Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)
2010-05-07 / 18. szám
„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25,35-36) “Ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” 1. János 3:18 KALIFORNIAI MAGYAR REFORMÁTUS ÖNKÉNTES NAP 2010. május 21-22. Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház segítő akciója, bekapcsolódva a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálatának programjába. MOZDULJ ! SEGÍTS ! SZERESS ! Kedves Testvérek! A Magyar Református Szeretetszolgálat 2010. május 21-én és 22-én rendezi meg Szeretethíd elnevezésű önkéntes programját Magyarországon. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa javaslata alapján a Szeretethíd program a magyar református egységet létrehívó Alkotmányozó Zsinat évfordulójának egyik hivatalos rendezvénye lesz ettől az évtől kezdve. Az immár az egész magyar reformátusságra kiterjedő segítségnyújtó akció második alkalommal kerül megszervezésre, a tavalyi rendezvény több ezer embert mozgatott meg országszerte. Az idén bekapcsolódunk mi is, mint tengeren túli közösségek. Közös szolgálatra hívjuk egyházunk és magyarságunk tagjait, hogy itt Amerikában, a tengeren túl is tehessünk embertársainkért, magyar testvéreinkért és környezetünkért a „Szeretethíd” program napjaiban. Pünkösd üzenetét megfogadva menjünk ki a világba és Isten dicsőségét hirdessük mindenfelé szolgálatunkkal! Jelentkezőket várunk, akik ezen a két napon segítségre váró személyeknek az életébe egy kis szeretetet vihetnek. Kedveskedni szeretnénk azoknak, akik igényelnék a segítséget, amelyet nem csak ezen a két napon de később is megtehetünk majd bármikor. Szeretnénk meglátogatni idős személyeket, egyedül élőket, betegeket otthon, kórházban vagy öregotthonban. Szeretnénk vinni egy tál ételt, süteményt egy kis üdítő italt. Ha szükséges kitakarítunk, bevásárolunk, vagy bármiben segítünk igény szerint. Mindent nagy szeretettel és gondoskodással akarunk megtenni, mert ebben a nagyon kemény és változó világunkban a szeretet a legnagyobb kincs, amire mindnyájunknak a legnagyobb szükségünk van, amit csak a másik embertől tudunk megkapni. Készek vagyunk mozdulni, hogy segíthessünk szeretetből. Az akciót nemcsak református testvéreink számára szervezzük, bárki bekapcsolódhat és bárki igényelheti segítségünket. Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház kezdeményezéséhez más egyházak tagjainak csatlakozását is szívesen fogadjuk, ezáltal a segítséget nagyobb területen gyakorolhatjuk. Várjuk azok jelentkezését, akik tudnak segíteni- cselekedetekben megtapasztalva, hogy jobb adni, mint kapni. Várjuk azok jelentkezését is, akik kérik és várják a segítséget! Szeretnénk mindezt megtenni az apostol szavaival: „Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan!” Május 21-én és 22-én jobban szeretnénk figyelni egymásra, hogy az átadott és elfogadott szeretet által a további életünkben is történjen változás, várva a következő alkalmat, amikor majd újra megtehetjük mindezt. Ebbe a programba fiatalokat és időseket egyaránt várunk, a közös munkán és szolgálaton keresztül együtt megtapasztalva, hogy ezáltal is közelebb kerülhetünk egymáshoz és egy vidám, eredményes napot zárhatunk majd azzal a jó érzéssel, hogy segítettünk másokon vagy szebbé tettük környezetüket. Tegyük gazdagabbá szeretettel a kaliforniai magyar életet! Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház vezetősége The Free Magyar Reformed Church of Ontario 1053 East Sixth Street #32 Ontario, CA 91764 909-981-9601, 909-527-4191, revsand@aol.com PANNÓNIA TRAVEL LAX - BUD - LAX Olcsó árak! Cím: 6700 Lennox Ave., Van Nuys, CA 91405 (818) 781-7642 vagy (818) 781-2342 Fax: (818) 994-2379 E-mail:babuci777@yahoo.com Információért hívják BARUCH vagy RITÁI Los Angeles-i EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453 Mattie: 323-321-4060, Evamaria: 310-874-6219 Május 9. 3:00 Rendhagyó taggyűlés és Anyák napja ünnepség Május 14. 8:00 Drakula árnyéka / Dracula’s Shadow - Szőczi Árpád díjnyertes dokumentumfilmjének bemutatása és találkozás a rendezővel (előtte vacsora 6:00) Belépő/adomány $25.00 (Film+vacsora) $15.00 (film) Május 21. 8:30 Magyar Filmbarátok Klubja Állandó programjaink: A hónap minden harmadik péntekén magyar filmvetítés finom gulyás levessel és lángossal. Szerdánként 6:30-kor TÁNCPRÓBA BÚZAVIRÁG gyermek és KÁRPÁTOK népi tánccsoport próbája Péntek esténként KLUBNAP Figyelem!!! Ismét Pataki Júlia hagyományos főztje várja kedves vendégeinket minden pénteken és rendezvényeinken a Magyar Házban!!! Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába! A bevándorlási vizsgabizottság kihallgatást tartott a sok helyen már működő pontrendszer bevezethetőségéről Az április elsején tartott rendezvényre olyan hozzáértőket hívtak meg, akiknek már volt idejük ezzel a témával foglalkozni, tehát valami kapcsolatuk van azokkal az országokkal, ahol ez a rendszer már régebben üzemel. Meghívtak ezenkívül pár statisztikai kutatót is, akik az állam megbízásából a különböző juttatások, szolgáltatások és segélyek működését, vagyis hatékonyságát vizsgálják. Erre azért van szükség, mert a Kongresszus idén megint tervezi az összes bevándorlási törvényjavaslat vizsgálatát és az arra" vonatkozó szavazatok gyűjtését. Megfigyelők szerint minden bevándorlási kérdést el fognak napolni a következő gyűlésre, mivel a többség, vagyis a demokraták még mindig úgy érzik, hogy nagyobb többségre lenne szükségük akkor, ha egy igazán komoly átfogó törvényváltoztatást akarnának elérni. Az első részét ennek a rendezvénynek arra fordították, hogy a pontrendszer szükségét statisztikai adatokkal bizonyítsák. Ezek az adatok szerint a legnagyobb probléma az állami juttatások szempontjából a bevándorló tanulmányi végzettsége. A bevándorló adóbevallása alapján az átlag fizetése a gimnázium nélkülieknek 28 ezer dollár. A legálisan érkezőknek 25 százaléka, az illegálisan jövőknek 55 százaléka nem rendelkezik több mint általános iskolai végzettséggel. Azok, akiknek nincs érettségi bizonyítványuk 70 százalékkal kevesebbet keresnek, és minden egyes dollár, amit adóként fizetnek 3 dollárba kerül az állami juttatások szempontjából. Mivel a mostani törvények szerint a családegyesítés a legfontosabb és legegyszerűbb útja a bevándorlásnak, majdnem mindenki úgy érkezik, hogy a családi kapcsolata szerint nézik, és nem számít a végzettsége. A statisztikai adatok szerint ez évente 80 milliárd dollárba kerül az államnak. Ha sikerülne egy pontrendszert beiktatni, akkor azok, akiknek magasabb a végzettségük több pont elérésével könnyebben tudnának bejönni, és több adófizetéssel jobban hozzá tudnának járulni az állam kiadásaihoz. A bizottság véleménye szerint a legjobb pontrendszer Ausztráliában van, de sokat volt a kanadai és az angliai is említve. Végeredményben a legtöbb pontot azok kapnák, akik már úgy érkeznének, hogy állásuk van, mivel azok lennének, akik a legkönnyebben el tudnák magukat tartam. A második legtöbb pontot a minél magasabb végzettséggel rendelkezők kapnák, a harmadikat azok, akiknek keresett szakmájuk van, a negyediket pedig azok, akik jól beszélnek angolul. Abban mindenki egyetértett, hogy a pontok elérésében az amerikai törvényeknek megfelelően nem szabad diszkriminálni, tehát csak a kérelmező elért eredményeit szabad nézni, nem a veleszületett adottságait. A legutolsó felszólaló, Lance Kaplan összefoglalása szerint a legfontosabb része ennek a rendszernek az lenne, hogy a bevándorlási hivatal minden évben tudná, hogy mennyi és milyen bevándorlóra van szüksége az országnak, ami nem könnyű. Szerinte még akkor is legalább 5-10 évbe tellene ezt a rendszert beindítani, ha mindenki egyetértene vele. Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon. Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd., Suite 900, Los Angeles, CA 90010. www.medveilaw.com LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI www.medveilaw.com Immigration * Zöldkártya * Állampolgárság * Vízumok Divorce Bankruptcy * Csőd/Felszámolás * Adósságmentesítés * Ingatlanmentés * Gyerektartás * Házastársi/Eltartás * Vagyonközösség 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 Tel: (213) 984-4013 Ingyenesen: 1-866-731-1967 Hitelkártyát elfogadunk - Ártöilesztési terveink vannak TÖBB, MINT TÍZ ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! PÁRTOLJA HIRDETŐINKET!" AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET 2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szerdán este Bibliaóra (7:00) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVAK JÓZSEF (626) 484-3908 http://zsoltaros.benlicio.us/ Múlt vasárnap ifi. Dobos Kálmán misszionárius, a Trans World Radio munkatársa hirdette Isten igéjét. Az istentiszteletről készült hangfelvételt és a prédikációt a honlapunkról lehet meghallgatni (www.sermonaudio.com ). A földi életének 94. esztendejében elhunyt Baráth Antalné (Erzsébet) nőtestvérünk temetése május 15-én, szombaton, du. 1 órakor lesz a whittieri Rose Hills temető Hillside Chapel kápolnájából. Imádkozzunk! Jézus így szólt hozzájuk: “Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Ján 5,17). Ha figyelmesen utánanézünk a Betesda tavánál történteknek, János evangélista bevezető sora ("Jézus így szólt hozzájuk”) különös színben tünteti fel az Úr kijelentését. A 38 éve beteg férfi meggyógyítása után, a zsidók “üldözni kezdték Jézust, MERT szombaton tette ezt”. A betegek? Ők szombaton is a víz megmozdulására vártak. Nem az történt; de e történet szereplőinek az indulatát sem angyal háborgatta... Betegünk a keserűségét, csalódásait és a reménytelenségét hallatta Jézussal. A szombaton történt gyógyítás miatt háborgó zsidók kérdezősködését, majd szándékait olyan felindultság fűtötte, amire csak a fanatikusan vallásos emberek képesek. Jézus szavaiból sem hiányzik az indulat. Éles határozottsággal válaszol szeretetlenül kegyeskedő üldözőinek, amitől azok bősz haragra lobbannak, és az istenkáromlás halált-követelő vádjával illetik - a beteg jótevőjét. Éz az izgalmas történet, és benne Jézus reakciója másképpen is megközelíthető: nem az indulatok, hanem a “muszáj”-ok felől. A beteg nem tehetett mást, mint hogy csak várt és várt... Akik a vallásosságukban “vannak csak otthon”, azok képtelenek az együttérzésre, de Istent is csak a maguk alkotta keretek között tisztelik. Muszájból kirekesztenek mindent és mindenkit, ha nem hajlandó a szintjükre nyomorodni. Ez a vak vallásosság “muszája” Az Úr Jézus sem tehet mást, mint hogy szolgáljon, segítsen, gyógyítson - munkálkodjék. Mondja is, hiába várnának tőle mást: az Atya és a Fiú együtt munkálkodnak. Ez a “jézusi muszáj”. Az Atya szeretetének bemutatását tekintve küldetésének tette megtapasztalhatóvá isteni hatalmát. így “dolgozik” ma is - a mi világunkban is. Mi a munkája? Isten az élet mentésén munkálkodik. Ha valóban keresed, ha látni akarod, jó esélyed van rá, hogy találkozol vele, lám, még a reménytelennek ismert helyzetekben is. Ezért az egy emberért, aki már négy évtizede csodára várt, elment a Betesda tavához... Megkérdez minket is, hogy “akarunke meggyógyulni”? Erőt közlő Szava tettre késztet. Legelső munkánk reményvesztettségünk kellékeinek az eltakarítása lesz. Ugye, nem csak a Biblia, vagy a vallás keretéig érsz a hiteddel? Isten uralma azt jelenti, hogy végre az ő akarata szerint történnek a dolgok velünk és bennünk. Jézus Krisztus nem a vallásunk ura, hanem az életünké. Ő ma is munkálkodik; így uralkodik ma - kegyelmes szeretettel. Ez az “isteni muszáj”... máj. 6, csütörtök - Simeon kör (de. 10:30) május 9, vasárnap Vasárnapi iskola - korosztályok szerint (10:00) - Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Dr. Szenohradszki János. - Szeretet-vendégség - Kóruspróba