Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)
2013-04-26 / 17. szám
Poós Gergely: Létezik-e szabad akarat? Agykutatók, biológusok, pszichológusok, biokémikusok ma egységesen azon az állásponton vannak, hogy emberi agyunk neuronhálózata által létrejövő tudat képzeli önmagáról azt, hogy szabad akarattal bír. Állítják, hogy agyunk egy sor - fizikai, kémiai, biológiai, genetikai - korábbi és jelenlegi hatás alatt áll, hatnak rá a fizikai, kémiai, biológiai, genetikai törvények és folyamatok, így a tudat képzete a szabad akaratról lényegében hamis. Azt mondják, tudatunk csak követi az agyunk cselekvését, valójában befolyásolással nincs rá. E tétel szerint tudatunk az igen bonyolult és fejlett neuronhálózatunk terméke, az agy készít tudatot, s így a tudat, s a szabad akarat sem objektív, hisz az a neuronhálózat működésének egy mellékterméke. Ha a tudomány azt gondolja, hogy az ember biológiai életénél nem több, akkor csupán azt a biokémiai és bioelektromos mechanizmusok alapján működő agyat vizsgálhatja, mely azt a tudatot szüli, amivel önmagát és a világot megismerheti. Ennél nem többet. Ennél tovább nem megy hisz - tételei alapján - csak az valóságos, amit vizsgálni és megmérni tudunk. Szabad akarat nincs, agyunk produktuma - a tudat - megtéveszt minket, azt hiteti el velünk, hogy elhatározhatunk, dönthetünk, választhatunk, ám e szabadnak vélt tevékenységek mögött voltaképp agyunk neuronhálózatának biokémiai folyamatai figyelhetők meg csupán. Ha ennél nem véli többnek magát az ember, akkor ezzel elismeri, végső helye és nyughelye a kozmosz, létezésének egyetlen és befejező színtere ez, s így elfogadja, hogy a halállal, biológiai élete végeztével: megsemmisül. Mit is eredményez ez? Valami olyasmit, ami ma a világban tapasztalható. Ismerős - a médiában rengeteget hallható - szólamok juthatnak eszünkbe. Élj a mának, élj önmagadnak, önnön céljaidnak, bontakoztasd ki tehetségedet, szórakozz, politizálj, keress sok pénzt, vásárolj, fecsegj, légy sikeres, próbálj boldog lenni, hisz egyszer élsz és rövid időn belül nem vár más, mint a biológiai megsemmisülés. Életednek sem értelme, sem értéke, sem célja nincs, mert biológiai életeden túl nem vár más. Ha pedig nem több az élet, akkor szabad a vásár, szabad a rablás, megengedett az élet és a másik emberi személy kifosztása, meggyalázása, sárba tiprása. A szabad akarat sem az aminek eredetileg gondoltunk, sőt agyunk megelőző döntéseinek elviselői vagyunk. Megengedett tehát az értékek és nemesebb célok lefokozása, megsemmisítése, mert magasztos, világon kívüli cél nincs. Nem is lehet, az is csak agyunk neuronhálózatából fakadó tudatunk illúziója. Nem kell megigazolnunk, nincs morál, nincs üdv, az élet felfalásán és kizsákmányolásán kívül nincs egyéb élni-, és tennivaló. Ó, szörnyű világ! De térjünk vissza a szabad akarathoz. Determinált vajon a körülöttünk lévő valóság, így az ember is, vagy az emberi személy szabadon dönthet életéről, sorsáról? Egy istenség, vagy a fizika törvényei miatt, eleve előre elrendelt-e minden, vagy nem? A tudomány az emberi agy működésével próbálja bizonyítani, hogy nincs szabad akarat, hisz a tudatot létrehozó agy is a fizika törvényeinek engedelmeskedik, így szükségszerűen determinált. A szabad akaratban hívők a tapasztalati tényekre hivatkoznak, azt mondják, az ember élete során, a mindennapokban, a kisebb vagy nagyobb volumenű döntéseikor igenis képes önállóan határozatot hozni. Ha a determinizmus fennállását bizonyítani tudnánk, az totális nihilizmushoz, teljes kiábrándultsághoz és közönyösséghez vezetne. Remélem tudjuk és értjük miért. Milliókat kap, aki cáfolja a bibliai teremtést A kreacionizmus amerikai iskolájának egyik ismert alakja, Dr. Joseph Mastropaolo kihívást intézett a világ tudósaihoz: 10 ezer dollárt (bő kétmillió forint) ajánlott fel annak, aki egy független bíróság előtt, cáfolhatatlan tudományos tényekkel bizonyítja az evolúció elméletének helyességét. A vitában Dr. Mastropaolo képviselné a másik oldalt, ő amellett érvelne, hogy nincs evolúció, és a földi élet eredetét szóról szóra pontosan leírja a bibliai teremtéstörténet. A tudományos közvélemény Darwin evolúcióelméletét sokszorosan bizonyított ténynek tartja, ezért nem is valószínű, hogy komolyan vehető tudós leáll vitatkozni a kreacionistákkal - hiszen azzal, hogy vitáznak és egyenrangú félként kezelik őket, csak reklámot csinálnak nekik. Közvéleménykutatások szerint Amerikában a lakosság több mint 40 százaléka hisz abban, hogy a bibliai teremtés története szóról szóra megtörtént. A kreacionisták évek óta azt próbálják elérni, hogy a teremtést tudományos alternatív teóriaként tanítsák az iskolákban, index.hu LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI www.medveilaw.com * (213) 984-4013 * Zöldkártya * Vízumok * DUI / Ittas vezetés * Bérkövetelés * Munkaügyi kártérítés * Csődeljárás * Rokkantság / Disability * SSI * Gyermektartás * Válóper * Személyi Sérülés * És más ügyvédi szolgáltatások... BEVÁNDORLÁS - BŰNÜGYI VEDELEM - LESZAZALEKOLAS MUNKAJOG-VÁLÁS -BALESETEK TÖBB, MINT 15 ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! Hitelkártyát elfogadunk - Ártörlesztési terveink vannak 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 ISTENTISZTELET ÉS CSERKÉSZHÉTVÉGE LAS VEGASBAN Április 27. szombat du. 2-től 7-ig: Cserkészgyűlés gyerekeknek és felnőtteknek A 2061 Diamond Bar Dr., Las Vegas, NV 89117 szám alatt. További információk: Sylvia Ferenczik Federico (sylvia2vegas@yahoo.com ; 702.321.8669) Április 28. vasárnap du. 2-től 5-ig magyar iskola és cserkészfoglalkozás, 5 órától magyar nyelvű istentisztelet a Grace Reformed Church-ben (920 S Decatur Blvd.) MAGYAR NYELVŰ ISTENTISZTELET LAS VEGASBAN minden hónap utolsó vasárnapján, délután 5 órától a Grace Reformed Church-ben (920 S Decatur Blvd, Las Vegas, 89107) Hungarian Reformed Church in America Rt. Rev. Sándor Szabó, Bishop, revsand@aol.com, 909-981-9601 Rev. Dr. Gabor J Lányi, Pastor, gaborlanyi@yahoo.com, 909-223-5037 Tibor Kardos, Chief Elder, apukardos@aol.com, I 702-228-3998 v MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET Posta cím: P.O. Box 329 Santa Monica, CA 90401 Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt lLOO-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310)260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310)828-5309 Magyarázni sem szükséges. Ha azonban cáfoljuk a determinizmust, és hiszünk a szabad akaratban, azzal az emberi személy felelősséget és méltóságot nyer. Az archaikus hagyomány szerint mivel mi magunk eredetileg szellemi lények vagyunk - hasonlatosak az istenséghez, hisz ő önmaga saját képmására formált minket - eredetileg is szabad akarattal bírtunk és bírunk ma is. Az istenségtől kapott legnagyobb ajándék, mellyel létezésünk igazi méltóságot nyert az épp a szabad akarat. E nélkül nincs valódi élet. Az ember e szabad akarata által hozta meg azt a döntést, aminek mai létezésben betöltött helyét és állapotát köszönheti. Ez az „első” döntés az ok, hogy ebben a világban, e keretek között élünk jelenleg. Ezt magunk akartuk, magunk szültük, magunk teremtettük, mert az ajándékba kapott létezésről kimondtuk „ez az enyém”. Ez a döntés önzést, kapzsiságot, mohó vágyat szült, s az ezekből fakadó minden olyan bajt, amit ma a világban tapasztalatunk. Zavarodottságot és zűrzavart. Önálló, énközpontú életet, az élet jogtalan bitorlását. Pedig a létezés valójában nem a mienk, így nem is akarhatjuk azt magunkénak. Az emberi élet feladata, mely igazán tőle függ, szabad akaratától, hogy az ajándékba kapott létezés magunkénak való tekintését feladjuk, elengedjünk mindent, mert a határtalan, befoghatatlan, végtelen létezés úgysem lehet a mienk, épp definíciója okán nem. Ezt birtokolni nem lehet, csak elfogadni és szétosztani. Az istenség saját létét is ekként osztja szét, hogy létrehívott létezőinek életet adjon. Szabad akaratunk bizonyos, az ember Istentől kapott méltósága leginkább a szabad akaratban áll. Ha nem így lenne életünk egy fabatkát sem érne. A szomorú az, hogy vannak olyanok, akik azt próbálják bizonygatni, hogy ez nem így van. Kérdezzük magunktól az igazságot.... Mi feleljünk, megoldást sose másoktól várjunk.__________ “Az egyháznak ma több mártírja van, mint az első évszázadokban” A mai keresztények helyzetét rosszabbnak tartja az egyház kezdeti korszakához képest Ferenc pápa, aki a hívőket érő üldözés különböző megnyilvánulásairól beszélt a Vatikánban bemutatott szentmisén. A Vatikáni Rádió beszámolója szerint az egyházfő a kereszténység első vértanújáról, Szent Istvánról beszélt, akit a Szentírás szerint hamis vádakkal perbe fogtak és megköveztek. „A rágalmazás elpusztítja Isten művét” - jelentette ki a pápa, hangoztatva hogy „ma is túl sok mártírja van az egyháznak, akik a rágalmazás áldozatai”. „A mártírok ideje nem ért véget, kijelenthetjük, hogy az egyháznak ma több mártírja van, mint az első évszázadokban. Az egyházban sok férfi és nő van, akiket rágalmaznak, akiket üldöznek, akiket meggyilkolnak a Jézus és a hit iránti gyűlöletből fakadóan” - fogalmazott az egyházfő. Ferenc a Mennyek királynője (Regina coeli) imádságban is a világ „nagyon-nagyon sok” országában üldözött keresztények bátorságáról beszélt. Ferenc pápa nem ad prémiumot a vatikáni dolgozóknak A Vatikánt is érintő gazdasági válságban Ferenc pápa úgy döntött, nem fizeti ki a pápaválasztáskor szokásos bonuszt a Vatikán dolgozóinak, hanem odaadja a szegényeknek. Ferenc pápának több mint négymillió eurót kellett volna kifizetnie a pápai állam dolgozóinak, akik a vatikáni hagyomány szerint az apostoli szék megüresedésekor és az új pápa megválasztásakor is prémiumot kapnak, egyebek között az ilyenkor végzett többletmunka miatt. 2005-ben, amikor II. János Pál halálakor megüresedett az apostoli szék, a csaknem négyezer vatikáni dolgozó fejenként ötszáz eurót kapott. Alig három héttel később, XVI. Benedek megválasztásakor fejenként további ezer eurót kaptak. A prémium éppúgy érintette a vatikáni csendőrség tagjait, mint a Vatikáni Múzeum dolgozóit. MTI AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us S________________________________> Múlt vasárnap János ev. 3:1-8 alapján hirdettük az evangéliumot („Újonnan kell születned!”). Imádkozzunk! “Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Ef 4:22-24). Az óembert elhasználódott, rongyos ruházathoz hasonlítja Pál apostol, amit le kell vetni, hogy azután újba öltözhessünk. Ezzel nem is lenne gond, ha a hasonlatnál maradhatnánk. Általában vigyázunk a külsőségekre; ha eldobható holmi lenne a múlt, szívesen kihajítanánk egyet s mást. Az óember azonban nem ruhakacat. Él és élni akar, mert az mi vagyunk. Attól, és csak akkor “ó,” ha már él az “új ember” is. Mert az “új ember” nem a lelkiismeretünk, vagy a jószándékunk, ahogy azt sokan gondolják. Ember, “akit” Jézus Krisztusban kínál Isten mindenkinek, személyiség új karakterrel, akinek élménye lett az, amit kegyelemnek mond a Biblia. Más szóval, amíg Isten kegyelmét meg nem tapasztalja valaki, addig valószínű, hogy visszautasítja “öltözete” minősítését is. „Az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből” - mondta egy magyar politikus a héten, és „nem tudja kiverni a fejéből a kereszténységet”. A keresztyén ember - ezzel szemben - a múlt igéden értékelése helyett, Isten szándékára figyel, hogy az igazságot és a szentséget valójában megismerje. Nézzük az “újat”! “Teremtetett” - ez az első, amit tudunk róla; a születésünktől ránk rakódott, felvett és eltanult rossz szennyétől mentes. A Szentírás tanítása szerint, Isten szeretete abban nyilvánul meg a legszemélyesebben megtapasztalható módon, hogy kínálja nekünk az “új életet,” és annak teljesen más valóságát. Az újjáteremtés csodája, hogy teljesen mássá lehetünk (én lehetek - és mégis teljesen más). A bűn rontásán a Biblia nem azt érti, hogy olyan rosszak lettünk, amilyenek csak lehetünk, hanem, hogy “megromlottunk”. A legmegátalkodottabb gonosztevőről sem szükséges azt feltételezni, hogy minden kívánsága, egyformán rossz. Nem a romlottságunk mértéke a legelső problémánk, hanem az, hogy Isten életünket gazdagító szándéka helyett, más irányú kívánságaink szolgálatában ragadunk (a múlthoz kötődünk). Isten-adta lehetőségünk a rontás általunk megállíthatatlan folyamatából való kilépés. Az újszövetségi Szentírás nem kendőzi azt sem, hogy az ó -, és az új harcban állnak egymással. Pál apostol őszinte megnyilatkozása erről (a Róma 7-ben) a bátorításunkra lehet. Visszatérve a hasonlathoz, a “régi ruha levetése” és az “új felvétele” a jelenben megélt kísértések és kegyelem kínálta lehetőségekről, egy élethosszig tartó harcról is szól. Az új lélek és(!) értelem ad a konkrét helyzetekben hasznos tanácsot ahhoz, hogy mit, hogyan és miért kell tennünk. A naponként felvállalt harcokban folyamatosan válik láthatóvá az új ember karaktere. A ruhaváltással példázott őszinte szándék és annak legapróbb, látható eredményei már az újjászületés bizonyítékai. Imádkozzunk megújulásért, hogy az Isten tetszése szerinti újban járhassunk! ápr. 27, szombat - Munka nap (10- től) ápr. 28, vasárnap Agapé felnőtt vasárnapi iskola (10:00) Vezeti: Hunter Vadász János lp. - Istentisztelet (11:10) Igét hirdet: Justin Howard (California Baptist University) - Kórus-próba (1:00) ápr. 22-25 Lelkipásztori csendesnapok (Toronto, Kanada) ápr. 26-28 Az AMBSz bizottságainak évközi gyűlése (Toronto, Kanada) Április 26,2013