Amerikai Magyar Hírlap, 2008 (20. évfolyam, 3-51. szám)
2008-12-19 / 51. szám
AZ AMERIKAI American Hungarian Journal * Weekly Newspaper Karácsonyi Magyar Hírlap Bárányka (Erdélyi népballada) Határ havas tövén, hol a Szoros rónába torkoll Hegyláb és völgyhatáron Kövér juhnyáj három Szállt le legelészve. Három pásztor véle: Moldvai legény, Vrancsai legény, Erdélyi legény. Moldvai, vrancsai Haliga azt beszéli, Tanakodja, este Megölik kettesbe’ Erdélyi legényt, Megölik szegényt. Juhait elosztják, Vesznek erős marhát, Okos paripát, Bátor, sok kutyát. Hát a kisebb bárány, Szöszke gyapjú hátán Kerek három napja Béget panaszkodva, Füvet nem harapja.- Hej, te kisebb bárány Mi bajod van, árvám? Kerek három napja Bégetsz panaszkodva Szálat sem harapva. Fű nem ízlik talán? Vagy beteg vagy talán'.- Moldvai, vrancsai Haliga azt beszéli: Még egy este, aztán . Megölnek, kis gazdám.- Bárányom, bűbájos Barcasági táltos, Ha már meg van írva. Hogy itt tesznek sírba A nagy poros mezőn, Mondjad kérlelőn Napkeltekor holnap Másik pásztoroknak Hogy testemet vinnék Nem is messze innét - Kőhajtásra, lám Ott van a karám Ott a nyáj legott - Hadd pihenjek ott! Három furulyát - Mondjad nékiek, Három furulyát Fejtől tégyenek. Fűzfafurulya - Szépen sípol a’ Furulya, ha csont Omló könnyet ont, Bodzafurulya - Tüzes a dala. Szél ha jár a tájon Tört szívem ne fájjon Mikor kedves nyájam Sírva sír utánam Sötét éjszakában. Nyájam ne is sejtse Mint ölt meg a fejsze, Mondjad néki menten: Mennyegzőre mentem Királylánnyal, éjjel, Túlvilági széppel, S a mennyegzőm alatt Égről csillag szaladt. Lakodalmas nép is Fenyő volt és kőris, Nagy havas a pópa, Kórus madárnóta, Millió madárka, Csillagfény a fáklya. ... De ha édesanyám Kérdez egyszer reám - Gyászruha van rajta, Csak fiát siratja, Mindenkitől kérdi, Egyre keresgéli:. Deli pásztor fiam Ki ismerte névről Karcsú termetéről? Ért cseresznye ajka, Búzakalász bajsza, Szeme földi szeder, Haja hollót lever.- Hogyha édesanyám Kérdez egyszer reám, Mondjad néki menten: Esküvőre mentem. S hogy fiának párja Havas király lánya. De a többit kérlek El ne mondd szülémnek, Hogy mennyegzőm alatt Égről csillag szaladt, Lakodalmas nép is Fenyő volt és kőris, Nagy havas a pópa, Kórus madárnóta, Millió madárka, Csillagfény a fáklya. HARAPÁSNYI BŐSÉG Ha egy tökéletes világban élnénk, ünnepeink és ünneplésünk elveszítenék a jelentésüket. Úgy mint a többi, a Karácsony is egy „kirándulás” az élet valóságaiból, a „szürke hétköznapokból”. Bőségre készülünk, ha csak egy estényire is. Ajándékozásban és ajándékokban adjuk és fogadjuk ezt; szeretet-közösségben a közeliekkel és a ritkán látottakkal, mert az ünnepben egy „más napot” remélünk. Tervezetten másképpen nézzük a világot ilyenkor, és azt reméljük, hogy ünnep-közeiben velünk is szokatlanul jó dolgok történnek majd. Az alkalomhoz illő köszöntések, a boltok zajával vetekedő ünnepi zene és az útra kelők tömege, mind erről szól. Azoknak írom ezt, akik máris tudják, hogy az idén nehéz Karácsonyuk lesz. Valakinek, aki elvesztette a munkáját, vagy attól tart, hogy a jövő havi adósságtörlesztésre már nem futja. Az anyukának, aki nem a karácsonyfa alá készíti a csomagot, hanem Irakba küldi a katona-fia után. A társ nélkül maradiaknak, a súlyos betegségben szenvedőknek, a reménységükben lankadóknak. írom azoknak is, akiket zavar a Karácsony, és inkább mást és máskor ünnepelnének, főleg azért, mert a betlehemi csodát nem tudják elhinni. Hogyan és mit ünnepelhetnénk így? Az igazság az, hogy hosszú és nagy ünnep-éhségünk átfestette Jézus születésének a történetét. Idillikusán szép és megható lett tőle a szegénység és a sokféle hiány, amibe a Gyermek érkezett. Naggyá nőtt előttünk a történet néhány pozitív szereplője, és alig vesszük észre a csalódottak nagy tömegét, akiknek az a nap csakolyan szürke volt, mint a többi. Pedig a Biblia azt tanítja, hogy Jézus Krisztus nem Máriához és Józsefhez, az angyalokkal társalgó pásztorokhoz, vagy a napkeleti bölcsekhez jött, hanem a Világ megváltásáért. Szűkebb környezete, a zsidóság egy Messiásra várt, és ember-világunk máig is valami istenes megoldásban reménykedik, hogy eltűnjön végre a sokféle hiány és fájdalom az életből. Gondolom, Isten is tudta, hogy „kimondhatatlanul nagy ajándékával” (mert néhány évtized múltán Pál apostol így utal az Úr Jézusra) a többség nem tud mit kezdeni, és még kétezer év múltán is sokmillió ember vár és reménykedik, templomokban és azokat kerülve, ünnepre spájzolva harapásnyi bőséget, ünneptől féltve a nehezen vigyázott reménységet. Vajon, nem azért csalódunk folyton, mert valami valótlant hiszünk a világról? Nem azért, mert az életünket a tökéletesség varázsa alatt melengetjük az ünnep kellékeivel is, gyertyával, finomságokkal, drága dolgok rakosgatásával, nem is beszélve a nagystílű jókívánságokról, amikért egész évben oly keveset teszünk? Miről tanít Jézus születésének a története, ha nem arról, hogy kimondhatatlanul nagy ajándék van a nem tökéletes világban is, és ha a hívésünkkel nem tanulunk meg annak örülni, azt elfogadni, akkor csalódottan élünk; csaló hitünk áldozatai maradunk. Hadd mondjam el egy karácsonyi emlékemet. 1977 Karácsonya a kiskőrösi laktanyában ért, ahonnan nem kaptam kimenőt már fél éve, mert olyan honvéd voltam, aki nevelésre szorult. Megkockáztattam a kérést, hogy kimehessek a városba az ünnepi istentiszteletre. Alig hittem a szememnek, amikor megérkezett az engedély. Makulátlan díszben indultam a kapu felé. Úgy vágytam már otthon lenni a lelki testvéreim között; énekelni, prédikációt hallgatni, a barátaimmal beszélgetni. Parancs várt rám az őrnél, hogy menjek vissza, mert a szemetes bunkert ki kell lapátolni. Sírva vedlettem át a munkásruhába, majd másztam le a betontartályba. Már dolgozott egy másik katona, akiről kiderült, hogy görög- katolikus kispap - neki korábbra szólt a kimenője. Ott találkoztunk. Megbeszéltük, hogy délután, a szabadidőben a laktanya mögé megyünk imádkozni. Úszómedence volt ott, és mert nyomokat láttunk a hóban, arrafelé indultunk, hogy vajon ki fürödhet ott télidőben. Az üres medence szélvédett sarkában egy csoport katonát találtunk. Térden állva (nagyon szeretem ezt a kifejezést) imádkoztak. Abban a tökéletlen világban, a vágyam teljesítése helyett egy olyan felejthetetlen ajándékot kaptam Istentől katolikus testvéreimben, ami a katonaéveket tényleg hasznossá és széppé tette. Az evangélium („jóhír”) arról szól, hogy Isten találkozni akar velünk, de a valóság talaján, vagyis, éppen most. Csalóka reménységeinknek a következménye csak csalódás lehet; miért nem fogadjuk ajándékként, ami, Aki máris a miénk? Én nem vádolom azokat, akik a Gyermekben valami érthetetlen csodát látnak, és ezért nem hiszik el a történetét. Féltem viszont azokat, akik Jézus szavaiban, szeretetében, nyomorult bűnösök felé gyakorolt könyörületében, gyógyító erejében, készségében a kevés megszaporítására, majd ártatlanul vállalt kínszenvedésében, helyettesítő halálában és feltámadásában sem ismerik fel a nekik kínált ajándékot. A korabeliekhez képest, mi helyzeti előnyt élvezünk, mert feltámadása után másképpen fest a betlehemi történet is. Akit Karácsonykor ünnepiünk, Világ Megváltója lett - lám, csak Isten ajándéka teszi teljessé az életet. Csak ott lesz tökéletessé az élet, ahol valóság már a kérésünk: „Jöjjön el a te országod!” Ezt kínálja ez a Karácsony! Harapásnyit az örökélet bőségéből... NOVÁK JÓZSEF WmWm* ^ December 19,2008
