Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)

2012-12-14 / 48-49. szám

Barátainak és pácienseinek kellemes KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és eredményes Ú] ESZTENDŐT kíván Dr. RÁCZ TIBOR fogorvos, Kati és Natalie 12926 Riverside Drive, Suite „D” Sherman Oaks, CA 91423 (818) 784-5889 Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikeres, boldog Újévet kíván DR. EVA E. VOISIN Attorney at Law Honorary Consul General of Hungary in San Francisco, California Founder & President, Hungarian American Chamber of Commerce in the U.S., Inc. since 1991 Direct 650-573-7351 * Cell: 650-440-0095 2000 Alameda de las Pulgas, Ste. 250 San Mateo, CA 94403 evoisin@ix. netcom. com Kellemes KARÁCSONYI ÜNNEPEKET (ff . ti b t és Boldog ÚJÉVÉT kíván minden kedves páciensének ^ és a Hírlap olvasóinak Dr. PINTER ADRIENNE Vt Fogszakorvos 10727 White Oak Ave. *201 Granada Hills, CA 91344 Telefon: (818)368-8994 Korábbi, újkeletű és leendő barátainknak (vagyis a Hírlap valamennyi olvasójának) meghitt KARÁCSONYT és boldog ÚJ ESZTENDŐT kívánunk: FÖLDES TAMAS és ÉVA (BoCcfop karácsonyi ünnepeket! A Szeretet Ünnepe alkalmából, üdvözlöm Los Angeles színházlátogató közönségét és barátaimat. Az új évre kitartást, békét, bőséget és összefogást kívánok az összmagyarságnak! Óss Enikő a Thália Stúdió igazgatónője. Fekete István: Karácsony éjjel A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyó karimája némán hajlongott a repedezett ge­rendán és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna. Az ablakok arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha va­laki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az aszt­alra könyököltek volna. Ekkor megpendült egy húr a kemence mellett. Az öreg Tallér rátette kezét a cimbalomra, mert véletlenül ütötte meg a húrt, de a lágy zendülés már szétszállt a szobában, megsimogatta a falakat, lengett a levegőben, aztán vissza­hullt a cimbalomra, mint fészekre a madár. Zimányi felemelte fejét. A homályban nem látta az öreg ci­gányt, de érezte, hogy nézi. Töltött magának.- Van poharad, Tallér? Hát ak­kor tartsd ide. Ittak. A lámpa hunyorgott s a cigány visszaült a sötétbe.- Hajajaj!- Mért sóhajtozol, Tallér?- Csak úgy sóhajtozok, ins­­tállom. Minek örüljek? Elmúlik minden.- Elmúlik, Tallér. De ezt úgyis tudjuk. Muzsikálj!-Ma?- Ma. Csak úgy magunknak. A kocsmáros benézett az ajtón, megtöltötte az üveget, aztán ki­ment. A cimbalom halkan beszél­getni kezdett. Akadozva, mintha emlékeiben keresgetne. Néha felkiáltott, néha megjajdult, aztán csak dúdolgatott, mint a pusztán kaszáló szél. Zimányi elnézett valahová, fehér haja puhán simult halántékához és arra gondolt, mi lesz, ha egyszer elhallgat a cim­balom, elalszik a lámpa és elalszik minden... Úgy érezte, jó lesz. Megbékélve bólintott. Hát alszunk, no. Az öreg cigány aszott, fekete kezét a cim­balomra tette, s az ajtóra nézett.- Jár kint valaki? A kilincs bólintott, az ajtó óva­tosan kinyílt. Egy ember jött be, aztán egy asszony. Vállukon hó.- Jó estét.- Jó estét -bólintott Zimányi­­esik?- Esik.- Hová?- Palánkra. Oda várnak ben­nünket, karácsonyra. Persze, karácsony van. Régi karácsonyok villantak fel Zimányi emlékei között, de aztán hamar elhamvadtak, elfáradtak... A kocsmáros odaállt a ván­dorok elé.- Mi kellene?- Csak pihennénk, ha szabad. Az asszony fáradtan felnézett.- Kenyeret kérnénk. Pénzért. Zimányi megfogta a kocs­máros kabátját.- Adjon szalonnát is... kará­csony van. Gondolkodó csend lett. A ván­dorok előtt egy kis vörös mókus ült az asztalon és a kenyérhéjat eszegette. Okos, fekete szemével körülnézett.- Szelíd?- Mint a gyerek. Csak meg­szorítani nem szabad, mert akkor harap. Zimányi felkelt, nehézkesen odament az asztalhoz és meg­simogatta a mókust. A kis állat megszagolta Zimányi kezét, aztán végigfutott a karján és bekukkan­tott a zsebébe.- Az én zsebemet ki szokta forgatni - mondta a vándor - múlt­kor megrágta a pipámat, azt nem szeretem... meg hát üres is...- Nem adja el?- El nem adom, csak úgy odaa­dom. Jobb dolga lesz... Zimányi pénzt tett az asztalra.- Egyedül vagyok... eljátszoga­tok vele... ez lesz az én karácso­nyom... Diót hozatott a kocsmárossal s a mókus észre sem vette, amikor gazdái elköszöntek. Zimányi kucs­máját a mókus mellé tette, hátha elálmosodik.-Hozass még egy üveggel, Tallér, diót is. A mókus megszagolta a bort s a diót a kucsmába hordta. A cimbalom halkan zen­gett. Künn hullott a hó, nyári kórószálak álltak az utak mel­lett, valahol messze csengett egy szánkó, varjak aludtak a jegenyéken, a hidak alatt susogott a víz, mintha mesét mondana az öreg hídlábnak. Zimányi hazaindult. Zsebre rakta a diót és a mókust is.- Ehetsz útközben is, ha akarsz. Lassan lépegetett hazafelé. Az út, mint a bársony. Botja nem koppant, arcára hópehely esett. A falu végén kis erdő s az erdőn túl Zimányi háza. Jó lenne, ha várakozó lámpás intene belőle, de nincs már senkije. Nem nagy a hó, mégis nehéz a járás, az erdő fái között álmos köd ül. Megállt, botjával a hóra ütött.- Milyen puha, akár a párna. Hideg sincs. Azzal leültek az árok mellett. Megcsörrentek a diók, a mókus kiugrott a zsebbő és felszaladt az öregember vállára.- Ne csiklandozz, te, csak egy kicsit pihenek. A mókus leugrott a földre. A hónak szabadság szaga volt. Az erdei csend susogni kezdett s az ágak ugrásra ingerelték. Az árokparton bodzafa állt és ijedten ébredt fel, amikor a mókus végig­szaladt rajta.- Mit akarsz?- Szállást keresek. Az ember elaludt és én elszöktem... nem tudod hol találnék szállást?- Eredj a Bükkhöz. A mókus átlendült az öreg bükk alsó ágára.- Azt mondta a Bodza, hogy te adsz nekem szállást.- Nem adok. Nincs, de ha lenne se adnék.- Majd ad más. De nem adott a Kőris se, a Cser se. A Vadcseresznye csak a fejét ingatta, a Nyír pedig még fiatal vesszőit is megsuhogtatta. Csak az öreg Tölgy mondta meg kereken.- Nem szabad! Ne kérdezd, miért, nem szabad. Különben magam sem tudom mért, menj, ahonnan jöttél. Zimányi ekkor már mélyen aludt az árokparton. Azt álmodta, hogy egy hideg kéz nyúl a kabátja alá, de nem a pénztárcáját, a szívét keresi. Arca sárga lett, feje előrebukott a kínban, hogy megmozduljon, de nem tudott. A kis mókus ekkor ért oda. Felugrott az öregember vállára és lerázta magáról a havat, az öreg nyakába. Erre már felébredt Zimányi. Mélyet lélegzett, aztán tánto­rogva felállt. De mi ez a hideg a nyakánál? Odanyúlt és eszébe jutott a mókus.- Hát te ébresztettél fel, te? Bizony jó, hogy felébresztettél... Megkereste botját és lassan lépegetve elindult hazafelé. Zsebében megzörrentek a diók s amikor otthon meggyújtotta a lámpát, körülvették a régi bútorok. A mókus az ágy karfájára ugrott, leült elgondolkodva, mert ő sem tudta, hogy mért nem kapott szállást a fáktól. Nem tudta, hogy Zimányinak szíve és zsebe mindig nyitva volt szegénynek, vándor­nak, mindenkinek s az ilyen em­bernek nem lehet elhagyatottan, árokparton meghalni. Nézte egymást ember és mókus. A kályhában halkan dúdolt a szél, a felhőket elkergette, aztán nagy csend ás nagy békesség lett kint és bent. Aludt az öregember és aludt a kis mókus karácsony éjszakáján. A Bloomingtoni Magyar Klub VEZETOSECE nevében Boldog Karácsonyi Ünnepeket és szerencsés Újévet kíván a Klub barátainak és pártolóinak Lampért Sándor és Kati 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 (951) 769-6080 Nagy szeretettel kíván meghitt, békés KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és dús, vidám, boldog ÚJÉVET barátainak és ismerőseinek, valamint a Hírlap olvasóinak Magyarországról STIGLITZ ERZSÉBET Kerna" _______________________________________________________ December 14,2012

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents