Amerikai Magyar Hírlap, 2008 (20. évfolyam, 3-51. szám)

2008-09-12 / 37. szám

AMERICAN/HUNGARIAN JOURNAL • WEEKLY NEWSPAPER If not received in time, please report to 1-800-275-8777 11/04/2008 FRI250 SUSAN FRINK 2500 PEBBLE DR. í GRANBURY IX 76048-2619 Hivatalosan is McCain az elnökjelölt Az amerikai Republikánus Párt St. Paul-i konvencióján hivatalosan jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét. A küldöttek név szerint sza­vaztak. A voksolás előtt Sarah Palin, akit McCain a hétvégén nevezett meg alelnökjelöltjének, megtartotta első országos beszédét, amelyben szenvedélyesen támadta bírálóit és Barack Obamát, a Demokrata Párt elnökjelöltjét. A pódiumra lépő kormányzónő percekig tartó taps után szólalt meg. Kijelentette: az amerikai népnek novemberben választa­nia kell azon jelöltek között, akik a változást használják karrierjük előmozdítására, és azok között, akik a karrierjüket használják fel a változás elérésére, ilyen John McCain. Az alaszkai kormányzónő közvetve a demokrata elnökjelöltet, Barack Obamát támadta, aki a változás jelszavával igyekszik meghódítani a Fehér Házat. Külön hangsúlyt helyezett arra, hogy bemutassa férjét, öt gyer­mekét, köztük Irakban szolgáló fiát, 17 éves leányát, valamint ez év áprilisában, Down-kórral született fiát. Beszéde volt a négynapos pártrendezvény legnagyobb figyelem­mel kísért eseménye. A negyvennégy éves Palinnek alig kétéves kor­mányzói gyakorlata van, és egyáltalán nincs tapasztalata az alaszkai politikai életen túl. A republikánusoknak vissza kellett verniük azokat a bírálatokat, hogy könnyűsúlyú a politikában ahhoz, hogy elnök legyen, ha McCain november negyedikén győz az elnökválasztáson és esetleg valamikor cselekvésképtelenné válik. Egyelőre nem világos, hogy Palin beszéde miképpen befolyásolja majd az elnökválasztás egészét, de a fergeteges tapsból, amit kapott a konvención, úgy tűnik, hogy a párt hűséges támogatóit sikerült meggyőzni. Fiatalos lendülete, sportriporteri múltjából és a kormányzói hivatal­ban eltöltött idejéből származó rutinja segítette abban, hogy beszéde hibátlan, a tömeghez intézett felhívása pedig érthető és egyértelmű legyen. Bush: McCain győz novemberben Kiállt John McCain elnökjelöltsége mellett George Bush. Az ameri­kai elnök a Republikánus Párt konvencióján műholdas kapcsolaton keresztül beszélt. Bush azt mondta, McCain készen áll arra, hogy a hadsereg főparancsnoka legyen. Bush szerint az amerikaiak végül tapasztalataik alapján döntenek majd, ezért McCain győz a novemberi választáson. Az amerikai elnök hivatalosan a Gusztáv hurrikán miatt nem uta­zott a pártgyűlésre. A republikánusok megkönnyebbülten fogadták, hogy a népszerűtlen Bush csak videóüzenetben szolt a küldöttekhez. „Amikor már minden reklámkampány lefutott, és eljött a sza­vazás ideje, akkor az amerikaiak majd megvizsgálják a jelöltek ítélőképességét, tapasztalatát és a McCain-Palin jelöltpárosra fognak voksolni - üzente George Bush a Fehér Házból. Szerinte McCain alkal­mas a leginkább Amerika védelmére. Januárban válhat valóra az amerikai álom Szinte bizonyos, hogy a szeptem­ber végén záruló amerikai pénzügyi évben az elutasított amerikai vízum­­kérelmek aránya Magyarországon tíz százalék alatt lesz, így január közepétől a magyarok is vízummentesen utaz­hatnak majd be az Egyesült Államokba- mondta Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet kedden az MTI-nek. „Semmi olyan információm nincs, ami akárcsak arra utalna, hogy ne kerülnénk tíz százalék alá (...) ez egy nagyon régóta tartó, lefelé irányuló tendencia”- közölte. Emlékeztetett arra, a mutató már tavaly is épphogy meghaladta a vízummentesség feltételeként szabott küszöböt, 10,3 százalék volt. „Már hónapokkal ezelőtt mindenki biztosra vette, hogy alákerülünk” - tette hozzá. A nagykövet elmondta: a vízum­­mentességi program szinte már közös üggyé vált, és az amerikai fél nem jelezte, hogy bármilyen akadálya lenne a magyar vízum­mentességnek. Tájékoztatása szerint Amerikában a vízum­­mentességi rendszer bejáratása folyamatban van, a „bevetés előtti utolsó simítások” folynak. A magyar-amerikai vízummentes­ségi szerződésről a felek folyama­tosan egyeztetnek. Somogyi Ferenc kifejtette, hogy az új rendszer bevezeté­sének céldátuma 2009. január 12-e, „ez még beleesik a Bush­­adminisztráció tágan értelmezett kompetenciájába”. (George Bush elnök mandátuma január 20- án jár le, aznap iktatják be az új elnököt.) A rendszer életbe léptetését korábban december végére tervezték, de későbbre halasztották, mert karácsony és újév tájékán a szokásosnál nagyobb a forgalom, és sokkal nagyobb visszhangot kapna, ha valamilyen hiányosságra, gondra esetleg akkor derülne fény. Bush júniusban úgy nyilat­kozott, hogy a vízummentes beutazás szabályai megkönnyítik majd az Egyesült Államokba láto­gatók dolgát, hiszen a papírmunkát még utazás előtt elekt­ronikus úton el lehet intézni. Jelenleg 27 állam Nyugat-Európa legtöbb országa, továbbá Ausztrália, Brunei, Japán, Új- Zéland és Szingapúr - polgárai utazhat­nak vízum nélkül az Egyesült Álla­mokba. Washington idén nyolc állammal - köztük Csehországgal és Ma­gyarországgal - írt alá előzetes megállapodást a vízummentes­ségi programhoz való csatla­kozásról. A program keretében a külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb kilencven napig tartóz­kodhatnak majd vízum nélkül az Egyesült Államokban, a mun­kavállalóknak vagy a diákoknak továbbra is kell majd vízumot váltaniuk. A vízummentes utazás sem jelent garanciát arra, hogy az utast be is engedik az Egyesült Államokba. A határőrnek tovább­ra is mérlegelési joga van. A kedvezmény csak olyanokra vonatkozik, akik legfeljebb 90 napra, turistaként utaznának be. Mindenki másnak, így újságíróknak, diákoknak, kikül­dötteknek továbbra is vízumra lesz szükségük. Az SZDSZ menesztené Gyurcsányt Az SZDSZ elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a meg­beszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel - jelentette be Fodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki budapesti ülését követően. A politikus szerint az elmúlt egy év új helyzetet teremtett, a kisebbségi kormány beterjesztette programját, amire az SZDSZ tar­talmi és személyi okok miatt nemet mondott, ahogyan a többi ellenzéki párt is elvetette azt. A pártelnök úgy véli, hogy az ország érdekét a szakértői kormány szolgálná a leginkább, ugyanis a szakértői kormány meg tudná terem­teni a stabilitás és a növekedés feltételeit, és egy ilyen kabinet állíthatná vissza a leggyorsabban a közbizalmat. Hozzátette: erről a többi párttal is tárgyalni akarnak, hiszen a szakértői kormány felállításához széles körű politikai támogatásra van szükség. Fodor Gábor arra az újságírói kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc vezetheti-e a szakértői kormányt, határozott nemmel válaszolt. Fidesz: írja alá Gyurcsány a lemondását! A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország fél éve Gyurcsány Ferenc személyes agóniájának árát fizeti. Navracsics Tibor ezért lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. „Tudjuk, hogy ott van az asztalán a lemondási nyilatkozat, vegyen egy nagy levegőt, legyen érős ember, és írja alá” - kérte Navracsics Tibor a miniszterelnöktől. A politikus szerint az elmúlt hat hónapban „Gyurcsány Ferenc személyes politikai agóniáját láthattuk közpénzen közvetítve”. Ma­gyarország fél éve annak az árát fizeti, hogy a miniszterelnök nem képes beismerni kormányzati, politikai kudarcát és levonni ebből a következtetést - hangsúlyozta a frakcióvezető. Orbán feloszlatná a parlamentet A parlament feloszlatását tar­taná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből Orbán Viktor. A Fidesz elnöke pártja elnökségi ülése után arról beszélt, hogy ennek kezdeményezéséről tárgyaltak ugyan, de döntés nem született. A parlament feloszla­tásának kérdéséről a Fidesz évad­nyitó frakcióülése nyilvánít majd véleményt. A legnagyobb ellenzéki párt azért elmegy a Fodor Gábor SZDSZ-elnök kezdeményezte, a szakértői kormányról szóló tár­gyalásokra is. Hogy a delegáció ott milyen álláspontot képvisel majd, arról Orbán nem beszélt, mint mondta: előbb Fodorral közlik a véleményüket, csak aztán a nyilvánossággal. A parlament feloszlatása nem volna jó megoldás a jelenlegi vál­sághelyzet kezelésére, mert újabb több hónapos szünetet eredmé­nyezne a kormányzásban, mondta el az Index kérdésére Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerin­te az országnak cselekvőképes kormányra van szüksége, az SZDSZ pedig végigmegy az úton, amit kijelölt magának.

Next

/
Thumbnails
Contents