Amerikai Magyar Hírlap, 2009 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2009-01-09 / 1. szám

AMERICAN/HUNGARIAN JOURNAL • WEEKLY NEWSPAPER Türelmetlenül várja a világ Obama beiktatását A gazdasági válság, a gázai konfliktus, és egy sor világpolitikai esemény kimenetele függ az új amerikai elnök személyétől, hozzáál­lásától, első intézkedéseitől, ezért az egész világ várja a január 20-át, a megválasztott Barack Obama beiktatását. A jelenlegi elnök, George Bush a november 4-i választás óta nem hoz komoly döntést, sőt, a lehetőségeit már 2006-ban szűkítette az előző kongresszusi választás, amikor is a képviselőházban és a szená­tusban is többségbe kerültek a demokraták. A feszült nemzetközi helyzetben senkinek sem okoz örömet az amerikai politika majd kéthó­napos leállása. Óriási az igény a munkára, demokrata politikusok sorra bombázzák a megválasztott elnököt a javaslataikkal, Obama pedig alig várja 20-át, hogy azonnal megszüntethesse George Bush több népszerűtlen rendeletét. Mindebben segítségére lesz az is, hogy a november 4-i választás alapján már január 3-án megalakul a 111. kongresszus, a képviselőház mellett pedig a szenátusban is jelentős demokrata többség lesz. A beik­tatási ünnepséget szervezők ötmillió embert várnak Washingtonban a törvényhozás épületéhez, a Capitoliumhoz, ahol Barack Obama leteszi majd elnöki esküjét, majd a hagyományok szerint a Pennsylvania Avenue-n átsétál a Fehér Házhoz, ahol elfoglalja hivatalát. A szervezők semmit sem bíznak a véletlenre, január 11-én kétszer is elpróbálják a ceremóniát, Obamát azonban egy statiszta fogja helyet­tesíteni. Az első afroamerikai elnök ugyanarra a bibliára teszi le az esküt, amelyre 1861-ben példaképe, Abraham Lincoln. A bordó színű, bőrkötésű bibliát Barack Obama a kongresszusi könyvtártól kapja köl­csön, jóllehet az alkotmány nem írja elő, hogy a bibliára kell esküdni. Obama megbotránkoztatta saját pártja liberális szárnyát, ugyanis az egyik legbefolyásosabb amerikai vallási vezető, a jobboldalinak tartott Rick Warren imádkozik majd az ünnepségen. A pap lényegében * mindent ellenez, amit a demokraták támogatnak: az abortuszt, az egyneműek házasságát és az őssejtkutatást. Egyelőre nem tudni, hogy a megválasztott elnök mennyit költ saját beiktatására, de eddig a legtöbbet, 42 millió dollárt George Bush költött 2005-ben. Ő azonban nem tudott átsétálni a Fehér Házhoz, tüntetők miatt ugyanis golyóálló autóba kellett menekíteni, és - megszakítva az elnöki hagyományokat - autóval érkezett az elnöki rezidenciára. Gáz van az orosz gázzal Magyarországra nem jön gáz Ukrajnából, a gázszállítás kedd délután fél négykor állt le - jelentette be Molnár Csaba energetikai miniszter. Az Ausztria felől érkező gáz mennyisége már kedd délelőtt elmaradt a megszokott szinttől. Az import kiesése zavarokat okozhat a gázellátásban, hiszen a keddre várható fogyasztás 68 millió köbméter, míg a hazai tározókból legfeljebb napi 51 millió köbméter nyerhető ki. A miniszter arra szólította fel az alternatív üzemanyaggal is működő magyarországi erőműveket, hogy legkésőbb holnap délelőtt 11 óráig álljanak át a gázról az alternatív üzemanyagra - közölte a Független Hírügynökség. Molnár Csaba hozzátette: szerda délelőtt döntenek a stratégiai gáztározókban lévő félmilliárd köbméter gáz esetleges felhasználásáról, illetve az ipari fogyasztók esetleges korlá­tozásáról. Addig a kereskedelmi tározókból fedezik a fogyasztást. Lakossági korlátozásra egyelőre nincs szükség, Magyarország tar­talékai hetekre elegendőek - jelentette ki a miniszter. A szerdán életbelépő korlátozás napi 6-8 millió köbméter gáz „megtakarítását” jelenti - mondta Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító' Zrt. vezérigazgatója. Mivel a tározókban 3,5 milliárd köbméter gáz van, és ebből naponta legfeljebb 51 millió köbmétert tudnak kinyerni, a készletek akár 70 napra is elegendők lehetnek. Ugyanakkor, mivel a téli gázfog­yasztás jellemzően 60 és 70 millió köbméter között van - és a legkemé­nyebb téli napokon 80 millió köbmétert is elérheti -, az import leállása lényegében a felhasználás korlátozását jelenti. A gázszállítás megállálsa miatt Szlovákiában válsághelyzet van, Bulgáriában gyárak álltak le a gázkrízis miatt. Minden kedves Olvasónknak, Hirdetőnknek és Támogatónknak * ____ eredményes, sikerekben gazdag, reményteljes Uj Esztendőt kívánunk! A Hírlap kiadói és munkatársai Sólyom László: Válságos év előtt állunk Bizonytalan és válságos év előtt állunk, s ilyen­kor bármennyire sajnálatos is, nem lehet hagyományos újévi köszöntőt mondani - bocsá­totta előre újévi beszédében csü­törtökön Sólyom László köztár­sasági elnök* aki szerint most min­denkinek a saját életében is valamilyen választ kell adnia a válságra. Már nem lehet a régi módon kialakítani magunk és családunk számára „a felszínen maradás” stratégiáját, ezért nem kell félni elővenni a meghitt régi szavakat és tanácsokat, amelyeket min­denki megért - hangsúlyozta az államfő, kifejtve, hogy ezek sorá­ban elsősorban saját erőforrásaink takarékosabb beosztására, az emberségünk megőrzéséért vállalt felelősségre és a szolidaritástól elválaszthatatlan önállóságra gondol. Sólyom László szerint indo­kolt feltenni a kérdést, hogy vajon felrázta-e az egész társadalmat, hogy néhány év alatt minta országból sereghajtókká lettünk. Utalt arra, hogy a világméretű pénzügyi válság és a gazdasági visszaesés azért sújtja különösen Magyarországot, mert a válság súlyosan legyengült állapotban találta az országot. „A kiút világos meghatározása és az alapvető változások sürgős bevezetése a kormány felelőssége”- jelentette ki, de ehhez rögtön hozzátette: most nem a politiku­sokhoz, hanem mindenkihez, a „jóakaratú emberekhez” szeretne szólni. Kár lenne, ha csak azzal törődnénk, ami közvetlenül minket érint - mondta, jelezve: „mindnyájunkat érintő, fontos kérdés, hogy 75 000 vagy 200 000 ember kerül-e utcára, hogy mi lesz a családjukkal. Senkinek sem mindegy, -1 vagy -3 százalék lesz-e a gazdasági növekedés, vagyis magyarán a zsugorodás.” Ez akkor is így van, ha a televízió és a hírek hozzászoktat­tak ahhoz, hogy százával hever­nek a halottak, iparágak vagy országok gazdasága omlik össze- jegyezte meg. A köztársasági elnök a fel­színen maradás személyes és családi stratégiáira rátérve hang­súlyozta, nemcsak a korábbi gazdaságpolitika miatt, hanem azért sem mehgt tovább a régi módön minden, mert az ország­nak nincsenek tartalékai, nin­csenek lakossági megtakarítások. „Elköltöttük a pénzünket, sőt jóval többet. Az embereknek pedig a válságban még súlyos­abb teher a hitelek törlesztése” - mutatott rá. Felelősek vagyunk nemcsak anyagi helyzetünkért, nemcsak családunkért, hanem embersé­günk megőrzéséért is - emelte ki, hozzátéve: bízik a jóakaratú emberekben, akik „a minden­napok küzdelmeiben, a munka­helyen, az üzletben, az utcán és emberi kapcsolataikban megőrzik az emberi tartást, nem hagyják tovább romlani a légkört”. „Az önállóság is nagyon fontos abban, hogy ne törjön össze minket a válság. Ilyenkor mindenki elsősorban magára számíthat - illetve szűkebb környezetére: a családjára, a bará­tokra. Az önállóság azonban egyszersmind önérzetet is jelent. Éppen a nehéz időkben szükséges, hogy legyünk öntudatosak, s felelős emberként utasítsuk vissza, ha akár gazdaságilag, akár politikailag ki akarnak használni” - mondta a köztársasági elnök, aki úgy vélekedett, hogy az önállóság ugyanakkor elválaszthatatlan a szolidaritástól, mert azok, akik bíznak egymásban, kölcsönösen megsegítik egymást. Végül a köztársasági elnök boldog új esztendőt, reményt és sok erőt kívánt Magyarország népének és minden magyarnak, majd beszédének utolsó mon­dataként megosztott hallgatóival egy gondolatot, amelyet állítása szerint gyakran felidéz magában. „A tisztesség hosszú távon megéri” - jelentette ki újévi beszédének lezárásaként Sólyom László. Orbán: 2009 sikere azon múlik, hogy lesz-e változás A Fidesz elnöke szerint 2009 olyan év lesz, amilyenné a magyarok teszik azt a maguk számára. A kormány a végletekig legyengítette az országot, majd félrekezelte a válságot, ezért a körülmények kétségkívül jóval nehezebbek lesznek, mint korábban, de ez a helyzet is számos lehetőséget, esélyt kínál, amelyeket érdemes megragadni - tette hozzá. Szerinte a magyar emberek pontosan látják és érzik, hogy milyen rossz állapotban van az ország, és hogy még mennyit romolhat a hely­zet, ha minden úgy megy tovább, ahogyan eddig. Az előrehozott választások esélyéről Orbán Viktor azt mondta: ha valamennyi ellenzéki párt támogatná a parlament feloszlatását, akkor 3 hónap múlva megrendezhetnék a voksolást, de erre most nem lehet számítani. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra, van programja, és felkészült a választásra is. Arra is felhívta a figyelmet! lehet, hogy csak a 2010-es parlamenti választás eredményez majd politikai változást Magyarországon, de ennek a vál­tozásnak a mélysége és átható ereje 2009-ben fog eldőlni. „Az önsajnálat a 2009-es évre nézve a legrosszabb recept, amit a magyarok beválthatnak a világgazdaság patikájában” - figyelmeztetett. Ugyanakkor szerinte ahhoz, hogy valamit tenni lehessen, véget kell vetni annak, ami most zajlik. Orbán Viktor úgy látja, hogy 2009 attól függően lesz Magyarország számára sikeres, vagy sikertelen esztendő, hogy az emberek képesek lesznek-e elérni olyan politikai változást, amely gazdaságpolitikai változást is magával hoz majd. Ha minderre nem kerül sor, akkor 2009 „komisz esztendőként” marad meg az emlékezetükben - tette hozzá. „Hogy emögött van-e összehangolt játék és a szálak összefut­­nalc-e egy szocialista marokba, ezt legfeljebb találgatni lehet, ami nekem nem kenyerem, így ezt inkább az olvasók fantáziájára bízom” - jegyezte meg. If not received in time, please report to 1-800-275-8777 11/04/2009 jFRI250/ 1 l SUSAN FRIHF / i 2500 PEBB/^tff.p* 1 6RANBURY TX 76048-2619 I l ho-TS

Next

/
Thumbnails
Contents