Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)

2012-07-20 / 29. szám

(Mk6:7-13) Manapság sokan azt gondolják, hogy a szabadság függetlenséget jelent mindenki mástól, még Istentől is. A csak magunkra támaszkodás valójában az önteltség rabszolgasága. Az igazi szabadság teljes függés Istentől! Ne lepjen ez meg bennünket! Ez csak eggyel több ellentmondás, melyek­kel tele van a szentírás. Jézus ezt mondta: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, és mindaz, aki életét adja az én kedvemért és az evangéliumért, megmenti azt.” (Mk8:35) A nyolc boldogságból tudjuk, hogy a szegény, a szomorú, a szelíd és az elnyomott igazából mind áldott! (lásd Mt4:3-12) A mai evangéliumban Urunk így utasítja az apostolokat: „Ne vigye­tek magatokkal semmit az útra a vándorboton kívül - se ételt, se tarisznyát, se pénzt az övetekben!” Mindannyian mezítelenül jöttünk e világra, és egyikünk sem vihet magával semmit, mikor eltávo­zunk! Ám a gazdag, aki bővelkedik e földi élet javaiban, aki másoknak parancsol, könnyen beképzeli, hogy ő csupán sajátmagától függ. Sőt úgy tűnik, hogy még az isteni gondviselésre sincs szüksége. Megmenekül számos olyan bajtól, mely a szegény embert éri, gyakran egyre több gazdagságot halmozva fel a szegény ember kárára! A gazdag elfelejti, hogy minden lélegzetvétele Isten ajándéka. Ha Isten egy pillanatra is megfeled­keznék róla, eltűnnék a valóságból és az emlékezetünkből is. Ennyire törékenyek vagyunk mi halandók. Az ember ereje és hatalma csak beképzelés! Az ember akarata éppen ilyen látszólagos. Mikor Isten ellenségei úgy gondolják, hogy végre meghiú­sították az Ő akaratát, éppen akkor teljesítik azt a legtökéletesebben- méghozzá a legszolgaibb módon- anélkül, hogy felfognák, mit is tesznek valójában! Az élet színművét egyedül Isten írja. Mi többiek csak szereplők vagyunk. Egyikünk királyfit játszik, másikunk koldust. A kiosztott szerep látszólagos értéke mit sem számít, hiszen a koldus is kön­nyen lehet a főszereplő! Mikor az élet színpadján lehull a függöny, és levetjük a szerepünkhöz illő jelmezt, a megítélésünk egyedül a játékunk alapján történik, nem a szerep-osztáson. A gonosz ember a kedve szerint átírhatja minden jelenetét. Az isteni tízparancsolat nem korlátozza őt! Többé nem függ Isten törvényétől. Ám még a jók is próbálnak szabadulni Isten szerető gondviselése alól. Ezért utasította Jézus az apostolokat, hogy a hithirdető útjaikra ne vigy­enek magukkal enni-innivalót. Ha Isten dolgában tevékenykednek, akkor maga Isten ad meg minden szükségest annak végrehajtásához. Aki jó zenész akar lenni, annak nem elég a jó szándéka, hanem zenélnie is kell. Hasonlóképpen, ha igazán szabadok akarunk lenni, akkor le kell mondanunk mindarról az életünkben, ami a magunkra ha­gyatkozásra kényszerítene! Amen! Templombúcsúnkat, Szt. István király ünnepét augusztus 19-én ünnepeljük körmenettel, szentmi­sével, finom ebéddel és műsorral. Kérjük, jegyezze elő a dátumot! ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 Fax: (909)946-3713 Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 527-4191 Segédlelkész NT. DR. LÁNYI GÁBOR E-mail: revsand@aol.com revszabo@gmail.com gaborlanyi@yahoo.com Főgondnok: PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Rendezvények, ebédek, zenés programok a hónap végén. Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek bérelhetők olcsó áron Sok fajta elképzelés él bennünk arról, hogy milyen is lesz majd a mennyek országa. Elképzeléseink sokszor homályosak, bizonyta­lanok. Sok kérdés van bennünk vele kapcso­latosan például, hogy pontosan mi is mi vár bennünket odaát? Találkozunk-e majd elhunyt szeretteinkkel? Milyen is a mennyek országa? Mégis néhány dolgot biztosan előre tud­hatunk félőle. Az egyik ilyen dolog az, amit ez a példázat is egyértelműen tisztáz számunkra, hogy a mennyek országa örömünnep, a meny­­nyek országa egy lakodalomhoz hasonló. Egy ünnephez, amelyen mindenki átadja magát az örömnek, elfelejti a hétköznapok gondját, bánatát és öröme nem csak ideig-óráig tartó, reggel tovatűnő öröm lesz ez, hanem ennek az ünnepnek soha nem lesz vége. Erre az ünnepre pedig mi is hivatalosak vagyunk. És ehhez a meghíváshoz kapcsoló­dik ennek a példázatnak a legmeghökkentőbb fordulata. A király miután mindent gondosan előkészített, elküldi a szolgáját a vendégekért, akik Jézus korának szokásai szerint már egy előzetes meghívást kaptak, akik akkor már meg is ígérték hogy eljönnek, de most amikor a király a terített asztalokhoz hívná őket mentegetőznek, kimentést kérnek. Földet vettem, azt akarom megnézni. Ökröket vettem, azokat szeretném kipróbálni. Megházasodtam a feleségemmel szeretnék most foglalkozni. A meghívottak, a hivatalosak nem jönnek el. Talán mi is úgy érezzük, hogy a tulaj­donaink, a munkánk, a szeretteink miatt nem tudunk eleget Isten országával foglalkozni. Nincs elég időnk, fáradtak vagyunk, annyi minden mellett nem érünk még erre is rá. Pedig éppen ezekhez kaphatnánk erőt ha Isten hívásának engednénk, mert ő nemcsak így hív: „Jöjjetek, mert már minden készen van!”, hanem így is „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Tulajdon, munka és szerettek; nem kellene, hogy ezek elválasszanak Istentől, hanem éppen ezekhez kaphatunk újra és újra megújult erőt, ha engedünk Isten hívásának és az Ő országának vendégei leszünk. Mert az az öröm és boldog­ság, ami az Isten országához tartozásunk tuda­tából származhat nemcsak átformálhatja tulaj­donunkhoz való viszonyunkat, hanem megújult kedvet adhat a munkánkhoz, segítséget ahhoz, hogy türelemmel és szeretettel forduljunk sze­retteink felé. „Boldog, az aki Isten országának vendége” - summázódik ebben a mondatban ez a példázat. Boldogság az, amelyet számunkra ez a meghívás tartogat. Boldogságtól fosztjuk meg magunkat ha nem engedünk neki. Bol­dogság részese lesz, aki enged Isten hívásának. Boldogságé, amely azokra a területekre is kiter­jedhetne, amelyeket éppen kifogásként hoztunk föl: tulajdon, munka, szeretteink felé, életünk minden területére. Éljünk hát ezzel a nagy lehetőséggel, hallgassunk Isten hívó szavára, hogy lehessünk már most Isten országának a vendégei, ame­lynek jövendőbeli öröme jobbá, szebbé teheti evilági életünket is. (Lk 14,15-24) Betegeink: Bondor Vilmos, Bodnár Éva, Holló Imre, Bodrogi Gyula, Püsök József, Cserhalmi István, Riddle Mária, Hódossy Benő és Nelly, Hargittay Béla, Harmath Edina, Tóth Marika. Imádkozzunk gyógyulásukért. Augusztus 19. Szent István Nap, ebéd, zenés műsor Szeptember 23. Hagyományos Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zenés műsor Október 28. Októberi emlékezések 1956- ra. Ebéd, ünnepi műsor November 10. Harangszó Benefit Bál, vacsora, zenés műsor December 16. Ontarioi Karácsony, gyer­mekek műsora, ebéd, Kántálás December 25. Karácsonyi úrvacsorái istentisztelet December 31. Ontarioi Szilveszter SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal. Legközelebbi istentisztelet augusztus 5-én vasárnap d.u. 3:30-kor. SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA jakabffyzsolt@gmail.com Főgondnok, orgonista: BALOGH TAMÁS Egyházi honlap: www.sfvmre.org Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Istentiszteletek előtt 10 órától dicsőítés a templomban. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Szerda este 8 órakor: kóruspróba. A Kodály Kórusba szeretettel várunk jelentkezőket! (A Kórus jelenleg nyári szünetet tart. Legközelebb szeptember-októberben lesz próba) Minden pénteken este 7 órakor bibliaóra. (alkalmanként elmarad - az érdeklődők kérjük hívják a lelkészi hivatalt) Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház tele­fonszámán vagy honlapunkon lehet. Imacsoportunk minden pénteken este és általában a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, ákiknek imakérésük van. Imakéréseket tele­fonon és e-mailon is fogadunk. Heti híreink Lelkipásztorunk távollétében egyhá­zunknál igét hirdetett Nt. Hunter Vadász János. A SZEM Máté ev. 6:22 23 22. A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested is világos lesz. 23. Ha tehát a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő vilá­gosság sötétség: mekkora akkor a sötétség. Felolvasott igénkben az Úr Jézus Krisztus lámpáshoz hasonlítja a szemet. Lukács evangélista szerint az Úr Jézus Krisztus őszinte világos szemről és gonosz sötét szemről beszél. A lámpásnak, a szemnek tisztának kell lenni ahhoz hogy tisztán lásson, a piszkos, kormos lámpa nem enged tisztán látni. Az a szem, amelyet az előítélet, az irigység, a rágalom, a beképzeltség elvakít, nem képes tisztán látni. Az a szem, amely tiszta, szeretet­tel és nem ítélettel nézi a felebarátot, a tiszta szem meglátja mások szükségét és segítséget ad a nélkülözőnek, a tiszta szem meglátja a jót másokban is, értékeli a felebarátot, a tiszta, őszinte szem tiszta érzéseknek tolmácsolója. Kedves olvasóm, tiszta-e a te szemed? Őszinte-e a te szemed? Bele tudsz nézni mások szemébe szeretettel, vigasztalólag, megértőleg... vagy van valami takargatni valód? Szégyenled jelen állapotod, a múltad, talán Jézus Krisztus tagadóvá, közömbössé vált életed. Az Úr Jézus Krisztus a szemedbe kíván nézni épp úgy, mint Péternek, aki a főpap udvarán, a tűz mellett háromszor megtagadta mesterét. Lukács 22:61. És hátra fordulván az Úr Jézus Krisztus tekinte Péterre és megemlékezék Péter az Úr Jézus Krisztus szaváról, amint neki mondta: mielőtt a kakas szól, háromszor meg­tagadsz engem. Lukács 22:62. És kimenvén Páter keser­vesen síra. Tüdőm, Péter soha nem felejtette el az Úr Jézus Krisztus tekintetét. Péter elesett, de fel tudott állni, mert szeme találkozott az Úr Jézus Krisztuséval. Kedves olvasóm, az Úr Jézus Krisztus a te szemedbe is bele akar nézni a bűnbocsánat helyre állító tekintetével. Lehet, hogy a bűnbánat könnyeire van . szükséged, hogy szemed újra tiszta legyen. Ha életed boldogtalan, bűnökkel teljes, céltalan, nézz fel az Úr Jézus Krisztusra, aki tekintetével keres téged, aki tisztává akarja tenni szemeidet. Ámen. Adományok ezen a héten: $224 név nélkül, $140 Kallós Zoltántól a székekre. Hálásan köszönjük vendég lelkipász­torunknak, Nt. Hunter Vadász Jánosnak a szolgálatot. Imádkozunk a betegekért, imacsoportunk szeretettel várja az imakéréseket. Rendkívüli gyűjtési akciót kezdemé­nyezünk a Bethlen terem székeinek javítása érdekében. Kérjük azokat, akiket a Lélek indít, segítsenek mielőbb megvalósítani e tervet. Aki, erre a célra szeretne adakozni, kérjük adományára írja rá: „Szék”. Köszönjük! Lelkipásztorunk az elkövetkező hetekben nem lesz itthon. A vasárnapi istentiszteletek a megszokott időben, a következő beszolgáló lelkésztestvérek vezetésével lesznek megtartva: Július 22, Nt. Danyi István Július 29, Nt. Hunter Vadász János Augusztus 5, Nt. Fodor István (Budapest) Augusztus 12, Nt. Dr. Lányi Gábor Augusztus 19, Nt. Fodor István (Budapest) Lelkészi sürgősség esetén Nt. Nagy Bálint hívandó: (323) 930-0807. Az ebéd és minden más a megszokott módon zajlik majd. Augusztus 26-án, Új kenyér ünnepi, úrvacsorás, kétnyelvű istentisztelet. Szeptember 15, szombat, este 7 órakor. Szüreti Benefit Bál. Védnökök jelentkezését várjuk! Kérjük az időpontokat figyelembe venni. Köszönjük! A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honla­punkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Az Ur legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: TÓTH VIKTOR (310) 793-2963 revtoth@gmail.com Orgonisták: Csaba Péter, Maxim András ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor ^ www.elsoegyhazla.org Egyházunkhoz a 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál fordul­jon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. sarok balra a York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisz­telet minden vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alap­ján, különböző Igehirdetésekkel. (Efézus 6:14) „felöltözvén az igazságnak mellvasába.” Isten kegyelemből igazit meg minket. Ez nem csak azt jelenti, hogy megiga­­zulttá vállunk előtte, de egyben arra is képessé tesz minket, hogy igazság­ban járjunk (olyan dolgokat tegyünk amiket „igaz cselekedeteknek” nevez a Biblia). Ezért még akkor sem kérkedhetünk, amikor jó dolgokat teszünk, hiszen ez is csak Isten kegyelmének a megnyilvánulása az életünkön keresztül. Vizsgáljuk meg tehát a Biblia alapján, hogy mit lehet tenni az „igazsággal” amit ajándékba kaptunk! Az igazságot be lehet tölteni (Máté 3: 15). Az igazságot „szom­­júhozni” kell (Máté 5: 6) „Áldottak akik szenvednek az igazságért,” olvassuk a Hegyi Beszédben. Még itt Amerikában is megtapasztalhatjuk, hogy üldözzenek minket a hitünkért, ezért egyre kevésbe „divat” bátran felvállalni a hitet a kijelentet igazságokban (Máté 5: 10). Az igazságot keresni kell (Máté 6: 33). Az igazság nem egy „dolog” vagy „információ.” Az igazság nem egy statikus állapot, amibe belekerül az ember, hanem egy út amin jár (Máté 21: 32, 1 Timóteus 6: 11 és 2 Timó­­teus 2: 22). Ehhez tartozik, hogy az igazság cselekedetekben nyilvánul meg. Ez nem azt jelenti, hogy az igazság egyenlő a cselekedettel. Maga az igazság több mint a cseleke­detek, és maguk a cselekedetek nem hordozzák magukban az igazságot. A cselekedetek jelenléte önmagukban nem bizonyítékai az igazságnak (ezt példázza a „gazdag ifjú” este a Máté 19-ben). De „az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, a kik békességesen munkálkodnak” (Cselekedetek 10: 35 Filipi 1: 11, Jakab 3: 18). Az igazságnak lehet ellenállni és az ellenségévé válni. Elimás esetében is világosan látszik a különbség az „igazság” és az azt követő cselekedetek mögött. Elimás nem a cselekedetekre reagált, hanem az igazságra, amit Pál hirdetett. A hittől próbálta elfordítani Sergiust úgy, hogy az igazságot kérdőjelezte meg. (Cselekedetek 13: 8-10). Az igazságnak lehet szolgálni úgy, hogy engedelmeskedünk neki (Róma 6: 18 és 10:3 lásd még: 2 Kor. 3: 9). Az igazságot lehet szeretni. Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy a „szeretet” a Bibliában nem egy fajta érzelmi állapot, hanem sokkal inkább egy elhatározáson alapuló cselekvési mód (magatartás). A bibliai (isteni) szeretet mindig cselekedetekben nyil­vánul meg (Zsidó 1: 9). (Az igehirdetések honlapunkon: www.elsoegyhazla.org, meghall­gathatóak) Közelgő események: Augusztus 19-én rendezzük következő Családi vasárnapunkat, amelynek keretében BBQ-ra és magyar házikolbász kóstolóra kerül sor. Family Sunday. BBQ tentatively at Tünde Garai’s house after church. Watch the Bulletin for details. Augusztus 26: Új kenyér ünnepe (Úrvacsora). HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323)930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754 Lelkipásztorunk juliusl3-tól július 22-ig Calgary-ban a Nyugati Parti Cserkészek táborban végzi a tábori lelkipásztori szolgálatot. A mai vasárnap Dr. Szabó Ildikó hirdette a következő üzenetet a 139. zsoltár 17-24 ige alapján. Isten mindentudóságáról és min­denütt jelenvalóságáról szólt a tanítás Dávid király tanúbizonysága szerint, vagyis arról, hogy semmi sincs elrejtve a Mindenható előtt. A zsoltár szerzője kéri Istent, nézzen bele a szíve legmé­lyébe, tárja fel előtte a még számára ismeretlen titkokat, legrejtettebb gondolatokat, vágyakat, azért, hogy ami sötét és gyűlöletes, arra derüljön fény, lehessen rajta változtatni. Mi hétköznapi emberek ugyanígy telve vagyunk bűnös kívánságokkal, titkos vágyakkal, gyakran vívódunk, sokat tépelődünk, mert szeretnénk elérni mindent ezen a világon, ami gyarló lelkűnkben megfogan. Isten azonban fékezi önző elképzeléseinket egy esetleges kudarccal, váratlan csapás­sal, talán más módon parancsol meg­álljt elbizakodott ambícióinknak. Szent kegyelme bevilágít szívünk mélysé­geibe, s a zavaros, kuszán burjánzó emberi vágyakat kibogozza, majd újra rendet, tisztaságot teremt. Mi pedig, lehetőségeinkhez mérten, próbáljuk, ha lehet, fékezni túlzott kívánságain­kat, úgy ahogy azt a 10. parancsolat előírja: ne kívánjuk más semmiféle tulajdonát (házát, feleségét, szolgáit, háziállatait), azaz hívő emberekként változzunk meg. Szülessünk teljesen újjá a Szent Lélek által, megszabadulva az irigységtől, kigyógyulva a rejtett bűnökből, szenvedélyekből. Pál Apos­tol szerint, “aki a Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” Köszönjük Isten­nek az újjászületés és új élet teremtő erejét, egyéni megtisztulásunkat, az újrakezdés lehetőségét, a szeretetteljes Krisztusi természet példamutatását hívő életünkben. Köszönjük Dr. Szabó Ildikónak igehirdetési szolgálatát. Jövő Vasárnap, július 22-én ismét Dr. Szabó Ildikó fogja hirdetni az igét. Imádkozzunk betegeinkért, valamint a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, csa­ládtagokért és magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt Dolinszky Terikének, Tokay Mar­gónak és Lassan Györgynek. Imádkoztunk Patkós Ilonka test­véréért Ludman Mihályért, aki a napokban esett át egy operáción Deb­recenben. Köszöntjük gyülekezetünkben Nagy Erika orgonistánkat, aki szüleit látogatta meg Magyarországon, és édesanyát ápolta a műtétje után. Jó' egészséget és teljes felépülést kívánunk az édes­anyának. A júliusi születésnaposokat Nt. Nagy Bálintot, Patkós Ilonkát, Józsa Károlyt és Patócs Pált ünnepi ebéddel köszöntsük július 29-én. Adományok: Isten dicsőségére Török Edit $30 dollárt, Fias János és Mária $250 dollárt adományoztak. Kolozsvári Mária férje halálának emlékére $50 dollárt adományozott. Köszönjük szépen az adomá­nyokat. Augusztus 19. Úrvacsora újke­nyérre. Október 28. Reformáció ünnepe, Úrvacsorás istentisztelet. December 2. Advent első vasár­napja. Úrvacsorás istentisztelet. December 25. Karácsony első napja. Úrvacsorás istentisztelet. Július 20, 2012 | r SZENT ISTVÁN > RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM saintsteptaencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről nyugatra M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig.

Next

/
Thumbnails
Contents