Amerikai Magyar Hírlap, 2008 (20. évfolyam, 3-51. szám)

2008-01-18 / 3. szám

Irán az első a terrorizmust támogató államok között „Irán cselekedetei a világ minden országának biztonságát veszé­lyeztetik Az Egyesült Államok ezért erősíti régóta vállalt biztonsági kötelezettségeit barátainkkal az öbölben, és összefogjuk barátainkat világszerte, hogy szembeszálljunk e veszéllyel, amíg nem lesz túl késő” - mondta Bush a Közel-Keleten tett látogatása során. Az amerikai elnök szerint Irán pénzel terrorista szélsőségeseket, aláássa a békét Libanonban, fegyvereket küld az afganisztáni táli­­boknak, riasztó retorikával meg akarja félemlíteni szomszédait, kihívást intéz az ENSZ ellen, és destabilizálja az egész térséget azzal, hogy nem hajlandó nyíltan beszélni atomprogramjáról. Teheránnak elszámoltathatóvá kell válnia saját népével szemben is, mert miközben „dollárszázmilliókat küld szélsőségeseknek a világ minden részébe, saját népére otthon elnyomás és gazdasági nehézségek várnak”. Az elnök dicsérte a demokratikus reformokat az (egyébként tekintélyelvűen kormányzott) öböl menti államokban. A palesztinokat felszólította, hogy utasítsák el a szélsőségeseket, bár nem említette név szerint a Gázai övezetet hatalmába kerítő Hamász iszlamista mozgal­mat. „Elérhető közelségbe került a méltóság és a szuverenitás, amely­hez önöknek joguk van” - üzente a palesztinoknak. Bush üzent az iraki népnek is, miszerint „önök a demokráciát választották, és határozottan ki is állnak mellette. Az Egyesült Álla­moknak nincsenek területi vágyai. Az önök szabadságával mi a közös biztonságunkra törekszünk. Hisszük, hogy a stabilitás csak egy szabad és igazságos Közel-Kelettel jöhet el, ahol a szélsőségesek a peremre szorulnak” - hangsúlyozta az amerikai vendég. Abu-Dzabiban mondott beszédében az elnök kijelentette, hogy „a demokrácia az egyetlen kormányzási forma, amely az őket megillető méltósággal és egyenlőséggel kezeli az egyéneket. Tapasztalatból tudjuk, hogy a demokrácia az egyetlen kormányzati rendszer, amely tartós békét és stabilitást hoz.” Nincs kizárva Irán lerohanása Minden lehetőség az asztalon van, mely arra vonatkozik, hogy megakadályozza Irán nukleáris fegyverhez jutását - jelentette ki Óimért a Külügyi-és Védelmi Bizottság előtt. A zárt ajtók mögött tartott beszélgetésre, melyről nevük ellhall­­gatását kérő diplomaták tájékoztattak, azt követően került sor, hogy a kormányfő előző nap Bush elnökkel tárgyalt az iráni helyzetről. Óimért csupán azért nem zárta ki a katonai támadás lehetőségét, hogy ezzel is sürgesse a diplomáciai megoldást - véli a The New York Times által megkérdezett Izraelben élő Irán-szakértő. A meglepő kijelentéssel Óimért a nemzetközi közösség éberségét akarta fenntartani - mondta. Izrael attól tart, hogy a NAÜ által kiad­ott jelentés után, mely nem marasztalta el egyértelműen Iránt, a világ továbbra is vár és hagyja hogy Irán atomfegyverre tegyen szert - tette hozzá. ( Izrael 26 évvel ezelőtt már egyszer meghiúsította az iráni nuk­leáris ambíciókat, amikor légitámadást intézett a létesítmények ellen. Jelenleg egy ehhez hasonló támadás végrehajtása sokkal bonyolultabb lenne, mivel az iráni nukleáris létesítmények többsége rejtve található, földalatti bunkerekben. Támadás esetén ráadásul Irán valószínűleg rögtön ellencsapást mérne Izraelre és a környéken állomásozó ameri­kai erőkre. Gyilkossá vált veteránokról írt a New York Times A The New York Times összesítése szerint legalább 121, az iraki, illetve az afganisztáni háborúban részt vett amerikai katona ölt embert, vagy vált egy gyilkossági ügy vádlottjává. A lap összeállította azoknak az eseteknek a listáját, amikor a harcból hazatérő veteránok oltottak ki emberéletet, amelyben közrejátszott ebben a harci stressz, valamint az elszenvedett traumák, illetve az alkoholproblémák és családi viszályok is. A tragédiák idején a katonák többsége még a hadseregben szolgált. Az áldozatok egyharmada az iraki, vagy afganisztáni hadszínteret megjárt katonák családtagjai voltak, házastársuk, barátnőjük, vagy gyermekük. Mint például az a kétéves texasi kislány, akit húszéves édesapja a falhoz csapott. A férfi felgyógyulni tért haza, miután megsérült egy az iraki Falluja közelében történt bombarobbanásban. Több esetben a veteránok katonatársukat, vagy idegeneket öltek meg. Tizenhármán tettük után öngyilkosságot követtek el, kettejüket viszont a rendőrök lőtték le. Ezzel Afganisztán 2001. évi megszállása óta 89 százalékkal nőtt azoknak az élet elleni bűncselekményeknek a száma az Egyesült Államokban, amelyeket szolgálatot teljesítő katonák, vagy veterá­nok követtek el. A New York Times szerint sem a Pentagon, sem az igazságügyi tárca nem követi nyomon ezeket a bűncselekményeket, nem hadbíróságok, hanem az adott állam bírósága folytatja le az eljárást. A lap az felkutatott esetek listáját eljuttatta a Pentagonhoz, de a szervezet nem volt hajlandó erre reagálni. Hillary Clinton magyar műkincseket kér vissza Az USA elnökségére pályázó Clintonné már másodjára írt lev­elet Göncz Kingának. Arra kéri, hogy a magyar államtól a jogos örökösökhöz jusson vissza Her­­czog Mór Lipóttól a nácik által elrabolt műkincsgyűjtemény. Közel másfél évtizede kezdődött az egyezkedés, és 10 éve különböző bíróságokon folyik a per a híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót 10 festményéről. Ezeket unokája, Martha Nieren­berg követel vissza a Magyar Államtól, konkrétan a Szépművészeti Múzeumtól és a Magyar Nemzeti Galériától. A festményeket a II. Világháború során rabolták el a nácik, majd ezt követően kerül­tek a hazai múzeumok falára, de tulajdonjogot az állam nem szerzett. A Martha Nierenberg által visszakövetelt képek közül eddig - bírósági ítélet alapján - mind­össze egy festményt, Munkácsy Mihály Krisztus fehér lepelben című alkotását adták vissza az örökösnek. A többiről, köztük El Greco, idősebb Lucas Cranach és Courbet alkotásairól, évek óta folyik a vita. * Újból tengeri hatalom lenne Oroszország Oroszország tengeri hatalmának helyreállítását szor­galmazta Vlagyimir Putyin elnök várható utóda Murmanszkban. Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes a Barents-tenger partján fekvő kikötővárosban egy halászhajóra látogatott el. A hajó kapitánya arról panaszkodott, hogy norvég hajók gyakran hábor­gatják az orosz halászokat, és „erődemonstrációkat” tartanak. Hozzátette, hogy nagyobb bizton­ságban érezné magát, ha volnának a térségben orosz hadihajók. Medvegyev ezután fejtette ki, hogy Oroszországnak újra kell élesztenie haditengerészetét. „Ezt a halászok védelmében és Oroszországért is meg kell ten­nünk, hogy újból teljes értékű tengeri hatalom legyen” - mondta televíziós kamerák előtt, utalva az egykori Szovjetunió tiszteletet parancsoló haditengerészeti ere­jére. Bush: Egy év múlva megalakulhat a palesztin állam George Bush továbbra is kitart amellett, hogy elnöki mandátumának lejártáig sikerül tető alá hoznia az izraeli-palesztin békét, és megalakulhat az önálló palesztin állam. Az amerikai elnök Mahmúd Abbászt látogatta meg Cisz­­jordániában, ami belpolitikai lendületet adhat a palesztin elnöknek. Abbász a biztonsági intézkedések könnyítését és a zsidó telepek terjeszkedésének leállítását akarta elérni. „Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő segítséggel a palesztin állam megszületik” - fogalmazott Mahmúd Abbász palesztin elnök­kel Ramallahban közösen tartott sajtótájékoztatóján. Dl ia MEGHÍVÓ Szeretettel várom minden magyar barátomat 2008. január 27-én du. 3 órai kezdettel a Los Angeles-i Magyar Házba az ÍRÓK és OLVASÓK Találkozójára, melyet fivérem Dr. PFEIFFER EDE JÁNOS világsikert aratott könyve A KOMMUNIZMUS GYERMEKE első magyar kiadásának a tiszteletére és bemutatójára rendezünk. Felolvasások * Zene * Méltatások Könyv vásár: $20.- (plusz $4.50 posta) Miután személyes meghívót nem tudunk mindenkinek külön-külön küldeni, kérem tiszteljék meg az írót, a Magyar Szót, a Magyar Házat és a résztvevőket szíves megjelenésükkel. A műsor és kérdések után a Magyar Ház vacsorát szolgál fel, amelyre kérjük előre jelezni részvételüket: (805) 527-4006 vagy (310) 874-6219 számokon. Egészségben gazdag Boldog Újévet kívánok szeretettel mindenkinek: Nesüényi P. Judith Putyin Európa leggazdagabb embere? Vlagyimir Putyin orosz elnök titokban 40 milliárd dolláros vagyont halmozott fel az utóbbi nyolc évben - írja az angol Guardian. A moszkvai kormányzati adminisztrációból származó infor­mációkra hivatkozó cikk szerint Vlagyimir Putyin ezzel a vagyonnal Európa leggazdagabb embere. A Guardian úgy tudja, hogy Putyin rendelkezik az orosz olajexpor­tot lebonyolító Szurgutnyeftyegaz 37 százalékával, ami önmagában 20 milliárd dollárnak felel meg. Ezen felül a jövőre minden valószínűség szerint elnökből miniszterelnökké váló politikusé a Gazprom 4,5 százaléka, illetve a svájci olajkereskedő Gunvor társaság 75 százaléka. Sztaniszlav Belkovszkij orosz politikai szakértő még a múlt hónapban nyilatkozott a német Die Weltnek, és most a Guardian­­nek is megerősítette azokat a becsléseket, amelyek szerint az orosz elnöknek 401 milliárd dolláros vagyona van, de lehet, hogy még ennél is több pénzzel rendelkezik. Az érintett személyek és cégek nem nyilatkoztak. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, VOISIN ÉVA MUNKATÁRS HORVÁTH BEATRIX Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $45. USD, fél évre $25. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $45. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $135. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. [/./. ; Azok a volt barátok és ismerősök, akik részi kívánnak venni a Colloquiumban, hívják: (626) 798-1562. Köszönjük. Január 18, 2008

Next

/
Thumbnails
Contents