Amerikai Magyar Hírlap, 2009 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2009-10-16 / 39. szám
Az Egyesült Államok legfontosabb tudományos elismerését kapta Kálmán Rudolf Az Egyesült Államok legfontosabb tudományos elismerését, a Nemzeti Tudományos Érmet (National Medal of Science) Barack Obama elnöktől vette át a magyar származású Kálmán Rudolf. Minden mozgó, változó rendszer irányítása attól függ, hogy menynyire lehet szétválasztani a hasznos információkat a zavaróktól. Kálmán Rudolf matematikai módszertana és az ebből fejlesztett, róla elnevezett berendezés - Kálmán-szűrő - ezt a problémát oldja meg. A kiinduló gondolat az, hogy bármely szerkezetnek, rendszernek meg tudjuk fogalmazni a működési elvét és ebből a működés többékevésbé használható modelljét, így például azt, hogy a gázpedál fokozatos nyomásával egy bizonyos határig fokozatosan nő a kocsink sebessége. Ezt a kiinduló modellt és a fokozatosan változó mért értékeket összehasonlítva tudja a Kálmánszűrő lépésről lépésre beállítani a kívánt értékeket, kiszűrni a zavaró hatásokat, például az útviszonyok és az üzemanyag váratlan változásait. „A Kálmán-szűrő így egyértelmű kapcsolatokat teremt a mérés és a szabályozás között, és a szabályozást képes a kívánt legjobb eredményekhez igazítani” - tájékoztatta lapunkat a módszer lényegéről Vámos Tibor akadémikus. A kezdeti, csak arányos viszonyokra kidolgozott rendszert azóta sokfajta módon továbbfejlesztették a legkülönbözőbb működési módokra. Vámos Tibor szerint manapság Kálmán-szűrők milliói működnek a repülőgépekben, hajókban, a korszerű autókban, minden bonyolultabb feldolgozóüzemben, olajipari, kohászati rendszerben, a precíziós orvosi műszerekben. Kálmán Rudolf édesapjával tizenhárom éves korában költözött az Egyesült Államokba, de ma is kiválóan beszél magyarul. Több mint három évtizede tiszteletbeli tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, munkaszobája van az Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Intézetében, itt tartja szakkönyvtárának jelentős részét. Mikor megkapta az értesítést a kitüntetésről, meleg hangú, baráti levélben értesítette magyar barátait, visszaemlékezve a saját magyar akadémiai tagságára és arra, hogy ennek az elismerésnek az első kitüntetettje, az ugyancsak magyar származású Kármán Tódor, az amerikai szilárdságtani és aviatikái kutatás atyja volt. Kálmán már eddig is számos elismerésben részesült, megkapta többek között a legnagyobb japán tudományos elismerést, a Kiotó-díjat, a legnagyobb amerikai mérnöki rangot, az Amerikai Tudományos Akadémia Mérnök Tagozatának Charles Stark Draper díját, sok más akadémia tiszteletbeli tagságát, egyetemi díszdoktorságokat, köztük a Budapesti Műszaki Egyetemét. A National Medal of Science a legmagasabb amerikai tudományos elismerés, amelyet az elnök ad át személyesen, ünnepélyes keretek között. Holnap kilencen vehetik át az elismerést, Kálmán Rudolf mellett például az emberi genom feltérképezésében alapvető szerepet játszó Craig Venter is. A díjat olyanok kapják, akik az elmúlt időben nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem az egész emberiségnek az életviszonyait és gondolkodásmódját változtatták' meg. Új korszak nyitánya a Disney Concert Hallban És Gustavo Dudáméi a kapitány Két évi előzetes beharangozás után, az elmúlt hétvégi „inaugural concert & gála” esten beiktatták a Los Angeles-i Filharmonikusok tizenegyedik (s mindmáig legfiatalabb) zeneigazgatóját, a venezuelai, 28 esztendős Gustavo Dudáméit. (Valójában a tizenkettedik, ám világhírű hazánkfia, Solti György, az 1960/61-es évadot nem vitte végig, hanem közös megegyezéssel szerződést bontott.) A tizedik zeneigazgató, Esa-Pekka Salonen 17 éven át töltötte be a posztot, s az ő irányítása alatt kerültek be a Los Angeles-iek a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé. Becses örökséget vesz tehát át e latin-amerikai fiatalember, igaz, nem érkezett üres kézzel - nemzetközi hírnevét vendégkarmesterként, a legnagyobb zenekarokat dirigálva szerezte meg. Dudáméi, ugyancsak vendégként, az évtized közepén Kodály Zoltán „Galántai táncok” című szerzeményét vezényelte az LA Philharmonic pódiumán, tomboló sikert aratva. Ekkor láthattam először a Disney Hallban. Az 51 éves, finn Salonen önszántából távozott - a jövőben zeneszerzői tevékenységét helyezi előtérbe -, s egy tavalyelőtti sajtótájékoztatón ő mutatta be utódját az újságíróknak. Ekkor oly’ módon gratuláltam Dudamelnek, hogy „egy magyar karmester sem vezényelte volna a mű szelleméhez hűbben Kodály muzsikáját, mint az ifjú maestro”. Salonen akkor (immár érzem: okkal) felvonta a szemöldökét. Valóban nem a nemzetiségen, hanem a tehetségen múlik, ki mennyire érti a zeneművet... A csütörtöki beiktató hangverseny első számaként ősbemutatónak (vagy ahogy az Egyesült Államokban előszeretettel mondják: világpremiernek) tapsolhattunk. A kortárs amerikai zeneszerzők élvonalába tartozó John Adams „City Noir” című, izgalmasan modern, ám mégsem kakofonikus szerzeményét hallhattuk (Adams mostantól kreatív elnökként segíti a LA Phil munkáját.) Az est második részében „tiszteletbeli magyaozeneművész”, Gustav Mahler 1. szimfóniája hangzott el. A cseh születésű Mahler Gusztávot 1888-ban nevezték ki a Magyar Királyi Operaház igazgatójává és karnagyává, szakvélemények szerint az ő nevéhez fűződik a budapesti dalszínház első aranykora. Elsőként ő mutatta be Pietro Mascagni „Parasztbecsület”ét, amely a magyar fővárosból indult el világhódító útjára. Hellyel-közzel az 1. „Titán” szimfóniában is felfedezhetünk magyar dallamokat. A hangverseny végén a gálaest közönsége alig akarta leengedni Dudáméit a pódiumról (a zenészek lábukkal dobolva köszöntötték), s amit más karnagytól még nem láttam: egyszer sem hajolt meg a karmesteri dobogón állva - minden alkalommal a zenészek között, valamelyikük vállát átölelve köszönte meg az ovációt. Mintha azt akarta volna érzékeltetni: a hatalmas siker az együttes munkának köszönhető, s ő csak egy a Los Angeles-i Filharmonikusok művészei közül. Nemcsak ritka tehetségéről, hanem még ritkább szerénységről is bizonyságot tett! Patrónusok nélkül az LA Phil sem lenne képes fenntartani önmagát. A gálakoncert után gálavacsorán vettek részt azok a támogatók, akikre mindenkor számíthatnak és akik fölöttébb borsos áron vettek jegyet a hangversenyre. A legolcsóbb belépő 98 dollárba került. (Zárójelben hadd jegyezzem meg: napjainkban, amikor a Tisztelt Nagyérdemű színházban csakúgy, mint operában, koncerten köznapi ruhában, olykor pulóverben, nyakkendő nélkül ül be a nézőtérre, kellemes látvány volt a beiktató hangverseny közönségét szmokingban - vagy legalábbis sötét öltönyben -. nagyestélyiben látni.) A gálavacsorát, amely mintegy hárommillió dollárt hozott a zenekarnak, az ez alkalomra lezárt Grand Avenuen rendezték - a háttér-díszlet egy latinamerikai, meglehet venezuelai falu volt, a szórakoztatásról ugyancsak latin-amerikai zenészek és énekesek gondoskodtak -, az alkalomhoz illően feldíszített asztaloknál mintegy nyolcszázan ültek. A megjelentek között Hollywood és a társművészetek több képviselőjét láttuk. Többek között ott volt Frank Gehry, a Disney Hall építész-tervezője, az Oscar-díjas filmsztár Tom Hanks és felesége, Rita Wilson, Quincy Jones, a világhírű dzsesszmuzsikus, zeneszerző, producer, Peter Sellars színházi, tévés és operarendező, William Friedkin film- és operarendező (Bartók Béla „A kékszakállú herceg vára” című operáját rendezte Los Angelesben fél évtizede), s hogy a várospolitikusok se hiányozzanak, megjelent és elvegyült a díszes társaságban Antonio Villaraigosa jelenlegi és Richard Riordan korábbi polgármester. (A politikusok vérbeli „politikusok”: Villaraigosa egy alkalommal jelent meg a Csárdás étteremben kampánykőrútja keretében, Riordan pedig több mint másfél évtizede a Hollywoodi Magyar Református templomban kampányolt. Akkoriban egy-két közömbös mondatot váltottam velük. Most, hogy emlékeztettem őket, ragyogó szemmel közölték: már hogyne emlékeznének (amit kétlek), s szeretettel szorongatták a kezemet. Gustavo Dudáméit és feleségét, a fölöttébb csinos egykori balett-táncos Eloisa Maturént, a filharmonikusok elnök-asszonya, Deborah Borda a zenekar dobogóján köszöntötte. „A muzsika elhivatott katonájának” nevezte az ifjú maestrot, majd - ahogy elnöki beiktatásokon is szokás - a zeneigazgatói párt kérte fel a nyitótáncra. A beiktatáson, a látványos gálaesten túlvagyunk - immár Gustavo Dudamelen (is) múlik, hogy a patinás zenekar még feljebb lép-e a rangsorban, bekerül-e a világ három legjobb zenekara közé, vagy akár az élre tör. Mind a karmesternek, mind a zenekar tagjainak adott a képessége e bravúrhoz. pÖLDES TAMÁS KÖNYVAJÁNLÓ Tartalmát tekintve a kortörténeti írások közé sorolhatnánk Földes Tamás legújabb könyvét, ha a címmel nem kötelezne arra is a szerző, hogy őt figyeljük. Közel félszáz rövid írásával az újságíró remekel a „Kései főhajtás” című gyűjteményben, de úgy, hogy most tulajdonképpen magáról szól. Elmeséli, hogy az írói pályát is többször keresztező változások nem törölték el a múlt valóban fontos nyomait. Az épületek eltűnhetnek, még a társasági élet is színét veszítheti, ám az ember marad az, aki - az emlékekben is. A jól vigyázott emlékekkel nem bírnak a változások. A romok alól is feltör a múlt hangulata. Micsoda varázzsal bír egy sárguló fénykép! „Bondybandi” unokahúgát az író szemével látva, egy egész korszak szívtelenül színes története tárul elénk, hogy mi is feltegyük a kérdést: „Létezik értelmes halál?”. Földes Tamás írhatna merőben új dolgokról is - ez a hivatása. Kiváló újságíró, és mert az, a mai Magyarország írkász-firkászai között hiába keresnénk. A Kései főhajtásban is inkább csokorba fogja mindazt, amit már egyszer elmesélt. Olvashattunk tőle a Pesti Riportban, a Magyar Hírlapban, az Amerikai Magyar Hírlapban és a Californiai Magyarságban. Mi, külhonban élő magyarok a magunkénak tartjuk, és ő is vállal minket. Két helyi lapunkban megjelenő írásainak a népszerűsége kihallik a beszélgetésekből; mostanság úgy, hogy “Olvastad a Lipótmezőt?”... Színes, színpad-közeli ifjúsága izgalmasan idegen a legtöbbünknek, de az írásra szorított, majd a mesterségét űző, érett férfi törődéseiben már magára ismer egy generáció. A Kései főhajtásban mélyebb vizekre evező embert követve, találkozunk is. Megismerkedünk, és kiderül, hogy lesz kivel beszélgetnünk. Földes Tamás története arról szól, hogy ő sem elefántcsont-toronyban élt, átélt jót és rosszat, nem önigazolást keresve emlékezik, és ha hajlandók vagyunk rá, beszélgethetünk. Megeshet ugyanis mindnyájunkkal, hogy segítségre szorulunk a múlt áttekintésében. Szeretnénk az értelmét is meglátni annak, amit átéltünk. Aki vállalja ezt a kihívást, és Földes Tamás egy ilyen bátor ember, azzal érdemes együtt gondolkozni, még emlékezni is. Szerzőnk tapintattal ír az emberi gyengeségekről, és ha az emlékezés hálóján fennakad néhány visszatérő “bűnös”, nála még azok sem gazemberek. Főhajtása a miénk is, hiszen a magunk életét meghatározó emlékekhez, a nekünk fontos helyekhez és emberekhez való viszonyunk jelzi, hogy a gyakran szédítő változások után, valójában hol tartunk? Földes nem ijesztget senkit Lipót mezővel, inkább az egészséges életvezetésről tár elénk egy szép példát, mégpedig a legfontosabb lélek-mozdulattal: a főhajtásával. József Attila Kései siratója óta ami “kései” az nem késő, főleg nem fölösleges, vagy semmitmondó - csak legyen igaz. Jó, ha nem kegyetlenül az. A gyűjtemény két fő részre osztható. Az elsőben gyermek - és ifjúkorának, a másodikban amerikai munkásságának a “nagyjaira” emlékezik. Említettem már, hogy a kötet címe a “kulcs”: a Nobeldíjasainkkal és a hollywoodi sztárokkal csevegő újságíró, a kaliforniai magyarság nagyjait jól becsülő barát, és az anyja előtt tisztelettel meghajtó nagyapa karcolataiban egy szabadgondolkodású, önmagához következetes íróra figyelünk, aki jókat kérdez, valóban odafigyel, és ezért izgalmasakat mesél. Néhány hete, az Alfa és Ómega délutánok keretében, a Magyar Házban találkozott az olvasókkal Földes Tamás. Megvallom, nehezteltem rá egy kicsit, mert a próbálkozásaimat ügyesen visszautasította, amikor a hitéről faggattam volna. Most, e sorokat írva döbbenek rá, hogy milyen figyelmetlen voltam. A könyv borítóján is díszelgő újságkivágások a múlt század elején bájával hódító Kálmán Mancival, őt másféle életre predesztinálták. Az én gyermekkorom puritán vallásosságát nem hasonlíthatom össze a színészi társasággal, amiben Tamás felcseperedett. Olyan jól csinálja, hogy alig lehet észrevenni: a főhajtása hitvallásos súllyal bír. Túdhattam volna: a tiszteletadás mindig az - a Földes Tamásé is. János apostol írta egy levelében, hogy nem szerethetjük a láthatatlan Istent, ha szeretetlenül elfordulunk az embertársainktól. A hálás emlékezés főhajtás a múltnak, jókedvű köszönés a jövőnek, és amennyiben az embert célozza, Isten előtt is kedves cselekedet. Milyen jó, hogy képesek vagyunk erre, milyen jó, hogy nem késő - csak kései. A könyvbarátok figyelmébe ajánlom Földes Tamás harmadik könyvét (az előzőkkel együtt - „Az arc”, és „Amanda frigyre lép”). Reméljük, hogy a közelmúltban Las Vegasba költözött Földes házaspár kapcsolata a Los Angeles környékén élő magyarsággal nem szakad meg, sőt a „fények városában” is folytatott írói munkásság újabb gyümölcseivel gazdagítja majd irodalmunkat. Budapesti könyvkiadónál, majd Los Angelesben magánkiadásban megjelent műveit a foldestamas@aol.com internetes címen lehet megrendelni. Novák József 1^5^ Október 16.2009~
