Amerikai Magyar Hírlap, 2011 (23. évfolyam, 13-49. szám)

2011-04-22 / 16. szám

Emeletes foszlós kalács Hozzávalók: 50 dkg liszt. 10 dkg porcukor, 1/2 kiskanál só, 10 dkg vaj, 2,5 dl tej, kb. 1/2 kiskanál cukor (az élesztő felfuttatásához), 2,5 dkg élesztő, 2 tojássárgája, 1 egész tojás a megkenéshez, tetszés szerint vágott mandula és dió, rumba áztatott mazsola, olaj a tepsi megkenéséhez, esetleg kevés olvasztott vaj a kész kalács megkenéséhez Elkészítés: A lisztet egy nagyobb tálba szitáljuk, összekever­jük a porcukorral és a sóval. A vajat összevágjuk, hagyjuk enyhén megolvadni (én mikroba is szoktam tenni). Közben a tejet langyosra melegítjük, elkeverünk benne kb. fél kiskanál cukrot, ebben felfuttatjuk az élesztőt, majd a liszt közepébe öntjük, hozzáadjuk a 2 tojássárgáját és az olvadt vajat, kidagasztjuk. Ha már nem tapad a kezünkhöz (én kézzel szeretek dagasztani), kevés lisztet hintünk a tetejére, a tálat egy konyharuhával letakarjuk, és meleg helyen hagyjuk kb. 1 órán keresztül kelni. Akkor ha akarjuk, beledolgozhatjuk a mazsolát, a diót és a mandulát, és hagyjuk újra kb. 20 percig dagadni. Ha megkelt, lisztezett deszkára öntjük, és 9 kis cipóba osztjuk. A cipókat kézzel hengerekké nyújtjuk, hogy aztán befonhassuk: az alsó réteget négyből, a középsőt háromból fonjuk, a tetejére kettőből sodrunk copfot (lásd a mellékelt képeket). Miután a fonatokat egymásra helyeztük a megolajozott tepsin, fog­­piszkálóval rögzíthetjük őket, nehogy lecsússzanak egymásról, mialatt a sütőben még kelnek. A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Sütés előtt a kalácsot megkenjük 1 felvert tojással. 220 fokon sütjük 10 percig, aztán 160 fokon kb. 30 percig. Ha kivettük, még vékonyan megkenhetjük olvadt vajjal. mindmegette.hu A húsvéti tojáslikőrt most kell elkészíteni Kínáljhat saját készítésű tojáslikőrt vendégeinek Vigyázat: az ízek összeérése érdekében a parti előtt legalább 8 nappal el kell készíteni! Hozzávalók: 7 deci tej, 1 deci tejszín, 80 dkg cukor (+ 1 cs. vaní­liás cukor is mehet bele), 8 tojás sárgája, 2 deci édes fehérbor, 2 deci rum, fűszer gyanánt igazi vanília. Elkészítés: A tejet 40 deka cukorral felforraljuk, néhány percig kis lángon főzzük a vanília kikapargatott belsejével, kevergetés mellett, aztán levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni. A tojássárgákat és a maradék cukrot robotgéppel krémesre kever­jük. Ha a tej már langyos, kis adagonként a tojáskrémhez adjuk, így hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor már hideg, akkor keverjük hozzá a rumot és a bort, nehogy elszánjon a kis desszert ereje. Alapos keverés után, ha a habja már leapadt, lehet üvegekbe töltögetni. Végül a palackokat légmentesen lezárva hűvös, sötét helyen érleljük a likőrt, időnként meg-megrázogatva. Legalább 8 nap kell, hogy az ízek megfelelően összeérjenek, eletforma.hu SKYNET TRAVEL MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legolcsóbb árakért BUDAPESTRE, Bécsbe, Kolozsvárra és bárhova a világon HÍVJANAK MINKET! HAWAII - MEXICO - TAHITI HOTEL ÉS AUTÓBÉRLÉS Tel: (310) 300-4000 Fax: (310) 300-4005 1500 Reeves St, Los Angeles, CA 90035 INTERNATIONAL MEAT & DELI Telefon: (714) 539-6334, Fax: (714) 539-6226 Magyar hentesáru üzlet Orange Countyban! Füstölt kolbász, sonka, oldalas, abált szalonna, disznósajt, hurka, kolbász, felvágottak, kenőmájas, szalonna, téli és paprikás szalámi, savanyúságok, lekvárok, kompotok, fűszerek, ízesítők, tészták, vegeta, gesztenyepüré. Megérkezett a PICK SZALÁMI és a HERO gesztenyepüré!!! Saját termékek, olcsó árak! Friss töpörtyű és házi zsír! Nyitva: kedd-péntek 10-től 7-ig, szombaton 10-tőI 5-ig (vasárnap és hétfőn zárva) Cím: 10382 Stanford Avenue, Unit F, Garden Grove, CA 92840. www.intlmeatsanddeli.com Szereti a SZILVÁSGOMBÓCOT? Rendelje meg a Duna Csárdában! DOBOSTORTA $5 árengedménnyel csak a Hírlap előfizetőinek! Hatjai Coach 7rávet NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon, ha ott 10 vagy 15 éves munka­­viszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult. Dr. Kemenes Éva ÜGYVÉD 1136 Budapest Holtán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897 E-mail cím: drkemenes.eva@chello.hu EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezeték­szerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494 Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától zenét Bodrogi Gyula szolgál­tatja, közreműködik Csige Péter, énekel: Dóra Lívia és Semegi János The Southern California American-Hungarian Club, Inc. cordially invites you, your family & friends to their monthly Dinner/Dances Május 1. Sunday Noon Anyák napi bál Mothers Day Dinner Dance Május 21. Saturday 6 PM Benefit bál Dinner Dance Június 5. Sunday Noon Apák napi bál Fathers Day Dinner Dance Június 19. Taggyűlés, ebéd - Meeting Lunch A magyar utasaink szolgálatában MAGYAR UTAZÁSI IRODA 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362 AJÁNLATAINK: Mielőtt megvennék jegyüket az interneten Hívják irodánkat 10-ből 9 ALKALOMMAL AJÁNLATOT TUDUNK ADNI Hívják ÉRSEKI EMŐKÉT Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Skype: emoke.erseki Fax:310-317-7170 E-mail: emoke@hungariantravel.com Keressen minket az Interneten: ESTA link http: //www. hungariantravel. com r A U.S. dollár közép-árfolyama 2011. április 19-én 185.24 Az Euro árfolyama: 265.95 Heti naptár 2011. ÁPRILIS Óvja egészségét - ne dohányozzon! Óvja egészségét - ne dohányozzon! NAPONTA ebédre és vacsorára Vacsorához, hétvégére kérjük időben foglalja le asztalát! (323) 962-6434 DUNA eSARDA Magyar Étterem 5820 Melrose Avenue, Los Angeles, CA 90038 (Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről) KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK Borjú Bécsi, Gulyásleves, Rakott KrumpIL Töltött Káposzta, Szilvás Gombóc Vasárnap délben ^ PEZSŐQS BRUNCHgr KALIFORNIAI ÉS MAGYAJklKMOK naponta friss kenyér és péksütet^^^^^ választékkal Házhoz szállítás lehetsóöeyáéi^beszélés alapján CATERING MINlÄfALKALOMRA! _________ RendezvénVb^ebonyoIítása__________ 24 Vasárnap György Húsvét Easter 25 Hétfő Márk Húsvét 26 Kedd Ervin 27 Szerda Zita Marianna 28 Csütörtök Valéria 29 Péntek Péter 30 Szombat Katalin . Kitti , Április 22,2011

Next

/
Thumbnails
Contents