Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)
2013-07-12 / 28. szám
Polgárháborúra készülnek Egyiptomban A hétfő hajnali kairói lövöldözés alapos kivizsgálását ígéri Adli Manszúr ideiglenes egyiptomi elnök, aki egyúttal közölte, nagyon sajnálja az eseményeket. Hétfő hajnalban 51 ember vesztette életét eddig nem tisztázott körülmények között az egyiptomi köztársasági őrség egyik laktanyájánál, ahol állítólag Mohamed Murszit, a múlt szerdán eltávolított elnököt tartják házi őrizetben. Az eltávolított elnök hívei szerint a hadsereg vérengzést követett el, míg a katonaság szerint terroristák támadtak rájuk. A testvériség politikai szárnya, a Szabadság és Igazság Pártja a vérengzés után felkelésre buzdította az egyiptomiakat azokkal szemben, “akik tankokkal próbálják ellopni a forradalmat”, egyúttal felszólították a nemzetközi közösséget, lépjen közbe, hogy megállítsák a hasonló vérontásokat, és megakadályozzák, hogy Egyiptom “újabb Szíriává váljék”. Egyiptomban hónapok óta növekvő feszültség robbant a múlt hét végén, amikor országszerte milliók vonultak az utcákra Mohamed Murszi tavaly megválasztott iszlamista elnök távozását követelve. Murszival, aki kis többséggel nyerte a tavalyi elnökválasztást, az ország nagy része elégedetlen volt, elsősorban a rossz gazdasági helyzet, az élelmiszerek és az üzemanyag árának emelkedése, a rendszeres áramkimaradások miatt, és sokan úgy érezték, hogy az elnök egyre önkényesebben gyakorolja hatalmát. Murszi a múlt hét elején sorra kapta az ultimátumokat, hogy mondjon le, előbb a Tamarud (lázadók) mozgalmától - akik állításuk szerint 22 millió aláírást gyűjtöttek össze az elnök távozása mellett -, majd a hadseregtől, de egyiknek sem tett eleget. Végül szerdán a hadsereg lépett, feloszlatták a parlamentet, és házi őrizetbe helyezték Murszit, aki azonban nem nyugodott bele ebbe. Arra hivatkozva hogy ő az ország demokratikusan megválasztott vezetője, akit katonai puccsal távolítottak el, békés ellenállásra szólította híveit. Az elnökellenes tüntetésekkel párhuzamosan folyamatosan nőtt támogatóinak utcai jelenléte, sorra szervezték a szimpátiatüntetéseket is. A Murszi hívei és ellenzői, illetve a hadsereg közötti felszültség több helyen torkollott halálos áldozatokkal járó atrocitásokba. A BBC elemzője szerint a lövöldözés még jobban kiélezte a konfliktust a katonaság és a testvériség között. A helyzet politikai rendezése is dugába dőlni látszik. Az ideiglenes elnök ugyan vizsgálatot rendelt el a hajnali vérengzés körülményeinek tisztázására, de ennél többre lesz szükség, hogy visszahozzák Egyiptomot a szakadék széléről, origo.hu Az amerikai hatóságok minden levelet figyelnek Az amerikai hatóságok a teljes belföldi levélforgalmat regisztrálják, minden egyes, az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) által kézbesített levélről számítógépes felvétel készül - jelentette a The New York Times. Az amerikai lap forrásként mások között az amerikai igazságügyi minisztérium egy munkatársára és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy volt ügynökére hivatkozik. Az írás szerint a Mail Isolation Control and Tracking (MICT) elnevezésű megfigyelő programban tavaly mintegy 160 milliárd postai küldeményt fényképeztek le. Ennek köszönhetően az amerikai kormány amerikaiak millióinak levelezését tudja nyomon követni. Nem derül ki, hogy a hatóságok az adatokat meddig tárolják. A lap szerint a MICT-programot 2001-ben indították el, miután több amerikai politikusnak halált okozó anthraxot tartalmazó levelet küldtek. A méreg az Egyesült Államokban öt ember életébe került. “Ez egy hírszerzési aranybánya” - idézte a The New York Times az FBI egy volt ügynökét. Egy levél felbontásához viszont bírói engedély szükséges. MTI Venezuela befogadná az amerikai kémet A venezuelai kormány megkapta Edward Snowden menedék iránti kérelmét - jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök Caracasban. Hozzátette, hogy Snowdennek kell majd eldöntenie, mikor repül Venezuelába, ha végül úgy dönt, hogy ebben az országban keres menedéket. „Azt mondtuk ennek a fiatalembernek: ha egyszer üldözi a birodalom (az Egyesült Államok), jöjjön hát hozzánk” - mondta Maduro. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottja, aki az Egyesült Államok titkosszolgálatainak adatgyűjtési gyakorlatáról szivárogtatott ki információkat, harmadik hete a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren tartózkodik. Hongkongból érkezett június 23-án az orosz fővárosba, de útlevelét az Egyesült Államok időközben érvénytelenítette. Eddig húsznál több ország kapott Snowdentől menedékkérelmet, de többségük elutasította. MTI Az Exxon Mobil a világ legnyereségesebb cége Az amerikai posta pedig a legveszteségesebb A világ egyik legelismertebb gazdasági lapja, a Fortune közzétette szokásos éves listáját a világ legnagyobb és leggazdagabb vállalatairól. Az összeállítás az idén március végén zárult pénzügyi év adatain alapul, és idén a bevétel, illetve a profit mellett új kategóriákban is rangsorolták a cégeket. Ilyen például a nyereségesség, vagyis az éves profit a forgalomhoz, illetve a cég teljes eszközkészletéhez viszonyított aránya. Utóbbi kategóriában az Apple vezeti a világranglistát 24 százalékos arány számmal. A Microsoft az Apple nyereségarányának alig több mint a felét tudja felmutatni (14 százalék az eszközállományhoz képest), a Google pedig csak 11 százalékot. A legnagyobb éves bevétel listáját az energetikai cégek uralják, a Shell az első 481 milliárd dollárral, aztán a Wal-Mart szupermarketlánc jön 469-cel, és újabb olajvállalatok, az Exxon Mobil, a kínai Sinopec és China National Petroleum, majd a BP. A toplO-be éppen befér két legnagyobb autógyártóként a Toyota és a Volkswagen. Talán a legfontosabb lista az éves nyereséget mutató, itt az Exxon Mobil (44,9 milliárd dollár) és az orosz Gazprom (38,1 milliárd) közé ékelődött be a dobogón az Apple 41,7 milliárddal. A top 10-et itt olajcégek és bankok uralják, utóbbiak között feltűnően sok a kínai. A lista legvégén az amerikai posta kullog 15,9 milliárd dolláros veszteséggel. A legtöbb alkalmazottat foglalkoztató cégek pedig a Wal-Mart (2,2 millió) és a kínai National Pertreoleum olajcég (1,65 millió). Magyar cég egyetlen van a listán, a MOL, ami a maga 24,7 milliárd dollárnak megfelelő bevételével a lista 474. helyére futott be, 700 milliós profitjával pedig a 350. hely környékén áll. index.hu LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. I indult SZEMV1ZSGÁLAT wpKjmeiry. kontaktlencse O ONE-IIOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.O. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Július 12,2013 ÜGYVÉDI IRODA FRIEDMAN ANDREW Attorney at Law Válás * Child Custody * Autóbaleset * Personal Injuries * Üzleti és adásvételi szerződések * Bűnügyek * Drunk Driving * Real Estate * Végrendelet és Probate 124 N. La Brea Ave., F R I E D M A N Los Angeles, CA 90036 (323) 931-2476 * (323) 656-5847 Nem csak az ügyvéddel, hanem az irodaszemélyzettel is MAGYARUL BESZELHET! Appointment a hét 7 napján és estéjén is! MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: .................................................................................................. Utca, házszám: ...........................................................................i... Város, állam: ................................................................................. Telefon: .......................................... ZIP Code: ....................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 Fax: (323) 463-6186 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:...................................... Zip kódja:.............. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS-006-161) Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR Tel. (323) 463-6376 * E-mail: amhirlap@sbcglobal.net FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, VOISIN ÉVA MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $50. USD, fél évre $30. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $50. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $140. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős, A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések-még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. B U I L D I N G