Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)

2013-05-17 / 20. szám

Közgyűlést tartott a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Szent cél érdekében A szikra, mely 1988-ban kipattant, egy év teltével lángra is lobbant. Azaz megalakult a Doni Bajtár­sak Szövetsége. Ama szent cél érdekében, hogy a Kommunista rendszer által emelt „feledés mementóját” lebontsa, és helyére méltó emlékművet építsen a tragikus sorsú II. Magyar Hadseregnek. Most idéznék a szervezet honlapjáról. Ha esetleg valaki szívügyének tekinti, vagy érez némi ez irányú elhivatottságot, vagy érintett az ügyben, lehet jelentkezni, hiszen minden évben vannak csatlakozók. A háborút követően a túlélők közül sokan menekültek el a „vörös veszedelem” elől, többek között, főleg a tengeren túlra, ezért adnám most közre az alábbiakat. így szól az idézet: „A szövetség tagja lehet minden olyan itthon és külföldön élő személy: MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET Posta cím: P.O. Box 329 Santa Monica, CA 90401 Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt ll:00-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310)260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310)828-5309- aki a 2. magyar hadsereg katonájaként 1942-43-ban a doni hadműveletekben rész vett;- aki a volt 2. magyar hadseregbeli elesett, eltűnt, túlélő vagy azóta meghalt katonáknak gyermeke, unokája, felesége, vagy más egyéb hozzátartozója;- aki a fentieken kívül az alapszabály célkitűzéseit magáévá teszi és megvalósításukban aktív tevékenységet vállal. A szövetségbe való belépés belépési nyilatkozat kitöltésével törté­nik. A felvételről az elnökség dönt. A szövetség képviseleti szerve az elnökség. Számlaszámúnk: 11736116-20240985 Országos Takarék­pénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Székesfehérvári fiók A tagdíj alsó határa 1.000,- Ft. Szűkös anyagi helyzetünkre való tekintettel minden túlfizetést köszönünk. A szövetség célja:- Összefogni a 2. magyar hadsereg kötelékében az 1942-43. évi doni harcokban részt vett, azt túlélő volt magyar katonákat, és lehetőséget teremteni számukra az egymással való személyes kapcsolat felvételére és ápolására, évfordulókon közös ünnepi megemlékezések.- A megbékélés szellemében kegyelettel ápolni az elesett bajtársak emlékét.- A lehetőségekhez mérten hozzásegíteni a közvéleményt a második világháborúban részt vett és főleg az abban életüket vesztett katonák szerepének, sorsának valós és helyes értékeléséhez.” Bővebb információt az érdeklődők a szervezet honlapján kaphat­nak: http://doni-bajtarsak-szovetsege.hupont.hu/ A megalakulás óta, már szinte egy emberöltő távolságba tekint vissza a szervezet, mely időközben a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövet­ség nevet vette fel. Az ünnepség résztvevői Az idei szokásos évi közgyűlésre, május 12-én került sor a Vörösmarty Társaság termében, amit a hírhedt fagyos szentek sem tudtak megakadályozni. Szerte az országban jégesők, felhőszakadások, sőt még hurrikán is tombolt, keserítve ezzel az amúgy is terhelt lakosságot. Úgy látszik Székesfehérvár térségét kegyeleti okokból, kissé szelídebben kezelte, vajmi reggeli esővel és némi széllel azért érzékeltette, hogy a természet az úr. A hivatalos procedúrát bajtársi, baráti beszélgetések előzték meg. Minden összejövetel tartogat valami újat, érdekest és odafi­gyelésre méltót. Köszöntés után a Himnusz adta meg az igazi lelki fel­­hangolódást, amit még tetézett egy szívbe markoló szavalat. Következett az egyperces néma főhajtás az elmúlt időszakban elhunyt bajtárs emléké­nek. Az idei év kicsit eltérő volt a már megszokottól, hiszen az elnöki és egyéb beszámolók után, az öt éves mandátumát kitöltő elnökség helyébe új választást kellett foganatosítani. Mivel a leköszönök, munkájukat mindenki megelégedésére végezték az elmúlt időszakban, ezért újbóli felkérést kaptak a jelölő bizottságtól, személyüket a közgyűlés egy­hangúan megszavazta. A következőkben egy Dont idéző szavalat bor­zolta a lelkeket, majd egy felejthetetlen momentum ágyazta be magát a résztvevők leikébe. A veterán, Mordényi Endre százados úr zászlótartó, átadta a szövetség zászlaját a következő nemzedéket képviselő Mester Norbert hagyományőrző tizedes^ úrnak. Egyben megható és felemelő is volt e látvány. Záró akkordként a Szózat hangjai következtek. Innen egy busz és az egyéb járművek igénybevételével, étterembe indultak a jelenlévők. A kiadós ebédet követően, a kegyelet vette át a főszerepet. A pákozdi Mészeg-hegyi Don-kanyar Kápolnánál ünnepélyes keretek között lettek elhelyezve az emlékezés koszorúi, a Honvédelmi Minisz­térium, az Összhaderőnem Parancsnoksága és a Szövetség részéről. A megemlékezés és a napi esemény csodálatos énekhanggal: „Az elindul­tam szép hazámból”című magyar népdallal zárult. Albert Ferenc Május 17, 2013 Elhunyt Vermes Géza, a kumráni tekercsek fordítója Oxfordban elhunyt Vermes Géza professzor, akinek Jézus életéről és tanításairól szóló könyvei sorra megjelentek Magyarországon is. Vermes professzor 88 éves volt. Vermes Géza az oxfordi egyetem első judeológia professzora volt, 1965-ben alapította meg a tanszéket, Tüdományos alapon bizonyította be, hogy Jézus valóban élt. Amikor az Oxford Dictio­nary szerkesztősége felkérte, hogy szótári rövidséggel revideálja Jézus Krisztus személyének meghatározását, Vermes Géza az addigi szöveg helyett, amely szerint Jézus a kereszténység megalapítója, ekként írta át a definíciót: Jézus Krisztus időszámításunk előtt néhány évvel született zsidó prédikátor volt, tanításai alapján jött létre a kereszténység. Vermes Géza makói zsidó családban született, amely áttért a kato­likus vallásra. Szülei az egyetlen fiukat katolikus papnak szánták. Szatmáron kezdte meg teológiai tanulmányait. A holokauszt idején Vermes Géza, mint kispap megmenekült, szüleit Auschwitzban megöl­ték. A háború után a tudományos érdeklődésű fiatal papot az egyház Belgiumba, a Louvain-i katolikus egyetemre küldte ösztöndíjasként. Akkor, 1947-ben találta meg egy kecskepásztor egy Holttenger-menti barlangban a kumráni tekercseket, amelyeknek a Jézus-korabeli esszén feliratait Vermes Géza fordította le, erről szóló doktori disszertációja a tekercsekről szóló első jelentős közlés volt. Vermes Géza a Notre Dame de Sion szerzetesrend papjaként Párizsban megismerkedett egy angol asszonnyal, kilépett a rendből és elvette feleségül. 1957-ben a Newcastle-i egyetem tanára lett, majd meghívták Oxfordba. Hosszas tépelődés után visszatért a zsidó hitre. Vermes Géza a Brit Akadémia tagja volt. inforadio.hu LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI www.medveilaw.com * (213) 984-4013 * Rokkantság / Disability *SSI * Zöldkártya * Vízumok * DUI / Ittas vezetés * Gyermektartás * Bérkövetelés * Válóper * Munkaügyi kártérítés * Csődeljárás * Személyi Sérülés * És más ügyvédi szolgáltatások... BEVÁNDORLÁS - BUNUGYI VEDELEM - LESZAZALEKOLAS MUNKAJOG-VÁLÁS -BALESETEK TÖBB, MINT 15 ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! Hitelkártyát elfogadunk - Ártörlesztési terveink vannak 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 Tom Herskovits, Broker Thomas Herskovits Insurance Agency • Auto (Liability + Comp + Coll.) • Home • Health • Life Ha velem beszélsz, ne gondolj biztosításra, de ha biztosításra gondolsz, beszélj velem! 14640 Victory Blvd., Suite 217, Van Nuys, CA 91411 Telefon: (818) 782-7466 * Fax: (818) 782-7480 E-mail: belze2@aol.com Website: www.theinsurancedudes.com A-l ABLE 2 CARE CAREGIVERS, COMPANIONS, NANNIES, BABYSITTERS, CNAs, HOUSEKEEPERS, CLEANERS, HOUSE/PET SITTERS Önnek/szeretteinek otthonában, kórházban, idősek otthonában MEGFIZETHETŐ, megbízható, szakmailag felkészült, lojális SEGÍTSÉG - SAJÁT ANYANYELVÉN is. Live-in/ live-out formában, határozott vagy határozatlan időtartamra, akár hétvégeken, ünnepnapokon, stb... VÁLASSZON MINKET! Telefon: 310-926-7343 Email: ildiko@alable2care.com AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlido.us 1 _______________________j Anyák napján a Példabeszédek 1:1- 9 alapján hirdettük Isten igéjét („Élet­iskola”). A gyerekek alkalmi költemé­nyekkel köszöntötték az Édesanyákat. A Férfi kör ünnepi ebéddel szolgált. Imádkozzunk! „Eszembe jutott a benned élő kép­mutatás nélküli hit, amely először nagy­anyádban, Lóiszban és anyádban, Emiikében lakott.” (2Tim 1,5) Nem mindegy az, hogy milyen környezetben nő fel egy gyermek. A Timóteusnak írt második levél bevezető soraiból kitűnik, hogy a már idősödő Pál apostol és fiatalabb szolgatársa felnőtt korukban is nagy hasznát vették azok­nak a hatásoknak, melyekre a szülői házban tettek szert. Mindkettő megtért, és rendkívül hasznos szolgálatot végez­tek felnőttekként. Személyes, felnőtt döntéseikhez jó alap volt mindaz, amit otthon tanultak. Őseihez hasonló ‘tiszta lelkiismeret­tel’ végezte a szolgálatát Pál, és Timó­­teusban is az a ‘képmutatás nélküli hit’ élt, amit anyai örökségként ismert fel benne az apostol. Félre ne értsük, a hitet nem lehet örökölni! Az élő hit az Isten ajándékaival, személyes döntésekkel, tapasztalatokkal, tudással és próbákkal erősített bizalom Jézus Krisztusban. Segít, ha a közelből látunk róla jó példát, de bizalmatlanságot táplálhat másokban is az Úr iránt a mi hitbéli felszínessé­günk. Dolgunk tehát, hogy vigyázzuk a hitünk tisztaságát. így jegyezhette meg Timóteusról is az apostol, hogy a hitében nincsen képmutatás. Látjuk, hogy anyja és nagymamája példáját követve tanulta meg a hit ajándékának és harcainak olyan felvál­lalását, ami később, Timóteus közvetlen környezetére is építő hatással lett. Nagy kár viszont az, amikor a hitünket még azok sem értik, akikkel együtt élünk. A megharcolt, élő hit példájával segíthet­ünk a legtöbbet a környezetünkben. Valljuk-e, hogy a szülői szolgálat­nak legfontosabb része a hitre nevelés? Mi nem egy vallásra „térítjük” a gyermekeinket, hanem azt szeretnénk bemutatni nekik, hogy az Úr Jézussal való kapcsolatunk az alapja annak, akik vagyunk, ahogyan élünk, és akikké leszünk. A szülő-gyermek kapcsolat mélységében lelki életünk örömei, de még a harcaink is nevelő hatással vannak rájuk. Vigyázzunk hát, nehogy akadály legyen a magatartásunk abban, hogy a közelről elleshető tanulságokat leszűrjék a Krisztusba vetett élő hit valóságáról. A látszat-kegyesség hazugságait felvállaló képmutató beavatja ebbe az ártalmas gyarlóságba a környezetét is. Míg az igazsággal járó örömök és felelősség megerősítik a család egységét, a képmu­tató erőlködések bemocskolják az össze­tartozás igaz értékeit. Az álcázott bajok nyomában félelem és mindenféle lélekölő gyanakvás - hitetlenkedés jár.-- Imádkozzunk az Édesanyákért gyülekezetünkben, hogy mint az Úr Jézus követői, az élő hit építő példá­jaként éljenek! máj. 15, szerda - Bibliaóra (18:30) máj. 18, szombat - Youth Meeting (18:30) máj. 19, vasárnap - Pünkösdvasár­nap - Agapé felnőtt vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet (11:10) Igét hirdet: Novák József - Szeretetvendégség- Gyorsított honosítási eljárás, Kórus­próba (14:00) máj. 24-26 - Tavaszi Ifjúsági Találkozó (kirándulások, tanítások, játékok) „What on earth is life about? “No longer a slave but a beloved brother”- Fil 15-16

Next

/
Thumbnails
Contents