Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)
2010-09-10 / 34. szám
Heti horoszkóp szept. 10. - szept. 16. Kos (III. 21 - IV. 20.) A hét elején környezetében dolgozók feszültsége szerencsére csak kis részben ragad át önre, de azért sok mindenben bizonytalan. Újhold után minden a helyére kerül. Sőt, talán egy új feladattal is megkeresik, ami hízeleg a hiúságának. A hét elején könnyen összezördül a párjával, de hamar ki is tudja engesztelni. Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Ha nem nagyon fontos a hétre tervezett utazása, akkor inkább mondja le, mert összegubancolódnak a dolgok, és távollétében olyasmi történhet, amiben azonnal intézkednie kellene. Határozottá (de egy kicsit türelmetlenné is) válik a párkapcsolatban. Különösen akkor, ha épp most bontakozik egy új szerelem. Bika (IV. 21 - V. 20.) A hét közepén fülébe jut, hogy egyik kollégáját (akit ki nem állhat) áthelyezik vagy elküldik. Valahogy nem tud örülni a hímek. Sőt, egy kis lelkiismeret furdalása lesz, mert úgy érzi, ön is közrejátszott ebben a változásban. Az újhold végre meghozza azt a belső békét, amire hónapok óta vágyott, és ettől felszabadultnak érzi magát. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) Az eddigitől merőben eltérő feladatot kap, alaposan fel kell készülnie, ha nem akar leégni a főnöke és a kollégái előtt. Rengeteg idejét, energiáját leköti, de egyelőre nagyon lelkes. És meglepődik, hogy a kollégái mennyire segítőkészek. Partnerét meglepi tüzességével. Ha pedig szingli, szinte vonzza a rajongókat. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) A karrierterveit illetően túl sokat vár egyik barátjától vagy a közvetlen főnökétől. A halvány ígéreteket 'készpénznek veszi, és nem méri fel reálisan a körülményeket sem. A Jupiter a szerelmi életét befolyásolja pozitívan. Egy rövid kalandra akkor is vállalkozik, ha egyébként tartós és boldog párkapcsolatban él. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Hivatásával kapcsolatban érdekes összefüggésekre jön rá, miután véletlenül tudomást szerez egy háttérben zajló eseményről. Új (titkos) érzések bontakoznak a szívében - és az sem. nagyon tartja vissza, hogy akibe szerelmes, az a barátnőjének a párja. Sőt! Mintha ki akarná próbálni, hogy így is elcsábíthatja. Bak (XII. 22 -1. 20.) Rendezze át magában a célokat, és mérlegelje, mi az, ami most a legfontosabb, illetve mi az, ami 2-3 hónapos halasztással bír. Anyagilag is új költségvetést kell csinálnia, mert a szeptember rengeteg váratlan kiadást tartogat. Ne vegyen fel kölcsönt! Ha van gyermeke, a vele való törődés minden problémáját feledtetni tudja. Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Nagy önbizalommal vág neki egy erejét meghaladó feladatnak. A munka most gyógyír lehet minden magánéleti problémájára. Ugyanis nehezen viseli, hogy a párja máshoz is kedves (ezt flörtölésnek veszi). Minden eddiginél jobban szeretné maga mellett tudni, ezért féltékenységi jelenetektől se riad vissza. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) A főnökétől érdekes ajánlatot kap, Azért mond igent, hogy önmaga előtt bizonyítsa: többre képes. A magánéletben is találkozik valakivel, akinek a bátorsága, határozottsága tetszik meg leginkább. Ám amikor majd jobban megismeri, rájön, hogy ez csak álarc, és még az is lehet, hogy szélhámos az illető. Bár nem nagyon szeret változtatni, a régi, jól bevált módszerek híve. A munkahelyén a vetélytársaival folytatott vitában jön rá egy pofonegyszerű megoldásra. Olyasmi történik a párkapcsolatában, amire nem számított. Még a boldogságtól is pánikba eshet, főleg akkor, ha az eddigi életmódján változtatnia kell. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Elkerülheti a problémákat, ha nemet mond egy megbízásra. Ugyanis olyan emberekkel kellene együttműködnie, akiknek a szakmai tudásáról nincs túl jó véleménnyel. Lehet, hogy nem sikerül tisztáznia a félreértést kedvesével, sőt, olyan pletyka juthat a fülébe, ami még tovább rontja a hangulatát. Halak (II. 21 - III. 20.) Lehet, hogy valaki az önre nem jellemző magabiztosságot értelmezi félre, és a háta mögött kellemetlen megjegyzéseket tesz, ami eljut önhöz is. A partnere is a rosszabbik énjét mutatja a héten. Ha igazán szereti, szervezzen egy romantikus programot. A bolygók segítenek, hogy ismét közel kerüljenek egymáshoz. Hazánk jövője szempontjából az egyik legfontosabb terület a sport, ezért a kormányzat fokozott figyelemmel fogja követni azt - mondta el a Sportl televíziónak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A politikus szerint tévhit, hogy a hazai labdarúgás többé nem lesz képes visszakapaszkodni a világ élvonalába. Vízilabda A szerbek elleni bravúros győzelem után a magyár vízilabdaválogatott Görögországgal 6-6-os döntetlent játszott a zágrábi Európabajnokság csoportkörében. A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-10-re győzött az oroszok ellen a zágrábi Európa-bajnokság csoportkörében. Elődöntős a pólóválogatott az Eb-n. Férfi vízilabda-válogatottunk az utolsó negyedben megrázta magát, és egy kínkeserves 3x8 perc után végül magabiztosan, 7-4-re verte a macedónokat. A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-es vereséget szenvedett az oroszoktól a zágrábi Európa-bajnokságon, így nem jutott be az elődöntőbe. íjászat Sidi Péter ezüstérmet szerzett a franciaországi Avonban zajló számszeríjász-világbajnokságon. Az olimpiai kvótás, világbajnok sportlövő a match kategória 10 méteres versenyében végzett a második helyen, majd a 30 méteres versenyében is a a második helyen végzett. Labdarúgás A magyar labdarúgó-válogatott a szünetben 0-0-s döntetlenre állt Svédország csapata ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat első'mérkőzésén. A második félidőben azonban a svéd válogatott 2 gólt szerzett. A végeredmény 2-0. A magyaroknak ezzel nem sikerült megszakítaniuk a svédek elleni rossz sorozatukat, ugyanis legutóbb több mint 15 éve, 1995 áprilisában győzték . le a skandináv gárdát, amely az azóta lejátszott hét találkozón hatszor nyert, s egyszer döntetlent ért el. Az U21-es válogatott Székesfehérvárott 1-0-s vereséget szenvedett Wales együttesétől az Európa-bajnoki selejtezőn, és elvesztette minden esélyét a csoportelsőségre és a továbbjutásra. Öttusa A litvánok és a csehek mögött a harmadik helyen végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a csengtui öttusavilágbajnokság férfi versenyében. A franciák, a britek és a németek mögött a negyedik helyen végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajqokság szombati női versenyében. Kick-box A magyar kick-boxosok egy arany- három ezüst- és három bronzérmet szereztek a Küzdősportok Világjátékán Pekingben. Motor A tizedik helyről induló Talmácsi Gábor hetedikként ért célba a Moto2 géposztály versenyében a gyorsasági motoros-vb San Marinó-i futamán. A futamon a japán Tomizava Soja életét vesztette. Boksz Erdei Zsolt, minden idők legsikeresebb magyar profi ökölvívója tanácsadói szerződést kötött Greg Leon amerikai menedzserrel. „Lenyűgöző, hogy Erdei Zsolttal dolgozhatok együtt - nyilatkozta a boxingtalk.com oldalon Leon. - Ő már bizonyította, hogy egy nagy bajnok. Igazi győztes alkat, aki az Egyesült Államokban szeretne a legjobbak ellen bokszolni, s újra megszerezni a világbajnoki címet.” Erdei 31 mérkőzésén 17-szer nyert kiütéssel, s legutóbb tavaly novemberben lépett kötelek közé. Akkor az olasz Giacobbe Fragomeni legyőzésével szerezte meg a WBC cirkálósúlyú övét. Azt megelőzően közel hat éven át volt a WBO félnehézsúlyú királya, címét 11-szer védte meg. Fogathajtás Lázár Zoltán nyerte a négyesfogathajtók második legrangosabb, bredai Világkupa-fordulóját, sikerével pedig a világranglista élére állt. Megtalálták az emberiség ősanyját Az egész, jelenleg élő emberiséget egyetlen ősre visszavezető ősanya-elmélet régóta népszerű a tudósok körében. A nyolcvanas évek óta dolgoznak a genetikusok azon, hogy bebizonyítsák, vagy éppen megcáfolják a teóriát. A Rice University kutatóinak most nagyszabású genetikai vizsgálattal sikerült alátámasztani, hogy a teljes ma élő emberiség egyetlen ember, a bibliai teremtéstörténet alapján mitokondriális Évának nevezett nő genetikai örökségét hordozza, mindannyian az ő leszármazottai vagyunk. Éva a vizsgálatok alapján valamikor 200 ezer évvel ezelőtt élt, Kelet-Afrikában. Természetesen nem olyan értelemben volt ősanya, hogy ő lett volna az első, vagy az adott időszakban élő egyetlen nő, és az ő gyermekei népesítették be a Földet. Az ősidőkben több esetben is néhány száz fősre csökkenő emberi populációból az ő vérvonala az egyetlen, ami máig fennmaradt, és miridannyiunkban megtalálható. A többi ősember leszármazottai vagy kihaltak, vagy egyszerűen nem született minden generációban lánygyermek, aki továbbadhatta volna a csak női ágon öröklődő mitokondriális DNS-t. A mitokondriális DNS elemzését gyakran használják népek származásának, őstörténetének vizsgálatára, ilyen módszerrel határozták meg például az MTA kutatói a honfoglaló magyarok számát is. Éva mellett elméletben kell léteznie Ádámnak is, vagyis annak a férfinak, aki a ma élő emberiség legrégebben élt közös őse, és akinek a csak férfi ágon öröklődő Y kromoszómája van meg minden ma élő férfiban. A genetikusok az ő korát 60-90 ezer évre teszik. Dr. Kovács D. György Nőgyógyász és Kozmetikai Sebész Has- és mellplasztika, zsírleszívás, stb. Teljeskörű nőgyógyászati ellátás Vaginal Rejuvenation Megoldások inkontinenciára CMA Certified Surgi Center Affiliated with Gardena Memorial Hospital Cím: 13865 Hawthorne Blvd., Hawthorne, CA 90250 Tel.: (310) 970-7510 * Fax: (310) 970-1418 PANNÓNIA TRAVEL LAX - BUD - LAX Olcsó árak! Cím: 6700 Lennox Ave., Van Nuys, CA 91405 (818) 781-7642 vagy (818) 781-2342 Fax: (818) 994-2379 E-mail:babuci777@yahoo.com Információért hívják BABUCIT vagy RITÁI FOGÁSZAT Dr. Doran Dobránszky, DDS „Zoom Advanced” in-office teeth whitening $399.- Special!! (323) 273-2676 Dr. Tibor Dobránszky, DMD Fog- és szájbetegségek szakorvosa (323) 935-1002 ACUPUNCTURE & ORIENTAL MEDICINE Dr. Nora Dobránszky, DAOM Doctor of Acupuncture & Oriental Medicine Orthopedics and Pain Management (323) 935-3487 Rendelőnk címe: 6221 Wilshire Blvd., #412, Los Angeles, CA 90048 V _____/ PÁRTOLJA HIRDETŐINKET!) Rák (VI. 22 - VII. 22.) Szeptember 10,2010 upsm m