Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)
2010-07-09 / 27. szám
Elhagyják Arizonát a mexikóiak Az illegálisan bevándorolt mexikóiak nagy tömegekben kezdik elhagyni Arizonát az amerikai állam megszigorított bevándorlási törvénye miatt - jelentette a The Arizona Republic című phoenixi napilap. A legnagyobb példányszámú texasi újság szerint valóságos népvándorlás kezdődött. A papírok nélkül Arizonában élő családok közül azonban kevés tér vissza Mexikóba, legtöbbjük más szövetségi államba költözik át. A július 29-én életbe lépő törvény arra fogja kötelezni a rendőröket, hogy ellenőrizzék bármely személy jogállását, ha feltételezhető, hogy illegális bevándorló. Ezeket ugyanis - mivel az új törvény szerint bűncselekmény illegálisan a szövetségi államban tartózkodni - le kell tartóztatni és ki kell toloncolni. Az illegális bevándorlókat sújtó új arizonai bevándorlási törvényről éles vita bontakozott ki az Egyesült Államokban. Barack Obama elnök elítélte a törvényt, mondván, hogy diszkriminatív rendőri fellépést tesz lehetővé. Megjegyezte viszont, hogy megérti azokat az aggodalmakat, amelyek miatt a jogszabályt megalkották. Republikánus szenátorok közölték: Arizona azért döntött a szigorításról, mert a szövetségi kormány nem tudja megállítani az illegális bevándorlók áradatát, nem képes gátat szabni a kábítószer-szállítmányoknak és nem tudja biztosítani a mexikói határszakasz védelmét. A republikánusok szerint a határ térségében élő arizonai lakosság attól tart, hogy a mexikói drogháború, az erőszak átcsaphat az Egyesült Államok területére. Az Egyesült Államok legszigorúbb bevándorlási törvényét bírálók azt is hangoztatják, hogy a bevándorlás kérdését nem lehet állami szinten rendezni, szövetségi reformra van szükség. Az elkezdődött népvándorlás is azt mutatja szerintük, hogy Arizona csak a szőnyeg alá, illetve más államokba söpörte a problémát. A USA Today című napilap korábban felidézte, hogy a bevándorlási reform három évvel ezelőtt összeomlott a washingtoni kongresszusban. Az Egyesült Államokban becslések szerint 10,8 millió illegális bevándorló dolgozik papírok nélkül; Nevadában a munkaerő 12,2 százalékát, Kaliforniában, Arizonában és New Jersey-ben 9,9, 9,8, illetve 9,2 százalékát teszik ki. Ha több a bevándorló, csökken a bűnözés Amikor a múlt század kilencvenes éveiben minden addiginál több bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, a súlyos bűnesetek száma minden korábbi időszaknál alacsonyabbra csökkent. A többnyire ennek ellenkezőjét gondoló amerikai közvélemény számára meghökkentő adatokat a Social Science Quarterly szakfolyóirat közölte. Azokban az amerikai városokban, ahol a legnagyobb mértékű volt 1990 és 2000 között a bevándorlók és az új bevándorlók odaköltözésével a népesség növekedése, hirtelen és igen jelentősen kevesebb lett a rablás és a gyilkosság - állapította meg Tim Wadsworth, a Coloradói Egyetem kutatója. A szociológus azt találta, hogy azokban a nagyvárosokban csökkent a legnagyobb mértékben az erőszakos bűnesetek száma, ahová a múlt évezred utolsó évtizedében a legtöbb bevándorló költözött. A bevándorlók számának növekedésével egy időben a gyilkosságok száma 9,3 százalékkal csökkent és 22,2 százalékkal kevesebb rablás történt. A tanulmány szerzője feltételezi, hogy a bevándorló közösségekben a családi kapcsolatrendszer szorosabb, kevesebb a válás, a vallási, társadalmi törvényeket szigorúbban betartják és ezek a tényezők csökkentik a bűnözést, ahogyan kriminológusok ezt már régóta megállapították. Nem adja ki Ausztrália Charles Zentait A háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő Zentai Károly (Charles Zentai) sikerrel fellebbezett a miniszteri döntés ellen, amelynek értelmében kiadható volt a magyar igazságszolgáltatásnak - jelentették ausztrál hírportálok. A Simon Wiesenthal Központ pénteki közleményében élesen bírálta az ítéletet. Zentai ügyvédjei azzal érveltek, hogy ügyfelüket egészségi állapota nem teszi alkalmassá a Magyarországra utazásra. Néhány órával a bírósági ítélet meghozatala előtt a 88 éves férfi családja nyilvánosságra hozott dokumentumokat, amelyek szerint Zentai nemrég agyvérzést szenvedett, és több bordája eltört - olvasható az ABC News honlapján. Zentai kiadatását Brendan O,Connor ausztrál belügyminiszter 2009. november 12-én hagyta jóvá, miután az illetékes ausztrál bíróságok megállapították, hogy fennállnak a kiadatás jogi feltételei. Zentai ügyvédei fellebbezést nyújtottak be a szövetségi bírósághoz a miniszteri döntés ellen, arra hivatkozva, hogy az hibás, mert Zentait Magyarországon hivatalosan nem vádolták meg semmivel, csupán kihallgatni akarták. Ezenkívül a kormány nem vette figyelembe a gyanúsított rossz egészségi állapotát és azt, hogy ausztrál állampolgárként 60 évig példamutató életet élt - érveltek. A The Australian című lap szerint a perthi szövetségi bíróság pénteken azzal az indokkal adott helyt a fellebbezésnek, hogy a belügyminiszternek módja lett volna másképp is dönteni, de ez ügyben rosszul tájékoztatták. A háborús bűn gyanúja nem indokolja a kiadatás elrendelését - állapította meg Neil McKerracher bíró. A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ pénteki közleményében élesen bírálta az ítéletet, megállapítva, hogy Ausztrália az egyetlen nyugati demokrácia, amely egyetlen náci háborús bűnös ellen sem folytatott le sikeres eljárást, jóllehet a második világháborút követően több száz náci emigrált az országba. A központ igazgatója, Efraim Zuroff nyilatkozatában megállapítja: „A Zentai-ügy is megmutatja, hogy az ausztrál igazságszolgáltatás képtelen megérteni, mennyire fontos és sürgető a holokauszt bűnével gyanúsítottak bíróság elé állítása.” Zuroff felszólítja a magyar és az ausztrál hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a „szerencsétlen döntés” megváltoztatása érdekében. A gyanú szerint Zentai 1944 novemberében Budapesten két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, aki belehalt a bántalmazásba. Zentai ártatlannak vallja magát, azt állítja, hogy a kérdéses időpontban nem volt Budapesten. A magyar állam 2005 tavaszán kérte Zentai kiadatását. Ezt követően tartóztatták le Perthben. Az ausztrál igazságszolgáltatás hosszú eljárás végén helyt adott a magyar kérelemnek, és Zentait tavaly októberben kiadatási őrizetbe helyezték. December közepén azonban egészségi állapota miatt, óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ítélethirdetés után Zentai úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy az öt évig tartó eljárás „pokoljárás” volt az ő és családja számára. Érzéseit leírhatatlannak nevezte. Küzdelme a kiadatás ellen felemésztette minden megtakarítását - mondta. Magyarország kész a párbeszédre az új szlovák kormánnyal Magyarország kész és nyitott az új szlovák kormánnyal a párbeszédre - mondta Semjén kérdésre válaszolva. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: személy szerint biztos benne, hogy a kettős állampolgárság elfogadása után hozott, a magyar kisebbséget hátrányosan érintő szlovák szabályozást visszavonják majd. Szerinte a szlovák Alkotmánybíróság is megsemmisítené, s európai bíróságok előtt sem állná meg a helyét a jogszabály. Hozzátette: abban előrelépés látszik, hogy a nyelvtörvény ügyében legalább nem fognak bírságolni a hírek szerint. Ugyanakkor ennél többet kellene elérni, önmagában a nyelvtörvény elfogadhatatlan - értékeli. Semjén ismét hangsúlyozta: üdvözlik a szlovákiai választások eredményét. Nagyon fontosnak tartom, hogy Szlovákiában jobbközép kormány alakulhatott, ami leváltotta a korábbi „szocialista-fasisztoid koalíciót” - fogalmazott a magyar miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: ez megnyitja a lehetőséget az érdemi párbeszédre Szlovákiával. Semjén egyben reményének adott hangot, hogy az új szlovák kormánnyal előrelépést lehet elérni. Ezzel a jobbközép kormánnyal sokkal inkább érdemi párbeszédet lehet majd folytatni, mint bukott elődjével - fogalmazott. Szállítás Los Angeles- Budapest-Los Angeles között INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. Call Toll-Free: 1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) Zárt konténerben, vagy fedélzeten autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! 21 éve az Önök szolgálatában! Házhozszállítás és felvétel Hazatelepülés Vámügyintézés DMV ügyintézés Csomagolást vállalunk a helyszínen is Web site: http://sfkomyek.szabadsagharcos.org/interex.html , vagy interexinc.biz BUDAPEST - HUNGARY Telefon: (30) 278-0278, (30) 475-8892 (70) 9321-611 2000 Szentendre Rózsa u 8 Email Budapesten: sze01@usabolt.hu GARDENA-LOS ANGELES Telefon: (310) 516-8959, (805) 527-4006 Fax: (805) 579-9611 550 W.135.th Street Gardena, CA 90248 Email Los Angelesben: interexinc@aol.com, perehazy.miklos@gmail.com Dél-Californiai Amerikai-Magyar Club, Inc. 992 San Bernardino Ave, Rialto, CA PO Box 990, Bloomington, CA 92316 Tel: 909-873-1081 Arató Bál 2010. augusztus 1-én déli 12 órától Mindenkit szeretettel várunk, tagjainkat, barátainkat, valamint minden amerikai pártolónkat, hogy vidám hangulatban együtt ünnepelhessük az új kenyér ünnepét. Belépő ebéddel: $12 * Gyermekjegy ebéddel: $3.50 A hangulatos szórakoztató és tánczenét Bodrogi Gyula szolgáltatja. Énekel: Dóra Lívia, Semegi János. Közreműködik: Csige Péter A kitűnő ebédről Cserni Erzsiké készíti. Szeretettel kérjük Önöket, ha lehetőségük van rá, jöjjenek az Arató Bálunkra magyar ruhában! Sorsolás! Ajtódíjak! Ha a megszokott helyére igényt tart, helyfoglalás feltétlenül szükséges az alábbi telefonszámok egyikén: a 951-769-6080 * 951-679-1995 * 818-848-0660 j Minden második amerikait megviselt a válság A munkaerő több mint felét sújtotta az Egyesült Államokban a recesszió, az érintettek elvesztették munkájukat, csökkent a fizetésük vagy munkaidejük - írta a The Washington Post. A fogyasztói magatartás takarékosabbá válásának mélyreható következményei lesznek az Egyesült Államok gazdasági növekedésére nézve, hiszen annak fő motorja mindeddig a fogyasztói költekezés volt. Az amerikaiak 60 százaléka kevesebb hitelt vesz fel, és kevesebbet is költ, mint azelőtt. A kutatás szerint a felnőtt dolgozó lakosság fele megromlott pénzügyi helyzetben került ki a recesszióból, amely felemésztette az amerikaiak vagyonának egyötödét. Dean Baker, a CEPR kutató intézet társigazgatója rámutatott: a korábbiaknál sokkal alacsonyabb fogyasztás várható. Az amerikai gazdaság egy éve ugyan ismét növekedni kezdett, a munkanélküliség továbbra is magas, jelenleg 9,7 százalékos. A munkaerő ekkora hányada átlagosan 6 hónapja van állás nélkül. A 62 éves vagy annál idősebb, még dolgozó amerikaiak 35 százaléka kényszerül visszavonulásának elhalasztására. Az 50-61 év közöttiek 60 százaléka szintén úgy érzi, hogy csak később mehet majd nyugdíjba. A felnőtt lakosság 40 százaléka kénytelen megtakarításaiból élni, sokan nyugdíjszámláikhoz nyúlnak, barátoktól és családtagoktól kérnek segítséget, minden negyedik megkérdezett kért már kölcsön pénzt valakitől. A lakosság 71 százaléka olcsóbb márkákat vásárol, 57 százalék lemondta vagy lecsökkentette nyaralását, 30 százalék kevesebbet költ cigarettára, 11 százalék elhalasztotta a házasodási vagy a gyermekvállalást. A felmérés szerint leginkább a feketéket és a hispán származásúakat sújtotta a válság. Előbbiek körében 15,5, utóbbiaknál 12,4 százalékos a munkanélküliség, és e két csoport családjai esetében történtek a legnagyobb arányban banki házlefoglalások. Július 9’2010