Amerikai Magyar Hírlap, 2010 (22. évfolyam, 1-50. szám)
2010-06-18 / 24. szám
AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER Mailed from Los Angeles, CA on June 16th 2010. If not received in time, please report to 1-800-275-8777 Június 29-én választják az új államfőt Magyarországon Június 29-ére írta ki a köztársaságielnök-választást Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke. A házelnök bejelentette: megállapodtak a pártok, hogy az államfőjelöléseket június 25-én 12 óráig kell leadnia a frakcióknak. Emlékeztetett, a szabályok szerint az érvényes jelöléshez legalább 50 képviselő írásbeli ajánlása szükséges. Az MTI az államfőválasztás menetrendjéről úgy tudja, hogy a házbizottság június 28-i ülésén bírálja el a jelölésekre vonatkozó ajánlások érvényességét, és az érvényességről a házelnök az aznapi plenáris ülésen bejelentést tesz. A frakciók képviselői megegyeztek, hogy támogatják a házszabálytól eltérést, így egy nap alatt, június 29-én - ha szükséges - mindhárom titkos szavazási forduló elvileg lebonyolódhat; az új államfő 29-én esküt is tehet. A szabályok értelmében a köztársaságielnök-jelöltről három fordulóban lehet szavazni: az első fordulóban az lesz államfő, aki a képviselők kétharmadának szavazatát elnyeri. Ha ekkor az egyik jelölt sem tudta megszerezni a szükséges többséget, újra szavazni kell, és ismét kétharmados többséget kell ajelölt megválasztásához. A szabályok szerint akkor tartanak harmadik fordulót, ha a második sem volt eredményes, ekkor az lesz a köztársasági elnök, aki a szavazatok többségét elnyeri. Sólyom László köztársasági elnök ötéves mandátuma augusztus 5-én jár le. Elégedetlen a hadrafoghatósággal Orbán Viktor Elégedetlenségének adott hangot a honvédség hadrafoghatóságának színvonalával összefüggésben a miniszterelnök az éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen a Parlament kupolacsarnokában. Egyaránt sérti az alkotmányt és a NATO-t megalapozó washingtoni szerződést a honvédség hadrafoghatóságának jelenlegi színvonala - jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő azt mondta, hogy a rend helyreállítása ma a legfontosabb közügy Magyarországon, ennek a nemzeti ügynek pedig az egyik fő bástyája a Magyar Honvédség. Rendet és biztonságot csak egy erős ország képes biztosítani polgárai számára, egy erős ország pedig nem képzelhető el hatékony, tekintélyes honvédelem nélkül. Ehhez a honvédelem helyzetében és a honvédségen belül is rendnek kell lennie - hangsúlyozta. A kormányfő véleménye szerint nincs ésszerű magyarázat arra, ami az elmúlt években Magyarországon történt akár a rend-, akár a honvédelem területén. A helyzetet pedig súlyosbítja - fűzte hozzá -, hogy az elmúlt időszakban következmények nélkül lehetett visszaélni a hatalommal. Holott a rend lényege éppen az, hogy a közösség érdeke erősebb, mint a magánérdek - emelte ki. Szerinte az eltelt nyolc év olyan veszedelmes társadalmi folyamatokat gerjesztett, amelyeket ha nem fékeznek meg időben, oda vezetnek, hogy azoknak kellene szégyenkezniük, akik betartják a jogszabályokat Már az afganisztáni az USA leghosszabb háborúja Már a kilencedik éve tartó afganisztáni katonai művelet az Egyesült Államok leghosszabb háborúja - hangzott el az ABC News tudósításában. Az afgán műveletek 104 hónapja tartanak, hosszabb ideje, mint a 103 hónapig húzódó vietnami háború (1964-1973), amely mindeddig az amerikai történelem leghosszabb háborúja volt. Az afgán háború rendkívüli támogatottságot élvezett az Egyesült Államokban, amikor 2001 őszén, egy vasárnapi napon kezdődött el. Alig egy hónap telt el a szeptember 11-i, Amerikát ért terrormerényletek után, Bush elnök a közvélemény biztos támogatására számíthatott, amikor légi csapásokat rendelt el Kabul, Dzsalálábád és a tálibok erőssége, Kandahár ellen. „A világ kollektív akaratának támogatását élvezzük” - mondta annak idején némi túlzással George Bush elnök. Az egész rövid hadjáratnak tűnt. A háború egyéves évfordulóján, 2002 októberében Donald Rumsfeld védelmi miniszter a CNN-nek büszkén jelentette ki: a tálibok eltűntek, az al-Kaidának nyoma sincs. Mindezek ellenére a katonai műveletek kezdete után majdnem kilenc évvel az amerikai csapatok még mindig Afganisztánban állomásoznak, és nem látni a háború végét. Az afgán háborúban elesett amerikai katonák száma nemrégen lépte át az ezres mutatót. Elkészült az Orbán program Felfokozott várakozás előzte meg az Orbánkormány gazdaságpolitikáját megalapozó akcióterv kihirdetését a parlamentben. A 29 pontból álló csomag egyszerre tartalmaz megszoAz Orbán-program új alapokra helyezné a gazdaságot rításokat és könnyítéseket. Az adórendszert illetőn a kedvezményezettek leginkább a családos munkavállalók lehetnek, őket hozná kedvezőbb helyzetbe a 16 százalékos családi egykulcsos adózás bevezetésével a kormány. A gazdasági akcióterv középpontjában gyakorlatilag a „termelő kapitalizmust” alkotó Az IMF üdvözli a magyar * kormány terveit A Nemzetközi Valutaalap üdvözölte, hogy a magyar kormány vállalja a 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését. „Üdvözöljük, hogy a magyar kormány szükség esetén korrekciós intézkedéseket szándékozik végrehajtani a hiánycél elérése, valamint annak érdekében, hogy a magyar gazdaság fenntartható pályán maradjon” - tudatta közleményében a Magyarországért felelős új misszióvezető, Christoph Rosenberg. A londoni hírügynökség az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett akciótervet egyfajta egyensúlyi bravúrként látja: az adórendszer radikális átalakításával sikerült szakítani az ügyvivő Bajnai-kormány megszorító politikájval, a bankszektorra kirovandó nyereségadóval és a közszféra bércsökkentésével a deficit miatt aggódó nemzetközi piacokat nyugtatják meg. Elkezdődött a foci VB A nyitóünnepséggel kezdetét vette a 2010-es labdarúgó világbajnokság Johannesburgban. A ceremónián részt vett Jakob Zuma dél-afrikai elnök, Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár és Felipe Calderon mexikói elnök is. A bajnokság első meccsét a házigazda Dél-afrikai Köztársaság és Mexikó játszotta. cégek állnak. Őket hozná helyzetbe az Orbán-kabinet az állami bürokrácia leépítésével, a beruházásokhoz kapcsolódó állami-hatósági engedélyek egyharmadának eltörlésével. Kifejezetten a kistermelőknek kedvezhet, hogy a szabad gyümölcspárlat (pálinka) készítésének jogát „90 éves küzdelmet követően” újra visszaadja az állam a számukra. Az állami vállalatok esetében havi bruttó kétmillió forintos fizetési plafont vezetnek be, ami a jelenleg 8 millió forintos fizetéssel rendelkező Simor András jegybankelnökre is kiterjed majd. A kormány brutális, 98 százalékos adóval sújtaná a végkielégítéseket és a béren felüli juttatásokat. Nem kíméli a pénzügyi szektort a kormány: miután Orbán Viktor hangsúlyozottan említette beszéde elején a kölcsönös felelősségvállalás elvének alkalmazását a gazdasági életben, az előzetes hírek alapján várható volt, hogy a tavaly 346 milliárd forintos adózás előtti eredményt felmutató pénzügyi szektort alaposan megsarcolja. Evégett az idei évre betervezett 13 milliárd forint helyett 200 milliárd forintnyi bankadó kivetését szorgalmazza a kormány, mely a bankok mellett a biztosítókra és a pénzügyi lízingcégekre is vonatkozik majd. Az utóbbi időben folyamatosan emelkedő közüzemi árakkal birkózó lakosság számára jó hír, hogy moratóriumot rendelnek el a közüzemi díjakra. A kilakoltatásoknak is egyszer s mindenkorra véget vetnének: mindenekelőtt 2010. december 31-ig kilakoltatási moratórium lép életbe, ugyanakkor megkezdik a tárgyalásokat a kilakoltatást el nem fogadó jelzáloghitelezés megteremtéséről. A társadalom elfogadja az Orbán-csomagot A társadalom elsöprő többsége támogatja az Orbán Viktor kormányfő által ismertetett gazdaságpolitikai akcióprogramot a Századvég Alapítvány adatai alapján; a vizsgált intézkedésekkel a szavazók 84 százaléka egyetért. Az intézet az elemzésében rámutat: az akcióprogram a társadalom szinte minden csoportja számára jelent majd valamilyen változást. ********************AUT0**MIXED ADC g01 FRI250 Lejár: 11/4/2010 Sí /> ^ Susan Frink j 2500 Pebble Dr ■' Granbury TX 76048-2619 !jj J~ Tff/J1 11 ■ ■ ■ I ■ 11 ■ ■ 111 ■ i ■ I ■ ■ 11 ■ ■ I ■ ■ ■ 111 ■ i | , 11H111 it 111