Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)
2012-09-07 / 34. szám
.raszthy Ágoston születésének 200. évfordulóján ztést iarasz± 200. szervezett „•ndezvényére , csütörtökön kei. . rancisco patinás és repiv •/ belvárosában. A Sutter Street cn található Don Soker Gallery-ben, hozzávetőlegesen 150 fő gyűlt össze. Dárdai Zsuzsa művészetkritikus, projekt és művészeti menedzser, a fesztivál kurátora, az est háziasszonya nyitotta meg a rendezvénysorozatot, melynek első programja, a Red & White (Vörös és Fehér) című amerikai-magyar kortárs festészeti kiállítás, érzékelhetően pozitív fogadtatásban részesült. Májer János, Tokaj város polgármestere is üdvözölte a megjelenteket, kiemelve, hogy a két híres bortermelő vidék, Tokaj és Sonoma - egy nappal később már hivatalosan is - testvérváros lesz. Kálmán László főkonzul is köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta az együttműködés fontosságát és a civil kapcsolatok jövőbemutató szerepét. Augusztus 31-én, pénteken délután került sor a Haraszthy Ágoston gróf szellemi hagyatékának ápolására is szolgáló Buena Vista Winery-ban a fő protokolláris eseményre, a Tokaj és Sonoma városok közötti hivatalos testvérvárosi kapcsolatok felvételét igazoló szerződés ünnepélyes aláírására. A rendezvényen mintegy 300 fő jelent meg. A magyar és amerikai himnuszok elhangzása után Joanne Bouldt Sanders, Sonoma város polgármester asszonya és Májer János, Tokaj polgármestere részéről is megtörténtek az aláírások, majd ünnepi beszédek következtek. Kálmán László főkonzul gratulált a városvezetőknek és kiemelte, hogy igazi civil, „people-topeople initiative” valósult meg. Az egész péntek délután hangulatát kellemesen meghatározta, hogy a San Francisco-i magyar hagyományőrző huszár regiment két tagja talpig díszben jelen volt és, hogy a Los Angeles-i Kárpátok néptáncegyüttes három tagja fergeteges magyar néptánc műsort adott. A Buena Vista Winery tulajdonosa, a francia illetőségű Jean-Charles Boisset, a helyhez méltó borokat, borkorcsolyákat kínált, valamint egy vonóshármas klasszikus háttézenével egészítette ki a miliőt. A francia tulajdonos szerződtetett egy színész-vállalkozót, George Webbert, aki Haraszthy Ágostont személyesíti meg. A színész-szervezőműsorvezető-protokoll szakember George Webber korabeli ruhákban és kalapban szakasztott mása a grófnak. A „Gróf” jelenléte nagyban meghatározta a három nap sikerét. A pénteki program zárásaként Boisset tulajdonos úr tiszteletére, Zentai Ildikó, a San Francisco-i magyar közösség egyik vezetője, a Haraszthy fesztivál önkéntes magyar szervezője, magyarul elénekelte a francia himnuszt. Szeptember 1-én, a fesztivál .3. napján, Sonoma város központja adott otthont a magyar kulturális offenzívának. A Sonoma-i Városházán együtt lengett az amerikai és a magyar nemzeti lobogó. A szombati programnak, mely délelőtt 11 órától délután 2-ig volt meghirdetve, a város főterének szabadtéri színháza biztosított mindenki számára elérhető - ingyenes - helyet. A San Francisco-i magyar közösség meghatározó személyisége, Maurus atya, a San Francisco-tól délre fekvő Portola Valley-ben működő Magyar Katolikus Misszió vezetője áldotta meg az eseményt, majd felváltva következtek beszédek és előadások. Virtuóz komolyzenei előadást hallhattunk Neszlényi Judith zongoraművésznőtől, szólót énekelt Nelson Anikó, továbbá nagy sikert aratott Horváth Tibor hegedűművész és párja, Elena, aki zongorán kísért és Sapszon Bálint zongoraművész. Kirobbanó sikert hozott a néptánc bemutató, Schachinger Tamás és párja Lívia, valamint kislányuk Lili ámulatba ejtették a közönséget. Végezetül egy fergeteges magyar lakodalmas néptánc tette fel a koronát a fesztivál vitathatatlan sikerére. A háromnapos rendezvénysorozaton végig jelen volt Kálmán László Los Angeles-i főkonzul és Kovács Tamás konzul, külgazdasági szakdiplomata, úgyszintén részt vett dr. Voisin Éva, San Francisco-i magyar tiszteletbeli konzul is. A Tokaj Kereskedőház Zrt. részéről Varga Béla export menedzser és Varga József OTTO'S CÍM: 2320 West Clark Ave., Burbank, CA 91506 Web Site: www.HungarianDeli.com E-mail: info@HungarianDeli.com Telefon: (818)845-0433 Rendelés faxon: (818) 845-8656 30 év óta először Amerikában: PICK Rákóczi, Paprikás és Téli Szalámi! kereskedelmi és marketing vezérigazgató helyettes képviselte a tokaji boróriást az eseményeken. A civil kezdeményezés a pozitív országimázs erősítése mellett újabb alkalmat nyújtott a tokaji boroknak és a Tokaj „brand”-nek az amerikai piacon való bemutatkozásra. A Haraszthy-rendezvénysorozat támogatásából Zentai Ildikó vezetésével kivették részüket a San Franciscóban és a nagyváros környékén élő magyarok is, akik anyagilag is jelentősen hozzájárultak a sikerhez. A Dárdai Zsuzsa vezette magyarországi team pedig művészi és szervezési szempontból is a maximumot hozta ki a lehetőségek adta keretekből. Főkonzulátus Sikerek a paralimpián A paralimpián résztvevő versenyzők, akik valamilyen fogyatékossággal rendelkeznek a sportvilág igazi hősei, akik példát mutatnak az embereknek kitartásból, elhivatottságból és abból, hogy soha nem szabad feladni. A magyar paralimpiai küldöttség első aranyérme a 100 méteres pillangóúszásban Sors Tamás nevéhez fűződik. Pekingi bajnokunk legjobb számában ismét győzött és bár az ausztrál rivális nagyon jött a hajrában, ezúttal nem kellett világcsúcs a sikerhez. Az enyhén értelmi fogyatékosok között érdekelt, háromszoros világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező Pálos Péter nyerte a magyar csapat második aranyérmét a londoni paralimpián, miután a 11-es kategória hétfői fináléjában legyőzte dél-koreai ellenfelét. A magyar küldöttség két aranyérmével már most eredményesebb szereplést könyvelhet el, mint Athénban és Pekingben. origo.hu A világ első paralimpikonja A képen az 1932-es Los Angeles-i olimpia aranyérmes magyar vízilabda csapatát látjuk: Ivády, Bródy, Vértesy, Németh, Homonnai, Keserű és Halassy. Csak a második pillantásra vesszük észre, hogy a sor végén álló 23 éves Halassy Olivér bal lába térd alatt hiányzik. Kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, mindkét sportágban többszörös magyar bajnok. Nem volt még paralimpia, mégis ő a világ első mozgássérült olimpikonja. Amerikában már filmet csináltak volna róla. 103 éve, 1909. július 31-én született Újpesten. Mint sok helyi kisfiú ő is az UTE gyerekcsapatában kezdett focizni, igazi reménységnek tartották. Nyolc éves volt, amikor megpróbált felugrani egy mozgó villamosra, és lecsúszott a lépcsőről. Bal lábát amputálni kellett. Egy évvel később már úszó- és pólóedzésekre járt az UTE uszodájába. Kezdetben nehezen ment neki, de 17 évesen mindenki meglepetésére megnyerte a folyamúszó bajnokságot. Az úszók a entendrei sziget csúcsától a Margitszigeti Atlétikai Centrumig úsztak Olivér 1 óra 4 perc alatt tette meg a 9 kilométeres távot. Úgy győzői , hogy a korábbi bajnok a táv feléig jelentősen vezetett előtte, majd lei aaradt az óriásit sprintelő Halassy mögött. Innentől kezdve mindenki omolyan vette a féllábú sportolót. 19 éves volt, amikor 1928-ban Komjádi Béla beválogatta az amszterdami olimpiai keretbe. Ezüst éremmel tértek ház; Tíz év alatt tíz alkalommal nyert országos pólóbajnokságot az UTE színeiben, úszásban pedig 23 magyar bajnoki aranyat gyűjtött össze, és 12-szer javított hazai csúcsot. Az aranyérmes pólócsapat tagja volt a Los Angeles-i és a berlini olimpián. Legnagyobb sikerét mégsem az olimpiákon aratta, hanem az 1931-es párizsi Európa Bajnokságon. Az EB-n a magyar csapat a belgák ellen játszott, Halassy mindent beleadva küzdötte végig a meccset. Új volt a válogatottban, de neki is köszönhető, hogy a magyarok megvédték európa-bajnoki címüket. A többiek a győzelmet ünnepelték, amikor Olivér szólt, hogy neki mennie kell, még van egy kis dolga. Kezdődött az 1500 méteres gyorsúszás döntője. Ebben a számban a francia Jean Taris és az olasz Paolo Costolli számított favoritnak, mindenki arra számított, hogy a verseny köztük dől el. Végül semmi sem papírforma szerint történt. Nemcsak azért, mert a verseny alatt jégeső zúdult az uszodára, és a bírók alig tudták követni, ki hol tart, hanem azért is, mert a magyar mozgássérült úszó csodát művelt. Halassy minden hossz végén rávert a társaira, de a fordulókat fél lába miatt rosszul vette, így mindig újra behozták. Végül mégis maga mögé utasította a két esélyest, és egy másik olasszal Giuseppe Perentin-nel küzdött az első helyért. Egy métert vert rá, és elhozta az aranyérmet. A teljesen kimerült Halassyt Bárány István úszóbajnok húzta ki a vízből. Járni már mankóval sem tudott, úgy kellett az öltözőbe vinni. Ott cukrozott teát kanalaztak a szájába, amíg magához nem tért. Megköszönte a segítséget, felállt és visszatért a medencéhez, ahol a vízipóló bronzmérkőzés zajlott. A meccset félbe kellett szakítani, ugyanis a közönség csak a fiatal magyar versenyzőre figyelt. Az egész nézőtér zúgott: Halasszi! Halasszi! Végül a zsűri és a bíró is neki tapsoltak. Még hat évig úszott és nyolc évig vízilabdázott, végül 30 évesen visszavonult. Előbb az újpesti Egyesült Izzónál dolgozott, később pedig számtiszt, azaz kontroller lett a városi számvevőségen. Családot alapított, három lánya született. A háború után ő volt egyike azoknak, akik részt vettek az úszósport újjászervezésében. 1946 szeptember 10- én taxival ment az Úszószövetségbe. Egy szovjet járőr leintette őket és kiszállította a taxiból; Fegyvert fogtak rájuk és az autót követelték. Nem tudjuk pontosan mi történt, de a két férfi valószínűleg ellenállt. Tény, hogy a taxit elvitték, néhány nap múlva kerekek nélkül találták meg egy távoli utcában. A taxisofőrt és Halassy Olivért a helyszínen agyonlőtték. 37 éves volt, legkisebb lánya még újszülött. Bár tanúk is voltak, az esetet hivatalosan eltussolták, a sajtó bestiális rablógyilkosságról írt, szovjet katonákról szó sem esett. Ä sportoló családját megfenyegették, hogy hallgassanak a valódi történetről. Mégis mindenki tudta, mi történt. Halassy Olivért, minden idők legeredményesebb mozgássérült sportolóját, ezrek gyászolták, temetésén Hajós Alfréd mondta a gyászbeszédet. . $W/ MAGYAR IMPORT & CSEMEGE ÜZLET Szeptember 7,2012