Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)
2014-04-04 / 14. szám
230 éve született a világhírű Tibet kutató Körösi Csorna Sándor nyelvtudós, keletkutató, a tibeti filológia megalapozója 1784. április 4-én született az erdélyi Kőrösön. Elszegényedett székely nemesi szülők hatodik gyermeke volt. Tizenöt évesen gyalog ment Nagyenyedre, ahol a Bethlen Kollégiumban szolgadiák lett, s mire 1815-ben befejezte tanulmányait, már maga is évek óta tanított alma materében. Az akkor már tizenhárom nyelven író és olvasó Csorna angol ösztöndíjjal a nagyhírű göttingai egyetemen tanult még három évig. Minden bizonnyal ekkor ismerkedett meg a magyarság őstörténetére vonatkozó különféle elméletekkel is, melyek közül a hun-avarmagyar rokonságnak és az akkoriban népszerű ujgur eredetnek tanárai között is akadtak lelkes hívei. Gotfried Eichhorn volt az, aki a Nagyenyedről érkezett diákok ügyeivel foglalkozott, tőle tanult arabul és törökül, és ő volt az, aki a magyarok eredete kapcsán felhívta figyelmét az arab történeti források fontosságára. Később, amikor útra indult keletre, először az arab krónikákat tanulmányozta Konstantinápolyban. Ekkor határozta el, hogy felkeresi Ázsiában a magyarok őshazáját. Úgy tervezte, hogy Oroszországon át utazik, ezért megtanult még néhány szláv nyelvet is. A hosszú útnak 1819 novemberében vágott neki gyalog, s tervein módosítva a Balkánon átjutott el Konstantinápolyig. Innen hajóval Szíriába ment, majd arab viseletben, egy karavánhoz csatlakozva utazott tovább Moszulba. A Tigris folyón csónakkal jutott el Bagdadba, majd innen 1820 októberében ért Teheránba. Szkander bég néven 1821 márciusában folytatta útját kelet felé. A Hindukus hegyláncon átkelve 1822-ben érkezett Kabulba, majd Kasmír felől eljutott a nyugat-tibeti Ladakh székhelyének számító Lehbe. Tovább akart menni, de meggyőzték, hogy ez túl nagy veszélyekkel jár. Az idegenre felfigyelt a helyi angol vezetés, először kémnek vélték és elfogták, de aztán meggyőződtek ártatlanságáról. Úgy döntött, hogy megtanulja a tibeti nyelvet, és az angol kormánymegbízott közvetítésével a helyi uralkodótól ajánlólevelet kapott a zanglai kolostor tudós lámájához. A következő éveket Zanglában, a phuktali kolostorban és Kanamban töltötte. Végigolvasta, kivonatolta és a nyugati világ számára magyarázatokkal látta el a tibeti nyelvű buddhista “Biblia” 325 kötetének 105 ezer lapját, összeállította mintegy 40 ezer szócikkből álló tibeti-angol szótárát, a tibeti nyelvtanról szóló művét, és régi tibeti kéziratokat is vásárolt, amelyeket hazaküldött az Akadémiának. Eredményeiért a londoni Királyi Ázsiai Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába fogadta. Tibetből 1831 májusában érkezett Kalkuttába, ahol a Bengáli Ázsiai Társaság székházában nekilátott művei nyomdai előkészítéséhez. Ezek 1834-ben készültek el, belőlük ötven példányt hazaküldetett. A következő években Móllá Eszkander Csorna a Mulk-i Rúm (Európából való Csorna Sándor írástudó) névre kiállított okmányokkal bejárta Észak-Bengáliát, majd ismét Kalkuttában folytatott tudományos munkát, illetve a Bengáli Ázsiai Társaság könyvtárosaként tevékenykedett. 1842 tavaszán újra elindult Lhászába hogy megvalósítsa eredeti célját, és fellelje a magyarok őshazáját, amelyet a belső-ázsiai Dzsungáriában, a Hszincsiang-Ujgur területen (a mai Kína legnyugatibb tartományában) remélt megtalálni. Útközben maláriában megbetegedett - mások szerint aszkéta életmódja gyengítette le -, és 1842. április 11-én, 45 éves korában Dardzsilingben meghalt. Itt temették el a helybéli angol kolónia tagjainak jelenlétében. Körösi Csorna Sándor sírja nemcsak a világjáró magyaroknak, hanem a buddhistáknak is zarándokhelye, akik bódhiszattvaként (megvilágosodott lényként, aki# jövőben Buddhává válik) tisztelik. Nyughelye fölé 1845-ben a brit Királyi Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot, majd az MTA is emléktáblát helyezett el itt. Körösi Csorna alakja szerepel Jókai “És mégis mozog a Föld” című regényében, tiszteletére szülőfaluja 1902 óta a Csomakőrös nevet viseli. Halálának 125. évfordulója alkalmából 1967-ben a Magyar Földrajzi Társaság Körösi Csorna Sándor-emlékérmet alapított, amelyet négyévente ítélnek oda. Az élet vendége - Csorna legendárium címmel Szemző Tibor dokumentumfilmet készített a neves keletkutatóról. A Csorna Szobája Alapítvány 2008 óta önkéntesekkel dolgozik Körösi Csorna dardzsilingi lakószobája és az azt magában foglaló középkori palota megmentésén. Tar községben, a Mátraalján fekszik a Körösi Csorna Sándor Emlékpark, melyet a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség hozott létre. Nevét iskolák, utcák és művelődési központ is viseli, mtva.hu Bagosi Hajnal az esemény megálmodója Népes tömeg gyűlt össze Nagysikerű kezdeményezést valósított meg március 23-án New Yorkban a Magyar Ház egyik tulajdonosa, a Széchenyi István Társaság. Bagosi Hajnal ötlete alapján megszerveztük az első „Magyar-lengyel barátság napját”. Magyarországon már hetedik éve ünnepük ezt a napot, idén Egerben egész hetes rendezvénysorozatot tartottak ennek keretében. A magyar és lengyel főkonzulátusok támogatták az eseményt, melynek során felelevenítettük a két nép közös történelmét és kapcsolatait. Egy rövid film megtekintése után köszöntőt mondott Bencsik Zita és Mateusz Stansiek, főkonzul helyettesek. Őket Iwona D. Korga a Pilsudski Intézet vezetője és Witold Rosowski, a Solidarnyi 2010 szervezet képviselője követte. Magyar részről Bagosi Hajnal mondott beszédet. A programot Felsővályi Ákos, a Széchenyi társaság elnöke vezette, a végén Radvánszky Bernadett, a Magyar Ház igazgatója mondott köszönetét. A magyar és lengyel cserkészek kedves játékokat mutattak be. A műsort fergeteges néptáncbemutató zárta Nagy Ildikó és Máriusz Bernatowicz vezetésével, mely a két nép jellegzetes táncaiból állt. A közös kenyéráldás méltó befejezése volt ennek az igazán felemelő délutánnak. Hálát adtunk a Teremtőnek a két nép barátságáért és a mindennapi kenyérért. A Magyar Ház zsúfolásig megtelt, sokan rekedtek az ajtókon kívül. Az ünnepély hivatalos része után fogadást tartottunk, amelyen finom magyar és lengyel ételek, italok várták a lelkes közönséget, akiktől csak elismerő és köszönő szavakat hallottunk. A zenészek a zárás után még hosszú ideig zenéltek és a táncosok tanították az érdeklődőket a két nép táncaira. Jövőre már megkaptuk a meghívást a lengyel féltől, ott fogjuk folytatni ezt a hagyományteremtő megemlékezést. Isten áldja Magyarországot és Lengyelországot! Boze, poblogoslaw Polske i Wegry! Kämmerer Agnes, Széchenyi István Társaság HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR RENDEZVÉNYEI 920 S. Olive Street, Los Angeles, CA 90015, 213.670.0005 www.hungarianculturalalliance.org info@hungarianculturalalliance.org Április 12. 8:00 PM -Nosztalgia Buli - Radóci Péter DJ a Magtárban és Baky Józsi lemezbemutatója Magyarország visszaszerezte a “családi ezüstöt” Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Orbán Viktor, hogy visszakaptuk a Magyarországról származó római kori Seuso-kincs felét. A Seuso-kincset közel negyven évvel ezelőtt találták a Balaton környékén, majd nyomuk veszett. A római eredetű Seuso-kincs 15 darabból áll - ebből 14 ezüsttárgy: edények, tálak, kancsók és egy szelence, továbbá az ezeket rejtő rézüst -, de összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak össztömege 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. A leletet tulajdonosáról nevezték el, akinek nevét egy majdnem 9 kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett vers örökítette meg. Az ezüstkészlettel megajándékozott Seuso (Sevso) minden bizonnyal igen gazdag hadúr vagy a Római Birodalom tartományi főtisztviselője volt, az ezüsttárgyak több-kevesebb pontossággal megállapítható keletkezési életkorából ítélve a Kr. u. 4. században élhetett. Székhelyére a már említett tálon egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadász-halász életkép utal: a Balatonra emlékeztető alakú tó vizében ficánkoló hal fölött a Pelso (azaz Balaton) felirat olvasható. Számos bizonyíték szól a lelet magyarországi eredete mellett. A legnagyobb ismert tálon az első tulajdonos neve és a Balaton latin neve olvasható. Szabadbattyán határában, Polgárdi közelében hatalmas római kori villát tártak fel, amely vélhetően Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona lehetett. Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit. Erre valószínűleg a 4. század végén, az 5. század elején kerülhetett sor. A rendkívül kalandos sorsú lelet eredetéről hivatalosan semmit sem lehet tudni. Valószínűsíthető, hogy az 1970-es években kutatta föl Polgárdi környékén Sümegh József, aki hivatalos bejelentést nem tett. Sümeghet 1980. december 14-én felakasztva találták egy Polgárdi közelében lévő romos, földbe vájt kunyhóban, ahol egy sebtében betemetett, nagyméretű tárgyak elrejtésére alkalmas üreget is felfedeztek. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de ezt sokan vitatták. 2003-ban egy Pápán raboskodó férfi, Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. A lelet vélhetőleg közvetítők útján a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg befektetési céllal egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A kollekciót a Getty Múzeumnak akarták eladni, majd 40 millió fontért árverésre bocsátották, az ügylet azonban meghiúsult, mert a tárgyak libanoni eredetét tanúsító papírok hamisítványnak bizonyultak. A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, miként Libanon és Horvátország is. Libanon a tárgyalás kezdete előtt elállt követelésétől, Magyarország és Horvátország pedig elvesztette a pert: az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket. Idén februárban a Magyar Régész Szövetség javasolta a Magyar Nemzeti Banknak a meghirdetett műkincs-visszavásárlási program keretében a Seuso-kincsek visszaszerzését. Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatása szerint „Magyarország családi ezüstjének” visszaszerzési költsége 15 millió euró volt, az 1990-es kikiáltási ár mai értékének egyharmada. Az eddigi birtokos, egy meg nem nevezett angol testvérpárral kötött szerződés pontos részletei nem nyilvánosak, mert a hazakerült hét tárgyon kívül a maradék hetet is szeretné megszerezni a kormány. Magyarország az elmúlt 25 évben többször is próbálta visszaszerezni a kincseket, a megállapodások többek között a műtárgyak magas ára miatt hiúsultak meg. A visszaszerzett tárgyak három hónapig az Országházban ingyen megtekinthetők, utána vélhetően az új múzeumi negyed egyik attrakcióia lesz a Seuso-kincs. MTI — Április 4, 2014 ] Magyar-lengyel barátság napja New Yorkban
