Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)
2013-05-31 / 22. szám
Zöldkártyalottó helyett zöld út Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága elfogadta Barack Obama bevándorlási törvényjavaslatát, amelynek értelmében több mint 11 millió illegális bevándorló kapna állampolgárságot. A folyamat 13 évig tartana, aminek a végén az illegális bevándorlók teljes jogú állampolgárrá válnának. A módosításról még a szenátoroknak is szavazniuk kell, Évtizedek óta először gyökeres változáson mehetnek át az amerikai bevándorlási szabályok, és az országban illegálisan tartózkodó 11 millió embernek esélye lehet státuszának rendezésére. A reformot Barack Obama második elnöki ciklusának egyik legfontosabb célkitűzésének tartja. A szövegen egy nyolc szenátorból (négy demokrata és négy republikánus) álló testület dolgozott korábban. A bizottság 13:5 arányban szavazta meg a szöveget, ami azt jelenti, hogy három republikánus is mellé állt. Persze ez csak az első akadály volt, amely elhárult a törvény útjából: ezt először a demokrata többségű szenátusnak, majd a republikánus többségű képviselőháznak is el kell fogadnia. A fegyvertartás korlátozásával kudarcot vallott elnök számára fontos volna ez a győzelem, a republikánusok pedig felismerték, hogy szükségük van szövegről várhatóan két héten beli a spanyol ajkú szavazók voksaira, számukra pedig a bevándorlás kulcskérdés. A tervezet szerint az országba 2011. december 31. előtt illegálisan érkezett személyek „átmeneti bevándorló státuszért” folyamodhatnak, ha nem büntetett előéletűek, és háromnál kevesebb kihágást követtek el, illetve ha megfizetnek egy 500 dolláros díjat. Tíz évvel később folyamodhatnának állandó tartózkodási engedélyért. Van egy másik feltétel is: a belbiztonsági minisztériumnak tervet kell készítenie a határok és azon a kerítések megerősítésére. A törvénytervezet szerint ennek a tervnek hat hónapon belül el kell készülnie, a cél pedig az, hogy a mexikói-amerikai határt százszázalékos megfigyelés alatt tartsák, illetve hogy az illegális határátlépők 90 százalékát visszafordítsák. A reptereken és kikötőkben is meg kell erősíteni tárgyal a törvényhozás felső háza. a ki- és belépők ellenőrzését, a munkaadókat pedig arra kötelezik majd, hogy ellenőrizzék az alkalmazottak jogi státuszát. A számtalan jogszabályi változás között fontos újdonság, hogy a terv megemelné a magasan képzett szakembereknek kiadható vízumok (H-1B) számát évi 65 ezerről 110 ezerre. Egy új típusú bevándorló vízumot is bevezetnek majd, amelyet elegendő pontszámot összegyűjtve lehetne megkapni: ezt iskolai végzettség, munkahely, az Egyesült Államokban töltött idő és más jellemzők alapján lehetne megszerezni. Ezzel egy időben azonban megszűnne a ' zöldkártyalottó, amelynek segítségével évente 55 ezer zöldkártyát adott ki az Egyesült Államok, nol.hu Magyar befektetéssel trükköző amerikai expolgármestert ítéltek el Obama korlátozza a dróntámadásokat Az Egyesült Államok mindaddig nem rendelhet el dróncsapást, amíg “csaknem bizonyossággal” meg nem állapítható, hogy annak nem lesznek polgári áldozatai - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a washingtoni Nemzeti Védelmi Egyetemen. Obama második elnöki ciklusa első jelentős biztonságpolitikai állásfoglalásában megvédte ugyan a számos bírálatot kiváltott dróntámadásokat, de bejelentette, hogy jelentősen korlátozni fogja őket. Egyúttal közölte, hogy újabb lépéseket tesz a guantánamói börtönök bezárásához. “Sem én, sem egyetlen más elnök nem ígérheti meg a terror teljes legyőzését. Annyit tehetünk - és ezt meg is kell tennünk -, hogy lebontjuk azokat a hálózatokat, amelyek közvetlen veszélyt képviselnek, csökkentjük annak a valószínűségét, hogy új csoportok vethessék meg a lábukat, mégpedig úgy, hogy eközben fenntartjuk az általunk védelmezett szabadságjogokat és eszményeket” - hangoztatta Barack Obama. Az elnök nem sokkal a felszólalása előtt jóváhagyta a terrorelhárításra vonatkozó új irányelveket, amelyek egyebek között leszögezik, hogy ezen a területen az elfogásra tevődött át a hangsúly. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok nem fog halált okozó erőt alkalmazni akkor, ha a terrorizmussal gyanúsított személyek kézre kerítése lehetséges. Az új koncepció szerint ezentúl amerikai részről csakis akkor alkalmaznak megsemmisítő csapást, ha amerikaiak elleni támadást kell megakadályozni, és azt is kizárólag akkor, ha az elfogás nem megvalósítható és ha a veszély elhárításának nincs egyéb ésszerű alternatívája. Háborús területen kívül ezentúl halált okozó erő csak akkor alkalmazható, ha az jogilag megalapozott, legyen szó akár terrorista vezérekről, akár olyan erőkről, amelyeket egy terrorszervezet támadásra használ fel vagy tervezi felhasználásukat arra. Megsemmisítő csapás csak olyan célpontra mérhető, amely folyamatos és közvetlen veszélyforrás amerikai személyekre. Ha egy terrorista nem képvisel ilyen fenyegetést, akkor az Egyesült Államok nem alkalmaz ellene halált okozó erőt. “Az, hogy egy katonai taktika legális vagy hogy emellett hatékony is, nem jelenti azt, hogy minden vonatkozásában bölcs és erkölcsös is” - jelentette ki Obama. MTI LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat a 77? 7 SZEMÜVEG Optpmetry. kontaktlencse O ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap !Q a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-5ÖLINDEN Alan Umfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Május 31, 2013 ^2 Peter DiRosa, a Connecticut állambeli Manchester volt polgármesterét 57 havi börtönre ítélte május elején egy bíróság abban az évek óta zajló perben, amiben csalással vádolták a volt elöljárót. A Reminder News beszámolója szerint DiRosa társával még 2008-ban vette rá a 77 éves Frank Jablonski nyugdíjast, hogy szálljon be egy magyarországi ingatlanberuházásba. Azt mondták neki, az összeget egy hitel fedezeteként használnák fel. A pénzt a beszámoló szerint el is küldték Magyarországra, ám abból végül 225 ezer dollár mégis DiRosa számláján landolt. DiRosát és társát, Thomas Renisont 2011 júniusában tartóztatták le. Egy akkori beszámoló szerint Jablonskit arra vették volna rá, hogy Polgárdiban fektessen be egy ötcsillagos szállodába és kaszinóba, hvg.hu Büntethetik a belső sávban cammogókat Floridában Amerikában nagyon rossz néven veszik, ha valaki az autópályák belső sávjában a megengedett sebességnél sokkal lassabban hajt. A rendőrök eddig is leterelték a külső sávokba az indokolatlanul lassan közlekedőket, de nem büntették meg őket. Floridában viszont egy nemrég elfogadott jogszabály értelmében már erre is van lehetőség. Büntethetővé válik minden olyan autóvezető, aki a megengedett sebességnél 10 mérfölddel (16 km/h) lassabban hajt, akár 60 dolláros (14 ezer forint) bírság is járhat ezért. Az indoklás szerint a túl lassan haladók akadályozzák és felidegesítik a többi autóvezetőt, az pedig jelentősen növeli a balesetveszélyt, ha a felpörgetett sofőrök agresszív manőverekbe kezdenek. A jogszabályt még alá kell írnia a kormányzónak a hatályba lépéshez, de hamarosan ez is megtörténik, origo.hu ÜGYVÉDI IRODA FRIEDMAN ANDREW Attorney at Law Válás * Child Custody * Autóbaleset * Personal Injuries * Üzleti és adásvételi szerződések * Bűnügyek * Drunk Driving * Real Estate * Végrendelet és Probate 124 N. La Brea Ave., Los Angeles, CA 90036 (323) 931-2476 * (323) 656-5847 Nem csak az ügyvéddel, hanem az irodaszemélyzettel is MAGYARUL BESZÉLHET! Appointment a hét 7 napján és estéjén is! MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Amerikai MAGYAR HIRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: .................................................................................................. Utca, házszám: ................................................................................ Város, állam: ................................................................................... Telefon: ........................................... ZIP Code:....................... Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite §1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 Fax: (323) 463-6186 ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve:.............................................. Zip kódja:................. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve augusztus utolsó két hete Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: editor@amhir.com * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR Tel. (323) 463-6376 * E-mail: amhirlap@sbcglobal.net FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR 'FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, VOISIN ÉVA MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $50. USD, fél évre $30. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $50. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $140. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.