Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)

2013-09-20 / 36. szám

Ismét tömegmészárlás Amerikában Egyetlen tettes hajtotta végre a vérengzést az amerikai hadi­­tengerészet washingtoni logiszti­kai parancsnokságán - jelentette be a washingtoni rendőrség vezetője. A lövöldözésnek a később azono­sított támadóval együtt 13 halálos áldozata van. A CNN értesülései szerint a támadásban 13-an meg­sebesültek. A hatóságok szerint nem valószínű, hogy a támadás­nak köze lehet a nemzetközi ter­rorizmushoz. Az agyonlőtt fegyveres támadó, a 34 éves Aaron Alexis a texasi Fort Worthból szerződéses munkaviszonyban a haditen­gerészet alkalmazásában állt. A férfi 2007-től 2011-ig tar­talékosként szolgált a hadi­tengerészetnél, 2008-tól az egyik Fort Worth-i repülőszázadánál. Alexisnak repüléstanból diplomája volt és szolgálatát két kitüntetéssel jutalmazták. Leszerelését követően Aaron Alexis egy Fort Worh-i buddhista templomba járt meditálni, megta­nult thai nyelven és pincérkedett is egy thai vendéglőben. Az egyik szerzetes szerint a férfi látszatra nyugodtnak tűnt, de nagyfokú agresszivitás feszült benne. Nem ivott és nem dohány zott. Barack Obama elnök a tragé­dia miatt elrendelte, hogy a kor­mányzati épületeken és katonai objektumokon eresszék félárbocra a lobogókat, hirado.hu • • Ot éve omlott össze a pénzügyi rendszer Öt éve, 2008 szeptember 15-én a Lehman csődöt jelentett, és olyan folyamatokat indított el, melynek következményeit még ma is viselik a gazdasági szereplők, valamint a világ bármely pontján élő emberek is. Alapvetően változtatta meg a mindennapokat az esemény, ami nem csak óriási sokkot, és törést okozott a pénzügyi életben, hanem szinte teljesen megbénította a pénz­piaci szereplőket, majd később mil­liókat tett munkanélkülivé, és végül földönfutóvá. A részvénypiac végül közel 6 hónap után, 2009 március 9-én érte el mélypontját. Kevesebb, mint 6 hónap leforgása alatt végül értékük több mint 40 százalékát veszítették el a papírok. A Fed és az amerikai kormány beavatkozásának köszönhetően viszont elindult a kilábalás, napjainkra pedig több mutató is már a válság előtti szinteken áll. Elég csak a munkanélküli segély­kérelmek számára, vagy éppen az autóértékesítésekre gondolni. De mi történt azokkal a vezetőkkel, akik miatt évtizedek óta nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség, ugrott meg a költségvetési hiány, és fordult recesszióba a gazdaság? Senkit közülük nem vontak különöseb­ben felelősségre, s nemhogy börtönben nincsenek, még eljárás alá sem vontak senkit közülük, kellemes luxusban semmittesznek többnyire Floridában. Mindannyian nagyon tisz­tes lelépési csomaggal távoztak a romba döntött vállalat vagy bank éléről - ahol egyébként aktív időszakuk alatt is átverték a részvényeseket, s a beismertnél nagyobb fizetésért tevékenykedtek akkori vagyonelemeik nagy részét feleségük, családtagjaik nevére mentették. Szabadidejük nagy részét mostanában a golf- és a sípályák között töltik, index.hu Putyin a The New York Times-ban oktatta Amerikát Putyin üzenete az amerikai népnek Szíriáról - ezzel a címmel jelent meg az orosz elnök írása a New York-i lap hasábjain. „Egyenesen az amerikai néphez és vezetőihez szeretnék szólni” - kezdi Putyin cikkét, melynek lényegi része a szíriai beavatkozás ellen foglal állást. Az orosz elnök szerint az amerikai rakéták bizonyosan nem tennének pontot „minden idők egyik legvé­resebb konfliktusának” végére, ám felbátorítanák a terroristákat, ezzel veszélybe sodornák Izraelt, és tovább bonyolítanák a közel­­keleti helyzetet. Háborút, akár­milyen korlátozott mértékű is legyen, csak a Biztonsági Tanács engedélyezhet, ezért Amerika a jelenlegi helyzetben csakis jogsértő módon léphet fel Szíria ellen. „Oroszország a békés megoldást pártolja, és ezzel nem a szíriai kormányt védi, hanem a nemzet­közi jogot, amelyet akkor is be kell tartani, ha az egyeseknek nem tetszik” - magyarázza Putyin. Sajnos ez utóbbi nem egészen divatos Amerikában, mutat rá az elnök. „Ma már milliók szerte a világban nem a demokrácia minta­képét látják az Egyesült Államok­ban, hanem egy olyan nemzetet, mely nyers erejére támaszkodva igyekszik keresztülvinni akaratát” - fogalmaz Putyin. Ez volt a hely­zet a szíriai kérdésben is, amíg fel nem merült a békés megoldás, a vegyi fegyverek elkobzása. „Itt az idő, hogy visszatérjünk a civilizált diplomáciai és politikai megoldások útjára” - szól az orosz figyelmeztetés. Putyin ezzel be is fejezhette volna, de nem állta meg, hogy még odaszúrjon egyet a leg­fájdalmasabb területre. „Amerika nem kivételes, és ezt állítani kü­lönlegesen veszélyes dolog - utalt az elnök Barack Obama beszé­dére, melyben az USA politikáját évtizedek óta átható nemzeti kiválasztottságelméletet ismételte meg. - Különbözőek vagyunk, de amikor az Úrhoz folyama­dunk áldásért, nem szabad elfelejtenünk, hogy egyenlőnek teremtett minket.” A véleménycikk komoly indu­latokat szabadított fel az amerikai közvéleményben. A Fehér Ház szinte azonnal reagált: Jay Carney szóvivő Oroszországot lekicsinylő nyilatkozattal próbálta bizonygatni a különlegesség tételét. „Orosz­országgal ellentétben az Egyesült Államok idehaza és a világban is kiáll a demokráciáért és az emberi jogokért” - fogalmazott Carney. „Nem hiszem, hogy Putyin úr és én ugyanabban hiszünk” - nyilatkozta Obama. John Boeh­­ner házelgök sértőnek találta a cikk utalásait, John McCain republikánus szenátor szerint Putyin hülyének nézi az amerikai olvasókat, James Inhofe szenátor szerint Reagen forog a sírjában, Bob Menendez demokrata politi­kus pedig azt nyilatkozta, sajnálja, hogy evés közben olvasta az írást, mert majdnem elhányta magát közben, mno.hu ENSZ: háborús bűncselekmény történt, cselekednie kell A Szíriában elkövetett gáz­támadások dimenziója elérte a háborús bűncselekmény szintjét, ezért az ENSZ Biztonsági Taná­csának haladéktalanul cselekednie kell - jelentette ki a világszervezet főtitkára Ban Ki Mun. “A gútai incidens kivizsgálása során begyűjtött bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a Szíriai Arab Köztársaságban zajló konfliktusban a felek között vegyi fegyvereket alkalmaztak viszony­lag nagy mennyiségben civilek, köztük gyerekek ellen” - hangzott az ENSZ-szakértők jelentése. A szakértők megállapították, hogy szarin ideggázt célba juttató föld-föld rakétákat használtak és a támadás elkövetői a meteorológiai körülményeket - vagyis azt, hogy a hajnali lehűlés következtében a légáramlatok a talaj felé tartottak - is felhasználták a pusztító hatás maximálására. Az Egyesült Államok, Fran­ciaország és Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete egyaránt úgy nyilatkozott, hogy a szakértői jelentés nyomán nem maradt kétség afelől, hogy az augusztus 21-i gáztámadást az Aszad-rezsim erői követték el. MTI LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. I ill(l(kVI SZEMVIZSGÁLAT w weu SZEMÜVEG OptOmetry. kontaktlencse O ONE-IIOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Szeptember 20, ÜGYVÉDI IRODA FRIEDMAN ANDREW Attorney at Law Válás * Child Custody * Autóbaleset * Personal Injuries * Üzleti és adásvételi szerződések * Bűnügyek * Drunk Driving * Real Estate * Végrendelet és Probate 124 N. La Brea Ave., Nem csak az ügyvéddel, hanem az irodaszemélyzettel is MAGYARUL BESZELHET! Appointment a hét 7 napján és estéjén is! MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HLRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: .................................................................................... Utca, házszám: .................................................................... Város, állam: ...................................................................... Telefon: ..................................... ZIP Code:................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 Fax: (323) 463-6186 ELŐFIZETŐI AKCIÓ 'Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:.............................................. Zip kódja:................. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR Tel. (323) 463-6376 * E-mail: amhirlap@sbcglobal.net FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, VOISIN ÉVA MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $50. USD, fél évre $30. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $50. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $140. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication.

Next

/
Thumbnails
Contents