Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)

2013-12-20 / 50. szám

Múlt szombaton - a Női kör ren­dezésében került sor - hagyományos “Karácsony-esti” ünnepségünkre. Advent harmadik vasárnapján Jel 3:20-21 alapján hirdettük Isten igéjét („Isten ádventje). Imádkozzunk! „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: néme­lyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mind­örökké." - Dániel 12,2-3 A Dániel könyvében található pró­­féciás-költemények értelmezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek az igeszakaszok nem szó szerint értendők, hanem - mert versek - a képzeletünknek adnak szárnyat, hogy előbb érzékeljük, és majd úgy értsük meg a bennük rejlő igei igazságokat. Ne akadjunk hát fenn a részleteken! (A halottak látszólag alszanak, és a feltámadásban mindenkinek része lesz, nem csak “sokaknak” ) A száműzetésben élő próféta betekin­tést nyert a jövőbe. Megértette, hogy további, még az eddigieknél is súlyosabb üldöztetések várnak szeretett népére. Mint később a tanítványok, ő is a meddig és a mikor kérdéseivel faggatta az Urat, keresve is az Antiokhosz támasztotta üldözések okait és értelmét. Mi is kérdezzük: -meddig tobzódhat világunkban az igazságtalan­ság? Hogyan engedheti meg Isten, hogy a 21. század elején mártírként haljanak meg a Krisztus-követők az arab-világ sok más pontján? Hol van az igazságosság, amikor az ártatlan szenved, a másoknak gyötrel­met okozó pedig vígan él? A Dániel kérdéseire adott válaszokkal nekünk is meg kell elégednünk; még az Úr Jézus is megerősítette azokat. “Amikor majd látjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta mondta...” (Máté 24,15). A nyomorúságot Isten kegyelme megrövidíti, de nem törli az életből. “Az ég és a föld elmúlik” (Mt 24,35), de a min­­denséget létrehozó, azt éltető és minket is üdvre hívó “Isten beszéde” a romlás fölött is uralkodik. A feltámadás és a megváltott „új világ” (”új ég és föld”) lesznek Isten igazságosságának és hatalmának min­denki által megértett megnyilvánulásai. A megváltottakat örök életre szólítja elő a fel­támadásban. Bár az ember választja a bün­tetett élet gyalázatát, annak örökös voltát, még ha akarná, akkor sincs hatalmában megragadni - az ítélet is Isten hatalmán és igazságosságán függ. A Szentírás szerinti okosság abban nyilvánul meg, hogy Isten beszédére, a Kijelentésre (a Szentírásban, a teremtett­­ségben és élettapasztalatainkban) figye­lünk, annak megértéséhez a Szentlélek segítségére hagyatkozunk, hogy az életünk Isten akaratát tükrözhesse. A figyelés, a megértés és az engedelmesség a hit sajátos, Istennek is tetsző (Őt dicsőítő) megnyilvánulásai. Az okosak fénye ("fényleni fognak”) tehát nem a világnak szóló villogás, még csak nem is a jutalma­­zottakat övező rivalda-fény, hanem Isten terve szerinti életvitel Isten már köztünk lévő országlásában. “Isten Országa” ott van, ahol Jézus Krisztus jelenléte dominál. Kezdetét vette az Úr testet öltésével, épül a Szentlélek által, és teljes valóságában érzékelhető világunkká lesz Jézus Krisztus második megjelenésekor. Imádkozzunk Krisztusról tanúskodó életért, és köszönjük meg, hogy eljöve­telekor örök életre támadunk fel! Következő alkalmaink: dec. 17-20 - Találkozó a Phoenixben élő magyar baptista családokkal dec. 19, csütörtök - Bibliaóra Phoenixi Magyar Református Egyháznál (18:00) dec. 21, szombat - Youth Meeting (18:00) dec. 22, Advent 4. Vasárnapja (9:00) - Kórusunk a First Baptist Church of Cla­­remont-ban szolgál - Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Dr. Bab Wallace (FBCC) - Szeretet-vendégség (13:00) - Kórus-próba (14:00) dec. 25, szerda - Karácsonyi ünnepi istentisztelet (11:00) r ONTARIOI > FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 Fax: (909)946-3713 Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 527-4191 Missziói lelkész: NT. DR. LÁNYI GÁBOR E-mail: revsand@aol.com revszabo@gmail.com gaborlanyi@yahoo.com Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Rendezvények, ebédek, zenés programok a hónap végén. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek i bérelhetők olcsó áron j Ahogyan rövidülnek az adventi napok karácsonyig, és az ünnep után egyre hosszab­bak, úgy érezzük a fény és a világosság hiányát életünkben, és vágyakozunk, várakozunk az élet kiteljesedése és a megvalósulása után. A sötétségből a fény felé megyünk, a mélységből magasságok felé, reménytelenségből lehetőségek felé. Krisztus jön. Az Ő érkezését érezzük. Valami megváltozik körülöttünk, tudjuk, hogy valami nem mindennapi történik velünk. Halljuk a bíztatást: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, Ő jött el a világba.” János evangéliuma 1:9. Szükségünk van rá. Körülöttünk minden a sötétség árnyékában vergődik, ahol az élet csak vegetál. Fényre van szükségünk. Egyéneknek, családoknak, országoknak, népeknek, egy­házaknak. Fény nélkül arc nélküliek vagyunk, akik még az egyéniségünket is elveszítjük. A fény visszaadja emberségünket, akiket a Szó, az Ige ereje küld tovább fényadónak. Kará­csony Krisztusa ezt a bíztatást hozza mindnyá­junknak, hogy Általa: „Ti vagytok a világ vilá­gossága.” Máté 5:14. A karácsonyi egynapnyi fénnyel kell egész évet bevilágítani, mennyei világosságot kell árasztani mindazokra, akik a tévedések és bűnök homályában élnek. A Krisztusból. szétáradó fényen kívül nincs más világosság, ami segíthetne az emberiségen. Önmagunkban nincs világosságunk, de Ővele fényszórók lehetünk. Krisztus nélkül meg nem gyújtott gyertyák, Nap nélküli Holdak vagyunk, egyetlen fénysugarunk sincs a világ számára, de Ő velünk és általunk közvetíti áldásait. Ezen a szép karácsonyon, küldetésünk tudatában teljesítsük szívünkre helyezve az értünk földre jött Krisztus szolgálatra küldő parancsát: „Ti vagytok a világ világossága.” Boldog és áldott karácsonyt, erős hitben gazda­godó, kegyelemteljes új esztendőt kívánunk mindenkinek. December 15-én az Ontarioi Karácso­nyi ünnepségünket istentiszteletünk után a gyermekek karácsonyi műsorával folytattuk a templomban, ahol Smit-Karakó Andy, Karakó Claudia, Karakó Martina, Karakó Noémi, Kállay Hanga, Bright Thea, Lantos Kristóf és Novák Adrika előadásában hallottuk a karácsony történetét versekben és prózában. Ebéd után, melyet egyházunk szeretevendég­­ség keretében szervezett, a Zágonyi teremben közel harminc gyermek várta a Mikulást, akik gyönyörű versekkel, énekekkel érdemelték ki az értékes ajándékokat. Ezt követően a hagyomá­nyos karácsonyi kántálás következett, meghitt ünnepi hangulatban énekelték vendégeink az ismert szép karácsonyi énekeinket Stark Ferenc zongorista kíséretében. Az ünnepi dekorációt és az ebédet Szabó Zsóka főtiszteletű asszony készítette, segítői voltak Bálint Edit, Bálint István, Bodnár Éva, Stark Ferenc. A felszolgá­lásban segített: Hefty Magda, Faragó Katalin, Wéber Emilia, Püsök Irén, Péter Judit, Janko­­vics Mária, Sebők Enikő, Lantos Anita, Elekes Levente. Adományok az ünnepi rendezvényre: Sántha Terézia $500.- Faragó György és Katalin $100.- Wéber Herbert és Emilia $100.­­Sabado Raul és Orsolya $100.- Nesity Roy és Ágnes $100.- Jankovics Mária $50.- Karakó István és Beáta $50.- Főző András $50.- Patkós Edward és Gabriella $50.- ifj.Végh István $50.­­Stark Ferenc $30.- id.Végh István és Klára $20.- Köszönjük egyházunk támogatását. Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Horváth Katalin, Karakó Vera, Smit-Karakó János, Bodrogi Gyula, Püsök József, Cserhalmi István, Hódossy Benő és Nelly, Bognár Jenő. December 25. szerda de. 11. karácsonyi istentisztelet és úrvacsora December 31. kedd este 5:30-kor Óévi istentisztelet,' este 6-kor Ontarioi Szilveszter, vacsora, zenés műsor Január 1. szerda d.u. 3-kor Újévi isten­­tisztelet SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal. KARÁCSONYI istentisztelet december 22-én, vasárnap d.u. 3:30-kor, utána KÁNTÁLÁS a Magyar Házban ^AN FERNANDO VÖLGYI^ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffy zsolt @gmail. com Főgondnok: GÁSPÁR DÁNIEL Egyházi honlap: ^ www.sfvmre.org J Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelent­kezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet.. Imacsoportunk a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imaké­réseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Advent vasárnapi istentisz­teletünk alkalmával, Péter máso­dik levele 1:4 verse és egyéb válo­gatott igeszakaszok alapján Isten ígéreteiről hallottunk igehirdetést. Mennyire tartjuk be mi azt, amit ígérünk? Magunkból, vagy kel­lemetlen tapasztalatokból kiindulva mennyire hiszünk mások ígére­teinek? És mennyire hiszünk Isten ígéreteinek? Azért mert az emberek megcsalnak, nem szabad azt hin­nünk, hogy Isten olyan, mint mi. Isten nem ember, hogy hazudjék, ő mindig megtartja ígéreteit. Viszont szükséges ismernünk ezeket az ígéreteket, hinnünk kell bennük, és abban, aki az ígéretek mögött áll, illetve türelemmel kell lennünk, hiszen Istennél mindennek rendelt ideje van. Köszönjük a Mikulás-virágot a Gáspár családnak. December 22-én, délután 4 órakor Gyertyafényes Istentisz­telet és karácsonyi műsor. Aznap délelőtt nincs istentisztelet, sem ebéd! December 24-én, kedden, este 7 órakor Szenteste-i istentisztelet, majd családi karácsony, kántálás. December 25-én, szerdán, Karácsony első napján délelőtt 11 órakor úrvacsorás istentisztelet. Ebéd nincs. December 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kétnyelvű isten­­tisztelet. December 31-én, kedden, Óévi hálaadó istentisztelet, délután 6 órakor. December 31-én, este 7 órakor San Fernando Völgyi Szilveszter. Zene: Radóci Péter, vacsora: Veres János és Ilona. Belépő: $50. Gyer­mek belépő $20. Helyfoglalás az egyház telefonszámán. 2014. január 1-én, szerdán délután 2 órakor évkezdő isten­­tisztelet. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egy­házunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honlapunkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! r ELSŐ MAGYAR > REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: TÓTH VIKTOR (310) 533-9788 revtoth@gmail.com Főgondnok: GARAITÜNDE Kórusvezető: Csaba Marcsi ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor ^ www.elsoegyhazla.org ^ Egyházunkhoz a 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál fordul­jon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. sarok balra a York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisz­telet minden vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alap­ján, különböző Igehirdetésekkel. (Ap. Csel. 20: 31-38) „...megem­lékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (v.35). A fekete lyuk egy olyan égitest, ami min­dent elnyel, és ahonnan semmi nem tud visszatérni. Az a kifejezés ami „kívánságnak” van itt fordítva, a görögben, epithumeoO. Ez a szó erős vágyakozást jelent, amit az ember minden áron ki akar elégíteni (a leg­jobb példa rá talán a szexuális vágya­kozás). Amikor ennek az érzésnek a hatalmába kerül az ember, akkor nem, vagy csak nagyon nehezen tud magán uralkodni. Sokszor jellemzik az emberek ezt az állapotot úgy, hogy „elvesztettem a fejemet.” Olyan erős a vágy, hogy az ember képes olyan dolgokat is megtenni, amiről tudja, hogy később meg fogja bánni. De mégis megteszi, mert úgy érzi, hogy ettől függ a boldogsága. Az ember egy „fekete lyukká” válik, amiből még ő maga sem tud kimenekülni. Amikor Pál apostol utoljára beszélt az Efézusi presbiterekkel és gyüle­kezeti vezetőkkel, gyakorlatilag azt mondta el nekik, hogy ő nem egy emberi „fekete lyuk.” A mel­lett, hogy éjt nappallá téve szolgált közöttük (v. 31), még dolgozott is, hogy ne legyen a gyülekezet terhére anyagilag (v. 34). Nem csak magát tartotta el, hanem azt a szolgáló cso­portot is, amelyik vele utazott. Erre azért volt szükség, mert a gyülekezet még nagyon fiatal volt és nem voltak meg azok az anyagi feltételek, amik lehetővé tették volna egy teljes idejű szolgáló eltartását. Mégis Pál, ezt a magatartását, nem a gyülekezet hely­zetével (illetve hiányosságaival) ma­gyarázta, hanem Jézus Krisztus sza­vaival. Azt mondta, hogy a cseleke­­detit egy isteni kijelentésre alapozta. Azt gondolom azért tette ezt, mert ez a fajta „vágyakozás” egy olyan tulajdonság, ami minden emberben jelen van. Mindannyian hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a bol­dogságunk a vágyaink betöltésétől függ. De az isteni kijelentés ennek az ellenkezőjéről tesz tanúbizony­ságot. Arra buzdítok mindenkit, hogy használjuk ki ezt a karácsonyi időszakot ennek a kijelentésnek a gyakorlatba ültetésére. Ez egy nagyon jó időszak arra, hogy megfe­gyelmezzük a bennünk lévő „fekete lyukat” és kilépjünk az önközpon­túságból. Ne mi legyünk az életünk gravitációs központja. Tapasztaljuk meg, mennyivel nagyobb boldogság adni, mint kapni. Hálás köszönet mindazoknak, akik munkájukkal vagy adományaik­kal hozzájárultak idei karácsonyi műsorunkhoz és az azt követő sü­temény vásárhoz. Közelgő események: December 25-én, szerdán, Karácsonyi istentisztelet és Úrva­csora. A Vasárnapi Iskola december 15- től január 12-ig téli szünetet tart. ( \ HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754 Istennek igéjét a harmadik Adventi vasárnapon a Máté evangéliuma 5: 14. Vs alapján hirdettük. “ Ti vagytok a világ világossága.” December ezen időszakában még egyre rövidebbek a nappalok és hosszabb a sötét­ben eltöltött idő. Karácsony után azonban egyre inkább világosodunk. Milyen érdekes ez. Isten megszülető Fia minden esztendőben újra és újra elhozza a fényt az életünkbe. Isten világossága ad értelmet a teremtett világnak. Jézus azt is mondja, hogy ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Valójában Jézus hozza el a fényt az életünkbe, nekünk “csak” világítani kellene,mint lámpásoknak az embertársak közösségében. Milyen fények ezek? A jóindulatú cselekedet, jóakarat, embertársak iránti érzékenység, Istennek tetsző élet. Mert a keresztény ember nagykövete az embert szerető Istennek. A hívő ember mindig Istent képviseli a saját képében is. Istennek a lámpása. “ Ti vagytok a föld sója.” A sót is a sótlan ételbe teszik, nem a már megsózottba. Oda helyezi a hívőket Isten,ahol igazán szükség van rájuk. A só úgy végzi el a téladatát, s úgy végzi jól,ha észrevétlen marad a környezetében. A fényt is természetesnek vesszük. Hogy minden nap felkel a nap, és világosság tölti be a földet. Karácsony közeledtével ezer meg ezer fény vesz körül bennünket a feldíszített környezetünkben. De vajon fényeket akarunk látni, vagy világosságban akarunk élni. Isten lámpásai akarunk lenni, vagy csak felkapcsolói egy fényforrásnak? Csak a fényeket keressük vagy vilá­gosságban akarunk élni? Urunk! Kérünk Téged, hogy hadd legyünk egyre jobban tele a Te világossá­goddal és tudjunk világítani ebben az egyre betegebb és sötétebb világban. Áldott, csendes Adventi várakozást kívánunk minden testvérünknek a harmadik Adventi gyertya fényében is! Ámen “ Várj ember szíve készen, mert jő a Hős az Úr. ...Fényt, éltet hozva jő,... Jól készítsétek útát! A vendég már közel! “ (312. Dicséret. Énekeskönyv) Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, családtagokért, magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt Dolinsz­­ky Terikének, Lassan Erzsikének, Irsay Nandinnak, Mester Katalinnak, Patócs Pál testvérünknek. Kérjük a Jóistent imádságunkban,hogy mindannyian megerősödjenek, felépüljenek. Szeretett egyháztagunk Tokay Margó testvérünk 95 éves korában , December 15- én délben csendesen megtért teremtő Urához. Gyülekezetünk December 29-én emlékezik meg elhunyt egyháztagunkról a vasárnapi istentiszteleten. Nyugodjék békében, emléke legyen áldott. Szeretteinek Isten vigasztaló kegyelmét kérjük a gyász hordozásában. Köszönjük a kávézáshoz hozott süte­ményt a Női kör tagjainak. Hálásan köszön­jük a Karácsonyfa díszítését Okos Károly fgnk-nak, Okos Marikának, Gödör György­nek és Patkós Ilonkának. Alkalmaink: December 22. Karácsonyt előkészítő ünnepi műsoros Istentisztelet a cserkész gyerekek részvételével,majd szeretetebéd szüleik segítségével. December 25. Karácsony, Úrvacsora December 29. Óévbúcsúztató Istentisz­telet, majd ebéd. Január 5. Újévi Istentisztelet. Január 19. Ökumenikus imahét, isten­­tisztelet du. 2 órakor a Szent István Római Katolikus templomban. Szeretettel várjuk testvéreinket alkal­mainkra. Adományok Isten dicsőségére: Pethő Anikó 50$, férje Tibor emlékére. Hálásan köszönjük az adományt. Áldott, Békés Karácsonyt kívánunk minden testvérünknek ! Áldás békesség! Békesség Istentől! December 20, 2013 AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVAK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoItaros.benlicio.us

Next

/
Thumbnails
Contents