Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-01-26 / 5. szám

í----------------------------—\ SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GRACE HUNGARIAN REFORMED CHURCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Telefon: (818) 344-4276 Tel./Fax: (818)344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA Főgondnok: ANTALFY ATTILA Tel.: (818) 344-1885 Egyházi honlap: ^ www.sfvmre.org Istentiszteletünk során, ez alkalommal is Isten szeretetéről beszéltünk. Alapigénk János első levele 4 része 9 verséből szólt. Az emberi világ teli van szeretetlen­­séggel, hűtlenséggel, csalásokkal. Sokszor a legközelebbi barát, a legkedvesebb testvér is elhagy, elfordul tőlünk. Isten azonban mellettünk marad.VŐ a szeretet maga. A szeretet nem csak egy jellemzője Istennek, hanem a szeretet és Isten közé egyenlőség jele tehető. Isten, a teremtő Úr azért alkotott meg bennünket, hogy legyen akit szerethessen. Mi vagyunk az Ő szeretetének tárgya. Ugyanakkor azt is tapasz­taljuk, hogy e szeretetkapcsolat létrehozásában Ő az, aki kezde­ményez. Egy ember sem keresné magától a kapcsolatot Istennel. Éppen ezért Ő lép felénk. Életünk egyetlen célja nem lehetne más, mint az, hogy engedjük magunkat szeretni. Addig, amíg mások a céljaink, mindennapjainkban elszaporodik a magányosság, a bűntudat, a félelem és a harag, mint járulékos következményei azoknak a pótcselekvéseknek, melyeket végzünk. Igazi boldog­ságunk és kiteljesedett életünk akkor lesz, amikor átadjuk magunkat a szerető Istennek, aki a legjobban tudja, hogy mire van szükségünk. Imádkoztunk betegeinkért: Kékessy Gertrúdért és Tunigold Rózsikáért. Köszöntöttük vendé­geinket, többek között Ördögh Juliannát is, akinek családja meg­segítésére gyűjtést rendeztünk. Köszönjük az adományokat: NN.$50, Bereczki Tünde $50, Stevkó Eleonóra: $50. Január 28-án, vasárnap tartjuk évi rendes Közgyűlésünket. A megválasztott presbitérium közvetlenül a Közgyűlés után tartja alakuló gyűlését. Figyelem: Időpontváltozás- a február 24-ére tervezett tör­ténelmi játszóház új időpontja március 17. Bővebben rövidesen a honlapunkon. Február 25-én, böjti úrva­­csorás istentisztelet. Minden vasárnap az istentiszteletek ideje alatt gyermekmegőrzést biztosítunk a kicsinyek számára az alagsori helyiségben. A nagyobbakat vasárnapi iskolai foglalkozás várja.. Istentiszteletek után imacso­portunk szeretettel várja a temp­lomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is foga­dunk. Az Úr legyen és maradjon gyü­lekezeteink és családjaink őriző pásztora! ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok) (310) 355-1475 Lelkipásztor: NT. KACSÓ ISTVÁN (626) 356-8075 e-mail: istvankacso@yahoo.com Főgondnok: GARAITÜNDE (310) 314-5574 Orgonista: Hódos Judy ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11:30 órakor ^vww.hungarianreformedla.orj^ Egyházunkhoz - A 405-ös fwy­­röl az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. utca balra York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Isten­­tisztelet minden Vasárnap délelőtt 11:30 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Az elmúlt Vasárnap délelőtti Istentiszteletek prédikációinak alap­igéi Nehémiás 8: 1-13, valamint Zsoltárok 19: 1-9 (Bibliaolvasás: Zsoltárok 19: 10-15) voltak. Az Igehirdetések a “What works!?!”, és “Mi...?!” címeket kapták. Az angol Istentisztelet keretén belül előbb azt néztük meg, hogy létezik­­e hamis egyensúly, valamint mi a különbség a helyes és a helytelen egyensúly között, hiszen valójában minden ember ösztönösen (jobb esetben tudatosan is) “egyensúlyra” törekszik, majd ezt folytatva azt vizsgáltuk meg, hogy létezik-e hamis belső béke, valamint mi az összefüg­gés a béke és az aggodalom között, végül pedig Isten Igéjén keresztül arra kerestünk választ, hogy milyen “módszerek” működnek az ember mindennapi életében. A magyar Istentisztelet keretén belül megnéz­tük, hogy milyen oldalai vannak a Szentírásnak, valamint milyen dol­goknak a forrása. Köszönet Tímea Schackelfordnak és Jasmine Laubender-nek a finom vasárnapi ebédért! Imádkozzunk betegeinkért!: Cas­tillo Bagoly Éváért, Bónis Helen-ért, Horváth Júliáért, Betty Warga-ért! Istennek gyógyító kegyelme legyen a betegeskedőkkel! Február 3. Snow Day. Február 4. Istentiszteletek után presbiteri gyűlés. Február 25. Böjtfő. Istentisz­teletekkel egybekötött Úrvacsora. Istentiszteletek után közgyűlés! Március 4. Istentiszteletek után presbiteri gyűlés. Március 18. Március 15-re emlékezik a Vasárnapi Iskola. Április 1. Virágvasárnap. Isten­tiszteletek után presbiteri Gyűlés. Április 8. Húsvét. Istentisz­teletekkel egybekötött Úrvacsora. Május 6. Anyák Napja. A Vasár­napi Iskola az anyákat köszönti. Isten­tiszteletek után presbiteri gyűlés. Május 20. 11:30-tól rendes vasárnapi Istentiszteletek. Délután 2:30-tól Jótékonysági koncert! Figyelem! Figyelem! A szünet után megkezdődtek a kórus próbák! Próbálunk minden Vasárnap Isten­tiszteletek után! Templomunk kórusa, megalakulásának 1 éves évfordulójára, nevet is kapott: “Pan­nónia”. Figyelem! Magyar filmvetítés felnőtteknek minden hónap harma­dik Szombatján este 7 órától! Gye­rekeknek filmvetítés minden hónap első vasárnapján Istentiszteletek után! Figyelem! Figyelem! November 1-től a minden vasárnapi Istentisz­teleteink reggel 11:30-tól kezdődnek! Figyelem! A lelkipásztor új otthoni telefonszáma 626-356-8075. A teljes évi kalendárium megtekinthető a templom honlapján. Templomunk honlapja www.hungarianreformedla.org---------------------------------------\ HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor: Nt. NAGY BÁLINT Home: (323)937-6891 Tel. Off: (323)930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: MÓNUS OLIVÉR Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805)581-1754 Isten Igéje Lukács evangéliuma 15, 24. vs. alapján szólt “...mert az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” Vajon tudunk-e megtévedt gyermekünknek, csalódást okozott párunknak, bosszantó, kiá­brándító felebarátunknak megbocsá­tani, az igazi és a vélt sérelmeket elfelejteni? Bizony nem erős oldalunk a megbékélés, mi emberek gyakran inkább agresszíven, haragtartóan reagálunk egy-egy konfliktusra, s csak igen ritkán tudunk őszinte szívből megbocsátani. Isten azonban türelmes velünk, gyarló teremtmé­nyekkel. Számára nincs reménytelen eset, szemben a mi elhamarkodottan visszautasító, védekező magatartá­sunkkal. Mi inkább lemondunk a probléma megoldásáról, feladva a hel­yrehozhatatlan második, vagy éppen sorra következő lehetőségét, a bizony­talan jövő majdcsak adódó alakulásá­ban reménykedve. Az evangéliumi üzenet ezzel szemben mindnyájunk számára biztatást nyújt: modern kori vámszedőknek, bűnösöknek, tékozló fiúknak egyaránt. Mikeás próféta már az O Testamentumban utal arra, hogy Isten a háta mögé veti bűneinket, és a tenger fenekére, ahonnan nem halássza elő újra és újra. A Heidel­­bergi Káté 60. kérdésére: “Hogyan igazulsz meg Isten előtt?”, azt a választ adja, hogy Krisztus helyettünk bemutatott áldozatáért Isten minket tisztának minősít, igazzá nyilvánít és lesz nekünk tulajdonítva és aján­dékozva Krisztus igazsága. Tegyük hát mi is magunkévá ezt az isteni nagylelkűséget, bocsássunk meg egymásnak és önmagunknak, felejtsük el a régi sérelmeket, könnyít­­sünk szívünkön, hisz a mi Mennyei Atyánk is eltörli a mi bűneinket Jézus Krisztus tökéletes áldozatáért. Köszönjük az igehirdetési szol­gálatot Dr. Szabó Ildikónak, az orgonálást Mónus Béla testvérünknek. Süteménnyel és kávéval tudtunk szolgálni a gyülekezeti teremben, melyet Hajdú Rozika adományozott és virágot is hozott az úrasztalára. Február 11. Rendes Évi Egy­házközségi Közgyűlés. A templom bejárati részében kifüggesztettük egyháztagjaink névsorát. A jövő vasárnap (január 28.) köszöntjük a januárban születésnapju­kat ünneplő testvéreinket itt a tem­plomban, majd ünnepi ebéddel és tor­tával a gyülekezeti teremben: Németh Lászlót, Gábor Józsefet, Lassan Györ­gyöt, Mónus Olivért, Irsay Nandinet, Rátkay Lóránt (Arizonában laknak) Van Klárát, Mester Katalint, Patócs Terikét, Mónus Bélát. Isten éltessé mindnyájukat sokáig erőben, egész­ségben szeretteik és gyülekezetünk közösségében! Február 25. Böjt első vasárnapja, úrvacsorás istentisztelet. Április 1. Virágvasárnapi Kon­ferencia. Április 6. Nagypénteki istentisz­telet este 7 órakor. Április 8. Húsvét, úrvacsorás istentisztelet. Május 13. Anyák napja. Május 27. Pünkösd, úrvacsorás istentisztelet. Adományok Isten dicsőségére: N.N.$100, Török Edit $40, Szegedi Lászlóné $25, Hajdú Rozika $25, Hunter István $25. Hálásan köszön­jük. ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909)981-9601 Fax: (909)946-3713 E-mail: revszabo@gmail.com Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, PÜSPÖK (909) 466-3993 Főgondnok:' PÉTER ILONA (949) 587-9789 Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor Az Egyház Négyessy- Lakótelepén apartmentek bérelhetők olcsó áron A tanítványság kötelez. Jézus a tanítványokat a világ világosságának nevezi. A Jézusban lévő élet az embert a sötétségből a világosság felé fordítja és átformálja az Úrban való világossággá. Szándékai, vágyai, tettei megtelnek isteni fénnyel és világítanak, mint a szobában meggyújtott gyertya. A hívő ember világosság a világban. A tanít­vány annál több fényt áraszt a földön, minél több fényt kapott felülről. Ugyan­is a tanítványok nem a saját fényükkel világítanak. Fényük kapott fény, vissza­vert fény, mint a Holdnak a fénye. Ezért igaz Jézus két kijelentése: “Én vagyok a világ világossága” és “Ti vagytok a világ világossága”. Először tehát kapnunk kell a világosságot mielőtt tovább adnánk. Magunktól olyan lámpák vagyunk, amelyeket még sohasem gyújtottak meg. Az üyen élet mellett pedig sötétségben vannak az emberek. Ahogyan Krisz­tusnak az élete észrevehetővé tette a hitetlenséget és a bűnt, a hívő élet szent­ségében ugyanígy válik láthatóvá a bűn gonoszsága. A világosság vezérlő vilá­gosság a többiek számára a sötétségben, így is hasznára van a körülötte élőknek. Isten a világot rajtunk keresztül akarja megáldani. A hívő ember különbözik a világtól, mint a világosság a sötétségtől. De a hívő ember mégis a világért van, mint a világosság a sötétségért. Ez a tanítvány kötelessége. Máté evangé­liuma 5:14. Imádkozzunk gyülekezetünk betegeiért, Isten gyógyító kegyelmét kérve életükre. Február 3. szombat este 6 órakor Ontarioi Farsangi Mulatság, vacsora, zenés műsor Február 11. Istentisztelet, ebéd és Egyházközségi Közgyűlés Február 25. Böjti úrvacsorái isten­­tisztelet Március 18. Istentisztelet és emlékezés az 1848-as Magyar Szabad­ságharcra. d.u.l órakor ebéd, az ünnepi műsorban közreműködik Beregszászi Olga magyarországi előadóművész Április 1. Virágvasárnapi isten­­tisztelet Április 6. Nagypénteki és bűnbánati istentisztelet este 7-kor Április 8. Húsvéti úrvacsorai isten­­tisztelet Április 22. Istentisztelet, „Tavaszköszöntő” - ebéd, zenés műsor Május 13. Anyáknapi istentisztelet, d.u. 1-kor anyáknapi ebéd és zenés műsor Május 27. Pünkösdi úrvacsorai istentisztelet Június 24. Ontarioi Magyar Nap, ebéd és zenés műsor Szeptember 30. Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zenés műsor Október 28. Emlékezés az 1956-os Magyar Szabadságharcra, d.u.l órakor ebéd, ünnepi műsor November 4. Reformációi úrvacso­rai istentisztelet November 17. Szombat este 6:30- kor „Harangszó” Benefit Bál, vacsora, zenés műsor December 16. Ontarioi Magyar Karácsony, karácsonyi ünnepség és ebéd December 25. Karácsonyi úrvacso­rai istentisztelet December 31. Ontarioi Szilveszter, vacsora és zenés műsor SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO 3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Esperes (909) 981-9601 Főgondnok: HARASZKÓ JÓZSEF (619) 296-3647 Istentisztelet minden hónap első vasárnapján. Legközelebbi istentisztelet február 4-én, vasárnap délután 3:30-kor. MEGRENDELŐ LAP Alulírott megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order) Előfizetési díj: USA egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanada egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Más külföld egy évre $96. USD, fél évre $51. USD Név: Utca, házszám: Város, állam: .. Telefon: ZIP Code: Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (323)463-6376 Fax: (323)463-6186 LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden szemvizsgálat SZEMÜVEG wpiumeiry. kontaktlencse ü ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS; hétfőtől péntekig 9 a.m. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m.-5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. mmwwm Január 26, 2007

Next

/
Thumbnails
Contents