólás Örökre eltiltotta rasszista kijelentései miatt a Los Angeles Clippers tulajdonosát az NBA. A kisebbik Los Angeles-i kosárlabdacsapat 80 éves tulajdonosának jóval fiatalabb barátnője nemrég egy közösségi portálra töltött fel egy képet, amelyen a nagyváros másik csapatának egykori sztárjával, Magic Johnsonnal látható. A csapattulajdonos Donald Sterling ezután felháborodottan hívta fel a lányt, és azt mondta neki: szabadidejében azt csinál, amit akar, de ne mutatkozzon és ne hozzon feketéket a klub meccseire. A feketék tömegtüntetéseken tiltakoztak. A liga jelenlegi és egykori sztárjai pedig egy emberként követelték az üzletember megbünte­tését. A szponzorok tiltakozásul sorra felmondták a klubbal kötött szerződéseiket. A férfira a rasszista megjegyzések miatt az NBA több mint félmilliárd forintnak megfelelő pénzbírságot szabott ki és örökre eltiltotta az NBA-tól. „Azonnal hatályba lép, hogy örökre eltiltom Ster­ling urat a Clippers vagy az NBA bármilyen rendezvényétől. Sterling úr nem jelenhet meg semmilyen NBA-meccsen, nem lehet jelen a Clip­pers épületeiben, nem vehet részt semmilyen játékosokkal kapcsolatos döntésekben sem. El lesz tiltva az NBA tanácskozásaitól is” - szögezte le Adam Silver. A liga csapataiban egyébként évtizedek óta játszanak színes bőrű kosarasok, sőt a klubtulajdonos barátnője is latin és afroamerikai felmenőkkel rendelkezik. Az ügy egyik érintettje örömmel fogadta a döntést. „Nagyszerű nap ez az Egyesült Államok számára, az NBA-nek, és minden fajhoz tartozó ember, különösen az afrikai-amerikaiak és a latinok számára. Boldog vagyok, hogy Adam Silver megmutatta, hogy nem engedhetjük ezt meg senkinek, még akkor sem, ha tulajdonos” - mondta Magic Johnson volt profi kosárlabdázó, origo.hu MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt ll:00-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310)260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310)828-5309 Május 9, 2014 AMERIKAI Magyar Hírlap 199 archális társadalmon belül!” Más szerint “ne egy politikus mondja már meg, hogy miről szól az anyaság! (...) Ennek a napnak a tiszteletről kellene szólnia és nem másról!” Hétfőn a fenti kommentekből már egyet sem lehetett olvasni, Harrach köszöntője alól az összes megjegyzést kitörölték, hvg.hu * “En raboltam el a lányaitokat, Allah nevében el fogom őket adni’ Elismerte a Boko Haram iszlamista szervezet vezetője, hogy emberei raboltak el több mint kétszáz diáklányt Nigéria északkeleti részén a múlt hónapban, és a lányok eladásával fenyegetőzött. Abubakar Sekau videoüzenetében közölte: rabszolgaként fogják kezelni, eladják és házasságra kényszerítik a diáklányokat. “Én raboltam el a lányaitokat. Allah nevében el fogom őket adni a piacon” - mondta a szervezet vezetője az AFP francia hírügynökség által megszerzett 57 perces felvételen. A Bomo szövetségi állambeli Chibok település bendakásos iskolájából április 14-én kétszázhetvenhat diáklányt raboltak el, ötvenhármuknak sike­rült elmenekülniük, de kétszázhuszonhármat még mindig fogva tartanak. Olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a tizenéves lányokat átszállíthatták a szomszédos Csádba és Kamerunba, hogy fejenként 12 dollárnak megfelelő összegért (2700 forintért) adják el őket. “Megmondtam, hogy fel kell hagyni a nyugati oktatással. Lányok, abba kell hagynotok az iskolát és meg kell házasodni” - hangsúlyozta a férfi, aki a felvételen katonai gyakorlóruhában, egy páncélozott szállító jármű és két, gépfegyverekkel felszerelt kisteherautó előtt látható hat fegyveres férfi társaságában. MTI Royal Coach A magyar utasaink szolgálatában MAGYAR UTAZÁSI IRODA 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362 AJÁNLATAINK: Mielőtt megvennék jegyüket az interneten % Hívják irodánkat 10-ből 9 ALKALOMMAL OLCSÓBB AJÁNLATOT TUDUNK ADNI M Hívják Érseki Emőkét Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Skype: emoke.erseki Fax:310-317-7170 E-mail: cmoke@hungariantravel.com Keressen minket az Interneten: ESTA link h ttp: //w w w. h un gari an tra ve 1 .com A-l ABLE 2 CARE CAREGIVERS, COMPANIONS, NANNIES, BABYSITTERS, CNAs, HOUSEKEEPERS, CLEANERS, HOUSE/PET SITTERS Onnek/szeretteinek otthonában, kórházban, idősek otthonában MEGFIZETHETŐ, megbízható, szakmailag felkészült, lojális SEGÍTSÉG - SAJÁT ANYANYELVÉN is. Live-in/ live-out formában, határozott vagy határozatlan időtartamra, akár hétvégeken, ünnepnapokon, stb... VÁLASSZON MINKET! Telefon: 310-926-7343 Email: ildiko@alable2care.com SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig. (Lk24,13-35) Azon az első húsvétvasárnapon feltámadt Urunk hozzászegődött két tanítványához az Emmauszba vivő 7 mérföldes gya­­logútjukon. Mózestől és a prófétáktól kezdve megmagyarázott nekik mindent, amit az írások teljessége Óróla megjó­solt. Nyilván számos jövendölés szólt a kínszenvedéséről és a haláláról. Az Ő dicsőségéről kevesebb volt az említés, közülük a 16. zsoltárnak - ebből idéz Péter az első olvasmányban (ApCsel2,14,22-33)- fontos szerepet kellett játszania. Abban Dávid király Jézus személyében nyilatko­zott ilyenképpen: „Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt.” (A héber köl­tészetben nem a hangok, hanem a gondol­atok rímelnek.) Damaszkuszi Szt. János e zsoltárról így magyaráz: „A pusztulás szónak két jelentése van. Először jelenti az emberi szenvedést, éhséget, szomjat, kimerültséget, szögekkel általverést, halált, vagyis a lélek eltávozását a testből és ehhez hasonlót. Ám a pusztulás szó a test teljes feloszlását is jelenti, vagyis az alkotó elemeire való bomlást ... Ezen viszont Urunk teste nem ment keresztül, amint Dávid próféta mondja.” Dávid király nem beszélhetett saját­magáról a 16. zsoltárban. Amint Péter megjegyezte, „ő meghalt és eltemet­ték, és a sírja máig itt van közöttünk.” (2,29) Az ő holtteste tehát keresztülment a sírbeli elbomláson. Ehelyett Dávid „Krisztus feltámadását előre látta és őróla beszélt, vagyis hogy nem került a holtak országába, sem a teste nem oszlott szét.” (2,31) Ezen romolhatatlanság okát a 4. században élt Nyssai Szt. Gergely így írta le: „Az Istenség Krisztus emberi természetének kínszenvedésében végre­hajtotta [az üdvösségünk] kiosztását ... azzal, hogy egy időre szétválasztotta a lelket a testtől anélkül, hogy Ő maga megvált volna azon elemektől, melyekkel egykor örökre egyesült.” Vagyis Urunk teste és lelke, bár a halálban egymástól elváltak, mégis egyenként az isteni ter­mészettel egyesülve maradtak. Mi feküdt hát a sírban? Egy emberi holttetem. Kié volt az még akkor is? Az őrök Igéé! Bár az Úr teste halott volt, valahogyan mégis isteni maradt az Ő istenemberi egysége következtében. Urunk élettelen testét még a síboltban is angyalok ezrei kellett imádják. Mint a mai evangéliumban az apostolokat, minket is nyomaszthat a gonoszság elhatalmasodása. Látjuk, hogy szeretett országunk belülről rothad. Ugyan hogyan illik ez Isten terveibe? Nincsen egyszerű válasz. Az egyedül elfogadható a mi katolikus hitünk a maga teljességében. Ahogyan az egyházunk katekizmusa emlékeztet minket, „Nincs egyetlen vonása a keresztény tanításnak, amely ne lenne részben válasz a gonosz kérdésére.” (309) Egy dolog felől bizto­sak lehetünk: Isten sem közvetlenül, sem közvetve nem oka az erkölcsi rossznak. Ő csupán megengedi azt. A mai evan­géliumban a tanítványok felismerték a feltámadt Urunkat a „kenyértörésben”, az Oltáriszentség jelképében. Ebben is világosságra lelünk, hiszen a szentmise­áldozat és a kereszt áldozata ugyanaz. A Kálvárián a legnagyobb elkövetett erkölcsi gonoszság - vagyis Isten egyszü­lött Fiának az elutasítása és meggyilko­lása, melyet az emberiség bűnei okoztak- váltotta ki a legnagyobb jót, nevezetesen Krisztus megdicsőülését és a mi megvál­tásunkat. Ha a legnagyobb gonoszság a legnagyobb jóvá vált, ugyan miért aggód­junk az apró gonoszságok miatt, melyeket el kell viselnünk? Ó, mennyire lassan válunk hívőkké! Hát nem nekünk kell-e pótolnunk mindazt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből (lásd KolI,24), hogy ezáltal eljussunk dicsőségünkbe? Valóban nekünk kell, ámen! Templomunk belső festése csaknem teljesen elkészült, részben a St. Patrick Egyházközség által nyújtott kölcsönből. Kérjük híveinket és támogatóinkat, hogy az ezrekre menő kiadásainkat segít­senek letörleszteni. A Building Fund-ba irányított adományaik teljes egészükben, érsekségi megadóztatás nélkül erre használhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents